CSR

2015. december 22. 18:34
Ugyanis a vállalat ne legyen szociálisan felelős – az ember, a befektető, a részvényes, a menedzser, a munkavállaló legyen az. A sajátjából. És ne a vállalatéból.
2015. január 25. 15:27
Elindította a Recobin Kft. az Ökuka Iskolaprogramot, melynek célja, hogy a környezettudatos gondolkodás és a szelektív hulladékgyűjtés a magyarországi oktatási intézmények mindennapjainak részévé váljon. A program első állomása a budapesti Fazekas Mihály Gyakorló Általános Iskola és Gimnázium volt.
2014. július 7. 14:51
A vállalatok szabad döntését azért kell megvédenünk, mert csak ez biztosíthatja a tulajdonosaik vallásszabadságát – mondta ki a héten az amerikai Legfelső Bíróság.
2014. június 23. 11:46
Pillanatképek a Media Literacy aktuális kérdéseiről szóló május végi párizsi konferenciáról. Hol és hova tartunk a médiaműveltség fejlesztésében?
2013. augusztus 31. 14:43
A klasszikus támogatások kora véget ért, és a helyzetet tovább nehezíti, hogy mindeközben Magyarországon nem alakult ki a mecénások vagy egyéni támogatók rendszere sem.
2013. június 25. 9:57
Nyitottak vagyunk – névvel indított közös kezdeményezést a nyitottságért a Prezi, a Google és az espell. A három vállalat részt vesz a július 6-i melegfelvonuláson is, közös kamionnal jelennek majd meg a rendezvényen. A cégek egyaránt úgy vélik: sikerükben nyitottságuk is benne van.
2013. június 12. 11:51
Jan-Peter Balkenende served as prime minister of The Netherlands for eight years, from 2002 to 2010, and is now partner for Corporate Responsibility at Ernst & Young and a professor of Governance, Institutions and Internationalization at the Erasmus University in Rotterdam. Balkenende, whose experience offers insights about the responsibility of politics and economics toward society and the future, delivered a speech in Budapest recently about corporate social responsibility (or, CSR). We caught up with him to ask a few questions afterward.
2013. június 5. 12:39
Nem csak a kormányzatnak kell felelősséget vállalnia a társadalomért. Ez a te felelősséged is: hogyan járulsz hozzá egy jobban működő világhoz – vallja Jan-Peter Balkenende. A holland politikus-üzletember nyolc éven át, 2002 és 2010 között szolgálta Hollandiát miniszterelnökként. Most az Ernst & Young partnereként a vállalatok társadalmi felelősségvállalásának fontosságát hirdeti a világ körül. Kedden Budapesten járt a Holland-Magyar Kereskedelmi Kamara meghívására, majd a Mandinernek adott exkluzív interjút. Jan-Peter Balkenendével a kereszténydemokráciáról, a CSR valódi szerepéről, a hagyományos társadalmi értékekről és azoknak a válság utáni kibontakozásban való szerepéről beszélgettünk.
2013. május 31. 23:21
A 3BL CSR-percek című műsorának különkiadásában a vállalati önkénteskedés mibenlétéről beszél John Howell, a 3BL szerkesztője.
2013. május 31. 17:49
I like to say that my current role in corporate responsibility combines my vocation with my avocation. Interjú.
2013. május 31. 17:40
Máig számtalan olyan állampolgári panasz érkezik az Alapvető Jogok Biztosához, amik szerint a panaszos az alatta/mellette működő vendéglátóegység keltette zajtól a nyitás óta gyakorlatilag nem tudta kialudni magát.
2013. május 31. 17:35
A Walt Disney képviselője szerint a kelet-kínai Sanghajban minden idők legzöldebb Disneylandje fog megépülni 2016-ra. A létesítményben zárt rendszerben használnak majd természetes gázt hűtésre, fűtésre és elektromos energia termelésére.
2013. május 30. 22:30
A Transparency International és a Telenor Magyarország további két éven keresztül dolgozik közösen a tisztességes vállalkozási magatartás terjesztése érdekében.
2013. május 30. 22:22
A Cserhát Mentőkutyás Egyesület, az Inepex Kft és a Vodafone Magyarország Alapítvány a mentőkutyás szervezetek által használz technológia megújítása érdekében működik együtt.
2013. május 27. 19:24
Hogy ki-ki hol tart útján, a pokol bugyraiban, vagy a paradicsom virágos mezőin azt döntse el a köz... De ha minden kutya a mennybe jut...
2013. május 22. 20:58
Az NNG Kft. és a Provident Pénzügyi Zrt. közös felajánlása nyomán 120 eddig navigáció nélkül szolgálatot teljesítő mentőautóba kerülhet útvonaltervező berendezés.
2013. május 20. 19:58
Két tucatnyi USA-beli sörfőző mozgalmat alapított Tiszta vízért elnevezéssel. A cél a patakok és a vizes élőhelyek védelme - hiszen a víz a sör egyik legfontosabb alapanyagának számít.
2013. május 20. 19:44
A Vodafone egyik alapítványa idén is meghirdette Főállású Angyal nevű projektjét, amelyben különféle CSR-projektekre lehet megnyerni a telekommunikációs vállalat erőforrásait.
2013. május 20. 19:23
Hiszünk benne, hogy tartósan kiváló minőségű termékeket nagy biztonsággal csak testileg-lelkileg egészséges emberek tudnak előállítani. Interjú.
2013. május 20. 19:17
Now that we have established that bad news works, perhaps we can expect to be reading lots more bad news in future reports.
2013. május 16. 22:26
Overall, my role includes ensuring the execution of all of the day-to-day tasks necessary to achieve the company’s vision, managing the company’s non-senior level employees, and „making things happen”. Interjú.
2013. május 16. 21:41
A CauseTalk rádió adásában a vállalati önkénteskedést egy CSR-szakember egyenesen a szexhez hasonlította.
2013. május 16. 21:34
Ha regisztrál a CSR Wire és a TriplePundit eseményére, akkor pénteken Twitteren kérdezheti Gail Klintworthot, az Unilever fenntarthatósági vezérigazgatóját.
2013. május 16. 21:23
A CSR-ban sikeres nőkről indít cikksorozatot a TriplePundit nevű globális fenntarthatósággal és vállalati felelősségvállalással foglalkozó blog. A portréposztok a szakmai sikereken túl az adott vezető személyiségének bizonyos vetületeire is kitérnek majd.
2013. május 16. 21:09
A környezeti szempontok az ősrepublikánusok számára is sokkal vonzóbbá tehetők, ha pénzmegtakarítást ígérnek, vagy esetleg a kisebb fogyasztás egyben az USA külső energiafüggőségének csökkenését eredményezi.
2013. május 16. 21:06
Három diák kapta meg az idén először meghirdetett Telenor Etikus Diákújságíró Díjat a 20. DUE Médiahálózat Országos Ifjúsági Sajtófesztiválján. Az eseményen több mint 2000 diákújságíró vett részt a Millenárison.
2013. május 5. 12:32
A Yum étteremkonszern infografikákra épülő videója a KFC és a Taco Bell által globálisan megteremtett értékről.
2013. május 5. 12:19
We need to do a better job of evaluating the emotional competency or our leaders.
2013. április 29. 18:57
Tíz millió forinttal támogatja a Rama a Gyermekétkeztetési Alapítványt, a felajánlott összeget a tervek szerint reggeli és uzsonna csomagokra fordítják majd.
2013. április 28. 22:11
The concept of CSR is becoming more and more relevant – even critical – to the success of businesses of all sizes.
2013. április 28. 21:47
Idén a hátrányos helyzetűek lelki motivációját felvállaló „Nem adom fel” Alapítvány, és az értelmi sérültek munkaerő-piaci elhelyezkedését segítő Salva Vita Alapítvány 1 százalékos adókampányát segíti reklámmegjelenésekkel a Provident.
2013. április 22. 20:27
Our ready-made campaigns help businesses quickly engage their corporate employees to support victims of hurricanes, floods, earthquakes and beyond.
2013. április 22. 18:50
Ha a meglévő stratégiába próbálja beilleszteni a fenntarthatóságot, félő, hogy az marginalizálódik, és elveszíti jelentőségét.
2013. április 22. 17:52
Több mint négyszázan látogattak ki az év legnagyobb CSR-rendezvényére, a KÖVET Egyesület által szervezett CSR Piacra április 18-án, hogy megismerkedjenek a kiállító vállalatok és civil szervezetek jó gyakorlataival.
2013. április 16. 15:02
Számomra az olyan cselekedetek a legmeggyőzőbbek, amiket egy „zöldnek és fenntarthatónak csak látszani akaró” kampány sohasem fedhetne.
2013. április 16. 14:54
Az idei, vállalati-civil együttműködésekre fókuszáló CSR Piacon közös kiállítási jogot nyert el a Telenor Magyarország és a Transparency International Magyarország.
2013. április 16. 14:41
Kárász Róbert műsorvezető és Győri Zsuzsanna CSR-szakértő népszerűsítik a vállalati társadalmi felelősségvállalás gondolatát.
2013. április 12. 10:21
Steve Howard korábban a WWF-nek is dolgozott, most viszont ő az IKEA fenntarthatósági vezérigazgatója.
2013. április 4. 17:03
A Market Építő Zrt. vezérigazgatója szerint az FTC új stadionjának kivitelezésekor a gazdaságosság és a racionalitás lesz a két legfontosabb szempont.
2013. április 4. 16:55
Globálisan a vállalatok 30,6%-a, míg Magyarországon valamivel több mint 33%-a rendelkezik „elég jól” kidolgozott CSR vagy fenntarthatósági stratégiával.
2013. március 21. 12:37
Kevés bonyolultabb és érzékenyebb dolog van az EU-s ügyek sorában, mint a Közös Agrárpolitika (KAP).
2013. február 10. 15:48
If making you ethical was the aim, then ethics education would be either redundant or hopeless
2013. január 31. 21:45
Egy felújításokkal és karbantartással foglalkozó brit cég munkatársai elkötelezettek a helyi közösség életének előremozdításában.
2013. január 27. 15:40
Előkelő helyezést ért el a Telenor Magyarország anyavállalata a davosi Világgazdasági Fórumon szerdán közzétett fenntarthatósági rangsorban.
2013. január 21. 15:57
Tizenöt cégnek küldtek levelet civil szervezetek, melyben arra kérik a vállalatokat, hogy ne hirdessenek addig a Magyar Hírlapban, amíg a szerkesztőség el nem határolódik Bayer Zsolt „cigányozó” írásától.
2013. január 15. 14:07
Itt is rengeteg ötlet, új eljárás kidolgozásával igyekeznek hosszabb távú megoldásokat találni, elsősorban nem hagyományos szövetek kifejlesztésével, illetve a fogyasztói szokások megváltoztatásával.
2013. január 9. 20:35
When the rich and powerful butt heads, are they obligated to look out for the little guy?
2013. január 3. 15:12
A világ leggazdagabb szárnyasát szakértők egyáltalán nem tartják valódi kapitalistának, sőt.
2013. január 3. 14:05
A sport, a kultúra, az oktatás, a társadalmi felemelkedés támogatása nem a vállalatok, a menedzsment feladata, hanem a tulajdonosoké. Miután megkapták az osztalékot, abból adakozzanak! Interjú.
2013. január 2. 19:03
A B2G mezőnyben vannak direkt lobbiüzenetek, de olyanok is, ahol a lakossági hasznosságukkal, egyfajta sajátos, a kormányzati problémafelvetésekre reagáló CSR-tevékenység felmutatásával kívánnak kedvezőbb elbírálást elérni.
2013. január 2. 18:48
Az ADDODA, a Telenor Magyarország androidos mobilalkalmazása immár nem csupán a tárgyi adományozást könnyíti meg, hanem fontos információkat nyújt például a személyi jövedelemadó 1 százalékának lehetséges kedvezményezettről is.
2012. december 19. 14:48
A nagyváradi Radon Róka csapat nyerte a MOL középiskolásoknak meghirdetett Junior Freshhh természettudományos versenyét a MOL Dunai Finomítójában megtartott döntőn múlt héten Százhalombattán. A versenyen több mint 2000 diák indult Magyarországról, Romániából, Szerbiából és Szlovákiából.
2012. december 11. 15:16
Mi is fontosabb számunkra hosszú távon? Hogy legyen tiszta ivóvíz, fűtés a lakásban, villany a szobában nekünk és a gyerekeinknek egyaránt, vagy egy okostelefon?.
2012. december 10. 15:50
A vállalat határai nem a kerítésnél húzódnak, hanem távolabb; térben és időben korlátlanok – mondta a fenntarthatósággal kapcsolatban Braun Róbert, a B&P Consulting ügyvezetője. A TV2 műsorában Szomolányi Katalin, a Magyar Telekom vállalati fenntarthatósági központvezetője arról is beszélt, hogyan nyerte el a cég a Zöld Béka díjat.
2012. december 4. 16:19
Idén konkrét CSR akcióikat nevezhették be a felelős vállalatok közösségének tagjai a 2012. évi Good CSR program versenyébe. A zsűritagok a beadott pályázatok közül a BASF Hungária akcióját találták a legjobbnak, így a pénteki záróeseményen a Kids’ Lab - Kölyöklabor program vehetett át díjat.
2012. november 30. 9:00
Az ENSZ egyik akciócsoportja olyan közösségi programokat kezdeményez, amelyek világszerte javítják a vízgazdálkodás minőségét.
2012. november 29. 19:30
Fogadatlan prókátorokkal van tele az ország, akik úgy gondolják, értünk beszélnek, és azt hiszik, hogy a mi nyelvünket beszélik. Pedig csak a bennünk rejlő vagy örökölt félelmeket és fájdalmakat lovagolják meg.
2012. november 28. 16:42
Responsible management of resources is a key ingredient for proper stewardship which creates and maintains sustainability
2012. november 26. 19:10
Braun a cikkben felvonultatott minden létező szót és kifejezést, melyek a mai gazdasági és társadalmi helyzetben reneszánszukat élik. Mindezt olyan mennyiségben és sűrűségben, hogy ez a teljesítmény már önmagában is elismerést érdemel.
2012. november 15. 9:02
Manapság már óvodás kortól válogatás nélkül ömlik a gyerekekre a vásárlásra buzdító reklám, elég, ha a bekapcsoljuk a televíziót hétvégén.
2012. november 13. 14:10
A Bloomberg BusinessWeek elkészítette első „The Civic 50” listáját – azokat a vállalatokat rangsorolják, amelyek megtalálhatóak az S&P 500-as listáján és a legjobban teljesítenek a filantrópia, valamint a társadalmi felelősségvállalás területein.
2012. november 13. 13:47
A St. Gallen-i Egyetem oktatóvideója a vállalatok társadalmi felelősségvállalásáról.
2012. november 9. 13:28
Több mint 1300 téli abroncsot adományoz a Hangkook az Országos Mentőszolgálatnak, a BM Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóságának és a Magyar Vöröskeresztnek.
2012. november 8. 14:23
Skócia, Ausztrália, az Egyesült Államok és Dél-Afrika után idén Brazília adott otthon a Társadalmi Vállalkozások Világfórumának. A nemzetközi esemény központi témája az előző évekkel ellentétben nem a társadalmi vállalkozás gyakorlatának bemutatása volt, hanem az ún. impact investment (társadalmi hatást célzó befektetések) jelenlegi helyzete. A fórumon vállalkozások és egyetemisták is képviselték Magyarországot. Balogh Zsófia beszámolója.
2012. október 28. 16:50
Nézze meg interaktív formában a Budapest Airport 2011-es évre vonatkozó fenntarthatósági jelentését!
2012. október 28. 16:45
A Nemzeti Fejlesztési Minisztérium közleményt adott ki arról a Műegyetem és a Paksi Atomerőmű közös képzési programjáról, amelynek keretében vietnami akadémikusok részesülhetnek nukleáris képzésben Magyarországon.
2012. október 11. 19:15
A Peugeot is átengedte marketingkommunikációját nagyotmondó, menő senkiknek. Gyorsan el is felejtették az esőerdő-védelmi programot.
2012. október 7. 21:52
Elindult az Adhat Vonal, amelynek keretében az NMHH és mindhárom magyarországi mobilszolgáltató közösen biztosítja a telefonos adományozás lehetőségét. A szervezők szerint a megoldás segít a hazai adományozási kultúra és civil társadalom fejlődésében is.
2012. október 3. 14:51
Annak a gyermekkórháznak, amelyik kap egy eszközt, tulajdonképpen mindegy, hogy az adományozó ezt milyen megfontolásból adta.
2012. szeptember 26. 14:04
A Telenor 2012-ben próbaüzemet kezdett meg, amelynek keretében a csomagolási munkák egy részét megváltozott munkaképességű munkavállalókra bízták. A projekt keretében olyan beszállítókkal kötöttek szerződést, amelyek az egyes raktári-csomagolási feladatokat csökkent munkaképességű emberekkel hajtja végre.
2012. szeptember 25. 15:14
A Forma 1-es Williams csapat 4 év alatt 17,5 százalékkal csökkentette tevékenységének CO2-kibocsátását.
2012. szeptember 19. 14:25
A Magyar Adományozói Fórum 2012-ben második alkalommal hirdette meg a MAF Társadalmi Befektetési Díj nevű pályázatot, amelyen összesen 32 hazai vállalat indult különféle támogatási programokkal. A független bíráló bizottság végül 14 pályázatot juttatott a döntőbe, amelyek közül az egyes kategóriák nyerteseit a MAF október 4-i konferenciáján hirdetik ki a szervezők.
2012. szeptember 17. 14:55
Mit mond a Vatikán a vállalkozásokról, a magántulajdonról vagy éppen a szociális feladatokat ellátó jóléti államról? A válasz természetesen korántsem egyértelmű, azonban a katolikus társadalmi tanítás képviselői szerint létezik olyan érték- és eszmerendszer, amely szervesen illeszkedik az évezredes keresztény hagyományokhoz, miközben ésszerű válaszokat ad a modern emberi közösségek problémáira is. Ennek közgazdasági vetületeiről nyújtott áttekintést a szlovákiai Modorban (Modra) megrendezett, Toward a Free and Virtous Society című konferencia.
2012. szeptember 12. 14:47
A CSR-szemlélet akkor alakul ki, amikor valamiféle igazi hatás ér, vagy igazán érdekedben áll. Előbb-utóbb ez mindenkinél bekövetkezik majd.
2012. szeptember 11. 15:08
Utálom a céges felelősségvállalásnak még a kifejezését is. Elsősorban mert felelős cégek egyszerűen nem léteznek, mert nem is éreznek, legfeljebb felelős személyek.
2012. szeptember 9. 10:43
Az Intel egy éven keresztül tesztelte a Green Revolution hűtéstechnikai cég CarnoJet névre hallgató, olajalapú szervertárolásra alkalmas tecnhológiáját – a próbaidőszak eredményei alapján a tárolási eljárás az energiafelhasználás nagymértékű csökkentésére alkalmas.
2012. szeptember 5. 18:53
Napjaink legnagyobb részvénytársaságai az egykori gyarmatbirodalmak anyaországaiban jöttek létre.
2012. szeptember 4. 13:09
Az amerikai telekommunikációs cég innovatív technológiákkal csökkenti hűtőtornyainak vízfelhasználását.
2012. augusztus 28. 20:36
A Bank of America kisvállalkozásoknak nyújt hiteleket, a Pacific Andes környezet- és társadalomtudatosabbá tenné értékláncát, míg a KPMG a golf fenntarthatóságát vizsgálja. Nyár végi CSR-Híradó.
2012. augusztus 28. 20:20
A UPS legújabb fenntarthatósági jelentése tájékoztat azokról az erőfeszítésekről, amelyeket a cég a széndioxid-kibocsátás érdekében tesz meg. A riport alapján a vállalat megkapta a legnagyobb transzparenciájú vállalatoknak járó GRI A+ minősítést.
2012. augusztus 26. 17:55
A magyar vállalkozások mintegy 20 százaléka tervezi megváltozott munkaképességűek foglalkoztatását még az idei évben – írja a Narancs Juice az MTI-re hivatkozva.
2012. augusztus 26. 16:52
Kovács Gergő szerint semennyire. A Magyar Kétfarkú Kutya Párt a zöld fesztiválként reklámozott Szegedi Ifjúsági Napokról jelentkezik.
2012. augusztus 24. 15:57
Ignorancia, és az érdekek fel nem ismerése jellemzi az EU tagállamait, a szektorok új megállapodására lenne szükség – véli Radácsi László, aki a Tranzit Fesztiválon beszélt a CSR mai jelentőségéről. A szakember úgy látja: az elmúlt évtizedek magyar kormányzatai mind kihasználatlanul hagyták a kínálkozó lehetőségeket.
2012. augusztus 21. 19:29
Egy kis segítség CSR-ral foglakozó reklámszakemberek számára.
2012. augusztus 21. 19:11
If you had super-human powers, your destiny would be to put them to use helping others. The same goes for corporations
2012. augusztus 15. 8:27
A londoni szervezők a világ legzöldebb és legfenntarthatóbb olimpiaként harangozták be az idei nyári játékokat, és bár jó néhány területen valóban dobogós helyet értek el, akadnak azonban olyan vállalások is, amelyeket egyértelműen nem sikerült teljesíteniük.
2012. augusztus 14. 23:26
Your sustainability ideas will require systems change, culture shifts, risks and innovation. When a colleague tells you „No”, simply ask „why.”
2012. augusztus 5. 21:17
Egy ausztrál tanácsadó videóban tisztázza a vállalati filantrópia, jótékonykodás, és a CSR fogalmait és lényegi elemeit.
2012. július 31. 14:18
Mágocsi Rudolf egyetemista, vállalkozó és megváltozott munkaképességű. A Fiatal Vállalkozók Országos Szövetségének Közép-magyarországi regionális vezetője épp hogy megkezdte egyetemi tanulmányait, amikor megalapította első, azonnali éjjeli-italkiszállítással foglalkozó vállalkozását. Az első céget több másik projekt követte, ám Mágocsi a civil társadalomban is aktívan tevékenykedik. Ha érdekli mit gondol egy fiatal vállalkozó a magyar cégek gazdasági szerepéről, társadalmi felelősségéről, lapozzon!
2012. július 31. 11:51
Az olimpia főszponzora és az amerikai kávézólánc is zöldebb technológiák alkalmazását kezdte meg az utóbbi időben. CSR-híradó!
2012. július 28. 15:05
A Generali biztosító ingyenes egészségügyi szűrővizsgálatokkal népszerűsíti az egészséges életmódot és a betegségek megelőzését. Az öt helyszínre ellátogató programsorozat olyan felelősségvállalási tevékenység, amely szorosan illeszkedik a társaság stratégiájába.
2012. július 25. 18:40
A Vodafone, a BRFK, valamint a Nők a Nőkért Együtt az Erőszak Ellen Egyesület közösen fejlesztette ki azt a vészjelző készüléket, amelynek segítségével a rászoruló nők egyetlen gombnyomással riaszthatják a legközelebbi rendőrkapitányságot. A technológiát immár a főváros IX. és XII. kerületében is használják
2012. július 23. 14:44
A legújabb Nature of Business podcastban Doug Conant beszél a munkáról, kiegyensúlyozottságról és vezetésről alkotott felfogásáról. Hallgassa meg!
2012. július 21. 13:45
Hány pohár fekete és tejes kávé kell ahhoz, hogy kirakjuk Nelson Mandela fejét?
2012. július 21. 13:35
A CSR az uborkaszezonban sem állhat meg. A Subaru például egy amerikai fesztivál cipő-újrafeldolgozási projektjét támogatja.
Tiszta reptér, rendes ház
2012. július 20. 21:36
A londoni Heathrow repülőtér kiadta legújabb fenntarthatósági jelentését – a „Fókuszban a biztonság” alcímet viselő dokumentum központi témája a biztonságos és egészséges működés kérdésköre. A dokumentum ezen kívül szót ejt többek között a környezettudatos működés érdekében kifejtett erőfeszítésekről, illetve a vállalati kultúra fejlesztéséről is.
2012. július 12. 16:55
Just about any time we find a way to foster mutually-advantageous market exchanges, we’ve done something unambiguously good.
2012. július 11. 10:43
A Carrefour szaúd-arábiai leányvállalata gyermekdallal reklámozza új, környezetbarát anyagokból készülő tartós bevásárlótáskáját.
2012. július 6. 14:44
When it comes to sustainability, respondents don’t appear to have a clear picture of corporate leadership either.
2012. július 3. 22:09
A Vodafone legújabb fenntarthatósági jelentése olyan projektekről számol be, amelyek rövid szöveges üzenetekkel teszik könnyebbé például a török mezőgazdasági vállalkozók életét vagy javítják a Gambiai gyógyszer-disztribúció minőségét. A riport ugyanakkor szót ejt olyan felelősségvállalási problémákról is, mint az egyiptomi Mubarak-rezsim kéréseinek való megfelelés — ez olykor ütközik a vállalat emberi jogi elveivel.
2012. július 3. 16:04
Sajnos sokan ma tényleg azt hiszik, hogy a társadalmi felelősségvállalás nem más mint adományozás.
2012. július 2. 8:56
Nagyon fontos lenne minél több fogyatékos embert integrálni a munkaerőpiacra, ehhez pedig szükséges a szoros együttműködés és konzultáció.
2012. június 27. 10:04
Having a career with purpose starts with a realization that there is something fundamentally wrong with society.
2012. június 26. 15:24
Az Apple-nél köztudottan nincs demokrácia, nincs munkaidő és nincsenek kifogások. Egy dolog létezik: a termék, mindenek felett.
2012. június 25. 20:09
A Philips világszerte 12 nagyvárosban tesztelte innovatív, LED-technológiát alkalmazó közvilágítási rendszerét. A tesztidőszakról kiadott jelentések alapján a rendszer 85 százalékkal kevesebb energiát használ fel, mint a hagyományos megoldások, ezt pedig a láthatóság és a megbízhatóság erősödése egészíti ki.
2012. június 22. 17:28
A „hivatalos” vállalati kommunikációban továbbra sem nagyon hisznek az emberek, ellenben a közösségi média véleményformáló szerepe jelentősen megnövekedett.
2012. június 22. 12:00
Idén már budapesti társasházak is pályázhatnak a MOL és az Ökotárs közös környezetvédelmi programjára, a Zöldövezetre.
2012. június 11. 9:28
Porter és Kramer elmélete szerint a vállalatok bizonyos felelős cselekedetei növelhetik a torta méretét - közvetve pedig a jövedelmezőséget is.
2012. június 8. 13:02
The alleged blatant intolerance reported is cause for the gravest concern for football, for society and for your company.
2012. június 7. 12:40
A sportszergyártó olyan új termékeket és csomagolásokat dob piacra, amelyek környezetbarát anyagokból készülnek. A Puma terve az, hogy 2015-re termékeinek fele a ma ismert legjobb fenntarthatósági szabványoknak feleljen meg.
2012. június 4. 12:59
Az alternatív energetikai fejlesztésekkel foglalkozó magyar E-Star felülvizsgálta romániai beruházásait. Ennek eredményeképp a társaság megszünteti, illetve megszüntetheti zilahi és marosvásárhelyi tevékenységeit, Gyergyószentmiklóson viszont további fejlesztésekre kerülhet sor.
2012. június 1. 20:31
As a Company Secretary, you know the law of this land or the other. So it should be a matter of guiding the Management on the lines of these laws.
2012. június 1. 9:15
A Georgetown University egyik, társadalmi ügyek kommunikációjával foglalkozó intézetének kiadványa kisvállalkozásoknak ad tanácsokat ahhoz, hogyan használható fel a közösségi média a hiteles és érzékelhető felelősségvállalási kommunikációhoz. A dokumentum a Mandineren is elérhető.
2012. május 30. 18:39
A Deutsche Telekom AG 2011-es fenntarthatósági jelentése szerint a vállalat a „lényegesség, az inkluzivitás és a reakciókészség” értékeit szem előtt tartva építette be működésébe az érintettek felé történő elköteleződést. Ennek konkrét megnyilvánulásai például a technológia terjesztésében és a fenntarthatóbb ellátási láncban érhetőek tetten.
2012. május 30. 11:56
Az InfoSys egyik vezetője szerint mára a fenntarthatósági intézkedések nem jótettnek, hanem a szervezetek központi tevékenységének számítanak.
2012. május 30. 11:47
Egy biztos, egy óriási szerverfarmot működtetni sokkal gazdaságosabb, mintha minden egyes vállalat külön infrastruktúrát tartana fent.
2012. május 29. 15:13
A Nokia vezérigazgatója szerint a 2011-es reformok végrehajtása közben is végig a fenntarthatóságot tartották szem előtt.
2012. május 29. 12:00
Norbi minden lájk után 100 forint adományt ad rákos (!) gyerekek gyógyítására. Tetszik? – zárul a hirdetés.
2012. május 27. 16:01
Nehéz optimistának lenni, ha a büszkén átadott „zöld” McDonald’s-ban dolgozók sem tudják elmondani nekünk, hogy miért és milyen fenntartható technikákat, megoldásokat használnak.
2012. május 27. 15:40
A vállalat környezeti technológiákat forgalmazó üzletága tavaly majdnem 30 milliárd eurónyi bevételt ért el. A Siemens termékei tavaly mintegy 317 millió tonna szén-dioxid kibocsátását előzték meg - olvasható a cég kapcsolódó tájékoztatójában.
2012. május 27. 15:16
A hollywoodi körömlakkgyártó termékei kevésbé szennyezik a környezetet, mint más hasonló termékek - állítja a rajongói videó.
2012. május 25. 11:15
Az Apple teljes egészében megújuló energiaforrásokra támaszkodva szervezi újra észak-kaliforniai adatközpontjának energiaellátását. A maideni létesítmény működtetéséhez szükség lesz napenergiára, biogázra és regionális megújuló energiaforrásokra is.
2012. május 23. 16:44
A Magyar Adományozói Fórum idén is meghirdette a MAF Társadalmi Befektetések Díjat, amely az innováció, partnerség és hatás szempontjaiból kiemelkedő magyar támogatási programokat hivatott díjazni.
2012. május 23. 16:24
In no way does capitalism require that people be vicious or even indifferent to each other’s fates.
2012. május 23. 16:06
A Zurich olyan területeken biztosít szervezeti hátteret a vállalati önkénteskedéshez, amelyek szorosan kapcsolódnak biztosítási tevékenységéhez.
2012. május 3. 10:16
Néha érthetetlen, hogy cégek munkatársai még a nevüket sem merik/akarják adni a témához.
2012. május 2. 15:06
A CSR Minute a világban zajló CSR és fenntarthatósági események naponta frissülő szemléje. Hírek, trendek, témák a 3BL Media csatornáján.
2012. május 2. 14:23
Sokan, sokféleképpen igyekeznek felhívni a kutyások figyelmét arra, hogy szedjék fel kedvencük után a kutyagumit. A mexikói DDB ügynökség és a Terra nevű telekommunikációs cég egy ötletes megoldással rukkolt elő.
2012. május 2. 13:28
A GKI Gazdaságkutató Zrt. felmérése szerint a megkérdezett, 20 főnél több embert foglalkoztató cégek döntő többsége környezettudatosnak tekinti magát.
2012. május 2. 12:57
A környezetkímélő közlekedési módokat népszerűsítő rajz- és fotópályázaton vehetnek részt családok, óvodások, általános- és középiskolás diákok az Európai Mobilitási Héthez kapcsolódóan.
2012. május 2. 12:48
Senki sem szereti a szürkét: Eger városának lakói szeretnék kiszínezni az Érsekkertben található szürke és koszos falat – és egyúttal mindennapjaikat is. A Let’s Colour Településszépítő Egyesület a Dulux-szal karöltve 2012-ben ismét útjára indítja tavalyi sikeres projektjét.
2012. május 2. 12:06
„Együtt a kockázatok megelőzéséért" címmel elindítja új, kétéves Egészséges munkahelyek kampányát az Európai Munkahelyi Biztonsági és Egészségvédelmi Ügynökség (EU-OSHA). A kezdeményezés középpontjában a vezetői irányítás és a munkavállalói részvétel szerepe áll a munkahelyi biztonság és egészségvédelem javításában – írja a Piac és Profit.
2012. május 2. 11:17
A legnagyobb közösségi portál amerikai és brit felhasználói a jövőben bejelölhetik magukat szervdonorként, és erről értesíthetik barátaikat is, továbbá lesz lehetőség a hivatalos donorlistákra való feliratkozásra is. Az Egyesült Államokban 114 ezren, szerte a világon pedig milliók várnak szívre, májra, vesére, amely megmenthetné az életüket – indokolta az újítást Mark Zuckerberg, a cég elnök-vezérigazgatója.
2012. május 2. 11:00
Citizenship. Purpose. Sustainability. Shared value.
2012. május 2. 10:42
I’ve spent the last eleven years helping large corporations understand and improve the business value of social change.
2012. május 2. 10:11
Szeptemberben indulhat az az OS Kantine által kezdeményezett projekt, melynek célja, hogy az éttermek konyhai maradékait ingyen eljussanak a közelben lakók háziállataihoz. Az ötlet azon túl, hogy a gazdik pénztárcáját is kíméli, csökkenti a környezet terhelését is. Bár a mozgalom még csak hétfőn indult, a Manga Cowboy étterem máris csatlakozott a programhoz.
2012. május 2. 9:50
A GKI gazdaságkutató Fenntartható Fejlődés Évkönyv 2011 szerint a 20 fő feletti magyarországi cégek csaknem 88 százaléka véli úgy, hogy amennyiben a fenntartható fejlődés szempontjait figyelembe veszi, akkor pozitív hatást gyakorol a társadalomra, a környezetre és a gazdaságra. A vállalatok többségének ugyanakkor nincs környezetvédelmi irányítási rendszere.
2012. április 26. 21:16
Ha társadalmi felelősségvállalás alatt felszínes és közhelyes megoldásokat veszünk, akkor könnyen „ciki” lehet egy vállalat CSR-tevékenysége. E miatt sokan egyszerűen zöldrefestésnek nevezik azt.

összesen: 138 db | 18 db/oldal

első vissza 1 2 3 4 5 6 7 8 következő utolsó