Donald Trump

2019. december 27. 12:10
Eltűnőben van az az alkotmányos gondolkodás, amellyel az USA alapító atyái egykoron győzelemre vitték a függetlenségi harcot – állapítja meg könyvében az amerikai legfelső bíróság 2017 tavaszán kinevezett bírája. Neil Gorsuch A republic, if you can keep it (Egy köztársaság, ha sikerül megőrizni) című művében kifejti, hogy az alkotmány eredeti értelmének követése óvja meg a bírákat attól, hogy talárt öltött politikusokként tekintsenek rájuk.
2019. október 1. 11:37
A konzervativizmus kortárs kihívásai nem csak Magyarországon gerjesztenek markáns vitákat. Nincs ez másképp az Egyesült Államokban sem, ahol Donald Trump elnöksége „dobta be” a követ a konzervatív konszenzus állóvizébe. A University of Notre Dame panelbeszélgetése arra kereste a választ, mit hoz a jövő a konzervativizmus számára.
2019. augusztus 2. 14:10
A birodalmi törekvésekkel szembeni legfontosabb védművek az erős nemzetállamok, ezért is dolgoznak olyan vehemensen a lebontásukon az EU-ban és a máshol is a globális progresszivizmus hívei. Beszámoló az Edmund Burke Foundation National Conservativism című konferenciájáról, Washingtonból.
2019. július 7. 23:41
Donald Trump amerikai elnök támogatottsága 44 százalékos, elnöksége óta a legmagasabb – hozta nyilvánosságra legújabb közvélemény-kutatásának eredményét a The Washington Post című lap.
2019. június 10. 9:24
Donald Trump elnök fontos győzelmet aratott a washingtoni székhelyű szövetségi bíróság előtt a képviselőházi demokratákkal szemben. Trevor McFadden szövetségi bíró elutasította azt a demokrata kérelmet, miszerint a szükségállapot során végrehajtott költségvetési átcsoportosítások sértik a Kongresszus költségvetés feletti jogosítványait. A bíró indokolása szerint a Kongresszusnak a politika küzdőterén, nem pedig a bíróság előtt kell harcolnia az elnökkel.
2019. május 28. 17:16
A „deep state” jelensége Donald Trump elnök beiktatása óta áll a tengerentúli közéleti viták középpontjában. Bár valóban csak az elmúlt évtizedek során nevezték nevén, mégsem újkeletű jelenségről van szó. Amerika történelmében számos ponton kitapintható a különféle érdekcsoportok olyan hálózatának jelenléte, amelyek az alkotmányos intézményektől függetlenedve a közpolitika demokratikus alakításának manipulálására és aláásására törekedtek. A „deep state” azonban nem csak amerikai sajátosság, a globalizálódó világban pedig saját maga is „transznacionálissá” vált, és jelenléte a nemzetközi szervezetekben is érzékelhető.
2019. május 28. 9:42
Jerome Corsi a „Killing the Deep State: The Fight to Save President Trump” című nagysikerű könyvében annak feltárására tesz kísérletet, hogy milyen veszélyt jelentenek a bürokráciában megszilárdult érdekcsoportok, vagyis az úgynevezett „deep state” Donald Trump elnökségére. Jerome Corsi elbeszélése szerint az internacionalista világrendet vizionáló erők folyamatosan gyűlöletet keltenek, és megkérdőjelezik a nemzeti alkotmány megőrzésére törekvő konzervatív mozgalom legitimitását, Donald Trump-ot pedig „államcsínyszerű” módszerekkel próbálják megfosztani elnökségétől. A „deep state” legyűrése nemcsak a Trump elnökség, hanem a nemzeti alkotmány megóvása érdekében is szükséges.
2019. május 27. 9:57
Donald Trump amerikai elnök bejelentette átfogó bevándorlási reformjavaslatát, amely kongresszusi elfogadása esetén alapvetően alakítja át a jelenleg hatályos szabályozási elveket. Az elképzelés szerint a családegyesítést és a „sokszínűséget” szem előtt tartó szabályozást az érdemeken, vagyis elsősorban az iskolai végzettségen és a munkaerőpiaci hasznosságon alapuló szempontok váltják fel. Az integráció elősegítése és a nemzeti egység megőrzése érdekében pedig az angol nyelv magas szintű tudását, valamint az állampolgári ismeretek igazolását várják el az újonnan érkezőktől.
2019. május 23. 15:22
A Donald Trump által elsőként kinevezett főbíró a testület egyik legaktívabb tagja volt az elmúlt hónapok során.
2019. május 21. 9:51
Az amerikai Legfelső Bíróság a fogyasztók javára ítélt az iPhone-okat gyártó technológiai vállalattal, az Apple-lel szemben indított versenyjogi ügyben. A döntés értelmében mivel az App Store-ban elérhető alkalmazások felett az Apple monopóliumot gyakorol, a túlárazás miatt a fogyasztók versenyjogi keresetet nyújthatnak be. A mostani döntés jól illeszkedik a nagy technológiai cégek működésével szemben egyre erőteljesebb versenyjogi vizsgálatokat követelő közhangulatba.
2019. április 30. 10:39
Az alkotmányos populizmus – egészen Barry Goldwatertől Donald Trumpig – felépítette a modern jobboldalt, és megváltoztatta a világot.
2019. április 16. 16:02
A Fehér Ház mostanra arra készül, hogy szigorúbb vízumszabályozást vezessen be azon országokkal szemben, amelyek állampolgárai leggyakrabban „élnek vissza” az Egyesült Államok vendégszeretetével.
2019. április 12. 15:18
Horst Seehofer (CDU), Németország belügyminisztere azt szorgalmazta a G7 belügyminisztereket tömörítő párizsi találkozóján, hogy a nemzetközi közösség hozzon létre egy speciális büntetőbíróságot az Iszlám Állam nevében elkövetett bűncselekmények tetteseinek felelősségre vonására. Seehofer felvetését a szíriai kurdok is támogatják.
2019. április 10. 9:23
Michael P. Zuckert, a Notre Dame Egyetem professzora arra mutat rá „Populism and Our Political Institutions” című cikkében, hogy az alkotmányos intézmények gyengesége, valamint a kormányzó elit hatalommal való visszaélése mindig is bizalomvesztéshez vezetett az Egyesült Államokban.
(Mig)ráció
2019. március 28. 22:34
Nem hiszem, hogy több ember kell a gazdasági növekedéshez – mondta a harvardi sztárközgazdász lapunknak. Az MCC migrációs konferenciáján járó George Borjas szerint a közgazdászok sutba dobják saját elveiket, amikor a migrációról kérdezik őket, és ki kell mondani, hogy az amerikai bevándorlás a dolgozóktól vette el azt, amit a cégeknek adott oda. Hiába akarnak a közgazdászok csak munkaerőt importálni, ehelyett emberek jönnek és általában nem is olyan magasan képzettek, akikre szükség lenne. Így még több terhet viselnek az őslakosok, miközben lehet, hogy a bevándorlók úgy számolnak, hogy nem is éri meg beilleszkedniük. Migrációról társadalomtudományos szemmel.
2019. március 25. 10:39
Salvatore Babones, a Sydney-i Egyetemen oktató szociológus arra a megállapításra jut legújabb könyvében, hogy a neoliberalizmus és az autoritarianizmus között felfedezhető hasonlóságok vannak. „The New Authoritarianism” című könyvének fő állítása az, hogy ha csakis a neoliberális „szakértőknek” titulált baloldali értelmiségiek véleménye számít társadalmilag elfogadhatónak, akkor egy újfajta tekintélyuralmi rendszer épült ki az elmúlt évtizedek során. Ezzel szemben az olyan történések, mint Donald Trump megválasztása, egyértelműen a népakarat megnyilvánulását és a neoliberális világrend hanyatlását jelzik.
2019. március 25. 9:24
Az amerikai Legfelső Bíróság nemrég meghozott döntésében a Trump-adminisztráció és az általa képviselt bevándorláspolitika javára ítélt. Az ügyben felperesként szereplő büntetett előéletű bevándorlók, illetve a fellebbviteli bíróság érvelésével szemben ugyanis a Legfelső Bíróság lehetőséget adott a kitoloncolásra váró és büntetett előéletű nem állampolgárok – határidő nélküli – idegenrendészeti őrizetbe vételére.
2019. március 12. 14:33
Nagy port kavart Donald Trump elnök nemrég tett bejelentése, miszerint az egyetemi kutatásokra elkülönített szövetségi források kiutalását attól tenné függővé, hogy az adott kampusz megfelelő védelmet biztosít-e a nézőpontok szabad megjelenítéséhez. Az amerikai elnök elképzelése nem új keletű, hanem egy több évtizedre visszanyúló ideológiai vitákkal terhelt valós dilemmát érint. Abban egyetértés van a tengerentúlon, hogy a főiskolai kampuszoknak – leginkább az úgynevezett illemkódexekben megjelenő korlátozások helyett – a különféle vélemények jóval kiegyensúlyozottabb és teljesebb helyszíneként kellene szolgálniuk, ugyanakkor a helyes megoldást illetően még nem körvonalazódik konszenzus. Egy dolog azonban már most biztosan látszik: az elnöki rendeletről ezúttal is a bíróságok fogják kimondani a végső szót.
2019. március 7. 18:04
Sebastian Kurz osztrák kancellár látogatást tett a Fehér Házban Donald Trump amerikai elnöknél. A találkozót követően a kancellár a Washington Post újságírójával beszélgetett, és többek között kiemelte, hogy saját maguk szeretnék ellenőrzés alatt tartani a bevándorlást, vagyis emberkereskedők helyett saját maguk akarnak dönteni afelől, hogy ki léphet be Ausztriába, és ki nem.
2019. március 6. 10:20
Professzor John Marini az Unmasking the Administrative State - The Crises of American Politics in the Twenty-First Century című könyvében annak feltárására tesz kísérletet, hogy vajon miért rázta meg és tartja mindmáig szinte teljes rémületben az amerikai, de különösen a washingtoni politikai elitet Donald J. Trump elnökké választása. Professzor John Marini ennek alapvető okát abban a több évtizedre visszanyúló politikai és államszerkezeti folyamatban látja, amelynek során a szakértő elvek mentén működő bürokrácia lassan, de biztosan maga alá gyűrte a részvételi és képviseleti alapokon működő döntéshozatali intézményeket, és ezzel együtt meggyengítette az államhatalmi ágak elválasztásának elvét, illetve magát az alkotmányosságot az arra épülő demokratikus önkormányzási képességgel együtt. A szerző olvasatában Donald J. Trump a politikai teret és a korrekt politikai párbeszédet megszabó, a szövetségi ügynökségek tucatjaiból felépülő úgynevezett adminisztratív állam szerkezetén ütött léket, amelyre válaszként a „washingtoni belső elvek és szabályok” felrúgásával vádolják és támadják.
2019. február 25. 10:25
Donald Trump elnök az Egyesült Államok déli határát sújtó illegális bevándorlás miatt rendkívüli állapotot hirdetett. A tengerentúli véleményformáló média és akadémia többsége példa nélkülinek tartva ítéli el az elnöki intézkedést. Történelmi kontextusba helyezve ugyanakkor nem meglepő az intézkedés, ugyanis jól látható, hogy a progresszivizmus korszakától kezdődően az elnöki hatalom különösen azokon a területeken nyer teret a Kongresszus, illetve a többi hatalmi ág rovására, ahol az utóbbiak döntésképtelennek bizonyulnak.
2019. január 29. 14:38
Az Egyesült Államok közéleti és politikai vitáiban az elmúlt évtizedek során meghatározó szerepet játszott a bevándorlás összetett kérdése, Donald Trump elnöksége alatt pedig az elsődleges politikai kérdéssé lépett elő, és elvezetett a több mint egy hónapig tartó szövetségi kormányzati leálláshoz. Bár alapvetően igaz az a kissé leegyszerűsítő mondás, miszerint az Egyesült Államok a bevándorlók országa, történelmi kontextusában szemlélve a bevándorlás egymástól igencsak eltérő karaktereket öltött a különböző korszakokban. Az egykoron olvasztótégelyként jellemzett amerikai társadalomban egyre inkább az etnikai és más különbségek hangsúlyozása nyer teret, ami a 21. század eddigi legnagyobb kihívása elé állítja a tengerentúli közpolitikát.
2019. január 17. 11:08
Az ország 2019-es költségvetéséről való egyezség hiányában az Egyesült Államok szövetségi kormányzatának egy tekintélyes része tavaly december 22. napján leállt. Az úgynevezett „government shutdown” immáron a negyedik hetébe lépett, amivel Amerika történelmében a leghosszabbnak számító kormányzati leállássá vált. A sokak által a „fékek és ellensúlyok” elmélete, és ezzel együtt a demokratikus jogállami berendezkedés győzelmeként jellemzett állapot a valóságban súlyos közjogi és alapjogi dilemmákat vet fel a tengerentúlon.
2018. október 16. 11:31
A Trump-elnökség az elmúlt hónapban újabb történelmi jelentőségű eredményt ért el: sikerült megállapodásra jutnia Mexikóval és Kanadával a neoliberális korszak szimbólumává vált NAFTA helyébe lépő kereskedelmi és beruházásvédelmi egyezmény szövegéről. Donald Trump elnöksége ezzel nemcsak a neoliberalizmus korszakát zárja le a nemzetközi gazdasági kapcsolatok terén, hanem véget vet a nemzetközi kereskedelem szabadságának elsőségét hirdető hetvenéves kétpárti konszenzusnak is. A fordulat egyik belpolitikai következménye, hogy a republikánus párt tartósan megnyerheti magának a hagyományosan demokrata szavazónak számító alacsony és közepes jövedelmű munkavállalók támogatását.
2018. október 11. 11:35
Az Egyesült Államok főbíróinak kinevezése mindig is politikai jelentőségű esemény volt. Az USA Legfelsőbb Bírósága döntéseivel komplett politikai napirendeket írhat felül, egy-egy ítélet teljesen átalakíthatja a polgárok hétköznapjait. Brett Kavanaugh 2018-as meghallgatása azonban sosem látott politikai vitát kavart. A kinevezés után megjelent politikai kommentárok jellemzően egyetértenek abban, nemcsak a bíráskodást tekintve, de politikailag is vízválasztó volt a mostani főbírói kinevezés.
2018. október 8. 10:41
A keserű küzdelmekbe torkolló szenátusi meghallgatást követően Donald Trump elnök által kinevezett Brett Kavanaugh-t végül megerősítették, aki így megkezdheti ítélkező munkáját az amerikai legfelső bíróságon. Történelmi példák sora igazolja, hogy az elkeseredett szenátusi küzdelmek mindig egy-egy szellemi korszak meggyengüléséről árulkodnak. Az originalista alkotmányértelmezést valló bírák többségbe kerülése a progresszív korszak meggyengülését jelzi, és egy új korszak megalapozásának esélyét hordozza magában.
Protekcionizmus
2018. október 3. 8:54
Több százezer munkahelyet biztosít az Egyesült Államokban az új, háromoldalú egyezmény, amely felváltja az Észak-amerikai Szabadkereskedelmi Egyezményt (NAFTA) – Donald Trump amerikai elnök hétfőn a Fehér Ház Rózsakertjében, bejelentve az új megállapodásról szóló egyezséget.
2018. szeptember 2. 20:26
Krónikus fájdalomtől szenvedők sorsát könnyítheti meg az az újonnan kifejlesztett fájdalomcsillapító, melyet egy kaliforniai kutatócsoport hozott létre. Az új szer nem okoz függőséget, ugyanakkor hatása erősebbnek tűnik az elterjedt opionid tartalmú gyógyszereknél. Az AT121 nevő hatóanyaggal kapcsolatos eredményekről az Index számolt be nemrégiben. Dr. House valószínűleg értékelné a tudósok erőfeszítéseit.
2017. december 23. 23:57
Nem használják azt a szót, hogy „karácsony”, mert nem politikailag korrekt.
2017. december 11. 15:15
Ez egy további példája a „lecsorgás” elméletére épülő gazdaságpolitikának.
Újraosztás
2017. október 24. 9:56
Ha Donald Trump csökkenti a vállalati adókat, azzal a korábbi évtizedek politikájához hasonlóan a leggazdagabbakat segíti. A washingtoni Gazdaságpolitikai Intézet megmutatja, hogyan vándorolnak a jövedelmek a dolgozók zsebéből a vállalatokhoz.
Adótörvény
2017. október 20. 20:33
Csütörtökön Donald Trump közelebb került adótervei megvalósításához, mivel a szenátus elfogadta a 2018-as költségvetés tervezetét. Sikerrel járhat-e a reform, amelynek az elméleti megalapozása a történelem legfontosabb szalvétáján nyugszik?
A globalizáció árnyoldala
2017. szeptember 30. 21:10
A legfrissebb kutatások szerint a globalizáció következményei súlyosabbak lehetnek, mint eddig gondoltuk. De mi a megoldás az alacsonyan képzett amerikaiak helyzetére? Sikerrel járhat az amerikai elnök az üzleti érdekkel szemben? A Johns Hopkins Egyetem docense utánajárt.
Isteni felhatalmazás
2017. augusztus 10. 21:56
„Isten szabad kezet adott az amerikai elnöknek az észak-koreai diktátor, Kim Dzsong Un eltávolításához” – jelentette ki Robert Jeffres dallasi tiszteletes a CBN-nek csütörtökön.
First lady
2017. május 26. 20:49
Ferenc pápa május 24-én fogadta Donald Trump amerikai elnököt, feleségét, Melania Trumpot és családjukat. A vatikáni látogatás kapcsán felmerülő kérdésekre válaszolva Melania Trump sajtósa, Stephanie Grisham közölte: a first lady valóban gyakorló katolikus.
Találkozó
2017. május 24. 14:24
Az elnöki találkozókra előírt húsz perces vatikáni protokollidőnél hosszabb, mintegy harminc percig tartott Donald Trump és Ferenc pápa vatikáni találkozója, ami szívélyes találkozóra utal. Ferenc pápa többek között első önálló körlevelét, a klímaváltozásról szóló Laudato Si (Áldott légy!) címűt ajándékozta Trumpnak, aki pedig Martin Luther King könyveit adta a pápának.
2017. május 12. 13:58
A Hazug Média ma túlórázik!
2017. április 27. 18:39
Trump a jelek szerint megmentette a hagyományos újságírást, legalábbis Amerikában. Amelyet idáig ugyanúgy a folyamatosan hanyatló példányszámok jellemeztek, mint Európában.
2017. április 12. 17:43
A Családok Világkongresszusában (WCF) azt az álláspontot képviseljük, mely szerint a „természetes családot” egy férfi, egy nő és a kettejük egyesüléséből származó gyerekek alkotják, s kizárólag ebben a formában képezik a társadalom alapját. Interjú.
Neil Gorsuch
2017. április 10. 19:15
Letette hivatali esküjét Neil Gorsuch, konzervatív bíra, ezzel újra konzervatív többség lett az Egyesült Államok legfelsőbb bíróságában.
2017. március 28. 14:00
Senki nem állíthatja meg az automatizációt, azt a tendenciát, hogy az amerikai cégek gépekkel helyettesítik dolgozóikat.
Elnökség
2017. március 17. 12:41
Tizenhét dollárba kerül az amerikai polcokon, füstös, édeskés, vajas-krémes fehérbor. A VinCE szervezői a budapesti Corinthia szálló elnöki lakosztályában mutatták be az amerikai elnök virginiai fehérborát. Megkóstoltuk.
Egy közülük
2017. március 17. 10:30
Én is bevándorló vagyok, aki 30 éve támogatja a migránsok ügyét az egész világon. A tapasztalataim és a tények alapján mondom, hogy az elnök migránsokhoz való hozzáállása rossz – írta Soros György a New York Timesban megjelent cikkében. Az üzletember leszögezte: mindent meg fog tenni a nyitottság, befogadókészség és sokszínűség megmaradásáért.
VinCE
2017. március 10. 12:35
Bár Donald Trump nem fogyaszt alkoholt, borászata elég bizarr borokat állít elő a szakemberek szerint. A jövő hét végén Budapesten is kóstolható lesz az amerikai elnök fia vezette cég egyik fehérbora, amit Trumpék először el sem akartak küldeni Magyarországra.
2017. március 9. 12:44
Donald Trump sikeresen felismerte az országon belül a hanyatlás jeleit (amelyek egyben sokszor okok is): munka nélküli emberek százezrei, külföldre települő vállalkozások, a központi hatalom ellen „lázadozó” városok és régiók (például Kalifornia) és elefántcsonttoronyba zárkózó értelmiség.
2017. február 28. 13:43
Az amerikai liberális művészvilág számára Trump a rasszista, szexista, idegenellenes Antikrisztus megtestesítője.
2017. február 28. 7:35
Bármennyire megpróbálná megtenni Trump ugyanazt, amit közép-európai csodálói, nem tudja. Merthogy az Egyesült Államok demokrácia, s nem egy olyan banánköztársaság, ahol egyetlen ember mondja meg, mit szabad és mit nem.
2017. február 25. 18:48
A Trump-kormányzattal kritikus újságok nem vehettek részt Sean Spicer, a Fehér Ház szóvivőjének „háttértájékoztatóján”.
2017. február 21. 18:50
Kijelenthetjük, hogy az új republikánus kormány életvédő politikája és törekvései mindenképpen pozitívak, ám a megvalósítás eddig vitatható. A tapasztalat azt mutatja, az abortusz visszaszorítása egy bonyolult és nehéz feladat, ami probléma mélyebb átlátását és kezelését igényli, és amit nem lehet egy politikai játékszerként működő törvény aláírásával elintézni.
2017. február 20. 12:02
Ha ebből a sajtóból képes Donald Trump közellenséget faragni, akkor nyert ügye lesz. Hiába leplez le a média visszaéléseket, korrupciót, hiába javítja naponta az elnök tárgyi tévedéseit, az emberek nem fognak a „tisztességtelen”, „gyalázatos” újságíróknak hinni.
2017. február 18. 9:00
Finn kutatók Twitter-esettanulmányban mutatják be, hogyan csökkenthető például az amerikai társadalom megosztottsága.
George Weigel
2017. február 17. 12:07
Trumpnak úgy kellene cselekednie, mint aki egy országot kormányoz, nem pedig egy kampányt vezet – mondja George Weigel amerikai katolikus író, értelmiségi a Mandinernek. II. János Pál pápa életrajzírója szerint a kereszténység Amerikában újraerősödhet, Európában viszont a liberális nyitás miatt haldoklik, a katolikus egyház jövője pedig Afrikában és Ázsiában rejlik. Interjúnk.
2017. február 16. 12:10
Twitter segíti az elnöknek megkerülni az általa gyakran hazugnak és álhírgyárnak titulált hagyományos szerkesztő és kapuőr centrikus médiát. Képes lesz közvetlenül kommunikálni a polgárokkal.
2017. február 13. 9:56
Megkezdődött a karneváli szezon, Velencében és Nizzában tömegek ünnepeltek a hétvégén.
2017. február 9. 21:24
Donald Trump többek között azt ígérte, hogy visszavonja azt a Johnson-kiegészítést, amely tiltja az adómentességet élvező különböző felekezetek papjainak, hogy politikusokat vagy politikai tisztségre pályázókat a szószékről nyíltan támogassanak.
2017. február 5. 18:04
A Donald Trump-jelenség feltűnése, majd magabiztos választási sikere sarkallja most arra az amerikaiakat, hogy kiműveljék magukat a fasizmust, a demagógiát és a diktatúrát illetően; ahogy azt a legnagyobbak évtizedekkel ezelőtt megfestették.
2017. február 3. 22:34
A Breitbart Holdings Inc. megvásárolta a breitbart.hu címet a 444.hu szerint. A jobboldali amerikai lap azonban nem biztos, hogy Magyarországra akar jönni.
„Alternatív tények”
2017. február 3. 7:04
Ursula K. Le Guin egy olvasói levélre válaszul fejtette ki, hogy mi a különbség az „alternatív tények” és a fikciós irodalom között. „A nap keleten kel. Ha azt mondjuk, hogy nyugaton, az fikció; ha valaki szerint ez egy tény lenne (vagy egy »alternatív tény«), az hazudna” – összegzi Le Guin a lényeget.
2017. január 31. 15:45
Több tízezer pro life aktivista vonult pénteken Washingtonban az utcára. A March for Life (Séta az életért) sok-sok éve hagyomány nem csak az USA-ban, de a világ számos országában is. Az ez évi amerikai tüntetés lelkes hangulatához jócskán hozzájárult, Trump elnök pár napja megvonta a támogatást a Planned Parenthood tengerentúli szervezeteitől. A Családháló összefoglalója a washingtoni Séta az életért demonstrációról.
2017. január 31. 15:17
Az egyik első intézkedései között zárta el Donald Trump a forrást a tengeren túli, abortuszt végző vagy arról felvilágosítást nyújtó szervezetek előtt. Elsőként a hollandok reagáltak: a nemzetközi fejlesztési együttműködésért felelős miniszter javaslatot tett egy olyan alap létrehozására, amely továbbra is biztosítaná az abortuszokat és a felvilágosító tevékenységet az országban és az összes fejlődő országban is.
2017. január 31. 15:01
Az USA új elnöke beiktatása percétől nagyon aktív. Egyik első intézkedése az volt, hogy megvonja a támogatást az abortuszgyárként is emlegetett Planned Parenthoodtól.
2017. január 31. 14:30
A közösségi ötletbörze valószínűleg ugyanolyan fontos lesz a Trump-adminisztrációnak, mint Obamának.
2017. január 30. 17:09
A német kancellár hétfői sajtónyilatkozatában leszögezte: elengedhetetlen a határozott fellépés a terrorizmussal szemben, de a terror elleni harcra hivatkozva senkit sem lehet „általánosító gyanú alá venni” a vallása vagy származása miatt. Angela Merkel bejelentette azt is: a német kormány segítséget nyújt minden német kettős állampolgárnak, akit érint a több muzulmán ország állampolgárainak beutazását megtiltó amerikai elnöki rendelet.
Bevándorlás-korlátozás
2017. január 29. 13:50
Meggyőződése Angela Merkel német kancellárnak, hogy senkit sem lehet a terrorizmus elleni küzdelemre hivatkozva általános gyanú alá helyezni származása vagy vallása miatt, ezért sajnálattal fogadta Donald Trump bevándorlást korlátozó rendeletét. Éppen emiatt a kancellár telefonon elmagyarázta az amerikai elnöknek, miről is szól a genfi menekültügyi egyezmény.
2017. január 25. 16:22
Nem, nem őrültem meg, csak idéztem pár szenzációs hírt a magyar internet legaljáról, az orosz propaganda hajtotta kamuhír-univerzumból. Én három hétig tájékozódtam innen a világ dolgairól.
2017. január 23. 21:32
Erőből próbálják a média értésére adni, hogy új szelek fújnak, megnézheti magát, aki tényekkel zavarja a hatalom köreit.
2017. január 21. 15:09
Hiszem, hogy van reális esélyük a dolgokat jó irányba tovább vinni!!
2017. január 20. 22:51
Ivanka Trump az ABC News-nak adott interjújában azt mondta, hogy „Melania egy hihetetlen First Lady lesz” és bevallotta, hogy Donald Trump az elnöksége ellenére is elsődlegesen apa marad számára.
2017. január 13. 11:30
Apple, Facebook, Trump-adminisztráció – Peter Thiel a világról.
2017. január 13. 10:46
A Trumppal szemben kritikus újságírók egy része úgy tűnik, hogy teljesen elveszítette az eszét.
2017. január 12. 13:19
Hírhamisítónak nevezte a CNN-t és nem adott szót a hírcsatorna riporterének Donald Trump megválasztott amerikai elnök a sajtótájékoztatóján.
2017. január 8. 8:13
Donald Trump szerepében a Batman-főgonosz Joker, Joker szerepében Mark Hamill. Újévi köszöntő.
Keresztény Közel-Keletet!
2017. január 4. 17:49
Nem kell hamar ítélni Donald Trumpról, és nem biztos, hogy Hillary Clinton jobb lett volna – szögezte le egy interjúban Christoph Schönborn bíboros. A bécsi érsek, akit a legutóbbi konklávén a papabilék közt tartottak számon, arról is beszélt: jobb lenne, ha a bevándorlók hazamennének, a Közel-Kelet újra kereszténnyé válna, és az európaiak komolyan vennék a kereszténységet.
EU
2016. december 15. 15:28
Nem sikerült megoldania az uniónak a menekültválságot, mondta az Európai Bizottság elnöke a német közszolgálati ZDF-nek. Jean-Claude Juncker szerint nincs értelme szépíteni a dolgokon, és az sem oké, hogy csak Németország és Svédország fogad be menekülteket.
2016. december 13. 8:30
Egy kaliforniai algoritmus rosszminőségű fényképeket alakít át kiváló minőségű, és ami még fontosabb, élethű 3D arcmodellekké. Régi Donald Trump és Muhammad Ali képeken is kipróbálták.
2016. december 6. 8:30
A 21. századi számítógépes hálózatok világában nincs többé olyan, hogy hátat fordítunk az online világnak, és ezentúl csak offline élünk. Azaz van, de nem éljük túl.
2016. december 5. 8:30
Pontosabbak lesznek a közvélemény-kutatások, ha figyelembe veszik a közösségi médiát. Egymás között őszintébbek vagyunk, mint amikor ismeretlenek kérdéseire válaszolunk.
2016. december 4. 9:56
Ha ez az életforma nektek valamennyire értékes, azt meg kell védeni, ha nem, akkor hagyjuk a fenébe. Ha fontos neked, hogy megtartsd ezt az életformát, meg a disznóvágást, kell valamit tenni ezért.
2016. december 2. 10:38
Aki támogatja a bevándorlást, annak valahogyan el kell jelentéktelenítenie és igazolnia kell az erőszakot is.
2016. november 26. 13:59
Trump a stúdióvezetők legérzékenyebb pontját, a pénztárcáját veszélyeztetné abban az esetben, ha valóban végrehajtaná az elnökjelölti kampányában felsorolt, azóta jelentősen finomított programpontjait.
2016. november 26. 11:28
Jelenleg az van műsoron, hogy hogyan kövessenek el karaktergyilkosságot mindazok személye ellen, akiket Trump kormánytisztviselőnek szeretne jelölni.
2016. november 16. 20:44
Trump ugyanis kimondta azt, amit az amerikaiak nagy többsége – azok is, akik Hillary Clintonra szavaztak – gondol.
2016. november 16. 13:51
Katolikusként szemlélve egy Trump elnökség perspektívája, a veszélyes hebehurgyaságával együtt is, mindenképpen elfogadhatóbb, mint az abortusz-főpapnő, Hillary Clinton, bal-progresszív korrupciós rekord kísérlete lett volna.
2016. november 16. 9:38
Hogy milyen lesz Donald Trump nagyszerű határfala, amit a mexikóiakkal fizettet meg? A wecanfixit és az Aparato szatirikus sci-fi kisfilmben képzelte el.
2016. november 13. 10:56
Hiteles-e az a fősodratú média, amely beszállt egy mocskos kampányba, függetlenségének már a látszatára sem adva?
2016. november 11. 16:42
Sosem volt még ilyen hatékony módja a hülyeség terjesztésének.
2016. november 11. 7:22
Az egy hónap múlva esedékes következő uniós csúcson ismét összecsapnak majd a józan, egészséges és a naiv, öngyilkos migránspolitika képviselői, de az erőviszonyok szemmel láthatóan az előbbiek javára tolódtak és tolódnak el.
Fail
2016. november 10. 19:05
Tizenhét példány fogyott csak a Newsweek Madam President című különkiadásából, amelyben Hillary Clinton Fehér Házig vezető útját dolgozták fel. Az amerikai hírmagazin annyira biztos volt a demokrata párti jelölt győzelmében, hogy előre kinyomtatta a különkiadás Hillary-verzióját, holott rendelkezésére állt egy Trump-verzió is.
Nem ezt várták
2016. november 9. 16:21
Ez mind őrá vár: _ _ _ _ _ _ _, hirdetik címlapjukon a Rajna-Majna régió helyi napilapjai, amelyek fontos bel- vagy világpolitikai események kapcsán gyakran jelennek meg egységes címlappal. A körülbelül egymillió emberhez eljutó Rhein-Main Verlagsgruppe 29 napilapja az elnökválasztás napján olyan címlappal jelentek meg, ami alapján sejthető, hogy Hillary Clinton győzelmével számoltak.
Huffington Post
2016. november 9. 14:35
Nem írják többé a Huffington Poston minden Trumpról szóló cikk alá, hogy az immár megválasztott elnök rasszista, nőgyűlöl és xenofób. Mint írták, a lap szerkesztősége nem akarja megkérdőjelezni az elnök legitimációját, mint ahogyan azt a republikánusok tették Obamával. Drukkolnak viszont, hogy Trump valóra tudja váltani ígéreteit, például a gazdasági egyenlőtlenségek helyrehozásával kapcsolatban.
2016. november 9. 13:27
Meddig hazudhatjátok még következmények nélkül, hogy nincs bevándorlás-probléma, hogy a Brexit nem lehetséges, hogy Trump nem győzhet? Lejárt az időtök.
2016. november 8. 9:29
A Trump borászat megszerzését egyébként tankönyvekben lehetne tanítani. A birtok összesen 520 hektáron terül el, amiből szőlőt 78 hektáron termesztenek, klasszikus francia fajtákat, vöröseket és fehéreket is.
Személyeskedés
2016. október 21. 11:58
Pfujoltak és morogtak a vendégek New York évente megrendezett katolikus jótékonysági gálavacsoráján, hiszen azon Donald Trump és Hillary Cinton is egymást sértegető, személyeskedő, durva beszédet mondott. Az est résztvevői a sajtókommentárok alapján arra számítottak, megússzák a két politikus megjelenését, ám végül Clinton is és Trump is eleget tett Timothy Dolan bíboros meghívásának.
2016. október 20. 6:42
A két fő játékos John Podesta, Hillary Clinton kampányának vezetője, aki egy szélsőségesen liberális katolikus, és Soros György, a filantróp balos milliomos, aki amúgy ateista.
Polgári bulvár
2016. október 12. 10:59
„Trumppal a nőgyalázásért szakít Putyin” – áll a mai Lokál második oldalán. A szöveg szerint Putyin le is mondta tervezett kampánymegjelenését a republikánus jelölttel, mert két lány apjaként nem bocsáthatja meg Trump nőkre tett megjegyzéseit. A baj csak az, hogy ezt az egészet a New Yorker című lap viccrovatába írta Andy Borowitz humorista.
2016. október 10. 13:20
Az amerikai evangéliumi kereszténység jelentős része nyilvánosan támogatja, sőt zászlójára tűzi Trumpot, műsoraikban szerepeltetik Isten embereként aposztrofálják.
2016. október 7. 10:56
A Fidesz leszalámizta a Jobbikot, Gyurcsány halálos ölelésébe zárta a baloldalt, Orbán felduzzasztotta, feltüzelte és mozgósította szektáját, s ami a legfontosabb: továbbra sem kell számot adnia Mészáros Lőrinc, Habony Árpád és Andy Vajna rohamos vagyonosodásáról.
2016. szeptember 28. 20:33
Talán egy tisztességesen korrigált mintával számolva ki kellett volna írni a képernyőre, hogy ebben a versenyszámban a republikánus jelölt nyert, és ezt valamiért mindenképp szerette volna elkerülni a hírcsatorna.
2016. szeptember 23. 10:03
Joss Whedon rendező szervezésében színészek, így például Robert Downey Jr., Martin Sheen, Mark Ruffalo és Scarlett Johansson buzdítják szavazásra az amerikaiakat Donald Trump ellen.
2016. szeptember 9. 15:59
Az a faramuci helyzet állt elő, hogy egy Magyarországon élő nem magyar állampolgárságú muszlim vagy buddhista – a vallásgyakorlásán keresztül – nagyobb jogokat és adófizetői támogatásokat élvez, mint egy Magyarországon élő, magyar állampolgárságú evangéliumi keresztény.
2016. augusztus 29. 21:30
Barack Obama tavaly szeptemberben hirdette meg, hogy az Egyesület Államok befogad tízezer – előzetesen alapos ellenőrzésen átesett –szíriai menekültet egy éven belül, ez hétfőn teljesül is egy hattagú család érkezésével.
HuffPo
2016. augusztus 12. 8:06
Új vállalkozása miatt távozik Arianna Huffington a 2005-ben alapított, nem titkoltan a demokraták szekerét toló Huffington Post főszerkesztői székéből.
2016. július 31. 12:00
Ha Oroszország tényleg felelős, nincs ok arra, hogy a DNC e-mailekkel véget érjen a politikai beavatkozás.
2016. július 26. 16:00
Ha már oly büszke az értelmiség az eszére, a függetlenségére, az erkölcsére, legyen oly kedves, és ne majmolja a buta, műveletlen, erkölcstelen politikusokat: ne egy Értelmiségi Központból rendelje a paneleket.
2016. július 11. 21:36
Rick Perry, Texas állam volt kormányzója azt állítja, hogy a republikánusok várható elnökjelöltjének, Donald Trumpnak a javaslata a mexikói-amerikai határon építendő falra megvalósul majd, de nem téglából épül, hanem digitális fal lesz. Jeb Bush közben beszólt Trumpnak.
2016. május 12. 10:51
Ez a véleményterrorizmus a mindennapi gyakorlatban.
Visszaélésszerű alkotmányozás?
2016. május 11. 12:20
„Posztsólyomizmusról”, visszaélésszerű alkotmányozásról és a jog politizálódásáról beszélt Stumpf István egy keddi pódiumbeszélgetésen. Az eleinte fideszesként számon tartott, aztán egyre inkább renitensnek tűnő alkotmánybíró a fideszes hatalomgyakorlást és a sólyomi alkotmánybíráskodást is kritizálta, de beszélt a régi szép koleszos időkről is. Stumpf szerint a mai nemzetközi viták közepette a kormánynak is egy erős Alkotmánybíróságra lenne szüksége, nem pedig olyanra, amit a pártpolitikai logika mozgat. Tudósításunk.
2016. május 9. 17:08
Donald Trumptól kiráz a hideg. Trump a következő Hitler. Ez egy őrült. Interjú.
2016. április 27. 17:52
A ballib újságírás módszerei Magyarországon: képmutatás, kettős mérce, hazugságok, vélemények hírként való eladása (ahogy Ákos is megénekli), csúsztatás. Ezúton is köszönöm a Guns N' Roses-nak, hogy segítettek ezt leleplezni, de kiváltképp Németh Róbertnek, amiért tökéletesen illusztrálja mindazt, amiről és akikről kis „gúnyversem” szólt.
2016. április 20. 12:00
Egyetlen pici gomb kell csak hozzá.
Hogyan hekkeljünk meg választásokat?
2016. április 4. 9:00
Hillary Clinton, Donald Trump és a többiek gőzerővel gyötrik egymást, mások a választások biztonságát féltik, megint mások olyan hekkerzseniket szeretnének soraikban tudni, mint a kolumbiai Andrés Sepúlveda. Nem biztos, hogy nyernének vele, de a „piszkos tudomány” összes részletét fújja kívülről.
Ne féljetek
2016. március 30. 19:51
Szabaduljanak meg félelmeiktől és fogadjanak be menekülteket, tanácsolta húsvéti imareggelijén Barack Obama az amerikaiaknak. Az amerikai elnök szerint a terrorra nem gyanakvással, hanem szeretettel kell válaszolni.
AI
2016. március 24. 19:10
„Bush csinálta 9/11-et, és Hitler jobb munkát végzett volna, mint a majom, aki most van nekünk.” „Halál minden muszlimra!” Ilyen és hasonló beszólásokat posztol a Twitterre a Microsoft mesterséges intelligenciával ellátott chatrobotja.
2016. március 8. 7:58
A menekültválság európai és globális kezelése épp azt mutatja, hogy ezt a krízist kezelni igazán senki nem tudja.
2016. március 5. 9:15
A Republikánus Párt elnökjelölt-aspiránsáról, Donald Trumpról készített csevegőbot kifejezetten szórakoztató, és a stílusa hasonlít is az eredetire.
Isten
2016. február 18. 19:49
Ferenc pápa szerint Donald Trump nem keresztény, ha igaz az, hogy falat emelne az amerikai-mexikói határon. A republikánus elnökjelölt nyilatkozatban üzent vissza a katolikus egyházfőnek, szégyenteljesnek nevezve a pápa mondatait.
2016. február 11. 0:43
A liberális amerikai híroldal a New Hampshire-i republikánus előválasztási diadala óta sajátos szerkesztői jegyzettel látja el minden, Donald Trumpról szóló anyagát.
2016. január 31. 10:37
Szerkesztősig állásfoglalásban tette le voksát a The New York Times Hillary Clinton demokrata, illetve John Kasich republikánus elnökjelölt-aspiránsok mellett. A lap szerint ők ketten a legalkalmasabbak arra, hogy a két nagy párt elnökjelöltjei legyenek.
2016. január 5. 12:20
Persze, egyre többfelé hallani a retorikát, hogy a multikulti káros, a bevándorlás helyett inkább vállaljunk több gyereket, és így tovább. De ez nem lehet a siker receptje. Ezek nem jövőbemutató elgondolások.
2015. november 9. 10:54
Donald Tump a Saturday Night Live-ban parodizálja Drake mémmé vált táncmozdulatait a Hotline Bling című sláger átiratában.
2015. október 20. 8:48
On one side are politicians like Angela Merkel, Jean-Claude Juncker, Barack Obama and Pope Francis. On the other are Hungarian Prime Minister Victor Orbán, Marine Le Pen, Donald Trump, Israeli Prime Minister Benyamin Netanyahu.
2015. október 14. 15:21
Az amerikai ingatlanmágnás és republikánus elnökjelölt-aspiráns vezeti a Saturday Night Live tévéműsor november 7-i adását. Donald Trump szeptemberben már szerepelt a műsorban, ekkor vidáman tréfálkozott saját magán, ám a politikai terveit érintő komoly kérdések elől kitért.
Mulatási
2015. október 1. 14:17
Milyen volt Gyurcsány Ferencnek kampányolni, és mikor szeretett ki a baloldalból? Mi az az „egészséges diktatúra”, és mi köze Orbán Viktorhoz? Mit akart Donald Trump a magyar szépségkirálynőktől? Interjúnkban sok más kérdés mellett ezekre is választ kaptunk a Fásy Mulató atyjától. Fásy azt is elárulta a Mandiner.fesztiválnak, mennyiben szerzője a Nézését meg a járását refrénű dalnak, és mit adott Kis Grófónak. No de mit kért tőle térden állva Rudi Zoltán?
2015. szeptember 11. 19:13
For at least half a century, the U.S. has taken in the vast majority of the world's refugees. Isn't it somebody else's turn, now?
2015. szeptember 6. 6:27
Calling the mostly Muslim refugees a threat to Europe’s “Christian roots,” Orbán has given voice to the fears of other European conservatives too shy to say such things aloud themselves.

összesen: 125 db | 18 db/oldal

első vissza 1 2 3 4 5 6 7 következő utolsó