Balog Zoltán

2016. szeptember 14. 20:58
Kérjük Miniszter urat, mint az előadó-művészeti szervezetek minősítéséért felelős minisztert, hogy vizsgálja meg a pályázati eljárások dokumentumait, állapítsa meg, hogy az eljárás nem felelt meg az Emtv-ben meghatározott szabályoknak, és hívja fel az érintett előadó-művészeti szervezetek fenntartóját, hogy gondoskodjon a munkáltató vezetőjének az Emtv-ben meghatározott szabályok alapján történő megbízásáról.
2016. április 24. 17:02
Csaknem húsz százalékkal meghaladta a tavalyi rekordot az idei, 23. Budapesti Nemzetközi Könyvfesztivál látogatóinak száma. A díszvendég Szlovákia volt, különösen sikeres volt az elsőkönyvesek fesztiválja, és bemutatták Nádasdy Ádám Dante-fordítását.
2016. január 16. 10:47
Az érvénytelen pályáztatás után Vitézy Dávidot, a BKK korábbi vezérigazgatóját nevezte ki Balog Zoltán a Magyar Műszaki és Közlekedési Múzeum főigazgatói posztjára. Vitézy megbízott főigazgatóként fog dolgozni az intézmény hosszú távú működési koncepcióján, valamint irányítani fogja az intézmény megújítását.
Folk-front
2015. december 22. 19:15
A magyar népzene és a táncházak támogatására indította útjára a Halmos Béla Programot a Nemzeti Kulturális Alap – jelentette be a Kultúra.hu szerint Balog Zoltán miniszter és Doncsev András, az NKA alelnöke. A program induló költségvetése 150 millió forint.
Törőcsik 80
2015. november 23. 21:54
Számos színész, zenész és énekes közreműködésével készült gálával ünnepelte a Nemzeti Színház Törőcsik Mari 80. születésnapját hétfőn. Balog Zoltán emberi erőforrások minisztere az este folyamán bejelentette, hogy létrehozzák a Törőcsik Mari-ösztöndíjat, amivel nehéz sorsú fiatal színésznövendékek kaphatnak majd.
2015. november 13. 12:55
Videóblogjában megszakérti, majd nyílt vitára hívja ki Gulyás Márton Fekete Györgyöt az MMA szakmai és gazdálkodási kérdéseivel kapcsolatban.
2015. október 21. 11:43
A Gypsy HeartBeats című nyitógálával megkezdődik Budapesten a világzenei expo, amelynek történetében először házigazda közép-kelet-európai ország. A rendezvény nyitógálája a Kárpát-medencei romák zenéje előtt tiszteleg.
Kultúra
2015. augusztus 14. 7:53
Az emberi erőforrások minisztere szerint kultúra nélkül nincs felemelkedés, család biztonság, úgy általában nincs ország. Balog Zoltán erről a 24. Zempléni Fesztivál nyitóhangversenye előtt beszélt, ahol annak a vélemények is hangot adott, hogy Magyarország a fesztiválok országa lesz.
2015. május 12. 12:38
Megérkezett kedden Debrecenbe Munkácsy Mihály Krisztus Pilátus előtt című festménye, így újra együtt lesz látható a Munkácsy-trilógia mindhárom darabja a Déri Múzeumban. A festményeket a nagyközönség várhatóan jövő hét keddtől láthatja majd.
2015. április 23. 17:16
A könyvfesztivál négy napon át csaknem 400 programmal várja a látogatókat a Millenáris parkban. A kiállítás és vásár központjában idén nem egy kontinens, ország vagy nyelvterület, hanem a 220 éves szervezett magyar könyvkultúra áll. A fesztivál díszvendég írója az amerikai Jonathan Franzen.
JA
2015. április 11. 14:37
Átadták a felújított József Attila Emlékhelyet a fővárosban a költő születésének 110. évfordulóján, a költészet napján, szombaton. Az emberierőforrás-miniszter szerint József Attilát nem lehet kisajátítani, a költő mindenkié.
2014. szeptember 30. 15:33
Megalakult a Kulturális Alapellátás Kerekasztala azzal a céllal, hogy minél szélesebb réteghez jusson el a minőségi kultúra.
2014. február 18. 16:07
A szervezők szándéka szerint a Budapesti Tavaszi Fesztivál Európa egyik legjelentősebb összművészeti eseményévé nőheti ki magát a következő években.
2014. február 16. 11:00
A nemzeti összetartozás ápolása mindannyiunk feladata, megőrzéséhez ragaszkodnunk kell – mondta Balog Zoltán, az emberi erőforrások minisztere a budapesti Csángó bál szombat esti megnyitóján a Petőfi Csarnokban.
Centralizáció
2014. január 17. 12:45
„Komolyzenei szuperközpontot akar a kormány” – írja az Index. A cél az összehangolás és a takarékoskodás, ám a tervet épp az Opera és a Müpa kormány által kinevezett vezetői ellenzik a leginkább.
2013. december 2. 22:09
A Capa Projekt - Kortárs vetített képek című kiállítással hétfő este megnyílt a budapesti Robert Capa Kortárs Fotográfiai Központ. Balog Zoltán a 20. század nagy magyar fotográfusait méltatta a megnyitón.
2013. október 8. 14:47
Bátor dolog szembeszállni a hatalommal. Még bátrabb lenne, ha a hatalomtól függetlenül működő, hazug és kártékony szisztémának is nekimennétek.
2013. szeptember 20. 19:46
Amikor pályáztál, tudhattad, hogy ez a kormány a Kárpátiának állami kitüntetést adott. Ha hallottad hírét, egyáltalán miért pályáztál az NKA-hoz?
Visszautasítva
2013. szeptember 13. 15:49
Továbbra is fenntartja a Nemzeti Színház a bécsi Burgtheaternek szóló meghívást a jövő év elejére tervezett első nemzetközi színházi fesztiválára ‒ közölte a budapesti teátrum arra reagálva, hogy a bécsi intézmény pénteken arról adott tájékoztatást, hogy nem fogadja el az invitálást.
Nem jönnek
2013. szeptember 13. 14:42
A bécsi Burgertheatert is meghívta tavaszi nemzetközi színházi fesztiváljára a Nemzeti Színház. Az osztrák teátrum azonban nemet mondott a felkérésre, mondván nem akarják, hogy a Burgertheater hírnevét használják a „magyar kultúrpolitika megtépázott renoméjának a kijavítására”, illetve Balog Zoltán és Vidnyánszky Attila másként állította be korábbi találkozásaikat, mint ahogy azok zajlottak.
2013. augusztus 26. 8:11
A magyar kultúra nélkül nem lehet jövőt építeni Kolozsváron – jelentette ki az emberi erőforrások minisztere a Kolozsvári Magyar Napok záró rendezvényén – az István, a király rockopera előadásának bemutatója előtt vasárnap.
2013. augusztus 21. 14:17
Megtartotta évadnyitó társulati ülését a budapesti Nemzeti Színház szerdán. Az eseményen az emberi erőforrások minisztere arról szólt, hogy a társulat nehéz feladat előtt áll, amelynek teljesítéséhez a kulturális kormányzat minden szükséges segítséget meg fog adni.
2013. augusztus 20. 11:39
Idén augusztus 21. és 25. között rendezik meg Kőszegen a Tranzit Fesztivált, Magyarország egyik legjelentősebb közéleti kérdésekkel foglalkozó ifjúsági rendezvényét. A Kommentár Alapítvány által 2009-ben kezdeményezett rendezvényen többek között Balog Zoltán és Hiller István a kultúrpolitikáról, Rogán Antal és Schiffer András az Országgyűlés elmúlt három évének teljesítményéről fog vitázni. Esténként koncertezik a Quimby,a Magna Cum Laude, a Balázs Elemér Group, Ferenczi György és a Rackajam.
2013. június 27. 12:27
Megnyílt a francia és magyar impresszionista és posztimpresszionista alkotók remekműveit felvonultató kiállítás, valamint az ehhez kapcsolódó grafikai kamaratárlat csütörtökön a Magyar Nemzeti Galériában.
2013. június 6. 13:31
Mint azt a 444.hu megtudta, az Emberi Erőforrások Minisztériuma azért adhatott Arany Érdemkereszt-kitüntetést Petrás Jánosnak, mert zenekarát, a Kárpátiát összetévesztette a Kárpátia Folkműhellyel.
2013. április 21. 12:42
Császár Angela színművész „tökéletesen szép színpadi beszédéért”, Ciprusz Éva, a Duna Televízió bemondója, műsorvezetője a kulturált közéleti megnyilvánulásból példát adó képernyős tevékenységéért, Virág Erzsébet, a Romániai Magyar Pedagógusok Szövetségének alelnöke pedig évtizedes nyelvművelő munkájáért vehette át az idei Kazinczy-díjat vasárnap Győrben Balog Zoltán emberierőforrás-minisztertől.
2012. szeptember 15. 16:18
Koszorúzással, ágyúszóval, a versenyzők ünnepélyes fogadalomtételével nyitottak meg az ötödik Nemzeti Vágtát. Balog Zoltán elmondta: a kormány célja a mindennapos iskolai sportba is integrálni a lovaglást, míg Lezsák Sándor kijelentette: a lovaskultúra nagy nemzeti reneszánszát éljük.
2012. augusztus 2. 10:06
Márta István fesztiváligazgató tájékoztatása szerint a miniszterrel megbeszélést folytattak a Művészetek Völgye jelenlegi helyzetéről, szeptemberben pedig újra találkoznak majd.

összesen: 28 db | 18 db/oldal

első vissza 1 2 következő utolsó