Erdős Virág

2015. november 12. 12:20
Szívemhez szorítom címmel megjelent a Rájátszás második, könyvbe csomagolt CD-je a Magvető és a Kultúrkombinát közös kiadásában, november 25-én pedig jön élőben, az Akvárium színpadán.
2013. szeptember 21. 11:32
A Kárpátia díjazásával az NKA saját trükkjének fogságába esett.
2013. szeptember 20. 19:46
Amikor pályáztál, tudhattad, hogy ez a kormány a Kárpátiának állami kitüntetést adott. Ha hallottad hírét, egyáltalán miért pályáztál az NKA-hoz?
2013. szeptember 20. 19:16
A Kárpátia zenekar szellemiségétől való legteljesebb mértékű elhatárolódásom jegyeben a számomra megítélt alkotói támogatásról ezennel lemondok.
2013. június 22. 11:38
A „nemzeti rock” dalszövegei mögül is abszolút kiérződik a költői ambíció, legfeljebb a tematika nem éppen a mi ízlésünk szerint való. Interjú.
2013. június 19. 9:45
Mintegy 500 programot tartanak idén a Művészetek Völgyében, amely Kapolcson, Taliándörögdön, Monostorapátiban és Vigántpetenden zajlik július 26. és augusztus 4. között.
2013. június 10. 10:30
A több mint két órán át tartó záporeső ellenére a 84. Ünnepi Könyvhét szereplői elégedetten nyilatkoztak: a könyvesek szerint sok volt a vásárló a budapesti Vörösmarty téri pavilonoknál, még az eső sem tántorította el őket.
2013. június 6. 12:29
Ankert, Akvárium, Castro, Holdudvar – csak néhány a Margó helyszínei közül, ahol Erdős Virág, Grecsó Krisztián, Térey János, a friss Aegon-díjas Barnás Ferenc és az álnéven pubikáló krimiszerző, Kondor Vilmos is zenés, színházas esteken szerepel. Cserna-Szabó András és Elek Ferenc főzni fog, Nyáry Krisztián új szerelmi történetekkel és vetítéssel készül.
2013. április 3. 12:56
Mit jelent ma az irodalmi szolidaritás? – a többi közt erre a kérdésre keresi a választ a Szépírók Fesztiválja, amelyet április 6-án és 7-én tartanak a Petőfi Irodalmi Múzeumban.
2013. március 19. 10:33
Négy popzenész és hat költő együttműködésével csütörtökön rendezik a Rájátszás-sorozat újabb estjét a fővárosi Akvárium Klubban. A popot a kortárs költészettel párosító produkcióból CD és könyv is lesz.
2012. szeptember 17. 9:52
A Petőfi Irodalmi Múzeumban a 100 ezer költő a változásért című rendezvényen költők, performerek, dalköltők, slamköltők és zenészek verselnek szeptember 29-én. A résztvevők élő kapcsolatban lesznek a világ más költészeti eseményeivel.
2012. június 4. 11:03
A szervezők idén is arra törekednek, hogy bebizonyítsák: az irodalom izgalmas és szórakoztató. Az eseményen nem hagyományos módon találkozhat a szerző, az olvasó és a mű.