Magyarázkodhatnak a játékvezetők Angliában – Kassai Viktor a Mandinernek elmondta, mit vár a VAR-tól

2024. február 11. 05:50

A következő szezontól egy hangsúlyos új szabályt vezet be az Angol Labdarúgó Szövetség a Premier League-ben. Szoboszlai Dominikot is érinti a reform.

2024. február 11. 05:50
Szabó Péter

Jelentős változások jelentek meg az angol élvonalbeli labdarúgó-bajnokság, a Premier League következő szezonra vonatkozó szabályaiban. A sportági tisztségviselők megadták jóváhagyásukat az új VAR-rendszerre, amely által egyértelműbbé tennék a stadionban tartózkodó szurkolók számára a videóbíró-asszisztens által hozott döntéseket:

a PL-játékvezetőket bemikrofonozzák, akik így a következő szezontól elmagyarázhatják a lelátón lévő szurkolóknak a VAR segítségével hozott ítéleteiket.

A Hivatásos Játékvezetők Szervezete, a PGMOL vezetője, Howard Webb a játékvezetők és a szurkolók közötti átláthatóságot szeretné javítani, az új kezdeményezés pedig a mérkőzésvezetőkbe vetett bizalmat is segíthet helyreállítani – írja a 90min.

Az IFAB, a Nemzetközi Labdarúgó Szövetség (FIFA) szabályalkotó testülete zöld utat adott a – a Szoboszlai Dominik és Kerkez Milos által is fémjelzett – Premier League-nek, hogy a játékvezetők elmagyarázhassák döntéseiket a stadionban helyet foglalóknak.

Ezt is ajánljuk a témában

A rögbi élen jár az újításban

Az új módszer már sikeres teszteken esett át Mexikóban és Portugáliában, így az angolok is bevezethetik azokat, a női világbajnoksághoz és a klub-világbajnoksághoz hasonlóan a PL-ben is bemikrofonozhatják tehát a játékvezetőket.

Az elképzelés szerint miután a bíró konzultált a VAR-rendszert figyelő kollégáival, és megállapodtak a döntésben, a stadionban kihangosított mikrofonban is ismertetik a hivatalos véleményt – például azonosítják, ki követett el szabálytalanságot vagy volt-e les a támadásépítés során.

Webb bízik benne, hogy az új szabálynak köszönhetően a játékvezetők szerepköre segít csökkenteni a zűrzavart és a frusztrációt a meccset élőben, a stadionban néző szurkolók körében. A VAR-szobában zajló teljes párbeszédet – a rögbihez hasonlóan – egyelőre nem tervezik teljesen nyílttá tenni. A rögbiben a mérkőzéseket a televízióban élőben néző szurkolók hallgathatják a játékvezetők közötti beszélgetéseket – ez a lépés hihetetlenül népszerűnek bizonyult a meghozott döntések megértését illetően. A futballban ezt még nem tervezik bevezetni a 2024-25-ös szezonban, arra viszont van remény, hogy a televíziós társaságok a meccsek után is felhasználhatják a hangfelvételeket.

A következő szezontól tovább fejlődik a VAR-rendszer a szigetországban
Fotó: MI News/NurPhoto via AFP

Haladni kell a korral!

A 2011-ben a világ legjobbjának választott játékvezető, Kassai Viktor, aki manapság az Osztrák Labdarúgó Szövetségben (ÖFB) a játékvezetők képzési igazgatójaként dolgozik, a Mandiner kérdésére elmondta véleményét a kérdésben.

„A futballban kevesebb mint egy évtizede használják a VAR-rendszert, még keresik az utat, hogy mennyire engedjék szabadjára, mindenesetre ez is egy lépés afelé, hogy több információt adjanak a stadion lelátóin és a tv előtt ülő szurkolóknak. A FIFA már a klub-világbajnokságon és a női vb-n is tesztelte ezt a rendszert, a játékvezetők mikrofonba mondták a döntéseiket, de nagy újdonságnak nem tartom, hiszen úgyis mindenki látja a VAR képernyőképét. Ahol használják a VAR-rendszert, ott technikailag megoldható a kihangosítás.

Mégis összességében ez egy kis lépés afelé, hogy átláthatóbbak és tényszerűbbek legyen a döntések.

Az, hogy mennyire váltja be a reményeket, majd a gyakorlatban eldől” – fogalmazott Kassai Viktor.

A korábbi kiváló játékvezető arról is elmondta a véleményét, hogy szerinte mennyire szerencsés a technológia sportra való rátelepedése.

„Nem kérdés, a technológia teljesen átszőtte már a sportot. Néhány évtizeddel ezelőtt még egy edző, egy intéző, egy masszőr, esetleg egy szakosztályvezető dolgozott egy labdarúgócsapat hátterében. Manapság 10-20 fős stábok tevékenykednek minden magára adó első osztályú csapat mellett, annak érdekében, hogy mindenki kiadhassa magából a maximumot. Látni kell, hogy fejlődik a világ.

A csapatok mellett egyre több specialista dolgozik a játékosokkal, és ugyanez érvényes a játékvezetőkre is. Nekik is minél jobb döntéseket kell meghozniuk, ezt pedig minden lehetséges eszközzel támogatni kell.

A technológia óriási segítséget jelent a jelenkor játékvezetőinek. Haladni kell a korral! A mai játékvezetők már más problémákkal és más nehézségekkel küzdenek, mint amikor még én vezettem mérkőzéseket. A VAR-kocsiban ülőknek kifogástalan szabályismerettel kell rendelkezniük, és a VAR-protokollal is tisztában kell lenniük. A világban még csak 6-8 éve használják a rendszert, itthon csak három éve, időbe telik, amíg összecsiszolódnak a fogaskerekek, de a fejlődés megállíthatatlan!” – jelentette ki Kassai.

Akció közben Chris Kavanagh és a VAR-rendszer a Manchester United Chelsea elleni Premier League-mérkőzésén
Fotó: Oli Scarff/AFP

Fotó: Andy Buchanan/AFP

Összesen 22 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
nagymester-b-2
2024. február 11. 10:24
"Szoboszlai Dominiket is érinti a reform." Azt úgy írják helyesen hogy: Dominikot
Kamcsatka5
2024. február 11. 09:47
Szavazni mikor fognak a szurkolók?
Zokni
2024. február 11. 08:35
Megtudták a fiúk, hogy amire rá van írva, hogy Domi, azt választja a főnök. Otthon a müzlis zacskóra és a klotyóra is kiírták.
Tárkány Álmos
2024. február 11. 07:49
"Az új szabály Szoboszlai Dominikra nem fog vonalkozni." Egész pontosan ez az új módosítás utolsó mondata.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!