Erdély

2016. október 3. 22:49
Idehaza akkoriban nem is volt szó a nemzeti identitásról. Ott viszont azt láttuk, hogy a legegyszerűbb parasztember műveltségéhez is hozzátartozott, hogy tudjon néhány verset a legnagyobb magyar költőktől, és hogy e tudásra büszke legyen. Interjú.
2016. szeptember 22. 10:50
Több mint öt héttel a Beatrice kolozsvári fellépése kapcsán kirobbantott műbalhé után a rendőrség lezárta a nyomozást, és közölte: a koncerten semmiféle törvénysértés nem történt.
Magyar Állami Népi Együttes
2016. szeptember 6. 7:35
Negyvenéves korra tönkremenő ízületek, alacsony fizetés, napi 5-6 óra próba, majd maszek tánctanítás – többek között ezek a nehézségek jellemzik a hivatásos néptáncosok életét, akik mégsem cserélnének senkivel. Az idén 65 éves Magyar Állami Népi Együttes táncosainak elszántságát, hivatástudatát és felkészültségét csak a profi sportolóékhoz lehet talán hasonlítani, itthon még sincsenek annyira „kirakatban”, pedig külföldi turnéikon rendszerint hatalmas ovációval jutalmazzák őket. Darabjaik nem pusztán a nép táncainak bemutatását szolgálják, hanem zömében önálló táncszínházi alkotások. Idén is több új alkotás került színpadra. Hivatásos táncosokkal beszélgettünk.
2016. július 28. 17:29
Kurva rosszul teszik, ha engednek a nyomásnak, és úgy tesznek, mintha ennek az arctalanul lincselő aljadék csürhének bármit is joga volna számon kérni rajtuk.
2016. július 26. 20:45
Azért az durva, hogy a délben hülyeségeket beszélő bácsik miatt az esti fellépőn verjék el a port.
2016. július 26. 16:41
Az esti előadóknak nem kell azonosulniuk semmiféle, az előadásokon megjelenített politikai vagy világnézeti rendszerrel, meghívásuknak egyetlen szempontja az, hogy megfelelő szórakozást nyújtsanak a közönségnek, ugyanúgy, mint bármely más fesztiválon.
2016. július 26. 11:08
A Tusványos egy INGYENES kulturális rendezvény fiataloknak, egy olyan helyen, és egy olyan korban, ahol fiataloknak egyre kevesebb ilyen élmény jut, és az is csak jó pénzért. A Tusványos még ma sem arról szól a résztvevő tízezreknek, hogy mit hablatyol Orbán Viktor.
2016. július 26. 9:51
Örültünk, hogy kritikus dalaink ellenére is meghívtak bennünket, elvállaltuk, fontosabbnak éreztük, hogy az erdélyi közönségnek is játszhassunk, minthogy politikailag, erkölcsileg megítéltetünk-e. Hát megítéltettünk.
2016. július 25. 8:27
Sztárparádé lesz Kalotaszegen, az első Méra Világzenei Fesztiválon, július első hétvégéjén. A falu egyik csűrjében népzenei-világzenei orgia várható.
Manele, népzene, kávéház
2016. július 3. 11:40
Természetes, hogy a határon túli magyarok is a magyar válogatottnak drukkoltak a foci EB-n – mondja Pál István Szalonna, a Magyar Állami Népi Együttes prímása a Mandinernek. Szalonnáról kiderül, hogy a családi birtokairól lemondva lett magyar állampolgár, hogy majdnem focista lett és ismerhette volna Oszama bin-Ladent. Szülőföldjéről is beszél, szomorúan: „este üresek az utcák Kárpátalján, mert nem mernek kimenni az emberek az utcára. Ha ugyanis jön egy autó és a kezedbe nyom egy behívót, akkor visznek. Igazából nem tudod, hogy mi lesz holnap”. Interjúnk.
Napfelkelte a Székely-kőnél
2016. június 9. 8:52
Erdély első összművészeti fesztiválját rendezik meg június 30. és július 3. között Torockón. A nagyszínpadon fellép többek közt a Wellhelo, a Kiscsillag, a Punnany Massif, a Magashegyi Undergound és a 30Y, a folkudvarban pedig muzsikál majd a Parno Graszt, a Tokos zenekar, Szalonna és bandája valamint a Harmadik zenekar.
2016. május 31. 18:57
A bonchidai Bánffy-kastély udvara évek óta a lelazítás helyszíne, akár az Electric Castle pörgése, akár a Barock fesztivál nyugalma idézi elő. Évek óta erre használja a Transilvania Nemzetközi Filmfesztivál (TIFF) is Víkend a kastélyban néven.
2016. május 8. 12:32
Erdély egy valódi hely? – kérdezte tőlem meglepetten pár külföldi turista az egyik pesti belvárosi folkkocsmában egy péntek éjjel. Már azon is teljesen ledöbbentek, hogy betévednek egy véletlenszerűen kiválasztott kocsmába, és ott élő zenére táncolnak fiatalok.
2016. május 3. 16:40
Tamási Áron közéleti szerepvállalását állítják május közepén a hatodik Kolozsvári Ünnepi Könyvhét középpontjába. A rendezvényen lesznek író-olvasó találkozók és slam poetry is.
2016. május 2. 13:06
Így oldja az etnikai feszültséget a Főtér szerint Erdélyben a MaRó című előadás szerzője, Székely Csaba.
Szellem, tánc
2016. május 2. 10:55
„Egy selejt században éltem” – mondja Novák Ferenc „Tata” koreográfus a Mandinernek. Az erdélyi születésű, 85 éves, legendás néprajzos-koreográfus szerint mindegy, hogy milyen színű kormány van, mindenki korrupt. A Magyar Művészeti Akadémiából kilépett Novák Tata szerint általános probléma a hiányos műveltség és nagy hiányosságok vannak a néptáncos mozgalomban is. De ahogy fogalmaz: „Aki alkot és tehetséges, bármilyen művészeti ágban, azt nem lehet agyonverni”. Nagyinterjúnk Novák Tatával néptáncról, népi kultúráról és a közéletről.
2016. április 25. 13:59
Ösvényt taposott, s az ösvényt el nem hagyta, ahogyan a szülőföldjét sem – méltatta Kallós Zoltánt szombaton a Kolozsvári Magyar Opera gálaestjén Gergely Balázs erdélyi politikus.
2016. április 24. 14:35
Kedvenc dalával, a Fordulj kedves lovam kezdetű Bujdosódallal köszöntötték szombat este Kolozsváron a magyar operában születésnapi gáláján a 90 éves Kallós Zoltánt.
2016. április 24. 11:20
Minden évben felállva éneklik a válaszúti Kallós-birtokon megrendezett néptánctábor résztvevői Kallós Zoltán kedvenc népdalát, az ördöngösfüzesi Bújdosódalt a tábor gálájának végén. Ezen a 2013-as felvételen a Tokos kíséri az idén 90 éves néprajzkutatót.
Szórványnéprajz
2016. április 24. 10:17
Naponta állít elénk mércét Kallós Zoltán erdélyi néprajzkutató Orbán Viktor szerint, aki szombat este a kolozsvári magyar opera gálaműsorának keretében köszöntötte a 90 éves tudóst. Kallós nem csak a néprajztudományban hozott létre maradandót, hanem szervezőként is, valamint vagyonát feláldozva szórványkollégiumot hozott létre válaszúti birtokán. A gálaműsor Kallós kedvenc népdalaival zárult.
2016. április 12. 12:43
Sepsiszentgyörgyi fiatalokat kérdezett meg a Főtér.ro a kedvenc verseikről a magyar költészet napja kapcsán.
2016. április 8. 11:34
„Szeretem az erdőt, de azt a sűrűséget, ami az emberek beszédjében van, azt még jobban” – Berecz András mesemondó a 13. Erdélyi Humorfesztiválon népmesébe illően beszélt saját útkereséséről.
2016. április 5. 12:24
A táncháztalálkozó szombati napjának estéjén a folkkocsmákba tartó zenészek és táncosok nem bírtak magukkal: már a metrón nekiálltak a kalotaszegi legényesnek.
Behangolva lenni
2016. március 19. 11:03
Most egy olyan munkán dolgozom, ami fenekestül fel fogja fordítani a zenéről való gondolkodást az egész világon – mondja a Mandinernek a március 15-én Kossuth-díjjal kitüntetett ifjabb Csoóri Sándor, aki a héten ünnepli a Fonóban 60. születésnapját. Csoóri leszögezi: a zene szakrális dolog. A zenésszel a számára meghatározó Székről, az általa felfedezett varázshegedülésről, a magyar nótáról és a zeneoktatás bajairól is beszélgettünk ürömi otthonában, s benézhettünk a stúdiójába is. Interjúnk.
2016. március 13. 19:03
Nagyon szomorú vagyok, hogy Erdélyben is kezd elterjedni a Kárpátokon kívüli, „török bazár” hangulatú zene, de bízom abban, hogy ezt a káros folyamatot még meg lehet állítani. Interjú.
2016. március 1. 13:00
Erdély idilli látványától már kora fiatalságomban eltávolodtam, korán ráébredtem, hogy ez a kép hamis, történelmileg is bonyolultabb. Interjú.
Casino, múzeum
2016. február 24. 20:41
Nyolcvan-száz éve nem láttak fényt azok az arisztokrata-portrék, amelyeket most állítottak ki a Kolozsvári Szépművészeti Múzeumban, és amelyekből többet restaurálni is kellett. A kiállított képek Kolozsvár első civil szervezete, az 1833-ban alakult Kolozsvári Casino székházának a falait díszítették.
2015. december 21. 15:00
„Akinek ez a város nem a szíve közepe, nem lát semmit a világból” – Tolcsvay Lászlóval a téli fesztiválos Fonográf-nosztalgiakoncerten beszélgetett a Főtér.ro stábja.
Városi varázshegedülés
2015. december 8. 12:13
Már nem autentikus népzene, mégsem világzene. A Buda Folk Band november közepén mutatta be új, Saját gyűjtés című lemezét a Fonó színpadán a Muzsikással közös koncerten. Éri Mártonnal és Salamon Somával beszélgettünk a városi népzenészek identitásáról, erdélyi gyűjtésekről, varázsjelekről, nacionalizmusról, táncház és értelmiség újrakötendő kapcsolatáról és arról, hogy került a kalocsai minta az ecuadori indiánokhoz.
2015. december 6. 11:05
Hét év után megjelent a Tükrös zenekar új lemeze, az Erdők, vizek zenéje, Maros- és Küküllő-vidéki magyar népzenével.
2015. november 27. 11:36
A Kolozsvári Magyar Napok idén télen is kipróbálja magát és koncertekkel, kiállításokkal, operával, gyerekprogramokkal és disznóvágással vár decemberben. A szervezők elmondása szerint a Téli fesztivál egyelőre egy tesztverzió, próbakiadás, akárcsak a Gyalui Kastélynapok, mellyel hagyományt szeretnének teremteni.
2015. október 19. 12:21
Sokan azt képzelik, hogy a falusi hagyományokat folytattuk, holott egy urbánus művészet, új kortárs műfaj született ezzel, egyfajta polgári kamarazenélés. Interjú.
2015. október 15. 11:02
Míg szombaton szép idő volt, addig vasárnap elmosta az eső és a sár a hegyek tövében rendezett feketetói vásárt.
2015. szeptember 16. 9:58
Mert a székely ember lovas ember. A kovácsok Sepsiszentgyörgyön mutatták meg, hogyan kell ütni a vasat, a II. Nemzetközi Kovácstalálkozón.
2015. szeptember 2. 21:42
Mulatni érkeztek, de nem állták meg, hogy ne muzsikáljanak a Dűvő tagjai augusztusban, a Széki Napokon.
2015. augusztus 5. 15:24
Legélesebben ma a következő különbség látszik kirajzolódni: a magyarországi közbeszédet erősen meghatározza a – nevezzük most így – politikai Á és Bé oldal szerinti megosztottság, míg Romániában ez nincs így.
2015. augusztus 5. 13:11
Pár szót mond magyarul a kolozsvári Babeș-Bolyai Tudományegyetem rektora, aki szótárral tud valamennyire írni és beszélni így. Szerinte a nyelvtanulás szempontjából előny a román-magyar együttélés.
2015. augusztus 3. 15:48
Erdély erdőiben kergetőznek a főhősök egy új magyar thriller, a Víkend előzetesében.
2015. július 28. 14:03
Rengeteg magyar ember, buli, sör, könyvek, kézművesek, buli, szimfonikusok – ez jut eszébe a kolozsváriaknak a Kolozsvári Magyar Napokról.
2015. július 25. 8:39
Tusványos a magyar közélet egyik legjobb története, és ebből a szempontból se nem oszt, se nem szoroz, hogy Orbán Viktor ma bejelenti-e a Kepler 452B, e már-már elfeledett magyar őshaza (Kep=kép, ler=elér: a kép, amit elértünk) visszacsatolását, vagy sem.
Szép város Kolozsvár
2015. július 24. 15:26
A kolozsvári UNTOLD Fesztivál a Korzó Egyesülettel partnerségben magyar nyelvű, vezetett sétákat szervez július 31. és augusztus 2. között. A Főtérről induló kis kirándulások során az érdeklődők a város legismertebb helyszínei és történetei mellett számos érdekességgel és kulisszatitokkal ismerkedhetnek meg.
2015. július 20. 21:37
A fő profilt nem a koncertek adják, sőt nincs is fő profil: kiegyensúlyozott kombóját kapjuk az előadásoknak, interaktív programoknak, koncerteknek, színházasdinak.
2015. július 20. 11:50
Hiánypótló hibrid született, ahol a rövidnadrágos politikus is bulizhatott esténként választópolgárai között. Másképpen fogalmazva a tusványosi esztétika lényege: szép, mint a politikus találkozása a választójával egy stand-up comedy esten.
Majd ott lakunk a Szamosnál
2015. július 16. 14:37
Az ifjúság és Kárpátalja – ez a két téma áll majd a Kolozsvári Magyar Napok középpontjában; előbbi azért, mert idén Kolozsvár Európa ifjúsági fővárosa, utóbbi pedig azért, mert idén nem csak magukra, hanem másokra is szeretnék felhívni a figyelmet – jelentette be Gergely Balázs főszervező.
Mulatság
2015. július 5. 15:48
Idén Csíksomlyó volt a házigazdája a székely népviselet és néptánc újjáélesztett ünnepének, az Ezer Székely Leány Napjának, amelyen 3319 népviseletbe öltözött regisztrált, de ennél sokkal többen voltak. A főtéren volt közös tánc, kézműves-bemutató, Böjte Csaba pedig szavaival gazdagította a jelenlévők lelkét.
2015. július 1. 11:01
A Filmtett Egyesület fiatal erdélyi magyar tehetségek után kutat: a jelentkezés határideje augusztus 21., a szervezők a beválogatott filmek listáját szeptember 1-jén hozzák nyilvánosságra.
Frido Diepeveen
2015. június 25. 12:10
Szenvedélyesen rajong a magyar cigányzenéért, szerelemből költözött Magyarországra, itt tanul hegedülni kiváló cigányprímásoktól Frido Diepeveen, a negyedrészt magyar származású holland üzletember, a Randstad HR-cég magyarországi kereskedelmi vezetője. Olyannyira életének részévé vált a cigányzene, hogy annak megmentéséért alapítványt hoztak létre holland barátaival. Ő magát hobbiprímásnak nevezi, de minden tisztelete a cigányprímásoké, akik évszázadokon keresztül hordozták ezt a tehetséget magukban. Hogyan kerül egy holland Magyarországra és miként kerül kapcsolatba a cigányzenészekkel? Interjúnk.
2015. június 25. 11:05
„Alig vártam, hogy jöjjön a péntek, kocsiba üljünk és ott legyek Erdélyben valamelyik cigánysoron vagy egy lagziban” – mondja a Mandinernek Árendás Péter, az új lemezre készülő, harminc éves Tükrös zenekar brácsása a kezdetekről. Árendás szerint egy igazán hiteles népzenész nem csupán másol, hanem úgy be tud állni egy falusi zenekarba, hogy nem lóg ki belőle, de mégis saját karaktere van. Hogyan játszották ki a magyarországi népzenészek a Securitatét? Hogy fogadták őket a helyi magyarok és cigányok? Hogyan bomlott fel a régi világ és kezdett eltűnni az élő népzene? Interjúnk.
2015. június 20. 10:50
Erdély és Eger áll a szombati Múzeumok éjszakája programjainak középpontjában. A budapesti programokat egységes karszalagbelépővel látogathatják az érdeklődők, melyekkel ingyenesen közlekedhetnek a BKK Múzeumbuszain, de a MÁV is kedvezményes utazást biztosít a rendezvény résztvevőinek.
2015. június 16. 8:53
Különleges, balatonos-dunakanyaros nyári slágerrel ajándékozta meg a nagyvilágot a baróti DJ Sanyika, Erdély kedvenc bedroom dj-je.
2015. június 10. 13:51
A nagyszínpadon fellép Ferenczy György és a Rackajam, Nagy Feró és a Beatrice, a Magna cum laude, a Budapest bár, az Anna and the Barbies, valamint a Heven Street Seven.
2015. május 5. 10:44
Támogatás nélkül működik Erdélyben a híres őrkői cigányok tánccsoportja. Az őrkői cigányok nagyszüleiktől, szüleiktől tanulnak táncolni kiskoruktól.
2015. április 14. 13:31
Régi népszokás szerint idén is tartottak hagyományos juhmérést a kalotaszegi Mérán, locsolással és zeneszóval egybekötve.
Énekegyüttes
2015. március 25. 14:03
A népdalok annyira alapvető érzésekről és örök érvényű dolgokról szólnak, annyira elementárisak, hogy teljesen megfelelnek a mi 21. századi életünknek, köthetőek a mi mindennapjainkhoz is – vallja a Csercsel, a Felszállott a pávában feltűnt, női énekegyüttes. A lányokkal az országos Táncháztalálkozó kapcsán beszélgettünk. A Csercsel szerint az alapműveltség része, hogy tisztában legyünk népdalkincsünkkel, hiszen ez a mi saját kultúránk, ami mindannyiunkat összeköthet. Interjúnk.
„Tánc nélkül negyed ember sem vagyok”
2015. március 14. 13:55
A néptánc segít kitisztázni az összekeveredett nemi szerepeket Berecz István, a Felszállott a páva első versenyének szólótáncos nyertese és a Fonó új művészeti vezetője szerint. Berecz a Mandinernek a néptánc által megőrzött férfiképről; az első világháború emlékére rendezett, első saját darabjáról; a népdalok elementáris voltáról és örök aktualitásáról is beszélt. Kell-e erővel megtartani a népi kultúrát? Lehet-e híd a néptánc szlovákok és magyarok közt? Mire jó a kalap? Interjú.
2014. szeptember 20. 15:27
Újra látogatható Ady Endre érmindszenti szülőháza, amelyet 100 ezer euróból újítottak fel. A megújult múzeumban bővítették a tárlatot a család ereklyéivel, valamint Ady vidékről és családról szóló műveivel.
Száraz zene
2014. szeptember 13. 14:51
„A legfontosabb, hogy meggyőzzük az embert: nézd, itt vagyunk, s lásd, úgy muzsikálunk neked, hogy ezt te csak szeretheted” – mondja a Mandinernek a Tokos zenekar két tagja, Szép Bálint és Gergely Elek. A nyáron jelent meg a Tokos közreműködésével egy györgyfalvi népzenét tartalmazó lemez. Komolyzene és népzene kapcsolatáról, az erdélyi muzsikuslétről és a tábori fáradtságról beszélgettünk a főállásban a kolozsvári operában dolgozó zenészekkel a Válaszúton megrendezett mezőségi néptánctáborban. A beszélgetésnek külön aktualitást ad, hogy szombat éjszaka rendezik a táncházak éjszakáját, vasárnap, szeptember 14-én pedig Martonvásáron tartják a Magyar Népdal Napját.
2014. szeptember 2. 10:23
Ugyanúgy vallom azt, hogy az irodalomnak inkább a kacagásról, az érzelmekről és az érzékiségről kell szólnia, mint a gondolatiságról.
2014. augusztus 27. 12:16
Először rendezik meg a Nemzetközi Népismereti Filmszemlét Erdélyben, a Szilágy megyei Sztánán. A pénteken kezdődő eseményen 18 film versenyez a díjakért.
2014. augusztus 26. 8:09
Egy viharos Tusványos légifelvételei: hegyek és folyó, nappalok és éjszakák Tusnádfürdőn.
2014. augusztus 25. 10:32
Arra számítottam, hogy nem én leszek az egyetlen román önkéntes. Az elsőnél még normális, de most úgy érzem, hogy lehetnénk többen. Nem kétszázan, de legalább tízen.
2014. augusztus 19. 9:31
A rendezvény gyakorlatilag a mese és a valóság határán mozog mind a mai napig. Induláskor, ezelőtt öt évvel teljesen meseszerű volt. Ahogy telnek az évek, egyre inkább valósággá, életünk természetes részévé válik.
2014. július 29. 16:55
Vajon miként lehet megszeliditeni a székelyeket, és hogyan kerülhetik el a pofont az anyaországiak? Tusványosi közvélemény-kutatás.
Tusványos25
2014. július 22. 17:28
Ma is időszerűek a bálványosi folyamat alapgondolatai – mutatott rá Németh Zsolt, az Országgyűlés külügyi bizottságának elnöke, az erdélyi szabadegyetem és fesztivál egyik ötletgazdája kedden. Olyan ma is időszerű célokra hivatkoztak, mint Európa újraegyesítése, a közép-európai népek megbékélése, a kisebbségek kollektív jogai.
Nyelvvédelem
2014. július 18. 12:14
Erdélyi magyar nyelvi jogi aktivisták beszélgettek csütörtökön a felvidéki Gombaszögi Nyári Táborban.
2014. július 4. 10:31
Electric Castle: gépzenei fesztivál volt a bonchidai Bánffy-kastélyban.
2014. május 7. 15:07
Az Óperencián innen és túl jelszóval szervezik meg augusztusban a Kolozsvári Magyar Napokat augusztus 17. és 24. között.
2014. február 16. 11:00
A nemzeti összetartozás ápolása mindannyiunk feladata, megőrzéséhez ragaszkodnunk kell – mondta Balog Zoltán, az emberi erőforrások minisztere a budapesti Csángó bál szombat esti megnyitóján a Petőfi Csarnokban.
Szexi folkdiktatúra
2014. február 8. 11:16
„Ember, muzsikálj úgy, hogy senkinek ne menjen porrá a feje!” – ez a jelszavuk. Magyar cigánynak vallják magukat, habár többüknek már a román az első nyelve és ortodox a vallása. Ceausescu idejében szerettek igazán zenélni, de most egy budapesti táncházban találkoztunk a fáradhatatlan zenészekkel, Dumnezuval, Netivel és Florinnal. Riportunk erdélyi cigányprímásokkal, akiket imádnak Pesten. Mennyit kérnek egy estéért? Mikor volt jobb zenélni? Minek vallják magukat? A zenészek szavainak hátterét Kelemen László, a Hagyományok Háza igazgatója világítja meg a Mandinernek. Végül kiderítjük azt is, hogy mi a folkdiktatúra.
2014. január 30. 21:41
És melyik tánc a legszexibb? Erről kérdezősködtek Kolozsváron.
2014. január 26. 14:34
Amíg felülről nem kezdtek el nacionalista ideológiákat beléjük plántálni, addig a paraszti közösségben az emberek elég jól megvoltak egymással. Magyarok, románok, cigányok együtt éltek, mulattak a bálokban, megtanulták egymás táncrendjét.
2013. december 19. 14:05
A kevésbé sikeresnek bizonyult 2013-as kolozsvári megrendezés után visszaköltözik Marosvásárhelyre a Félsziget fesztivál – jelentette be csütörtökön Marosvásárhelyen Ciprian Dobre, a Maros Megyei Tanács elnöke és Kelemen Márton, az RMDSZ Maros megyei önkormányzati frakciójának a vezetője.
2013. szeptember 27. 19:18
Hét erdélyi város ad otthont október 3. és 6. között a 13. Filmtettfeszt Magyar Filmnapoknak. Bemutatkozik idén a Magyar Nemzeti Filmalap forgatókönyv-fejlesztő csapata is.
Tér + tömeg
2013. augusztus 28. 9:34
Az egyhetes rendezvénynek mintegy kétszázezer látogatója volt, legtöbben – csaknem ötvenezren – az István, a király című előadáson vettek részt.
2013. augusztus 26. 8:11
A magyar kultúra nélkül nem lehet jövőt építeni Kolozsváron – jelentette ki az emberi erőforrások minisztere a Kolozsvári Magyar Napok záró rendezvényén – az István, a király rockopera előadásának bemutatója előtt vasárnap.
2013. augusztus 19. 16:07
Mindazok ellenére, hogy a Tokaji Írótábor egy klasszikus jobboldali rendezvény, idén csillagos ötösre vizsgázott termelési versenyből és a sztahanovizmusból. A Magyar Írószövetség idén augusztus 14-től két és fél napon át legalább 300%-ot teljesített irodalomtörténetből. Hercsel Adél tudósítása.
2013. május 28. 19:22
Erdélyi turnéra viszi Bogdán Zsolt kolozsvári színművész Dsida Jenő verseiből összeállított pódiumműsorát a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) és a Communitas alapítvány.
2013. május 8. 16:51
Jiří Menzel cseh filmrendező kapja idén az életműdíjat a kolozsvári Erdélyi Nemzetközi Filmfesztiválon (TIFF), amelyet május 31. és június 9. között rendeznek meg az erdélyi városban.
2013. március 26. 11:43
Negyvennyolc romániai kortárs képzőművész állítja ki félszáznál több munkáját – festményt, grafikát, kisplasztikát – Erdélyi művészet és szellemiség (Arta si spiritualitate in spatiul transilvan) címmel a Budapesti Román Kulturális Intézetben csütörtöktől.
2013. március 20. 10:22
2013-ban is lehet hazafinak lenni, csak nem pont úgy, ahogy mondjuk azt Petőfi anno elképzelte...
2013. március 19. 16:33
Workshoppal, különleges színházi vacsorával, színházlátogatással, valamint régebbi előadások vetítésével ünneplik Kolozsváron a március 27-i Színházi Világnapot.
2013. március 19. 9:29
A brit Kaiser Chiefs együttes, Utah Jazz lemezlovas, valamint a Ska-P baszk együttes lesznek többek között az erdélyi Félsziget Fesztivál idei fellépői.
2013. március 14. 10:47
Kolozsváron a Humorfesztivál színpadán egymást követik majd a Showder Klub legjobbjai, a szervezők pedig 2013-ban is keresik Erdély legjobb amatőr humoristáját.
2013. február 4. 16:02
Vásárhelyi forgatag néven rendeznének magyar kulturális napokat augusztusban Marosvásárhelyen a Kolozsvári Magyar Napok mintájára. A tervek szerint a programokat olyan helyszíneken rendezik meg, amelyek magyar kulturális jellege ma is meghatározó.
2013. január 30. 13:39
Tíz év után Marosvásárhelyről Kolozsvárra költözik a Félsziget fesztivál, az erről szóló megállapodást szerdán írta alá a kolozsvári polgármester és a fesztiváligazgató.
2013. január 3. 10:42
Kolozsvárra költözhet 2013-ban az erdélyi Félsziget fesztivál, amelyet 2003 óta Marosvásárhely határában, a Maros parton szerveznek meg.
2012. október 27. 12:01
Jankovics Marcell, Kincses Réka és Deák Krisztina egy-egy filmjét is bemutatják a marosvásárhelyi Alternative Nemzetközi Rövidfilm Fesztiválon, amelyet november 7. és 11. között rendeznek az erdélyi városban.
2012. augusztus 16. 13:41
Torokszorító, szép pillanatokat visz haza a III. Kolozsvári Magyar Napokról Hobo. A zenész elmondta: örül, hogy az ott élő embereknek ilyen sokat jelent a zenéje.
2012. augusztus 13. 10:14
A (kolozsvári, tágabb értelemben erdélyi) magyarok évente egyszer nagy tömegekben megjelennek a Város nyilvános terein, tereiben. A Kolozsvári Magyar Napokat (Napokon) ünnepelni.
2012. augusztus 7. 18:26
Augusztus 13-20. között újra Kolozsvári Magyar Napok, immár harmadszor. Lesz Ruzsa Magdi, Presser Gábor, Hobo, László Attila és még sokan mások. Szép város Kolozsvár!
2012. július 30. 14:14
A magyar miniszterelnök Bálványosi Nyári Szabadegyetem és Diáktábor zárónapján Tusnádfürdőn kijelentette: az európai válság lényegében Brüsszel válsága. Orbán Viktor arra kérte az erdélyi magyarokat: ne menjenek el vasárnap szavazni.
2012. július 29. 10:37
Tusványosi szemtanúk vallanak medve-élményeikről. Olyan mint egy barna kutya – csak nagyobb.
2012. július 25. 11:49
Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes Tusnádfürdőn kijelentette: nemcsak Magyarországnak van felelőssége a nemzetrészek vonatkozásában, hanem a nemzetrészeknek is felelősségük van az egész magyarság ügyében.
2012. július 21. 13:44
Kulturális, gasztronómiai, egészségügyi, szabadidős és szórakoztató programok is várják 23. Bálványosi Nyári Szabadegyetem résztvevőit. A Tusványosként ismert rendezvényt július 24. és 29. között tartják a székelyföldi Tusnádfürdőn.
2012. július 19. 14:39
A csillagok állása és a szervezők döntése szerint idén július 24-29-e között Tusnádfürdő lesz a világ közepe.
2012. július 16. 12:34
Július 24-én kezdődik Tusnádfürdőn a XXIII. Bálványosi Nyári Szabadegyetem és Diáktábor, azaz a Tusványos.
2012. július 9. 11:34
Mások nem értik, sőt néha már mi sem, csak érezzük, hogy mennünk kell, ott a helyünk.
2012. június 21. 14:37
Továbbra is segítenek a marosvásárhelyi fesztivál szervezésben, de nem vállalják tovább az üzleti kockázatot – mondta el Gerendai Károly az Event Summit Hungary rendezvényen.

összesen: 98 db | 18 db/oldal

első vissza 1 2 3 4 5 6 következő utolsó