Európai Bizottság

2020. január 10. 17:06
Regisztrálta az Európai Bizottság a Mentőcsomag a kisebbségek számára – Egymillió aláírás az európai sokszínűségért (Minority SafePack Initiative) kezdeményezés révén összegyűlt 1 128 385 aláírást. A továbblépést azonban kétségessé teszi, hogy több érvényesnek minősített európai polgári kezdeményezés kapcsán sem tett még érdemi jogalkotási lépéseket Brüsszel.
2019. december 10. 16:49
A papi, orvosi és ügyvédi titoktartást is veszélyeztetheti egy új uniós jogszabálytervezet, amely büntetőügyekben feldolgozott személyes adatok kezeléséről szól.
2019. november 19. 21:17
A tagállamok közötti bizalom képezi az unió alapját. A legtöbb javaslat olyan irányba mutat, melynek eredményeként a bizalom helyébe intézményesített bizalmatlanság lép, az alkotmányos párbeszédet az egyoldalú betagozódás elvárása váltja fel, a kohéziót pedig tovább gyengíti az újabb és újabb megosztottság.
2019. november 6. 11:47
Az EU azon képessége, hogy megvalósítsa a maga elé kitűzött ambiciózus céljait, még sosem tűnt ilyen bizonytalannak.
2019. szeptember 27. 10:44
Az Ursula von der Leyen vezette új Európai Bizottság felállására várnak a Minority SafePack összeállítói. Miután az európai polgári kezdeményezés elleni román jogi támadást meghiúsította az Európai Unió Bírósága, a következő lépés a Bizottsághoz való benyújtás lesz. Remélhetőleg az új EB nem viszi majd tovább a Juncker-féle testület elutasító hozzáállását.
2019. július 22. 12:40
A jogállamiság EU-n belüli erősítéséről szóló közleményt fogadott el az Európai Bizottság. A gond csak az, hogy Brüsszel egy valójában nem létező jogállamiság-koncepció alapján kíván fellépni a tagállamokkal szemben, ami könnyen politikailag motivált eljárásokat eredményezhet.
2019. június 19. 9:22
Brüsszel egyik legfontosabb befolyásolási eszköze a gyengülés jeleit mutatja – állítja Thibault Larger, a Politico-n megjelent elemzésében. A tiltott állami támogatásokkal összefüggő eljárásokban az utóbbi időben egyre többször a tagállam javára ítélt az Európai Unió Bírósága (EJB). Ezért egyre több jogász jut arra az álláspontra, hogy a Bizottság gyakorlatában politikai szempontok egyre jobban háttérbe szorulnak az objektívebb, jogi normákkal szemben.
2019. június 14. 8:42
Az egykori egészségügyi uniós biztos, John Dalli még 2012-beny kényszerült lemondani posztjáról, miután kiderült, hogy egy vele kapcsolatban álló személy több tízmillió eurót kért egy svéd dohányvállalattól azért, hogy befolyásolja az uniós biztos döntését. Dalli azóta is tagadja, hogy részese lett volna a korrupciós botránynak, és közel 2 millió eurós kártérítést követelt azért, mert véleménye szerint jogtalanul jártak el vele szemben. Ezt az igényt utasította vissza döntésében az Európai Unió Bírósága (EUB).
2019. május 31. 8:55
Mark Dawson és Elise Muir arra világítanak rá közös elemzésükben, hogy az Európai Bizottság és az Európai Unió Bírósága szisztematikusan igyekeznek mozgásterüket bővíteni, és a saját politikai céljaiknak megfelelően, kiterjesztő módon értelmezni az alapjogokat. Magyarország példáján keresztül azt mutatja be a szerzőpáros, hogy a tisztán közigazgatási vagy alkotmányjogi kérdéseket miként tematizálják át alapjogi dilemmákká. Dawson és Muir szerint ezzel a lépéssel a Bizottság és a Bíróság teljes mértékben aláássa az egész EU-s jogrendszer megbízhatóságát, hiszen saját szerepkörükből kilépve politikai szerepet is vállalnak.
2019. május 24. 12:15
A Juncker-féle Bizottság politikai törekvéseinek egyik megnyilvánulása a deep state, azaz a láthatatlan állam térnyerése volt az Európai Unió döntéshozatali mechanizmusában, illetve az EU-s intézményekben.
2019. május 23. 9:58
Nehéz tudományos igénnyel írni olyan folyamatokról, amelyek szinte részei mindennapjainknak. Gát Ákos Bencének mégis sikerül ez a nem hétköznapi feladat. Könyvében egyszerre elemzi az EU-n belüli jogállamiság-politika fordulópontjait, s krónikása hazánk európai küzdelmeinek.
2019. május 20. 15:26
Az Európai Bizottság szerepének átpolitizálódása állandó téma volt Jean-Claude Juncker elnöksége alatt. Neil Nugent, a Manchasteri Metropolitan Egyetem kutatója és Mark Rhinard, a Svéd Külügyi Intézet munkatársa legújabb tanulmányukban azt vizsgálták, hogy pontosan mit is érthetünk a Bizottság „politikai” szerepvállalásán, és ez milyen területeken nyilvánult meg az elmúlt ciklus során.
2019. április 3. 21:56
A magyar agrárágazatnak a legnagyobb kihívással az Európai Unió szintjén kell szembenéznie, az Európai Bizottság ugyanis 2020 után 15-20 százalékkal csökkentené az agrár- és vidékfejlesztési támogatásokat, hogy az elvont forrásokat, a gazdák pénzét a migrációra költse – fejtette ki a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara (NAK) elnöke szerdán egy sárvári gazdafórumon.
2019. március 20. 14:45
Az Európai Unió költségvetésének jelentős hányadát fordítja különféle civil szervezetek támogatására. Az EP megbízásából készült, idén januárban napvilágot látott jelentés számos, a támogatásokkal kapcsolatos problémára felhívta a figyelmet. A legjobban támogatott szervezetek között pedig több, baloldali politikusok által vezetett, az Európába irányuló bevándorlást támogató szervezetet is találunk.
2019. február 26. 11:02
Henriette Müller, a New York-i Egyetemen oktató szakember szerint az Európai Bizottság elnökei eltérő stratégiák mentén érvényesítik akaratukat az EU-t érintő kérdésekben. A szerző Walter Hallstein, Jacques Delors és José Barroso elnökök munkáját elemezve rámutat, hogy a független, koordinációs és reprezentatív szerepkör helyett politikai szerepet vesznek fel, és saját érdekeiknek megfelelően alakítják a bizottsági munkát.
Növekedés
2019. február 7. 12:20
Az Európai Bizottság úgy véli, hogy a belső kereslet ciklikus fellendülése ellenállóbbá tette a magyar gazdaságot a nemzetközi környezet tavalyi viszonylagos romlásával szemben.
2019. február 6. 14:18
Az Európai Bizottság továbbra is támogatja a migrációt, mivel a testület szerint az európai népességfogyást a harmadik országból érkezőkkel lehet ellensúlyozni. A Bizottság úgy látja, hogy lépéseket kell tenni abba az irányba, hogy Európa továbbra is vonzó célpont maradjon a migránsok számára.
Utazás
2019. január 14. 15:38
Számos kalandvágyó fiatal élhet a lehetőséggel, hogy egy ingyenes vasúti bérlet segítségével fedezze fel Európát!
2018. december 29. 11:17
Az Európai Bizottság szerint EU-s alapelvet sért a jelenleg hatályos cseh közjegyzőkről szóló törvény, mivel a letelepedés szabadságának elve sérül a jogszabályban. A Bizottság emiatt beperelte Csehországot, és az ügyben végül az Európai Bíróság mondott ítéletet.
2018. december 19. 12:59
Az eljárás nem indul meg, ha a római parlament év vége előtt megszavazza a kormány által javasolt új költségvetési tervezetet.
2018. december 18. 14:30
A Velencei Bizottság december 14-ei ülésnapján megvitatta a magyar bevándorlási különadóról szóló, nyáron elfogadott törvényt. Szemmel látható volt, hogy a vélemény rohamtempóban, kapkodva, kellő előkészítés nélkül készült. Nem meglepő ezért, hogy számos hibával és jogi tévedéssel terhelt. A Velencei Bizottság emellett súlyos szereptévesztésben is van, ugyanis a tőle elvárható jogi tanácsadó szakvélemény helyett gyakorlatilag egy politikai állásfoglalást tett a bevándorlást pártoló mainstream európai ideológia mellett.
Lopakodó cenzúra?
2018. december 4. 13:34
A közelgő európai parlamenti választások ismét reflektorfénybe állítják a választók személyes adatainak védelmét. Az Európai Bizottság uniós szintű fellépést sürget, azonban – épp a választások közelsége miatt – nem maradt elegendő idő érdemi javaslat kidolgozására. Így viszont marad a Brüsszel által annyiszor preferált hatáskörelvonás és felesleges centralizáció, de az sem elképzelhetetlen, hogy a Bizottság által felkért szakértői hálózat politikai tartalmakat távolíttat el a közösségi médiából.
2018. november 21. 14:43
Az államháztartási hiány a 2016-os 1,6 százalékról 2018-ban 2,4 százalékra nőtt, de az előrejelzések szerint a következő két évben valamivel 2 százalék alatt marad.
Euro
2018. november 21. 13:27
A túlzottdeficit-eljárás keretében ajánlásokat küldhetnek Olaszországnak, amennyiben pedig ezeknek nem tesz eleget a kormány, akkor adott esetben pénzügyi szankciókat is elfogadhatnak.
Gazdaság
2018. november 8. 15:02
Javította a magyar gazdaság idei és jövő évi növekedési előrejelzését az Európai Bizottság csütörtökön közzétett őszi prognózisában, de kiemelték, hogy a világgazdaság felől érkező ellenszél is erősödik.
2018. október 24. 13:40
Egy német kutató arra vállalkozott, hogy több német jog- és alkotmánytudós vitáját mutassa be az EU jövőjével kapcsolatban. A vita tárgya az, hogy az EU válasza a gazdasági válságra, a válságkezelési mechanizmusok mennyire és hogyan erodálják az EU demokratikus működését. A cikk állást is foglal: bizonyos értelemben rendkívüli állapotot vezettek be az EU-ban, ami politikai megosztottsághoz és jogállamiság erodálódásához vezet.
2018. október 12. 17:10
Andrzej Duda a nyugdíjazott bírák megüresedett helyeire a 28 jelöltből 27 új bíró kinevezését támogatta. Az ügy ismét heves vitát váltott ki nemcsak a helyi politikai és igazságszolgáltatói körökben, hanem EU-s szinten is. Az ellenzék szerint jogsértő volt az államfő cselekedete, míg Duda hivatala szerint a bírák kinevezése kizárólag a köztársasági elnök hatáskörébe tartozik, így szó sincs jogellenességről.
2018. október 5. 16:01
Bár többször felmerült, hogy a McDonald’s luxemburgi adózási gyakorlata felveti az adóelkerülés lehetőségét, az Európai Bizottság szerint nem történt normasértés. Érdekes körülmény, hogy a vizsgálat éppen Luxemburg ügyében folyt, amely állam egykori miniszterelnöke jelenleg az Európai Bizottság elnöke. A kritikusok szerint pedig nem az étteremlánc gyakorlata, hanem éppen a luxemburgi jogszabályok hordozzák magukban az adóelkerülés lehetőségét.
2018. szeptember 27. 13:40
Az nem kérdés, hogy az EU-s határvédelmi rendszer nem működik. Magyarország ezért volt kénytelen saját hatáskörben kezelni a migrációs válság minket érintő részét. Az Európai Bizottság felismerte ezt a hiányosságot és most a közös határvédelmi rendszer reformját tervezi. Azonban a Bizottság elvenné a határellenőrzés jogát az egyébként hatékonyan működő tagállami intézményektől és a saját maga által irányított, eddig igencsak felemás eredményeket elérő Frontexre bízná a határvédelem érdemi részét.
2018. szeptember 24. 10:35
Az Európai Unió arra készül, hogy az adótrükkökkel spóroló nagy techvállalatok miatt újfajta adót vezessen be. Írország azonban jelenleg nem támogatja a javaslatot, ezért az Európai Bizottság politikai nyomásgyakorlással akarja rávenni a szigetországot arra, hogy engedelmeskedjen.
2018. szeptember 17. 16:08
Tehát itt nem „csak” arról van szó – ahogy eddig sokan gondolták –, hogy mi tartozik uniós hatáskörbe és mi nem. Hanem deklaratíven arról is, hogy ami elvileg nem uniós hatáskör, az – csiribí-csiribá – mégis uniós hatáskör.
2018. augusztus 6. 14:00
Az Európai Bizottság és az uniós fogyasztóvédelmi hatóságok egy olyan közös közleményt adtak ki, amelyben arra szólítják fel az Airbnb-t, hogy tartsa be az uniós fogyasztóvédelmi szabályokat.
2018. augusztus 6. 13:53
Az Európai Bizottság egy új javaslatot nyújtott be az uniós döntéshozóknak, amelynek értelmében a tagállamok lakóinak egységesíteni kellene a személyigazolványait és más személyes dokumentumaikat is. A jogszabálytervezet létjogosultságát azzal magyarázzák, hogy jelenleg 181 különböző lakcímkártya variáció és 86 darab személyi igazolvány típus létezik az az EU területén.
2018. június 25. 11:28
Legalábbis erre következtethetünk az Európai Bizottság legfrissebb jelentéséből, amelyet az uniós állampolgárok megkérdezése alapján állítottak össze - számol be a portfolio.hu.
2018. január 19. 10:49
Új oktatási kezdeményezéseket mutatott be Navracsics Tibor uniós biztos.
2017. május 19. 19:26
A 7. cikk ugyanis a valóságban valószínűleg alkalmazhatatlan. Éppen amiatt becézik atombombának, mert sosem alkalmazzák, és nem azért, mert annyira pusztító lenne.
2017. május 18. 11:50
A Facebooknak azért kell megfizetnie a 34 milliárd forintnak megfelelő összeget, mert a „félrevezető és téves információkat” közölt a WhatsApp felvásárlásakor.
Jogértelmezések
2017. április 26. 15:21
Bár korábban Navracsics Tibor azt mondta nekünk, a Bizottság nem sokat tud tenni a CEU ügyében, mivel az oktatás kizárólagos tagállami hatáskör, most mégis kötelezettségszegési eljárást indítottak a szolgáltatások szabad áramlására hivatkozva. Kíváncsiak voltunk, hogy milyen alapon lehet erre hivatkozni, ha az érintett egyetem nem is EU-s, hanem amerikai. A Bizottság a Mandinernek a Világkereskedelmi Szervezetre (WTO) hivatkozik, ami pedig nem uniós szervezet.
2017. április 5. 22:24
Ausztria nem csökkenti a külföldiek családi támogatását – közölte a Der Standard című osztrák lap szerdán Reinhold Mitterlehner alkancellár, a kisebbik kormánykoalíciós párt, az Osztrák Néppárt (ÖVP) elnökének bejelentésére hivatkozva.
2017. március 28. 22:16
Új programot indít az Európai Bizottság a fiatalok mobilitásának támogatására, az ingyenes Interrail vasúti bérlet ötletére épülő kezdeményezés segítségével, egyénileg vagy csoportosan legalább ötezren utazhatnak majd díjmentesen egyik uniós tagállamból a másikba – jelentette be hétfőn a brüsszeli testület.
2017. március 22. 21:56
Frans Timmermans európai biztos szerint Varsónak egyelőre nem sikerült eloszlatnia a lengyel jogállamisággal kapcsolatos aggályokat.
Nagy a baj!
2017. március 16. 13:08
A félmegoldáson alapuló brüsszeli migrációs politika megbukott – jelentette ki Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter csütörtöki budapesti sajtótájékoztatóján, reagálva arra, hogy Törökország kilátásba helyezte az EU-val kötött megállapodás felmondását. Szijjártó hozzátette: nagy a baj, ha számon kérik Magyarországot a menekültjogi törvény miatt, holott az az uniós szabályoknak megfelel.
Magyarország célkeresztben
2017. március 9. 10:52
Az Európai Bizottság és az ENSZ is bírálja Magyarországot a menedékjogi törvény módosítása miatt. A sajtóban megjelent beszámolók az illegális határátkelőkkel szembeni túlkapásokról sem javítanak a helyzeten, bár ezek hitelességét még nem sikerült bizonyítani – olvasható a Népszava egyik cikkében.
Kvóta
2017. március 2. 12:07
Dimitrisz Avramopulosz, az Európai Bizottság migrációs politikáért felelős tagja szerint a menedékkérők tagállamok közötti áthelyezésének rendszere az Európai Unió legfontosabb szolidaritást kifejező eszköze, a tagállamoknak nincs lehetőségük több kifogást találni a menekültek áthelyezésével kapcsolatban.
2016. december 16. 7:07
Hiába dönt bármit a tanács, Magyarországra és Szlovákiára tekintettel meg kell várni az Európai Bíróság hamarosan várható döntését. Időt kaptunk, pihenjünk egy kicsit a sok harc között.
AnyaApaGyerekek
2016. november 22. 23:11
A Lipóti pékség körüli botrány kapcsán megkerestük a kérdésben leginkább kompetens személyt, a vitatott AnyaApaGyerekek kezdeményezés magyar szervezőjét, Frivaldszky Editet. A kezdeményezés szövege – különösen ez a rész: „az EU házasság-fogalma a minden tagállamban elfogadott definíció legyen: az egy nő és férfi közötti házasság és az ezen és/vagy leszármazáson alapuló család” – sokak számára felháborító, de legalábbis félreérthető. Sorra vettük az ezzel kapcsolatos fenntartásokat, tisztázandó kérdéseket. Interjú.
2016. november 5. 10:00
Az utóbbi hetek, hónapok ismert internetes támadásai csak próbálkozások, ujjgyakorlatok. Sokkal nagyobb csapást készíthetnek elő, ami akár az amerikai elnökválasztás napján is megtörténhet.
2016. november 4. 13:53
A progresszív reklámadó uniós szabályokat sért, ugyanis a progresszív adókulcsok szelektív előnyt biztosítanak egyes vállalatoknak – közölte az Európai Bizottság. A testület indoklása szerint ez az adózási rendszer tisztességtelen gazdasági előnyt biztosít az alacsony árbevételű cégeknek versenytársaikkal szemben, így a reklámadó 2015-ös módosítása nem elegendő.
2016. október 17. 22:47
A családok jövőjéről tartottak nemzetközi konferenciát az Európai Néppárt (EPP) szervezésében hétfő délután az Európai Parlamentben. A „Család – befektetés a jövőbe” című rendezvényt Hölvényi György kereszténydemokrata európai parlamenti képviselő nyitotta meg, aki arról beszélt, hogy számos tanulmány szerint a házas emberek egészségesebbek, tovább élnek és stabilabb munkahellyel rendelkeznek, a házasság fontos az emberek jólétéhez.
Figyelnek
2016. október 10. 15:55
Az Európai Bizottság aggódik a Népszabadság felfüggesztése miatt, figyelemmel követik a fejleményeket is, ugyanakkor nem bocsátkozik találgatásokba, és nem ragad ki egyetlen részletet sem, annak érdekében, hogy a jogállamiság kereteit teljes összességében tudja vizsgálni és értékelni – mondta a testület vezető szóvivője.
2016. október 6. 22:56
Ingyenes Interrail, nemzetközi vasúti bérletet biztosítanának az Európai Parlament (EP) képviselői minden 18. életévét betöltött európai fiatalnak születésnapján – írta az Európai Parlament sajtószolgálata.
2016. október 5. 13:48
A dublini rendszer megsértése miatt az Európai Bírósághoz fordulhat Svédország, ha Magyarország továbbra se hajlandó visszafogadni azokat a menedékkérőket, akiket itt regisztráltak. Magyarország álláspontja viszont azaz ügyben: nyilvánvaló, hogy ezek az emberek nem Magyarországon, hanem Görögországban léptek először az Európai Unió területére.
2016. szeptember 29. 19:38
Az európai polgárokat kijátszani igyekvő furcsa konszenzussal megy szembe a vasárnapi magyarországi népszavazás, ami lehetőséget ad a magyar választóknak arra, hogy véleményt nyilvánítsanak az Európai Unió jövőjéről.
2016. szeptember 29. 7:51
Ha Magyarország továbbra is fenntartja dacos, emberi jogi törvényeket kigúnyoló intézkedéseit, akkor további nemzetközi kritikákra és jogi szankciókra számíthat.
Polgári Piknik
2016. szeptember 10. 14:33
Már két döntés született Brüsszelben, amelyeket meg kellene változtatni a népszavazás után – nyilatkozta Orbán Viktor a kötcsei Polgári Pikniken. Az egyik döntés a menekülteket elosztó mechanizmusról, a másik a menekültek családegyesítéséről szól. A miniszterelnök egyáltalán nem biztos abban, hogy ez sikerülhet.
2016. szeptember 5. 11:19
Az októberi népszavazás eredménye nem lesz kötelező az Európai Unióra – erősítette meg Jeney Orsolya, az Amnesty International Magyarország igazgatója. Hozzátette: a jogi határzár kialakulásának nem a kerítés az oka, hanem a menedékkérelem beadásának lehetetlensége a déli határvonalon.
Christian Kern
2016. augusztus 28. 17:08
Németország már régóta megteszi az integrációhoz és a menekültek számának csökkentéséhez szükséges lépéseket – jelentette ki Christian Kern egy vasárnapi interjújában, miközben leszögezte: nem ért egyet az Angela Merkelt ért bírálatokkal. Az osztrák kancellár szerint a bevándorlást olyan mértékben kell csökkenteni, hogy az lehetővé tegye az integrációt.
Nincs szankció
2016. augusztus 4. 20:41
Csak három-négy tagország zárkózik el a menekültek befogadásától, de remélhetőleg összejön a kompromisszumos megoldás a menekültek elosztása ügyében – nyilatkozta Jean-Claude Juncker, az Európai Bizottság elnöke. A politikus a józan ész hiányával vádolta az elzárkózó országokat, de a szankciók eshetőségét elvetette.
A-terv van
2016. augusztus 3. 15:20
Az Európai Bizottságnak nincs B-terve arra az esetre, ha elbukna a menekültválság közös kezeléséről Törökországgal kötött megállapodás, ezt az egyezményt kell sikerre vinni, jelentette ki szerdai sajtótájékoztatóján a brüsszeli testület illetékes szóvivője.
EU-török paktum
2016. július 29. 19:07
Az EU-Törökország megállapodás révén sikerült megállítani a menekülthullámot – jelentette be Johannes Hahn szomszédsági és bővítési ügyekért felelős uniós biztos. Az Európai Bizottság osztrák tagja bírálta egyúttal a pénzügyi támogatást keveslő Recep Tayyip Erdoğan török elnököt, hiszen szerinte az EU elég pénzügyi forrást biztosít, csak éppen nem a török államnak adja, hanem civileknek és helyi közösségeknek.
2016. július 28. 14:59
Újabb 1,4 milliárd eurót hagyott jóvá csütörtökön a törökországi menekültek ellátására az Európai Bizottság. bizottság ezzel együtt már közel 2,2 milliárd eurót különített el az idei és a következő évre Törökországnak felajánlott 3 milliárdból. Ebből az összegből ugyanakkor még csak 105 millió eurót utaltak át eddig ténylegesen.
Kötelezettségszegés
2016. július 18. 15:27
A tavalyi évben némileg nőtt az uniós jog megsértése miatt indított kötelezettségszegési eljárások száma a 2014-es adatokhoz képest. Az Európai Unió tagállamai között Magyarország a középmezőnyben található a folyamatban lévő ügyek számát tekintve.
2016. július 13. 16:30
Brüsszel tovább erőlteti a kényszerbetelepítést, reagált az Európai Bizottság szerdán közzétett migrációs javaslataira Dömötör Csaba, a Miniszterelnöki Kabinetiroda parlamenti államtitkára az MTI-nek.
Szabályozás
2016. július 13. 15:05
A menekültek uniós határokon belüli mozgását is szabályozná a közös áttelepítési keretprogram, melyre az Európai Bizottság tett javaslatot Dimitrisz Avramopulosz, az Európai Bizottság migrációs politikáért felelős tagja szerdai bejelentése szerint. A keretprogram szerint a menekülteknek kérelmeznie kell az egyik uniós országból a másikba való áttelepülést, az áttelepítendők éves számáról pedig egyeztetni fognak a tagállamok. Ha egy menekült a hosszú távú tartózkodási engedélyre való ötéves várakozási idő alatt engedély nélkül lép át egy Unión belüli határt, a várakozási idő újrakezdődik.
2016. július 4. 10:40
Mintha a cél pontosan az lenne, hogy a valaha volt keresztyén Európa egy ilyen művi úton előállított keveredésben totálisan felolvadjon. Európa jövője tehát nem a kulturális-történeti folytonosság fenntartásában van, hanem éppen annak felszámolásában.
2016. június 23. 15:10
Mintegy 45 ezer embert akarnak egyes uniós országok visszatoloncolni hozzánk a Miniszterelnökséget vezető miniszter, Lázár János elmondása szerint. Az Európai Tanács közelgő ülésén a kormány ezért világossá tenné az álláspontját az uniós partnerországaink számára: nincs jogi lehetőség a Görögországon keresztül érkezett menekültek hazánkba való toloncolására.
2016. június 7. 16:40
Afrikai és közel-keleti országokkal kötne partnerségi megállapodást Brüsszel – erről szól az Európai Bizottság legújabb javaslatcsomagja. A tervek szerint a Törökország-EU megegyezést vennék alapul: az az egyes országoknak előnyöket, de főként beruházásokat ajánlanának, amiért cserébe lehetővé válna a visszatoloncolás.
2016. május 31. 15:50
Az Európai Bizottság új magatartási kódexet adott ki az online gyűlöletbeszéd visszaszorítása érdekében, amelyet olyan cégek is támogatnak, mint a Facebook, a Twitter, a YouTube és a Microsoft. A területért felelős uniós biztos szerint lépni kell, mivel a terroristák a közösségi médiát használják a fiatalok radikalizálására, a rasszista csoportok pedig gyűlöletkeltésre.
Mechanizmusok
2016. május 18. 19:38
A 160 ezer menekült áttelepítését célzó, tavaly szeptemberben elfogadott uniós mechanizmus keretében eddig mindössze nagyjából 1500 embert helyeztek át Görögországból és Olaszországból más uniós tagállamokba. A harmadik országokból történő áttelepítés is döcögősen megy: a korábban elfogadott 20 ezerből eddig mindössze 6321 nemzetközi védelemre szoruló személyt telepítettek át európai országokba.
EU
2016. május 18. 8:36
A két külügyminiszter szerint elfogadhatatlan, hogy pénzbüntetéssel sújtanák a menekültkvótát elutasító országokat, ugyanakkor mindketten elsődlegesnek nevezték az uniós külső határok védelmét és egyetértettek abban is: az Európai Bizottság nem csorbíthatja a tagállamok szuverenitását.
2016. május 11. 19:54
Ezen kényszer-betelepítési javaslatokra pedig, ha azokat a népszavazást követően fogadná el az Unió, a referendum eredménye vonatkozni fog.
2016. május 11. 12:03
A Székely Nemzeti Tanács európai polgári kezdeményezés keretében akart aláírásokat gyűjteni azért, hogy az EU kezelje kiemelt figyelemmel azokat a régiókat, amelyeket nemzeti, kulturális, nyelvi sajátosságok különböztetnek meg az őket körülvevő régióktól. Ezt a Bizottság elutasította, ezért az SZNT Luxembourgban pert indított, de első fokon veszített.
2016. május 11. 8:29
Németország fenntartja Ausztria felé a határellenőrzést – jelentette be a szövetségi és a bajor kormány megállapodását Thomas de Maiziere német belügyminiszter. A politikus szerint a szeptemberben lejáró ideiglenes határellenőrzés meghosszabbítására a terrorizmus és a bűnözés miatt van szükség, a hosszabbításhoz azonban kell az Európai Bizottság hozzájárulása is.
2016. május 8. 17:06
A bírság meglebegtetésével Brüsszel csak a tehetetlenségét ismeri el, és úgy viselkedik, mint a tekintélyét vesztett szülő, aki végső megoldásként megvonja engedelmeskedni nem hajlandó gyereke zsebpénzét.
Zsarolás
2016. május 8. 11:23
Elfogadhatatlan, hogy az Európai Bizottság zsarolni próbálja a tagállamokat, vezetői pedig sorra támadják a kormány által kezdeményezett népszavazást - jelentette ki Hollik István, a KDNP országgyűlési képviselője a kormánypártok véleményét tolmácsolva vasárnap. A politikus hétfőn a parlamentben az ellenzék támogatását fogja kérni, hogy mihamarabb ki lehessen írni a kvótáról szóló népszavazást.
2016. május 7. 15:21
Az egységes migráns-árazás rút általánosítás, az individuális értékek illiberális megcsúfolása. Ne mondja nekem senki, hogy egy szír kvantumfizikus és egy ISIS-hóhér be nem fogadása ugyanannyit ér.
2016. május 7. 13:11
Figyelmeztetjük a szocliberális ámokfutókat, és az őket támogató bértollnokokat, hogy a migráns helyzet téves kezeléséből eredő, esetleges terrorcselekményekért viselniük kell a felelősséget.
Gyomorszájra mért ütés
2016. május 6. 9:19
Egy „gyomorszájra mért ütéssel ért fel” a magyar kormányfő számára az „elefántcsonttoronyban ülő” Európai Bizottság javaslata, mely szerint 250 ezer eurós büntetést kapnak az országok minden elutasított menekült után. Orbán szerint ez az összeg egy magyar ember 39 évnyi munkájáért kapott bére, ezért nehéz civilizáltan megszólalni ezzel kapcsolatban.
Sandro Gozi
2016. május 5. 15:02
Olaszország támogatja az Európai Bizottság javaslatát, hogy vizsgálják felül a befogadás szabályait, arra kényszerítve a tagállamokat, hogy vagy fogadják be a migránsok egy részét, vagy ha erre nem hajlandóak, nyújtsanak pénzügyi hozzájárulást - jelentette ki Sandro Gozi olasz EU-államtitkár csütörtökön a firenzei European University Institute-ban rendezett európai szemináriumon. Az MTI beszámolója.
Kvótaügy
2016. május 5. 7:59
A miniszterelnök belbiztonsági főtanácsadója szerint az Európai Bizottság a kötelező kvóta állandó jogrendbe iktatására készül, ami szerinte ellentétes az EU alapító okiratával és minden eddigi jogszabályával is. Bakondi György szerint elfogadhatatlan az a „szolidaritási hozzájárulásként” ismertetett javaslat is, aminek értelmében a tagállamok migránsonként negyedmillió euróért cserébe megtagadhatnák azok befogadását.
2016. május 4. 13:51
A Európai Bizottság által elfogadott javaslat szerint további legfeljebb hat hónapig fenntartható a schengeni övezet határain a belső ellenőrzés ideiglenes fenntartása, mivel Görögország még mindig nem orvosolt minden határvédelmi hiányosságot.
Szolidaritási hozzájárulás
2016. május 4. 10:24
250 ezer eurós ((mintegy 77,7 millió forintos) szolidaritási hozzájárulást fizettetne az Európai Bizottság minden menekült után azokkal a tagállamokkal, amelyek nem hajlandóak befogadni más tagállamból áttelepített menekültet - derül ki a javaslatból. Kovács Zoltán magyar kormányszóvivő hajmeresztőnek nevezte az ötletet, amely szerinte a tagállamok zsarolását jelenti.
2016. május 4. 8:58
A népszavazásnak komoly tétje van, mert a magyar választók állásfoglalásukkal nemet mondhatnak a tervezett brüsszeli diktátumokra.
Migráció
2016. május 1. 13:02
Az Európai Bizottság is támogatja, hogy meghosszabbítsák az EU-n és a schengeni zónán belüli belső határellenőrzéseket. Ez megfelel a belső uniós tagországok kérésének, akik így akarnak fellépni a menekülthullám ellen.
2016. április 20. 17:00
Az EU-Törökország egyezmény következtében látványosan lecsökkent az illegális határátlépők száma a görög partokon – jelentette be szerdán Frans Timmermans, az Európai Bizottság első alelnöke. Ennek feltétele azonban, hogy június végéig megszűnjön az uniós vízumkényszer a törökök felé, különben Törökország nem fogja magát tartani a megállapodáshoz.
2016. április 19. 12:17
Ha az Európai Unió schengeni határain is túlmerészkedik a hazai igazságszolgáltatás, félő, úgy járunk mint labdarúgócsapataink a nemzetközi kupákban.
Matteo Renzi
2016. április 17. 9:31
Matteo Renzi szerint kritikus fázisba érkezett a migrációs helyzet, ezért az olasz kormány egy javaslatcsomaggal állt elő. Az olasz miniszterelnök által küldött javaslatcsomagban a migránsok kitoloncolását segítő közös európai rendszer felállítására, valamint az EU, a kiinduló és a tranzitországok közötti együttműködésre tettek javaslatot.
Rémálom
2016. április 16. 16:53
A bevándorlás elleni küzdelemben a határvédelem a legfontosabb feladat – mondta Gulyás Gergely szombati sajtótájékoztatóján. A Fidesz frakcióvezető-helyettese szerint Brüsszelben egyre veszélyesebb javaslatok születnek, melyek durván sértik a tagállamok szuverenitását, ezért „Brüsszelt meg kell állítani”.
Schengen 2.0
2016. április 15. 14:12
Orbán Viktor miniszterelnök az Európai Unió külső határainak és az EU-n belüli szabad mozgás megvédéséről szóló tíz pontból álló javaslatcsomagot mutatott be az európai demokrata centrumpártoknak Lisszabonban. Orbán az Európai Bizottság migrációs válság kezelésére tett javaslatát elhibázottnak tartja, az ugyanis a menekültügyi rendszert akarja megreformálni, míg a Schengen 2.0 terv a határok védelmét tűzi ki célul.
2016. április 11. 10:22
Amikor a kötelező kvótát a legmarkánsabban ellenző magyar miniszterelnök, Orbán Viktor azt ígérte, hogy „toborzó” körútra indul Európában, aligha túlzott.
2016. április 9. 14:34
Az Alapjogokért Központ stratégiai igazgatója, Kovács István szerint az unió menekültpolitikáját meghatározó jelenlegi irányelvek „rossz és idejétmúlt szabályok”, azonban egy új rendelet ellehetetlenítené a nemzetállami fellépést, ráadásul abban újra bevezetnék a kötelező kvótát.
Einstand
2016. április 5. 15:48
Elvenné az Európai Bizottság a tagállamoktól a menekültek befogadásáról való döntés jogát és Brüsszel maga döntene az ügyben – áll egy német sajtó által idézett bizottsági tervezetben. Brüsszel szándékai szerint egy „egyetlen és központosított döntési mechanizmus” jönne létre.
2016. április 5. 11:24
Az Európai Bizottság tervei szerint Horvátország 476 menekültet vesz át Törökországból. Az első 120 migráns július 20-ig meg is érkezik az országba. Miro Kovac külügyminiszter szerint Horvátország betartja az ígéretét és befogadja a menekülteket, a kihívás azonban az lesz, hogy ezeket az embereket az országban is tartsák.
Egységes európai digitális piac
2016. március 21. 9:00
A tavaly kidolgozott Egységes Digitális Piac stratégia három pilléren, széleskörű internet-elérésen, biztonságos és megbízható online környezeten, valamint a felhőszámítások, bigdata-módszerek és a digitális írástudás által vezérelt gazdasági, társadalmi növekedésen alapul.
Hajrá hajrá
2016. március 11. 7:58
Március 31-ig kell a szőlőtermelőknek a területileg illetékes hegybírókhoz benyújtani a kérelmüket, ha új szőlőültetvényt szeretnének telepíteni. Magyarország 648 hektárral növelheti 2016-ban szőlőterületeinek nagyságát. A termelőknek az engedély birtokában három évük van, hogy a telepítést elvégezzék.
2016. március 10. 9:58
Az idő a magyar lépéseket igazolja, ezért is emel kerítést számos ország.
2016. március 9. 17:43
Alkotmányellenesnek minősítette a lengyel alkotmánybíróság szerdán a róla szóló törvény sokat vitatott, a Velencei Bizottság és az Európai Bizottság vizsgálatának tárgyát is képező módosítását, mivel az „lehetetlenné teszi az alkotmánybíróság szabályos és hatékony működését”, „sérti a testület függetlenségét”.
Szokásos pénteki interjú
2016. március 4. 9:12
Nem fognak mindenféle menekültbandák a lányainkra és feleségeinkre vadászni, azaz nem csinál a kormány Magyarországból Európát – szögezte le Orbán Viktor az állami rádiónak adott pénteki interjújában. A miniszterelnök egyebek mellett arról is beszélt a Saul fia sikere kapcsán: Andy Vajna az egyik legbátrabb magyar amiatt, ahogy rendet tett a filmfinanszírozás körül.
2016. március 2. 13:43
Az Európai Bizottság azt javasolja: legyen egy olyan új uniós pénzügyi eszköz, amelynek keretében mintegy 700 millió eurót osztanának szét a migrációval küzdő tagállamoknak a következő három évben. A legtöbb pénzt valószínűleg a görögök kapnák.
2016. március 2. 12:57
Birtokába jutott a The Guardian lapnak egy Európai Bizottságtól kiszivárgott tervezet, amelyben az intézmény felszólítja a tagállamokat, hogy legkésőbb novemberig szüntessék meg a határellenőrzéseket a schengeni övezeten belül. A Bizottság szerint csak így lehet megmenteni az útlevél-mentes zónát a teljes összeomlástól.
2016. február 29. 22:09
A migráns (ha nem terrorista) valóban nem ellenség, hanem áldozat – de az érdekeink akkor sem egyeznek.
2016. február 25. 17:04
Magyarország kész megadni minden segítséget Macedóniának a határának megvédéséhez – jelentette ki Szijjártó Péter csütörtökön Budapesten. A külgazdasági és külügyminiszter kiemelte: a visegrádi országok álláspontja szerint az EU-nak szorosabbra kell vonnia az együttműködést Macedóniával.
2016. február 21. 16:50
„Mindenki számára teljesen világos, hogy Brüsszel és a magyar baloldal akar kötelező betelepítési kvótát, miközben a magyar kormány álláspontja változatlan: minden eltelt nap és a magunk mögött hagyott egy év arról tanúskodik, hogy a brüsszeli bevándorláspolitika és a kvóta ötlete megbukott” – hangsúlyozta Kovács Zoltán.
Napi limit a határon
2016. február 19. 13:44
Pénteken reggel nyolc órakor lépett életbe az intézkedés Ausztriában, amely szerint a továbbutazókkal együtt naponta legfeljebb 3200 migráns léphet be az ország területére, és a déli határnál legfeljebb 80 menedékkérelem nyújtható be. Ezek a számok később tovább csökkenhetnek, miután egyeztettek az illetékes országokkal – nyilatkozta Johanna Mikl-Leitner osztrák belügyminiszter.
Íny
2016. február 18. 15:50
„Ami Ausztriát illeti, meg kell mondanom, nincs ínyemre ez a döntés, és megkérdőjelezzük, hogy összhangban áll az uniós joggal” – szögezte le Jean-Claude Juncker, a Bizottság elnöke azután, hogy Ausztria bejelentette: korlátozná, naponta hány migráns léphet be Ausztriába.
2016. február 10. 15:31
Dimitrisz Avramopulosz, az Európai Bizottság migrációs ügyekért felelős biztosa arról számolt be sajtótájékoztatóján, hogy a Görögországban és Olaszországban tartózkodó menekültek áttelepítése nem folyik a megfelelő ütemben. A 160 ezer menedékkérőből tavaly szeptember óta mindössze 497 főt sikerült áthelyezni.
2016. január 31. 11:29
Milan Chovanec szerint Európa álláspontja változóban van a migrációt illetően, már az Európai Bizottság is felrótta Görögországnak, hogy nem úgy működnek a regisztrációs központjai, ahogy kellene. A cseh belügyminiszter szerint ha nem változnak a játékszabályok hamarosan, akkor újabb nagy bevándorlási hullámmal kell számolni.
Szlovén javaslat
2016. január 24. 15:03
Pénzzel, technológiával és személyzettel segítené az EU Macedónia határai hatékonyabb védelmét: a Bild am Sonntag információi szerint az Európai Bizottság azon dolgozik, hogy jogilag is lehetővé tegye a Frontex EU-n kívüli területen történő bevetését.
Schengenen túl
2016. január 20. 14:20
Az Európai Unió belső határainak lezárása az uniós polgárok szabad mozgásának korlátozásával jár, ami súlyosan érinti az európai gazdaságot Jean-Claude Juncker szerint. A Bizottság elnöke kifejtette: olyan rendszer kialakításán dolgozik, amely jobban megosztja a felelősséget a tagállamok között, könnyítve ezzel a Görögországra és Olaszországra nehezedő nyomást.
Kvótakudarc
2016. január 15. 13:35
Jean-Claude Juncker, az Európai Bizottság elnöke élesen bírálta az EU azon tagállamait, amelyek szavai szerint nem tesznek eleget a kötelezettségeiknek a menekültek EU-n belüli elosztása terén. A szétosztandó 160 ezres migránstömegből eddig pár száz főt telepítettek át egyik országból a másikba. Juncker szerint nagyon komoly hitelességi válságot fog előidézni, ha nem sikerül megvalósítani a kvóta rendszerét.
Maradnak az intézkedések
2016. január 13. 16:56
Az Európai Bizottság szerint az unió gyorsan reagált a schengeni övezet országaira nehezedő nyomásra. A testület közölte: a migrációs válság kezelésére tavaly tett intézkedések továbbra is érvényben maradnak, mert továbbra is nagy számban érkeznek menekültek Európába. Szerintük ezek szükségesek ahhoz, hogy ebben az évben látványos eredmények szülessenek e téren.
2016. január 13. 14:42
A a lengyel alkotmánybíróság hatáskörének korlátozása miatt előzetes vizsgálatot indít a jogállamisági mechanizmus keretében az Európai Bizottság.
2016. január 12. 8:46
A politikai korrektséget már az óvodában tanuló német politikus képes Lengyelország megrendszabályozásáról, felügyelet alá helyezéséről beszélni?
2016. január 6. 12:36
Bár a jövő heti vita még nem része az ún. „jogállamisági mechanizmusnak”, a Jean-Claude Juncker elnökölte Bizottság egyértelművé akarja tenni: nem tűri el a brüsszeli mainstreamtől eltérő politikai véleményeket.
2016. január 5. 16:42
Az Európai Bizottság migrációügyi biztosa találkozóra hívta Dánia, Németország és Svédország illetékes minisztereit az érintett országok által bevezetett határellenőrzések miatt.
Migráció
2015. december 28. 16:01
Karácsony napjaiban is tízezres nagyságrendben vonultak át a Nyugat-Balkán államain a migránsok az EU felé. Miro Cerar szlovén miniszterelnök szerint milliók várnak arra, hogy elinduljanak Európa felé. „Ez nem blöff, ez valós becslés” – tette hozzá. „Még nem jött el az ideje, hogy a drótkerítést eltávolítsuk, mert tavaszra még nagyobb migránsáradattal találhatjuk szembe magunkat” – húzta alá a liberális kormányfő.
Székely László
2015. december 21. 9:15
A kvótarendszer végrehajtása a menekültek alapvető jogait sértheti és a magyar Alaptörvénybe ütközhet, ezért fordult az Alkotmánybírósághoz – fejtette ki Székely László, az alapvető jogok biztosa a Mandiner.jognak. Az ombudsman tőlünk szerzett tudomást az adatmegőrzéssel és a menekültügyi válsághelyzet fenntartásával kapcsolatos aggályokról. A hozzá érkező panaszok kapcsán Székely László leszögezte: az ombudsman nem postás. Beszélt arról is, hogy ha a most fönnálló szabályokat teljes mértékben komolyan vennénk, akkor Budapest lakosságának a fele fagyna meg idén télen. Nagyinterjúnk.
Deja vu
2015. december 14. 17:20
Elfogadhatatlannak tartja a lengyel kormányfő, Beata Szydło Martin Schulz európai parlamenti elnöknek azt a kijelentését, hogy Lengyelországban az elmúlt napokban „államcsíny jellegű” fejlemények zajlanak. Varsó lehet, hogy tiltakozó jegyzéket fog átadni.
2015. december 14. 17:02
Mini Schengen nincs, és nem is lesz, ezt néhány sajtóorgánum és (ellenzéki) politikus találta ki – jelentette ki Miro Cerar szlovén miniszterelnök a ljubljanai parlamentben, hozzátéve: ha Ausztria le akarná zárni a szlovén határt, akkor erőteljesen fellépnének.
2015. december 14. 11:17
Lengyelország nem támogatja az EU állandó határőrizeti szervének létrehozását – jelentette ki Witold Waszczykowski vasárnap este az RMF FM lengyel rádióban. A lengyel külügyminiszter szerint az új szerv önkényesen dönthetne lépéseiről, ami nem demokratikus.
2015. december 14. 7:39
Németországnak kötelessége fellépni Európa egységességének megőrzéséért, „ezért örülök, hogy a külső határok védelme egyre inkább elfogadásra és támogatásra talál” – mondta Angela Merkel német kancellár, aki szerint a menekültek elosztása egy másik fejezet alá tartozik.
Bosszú
2015. december 10. 15:11
A Miniszterelnökséget vezető miniszter szerint az Európai Bizottság azért indított kötelezettségszegési eljárást Magyarország ellen a magyar menekültügyi szabályozás miatt, mert Magyarország megtámadta a kötelező kvótákról szóló uniós döntést az Európai Bíróságon.
CÖF
2015. december 10. 14:04
Egyoldalú és önkényes döntéseket hoz az Európai Bizottság, amelyre azért haragszik a CÖF, mert befogadta a szerinte Soros György által pénzelt „belga álcivilek” azon kezdeményezését, amely megfosztaná szavazati jogától Magyarországot. A CÖF petícióval tiltakozik a lépés ellen, és azt is javasolja, hogy bővítsék a Frontex hatáskörét.
Eljárás
2015. december 10. 12:44
Kötelezettségszegési eljárást indít Magyarország ellen az Európai Bizottság a menekültügyi szabályozás miatt. A Bizottságnak például azzal van problémája, hogy nem lehet fellebbezés keretében újabb tényekre és jogi szempontokra hivatkozni, valamint Magyarország fellebbezés esetén nem függeszti fel automatikusan az adott ügyben hozott határozatokat.
Energiabiztonság
2015. december 2. 19:26
Csehország nem csatlakozik ahhoz a levélhez, amelynek aláírói kifogásolják az Északi Áramlat gázvezeték kapacitásának megduplázását – döntött a cseh kormány szerdán. Az Európai Bizottságnak címzett levélben az aláírók úgy fogalmaznak, hogy nem szolgálja az Európai Unió érdekeit, és Ukrajna további destabilizálódásához vezethet az Északi Áramlat-2 gázvezeték megépítése.
Nem volt közbeszerzés
2015. november 19. 13:51
Az EU-s közbeszerzési szabályok megsértése miatt kötelezettségszegési eljárást indított Magyarország ellen az Európai Bizottság a paksi bővítéssel kapcsolatban. A Bizottság azt kifogásolja, hogy pályáztatás nélkül adott az állam megbízást a Roszatomnak.
Adatvédelem
2015. október 6. 11:52
Az Európai Unió Bírósága érvénytelennek nyilvánította azt a bizottsági határozatot, amely szerint az Egyesült Államok megfelelő védelmi szintet biztosít a továbbított személyes adatok számára. Továbbá a nemzeti hatóságoknak joguk van vizsgálni, a biztonságosnak minősített országok teljesítik-e a kellő feltételeket, és dönthetnek például a Facebook felhasználói adatainak Amerikába továbbításának megtiltása mellett is.
Helló, facebookosok!
2015. szeptember 23. 16:27
Az Európai Unió Bíróságának főtanácsnoka, Yves Bot úgy véli, érvénytelen az a bizottsági határozat, amely szerint az Egyesült Államok megfelelő védelmi szintet biztosít a személyes adatok számára. A főtanácsnok szerint a nemzeti hatóságoknak joguk van megakadályozni, hogy a Facebook írországi szervereiről Amerikába továbbítson személyes adatokat.
2015. augusztus 19. 15:02
Augusztus 20. az egyik legrégibb magyar ünnepnapunk, nagyszabású keretek között ünneplik országszerte. Programajánló következik az állami és egyházi szervezésű rendezvényekből. A legmagasabb magyar állami kitüntetés, a Szent István Rend ünnepélyes átadása 11 órakor lesz a Sándor-palotában. A fővárosban délután 5 órakor kezdődik ünnepi szentmise a Szent István-bazilika előtt Erdő Péter bíboros, esztergom-budapesti érsek vezetésével.
2015. július 31. 10:54
Az oktatásért, kultúráért, ifjúságért és sportért felelős uniós biztos Kapolcson, a Művészetek Völgye Design Terminál Udvarában tartott csütörtöki kerekasztal-beszélgetésen úgy fogalmazott, hogy míg a gazdaság területén Európa versenyelőnye Amerikához viszonyítva kérdéses, addig a kreatív iparban, amely Európában 7-8 millió embert foglalkoztat, nagyhatalomnak számít.
OHIM
2015. július 10. 15:48
Csatát nyert az Igazi Csíki Sör, de háborút még messze nem: az Európai Bizottság Belső Piaci Harmonizációs Hivatala elutasította a Heineken Romania beadványát. Döntésük értelmében a székely sörgyártó joggal használja a Csíki Sör márkanevet.
Kötelezettségszegés?
2015. április 29. 12:59
Az Európai Bírósághoz fordul az Európai Bizottság, mert a magyar szabályozás szerint csak magyar állampolgár lehet közjegyző. A brüsszeli testület szerint ez sérti a letelepedés szabadságát.
2015. április 15. 14:54
Brüsszel szerint azzal, hogy a Google a Google Shopping találatait kiemelt helyen szerepelteti a keresési találatok között, eltereli a fogyasztókat versenytársaitól, potenciálisan megkárosítva a vásárlókat és korlátozva a versenyt.
Reklámadó felfüggesztve
2015. március 12. 12:59
Az Európai Bizottság gyanúja szerint a reklámadó jelenlegi szabályozása és a 0-tól 50 százalékig terjedő progresszív adókulcs szelektív, tisztességtelen versenyelőnyt teremthet bizonyos vállalatoknak, ezért úgynevezett mélyreható vizsgálatot indít az ügyben. Az EB a vizsgálat lezártáig megtiltotta a jelenlegi reklámadó alkalmazását.
2015. március 9. 12:55
Az elmúlt években fokozatosan javult a bíróságok függetlenségének hazai megítélése – legalábbis azok szerint a gyakorló jogászok szerint, akiknek tapasztalataira az Európai Bizottság kimutatása legnagyobb részt támaszkodik. Ezzel Magyarország 56. helyen áll a nemzetközi összehasonlításban.
2015. március 6. 14:47
Hogyan érzékelik a médiapiac különböző szereplői a két nagy tech-cég hatását az iparágra? Értékelhető-e a két nagy szereplő piaci való tevékenysége versenyjogi ügyként, erőfölénnyel való visszaélésként? A Facebook és a Google európai médiapiacon betöltött szerepének kevéssé egyértelmű aspektusait taglaló cikksorozat második része a fenti kérdésekben igyekszik megteremteni a tisztánlátás lehetőségét.
6,6 milliárd folyhat be
2015. március 3. 11:49
A parlament gazdasági bizottságának keddi ülésén Lázár János és Rogán Antal szavaiból kiderült: a kormány 3-5 százalék körüli reklámadót mérlegel, amiből be kellene folynia a tervezett 6,6 milliárdos bevételnek. A módosításra azért van szükség, mert az Európai Bizottság adó- és versenyjogi eljárást is folytat Magyarországgal szemben a reklámadó miatt – mondta Lázár János.
2015. február 26. 19:34
Ismét kötelezettségszegési eljárást indított Magyarországgal szemben az Európai Bizottság csütörtökön, mert továbbra is úgy véli, hogy a házi pálinkafőzés jövedéki adójának szabályozása uniós jogot sért.
Folytatódik a médiaháború?
2015. február 26. 9:02
Visszavonja az Európai Bizottsághoz benyújtott panaszát az RTL-csoport, ha a kormány módosít a reklámadótörvényen és megszünteti az RTL diszkriminálását. Ezt a Népszabadság szerint Thomas Rabe, a Bertelsmann-csoport vezetője mondta Orbán Viktornak. A lapnak Simicska Lajos azt nyilatkozta, hogy ha 5 százalékosra csökkenti a kormány a reklámadót, akkor folytatódni fog a médiaháború.
Adócsökkentés
2015. február 3. 19:50
A Miniszterelnökséget vezető miniszter azt javasolja: legyen egykulcsos a reklámadó, és csökkentsék annak mértékét is. Lázár János beszélt az Európai Bizottság reklámadóval kapcsolatos aggályairól is, valamint megerősítette, hogy a kormány november óta tárgyal az RTL Klubot tulajdonló Bertelsmann-csoporttal az ügyben. Szerették volna elkerülni ugyanis a pert, illetve az európai bizottsági eljárást.
2015. január 24. 10:53
A Németországban január elsejétől bevezetett 8,5 eurós minimális óránkénti munkabér azokra a fuvarozást végző munkavállalókra is vonatkozik, akik nem német cégeknek dolgoznak, sőt, akár nem is Németországból vagy Németországba szállítanak, hanem csak áthaladnak az országon. Az Európai Bizottság szerint a szabályozás uniós jogot sérthet.
Szubszidiaritás?
2014. december 4. 13:59
A Lisszaboni Szerződés értelmében a tagállami parlamentek „sárga lapot” mutathatnak fel az uniós jogalkotási folyamatban, ha úgy vélik, bizonyos dolgokat hatékonyabban lehet tagállami szinten szabályozni. Az elmúlt öt év tapasztalatai alapján nem nagyon működik ez a rendszer egy holland egyetem friss kutatása szerint.
EU-s jogba ütközhet
2014. október 16. 12:46
Csütörtökön úgy döntött az Európai Bizottság, hogy kötelezettségszegési eljárást indít Magyarország ellen az új földforgalmi törvény miatt, amely ugyan feltételekhez kötve lehetővé teszi a tagállami állampolgárok földvásárlását, de bizonyos körben jelentősen korlátozza a használati jogokat.
Kötelezettségszegés is lehet belőle
2014. október 16. 10:15
Diszkriminációra és a versenyszabályok megsértésére hivatkozva tesz panaszt az Európai Bizottságnál az RTL csoport a reklámadó miatt. Az Európai Bíróság eljárását majd a Bizottság kezdeményezheti, ha megalapozottnak találja a panaszt.
2014. október 8. 12:30
A brit igazságügyi miniszter kilátásba helyezte, hogy a jövőben csak tanácsadó jellegűnek tekintenék a strasbourgi Európai Emberi Jogi Bíróság ítéleteit. Európai bizottsági források máris a hírhedt hetes cikk alkalmazását emlegetik Nagy-Britanniával szemben, amely végső soron a szavazati jog felfüggesztését is jelentheti.
Előírt tulajdonviszonyok
2014. szeptember 26. 13:03
Kötelezettségszegési eljárást indított az Európai Bizottság Magyarország ellen a patikatörvény miatt, amely fokozatosan megtiltja, hogy szakmai befektetők többségi tulajdonosai legyenek a közforgalmú gyógyszertáraknak.
Előbb-utóbb muszáj lesz mindenkinek
2014. július 7. 14:38
Hét uniós tagállam, Csehország, Németország, Észtország, Hollandia, Ausztria, Románia és Szlovénia csődregisztereit kapcsolja össze és teszi elérhetővé egyetlen honlapon keresztül az Európai Bizottság. A Bizottság azt reméli, hogy hamarosan minél több tagállam csatlakozik az egységes adatbázishoz, de négy éven belül kötelező lesz a tagállamoknak ilyen nyilvántartást vezetniük.
2014. június 17. 11:23
A Demokratikus Koalíció (DK) levélben kéri Neelie Kroest, az Európai Bizottság digitális területért felelős uniós biztosát, hogy indítson átfogó vizsgálatot a magyar sajtószabadság ügyében – jelentette be az ellenzéki párt ügyvezető alelnöke kedden Budapesten.
2014. június 13. 19:04
Míg több fideszes politikus a szükségességgel indokolta a reklámadó bevezetését, Orbán péntek reggel már az igazságosságról beszélt.
Vizsgálat
2014. június 13. 13:31
Brüsszelben elkezdték vizsgálni a héten elfogadott reklámadóról szóló jogszabályt. A brüsszeli testületet aggasztja, hogy az új adó milyen hatással lehet a média szabadságára Magyarországon.
Földtörvény
2014. április 28. 13:37
Május elsején végleg lejár a földvásárlási moratórium, vagyis a tagállami állampolgárok a magyarokkal azonos feltételek mellett vehetnek földet Magyarországon. Ezzel együtt hatályba lépnek a földforgalmi törvény földtulajdonra vonatkozó rendelkezései, amivel kapcsolatban az Európai Bizottság már meglebegtetett egy esetleges kötelezettségszegési eljárást, de egyelőre emiatt még nem perelte be Magyarországot. De lenne-e rá oka? Valóban a külföldi tulajdonszerzés a legfőbb rossz, vagy eleve a nagybirtok? Riportunk.
2014. április 25. 11:42
Korábban a Székely Nemzeti Tanács azért perelte be az Európai Bizottságot, mert elutasította a nemzeti régiókról szóló európai polgári kezdeményezésük bejegyzését. Kovászna megye önkormányzata úgy döntött, hogy a felperesi oldalon bekapcsolódnak a perbe.
Mindenkinek saját plázát!
2014. április 24. 10:15
Kötelezettségszegési eljárást indított Magyarország ellen a múlt héten az Európai Bizottság a plázastopot elrendelő törvény miatt.
2014. április 17. 10:47
A Bizottság nem akar önállóan ítéletet mondani egy tagállamról, hanem a tagállam és szakértők bevonásával problémákat akar hatékonyan megoldani.
Kötelezettséget szegünk?
2014. április 16. 14:08
Több, Magyarországgal szemben indult kötelezettségszegési eljárás is újabb szakaszba lépett: az Európai Bizottság indokolással ellátott véleményt küldött a mezőgazdasági kartellezés, valamint az alkohol- és dohánytermékek jövedéki adója ügyében.
EP2014
2014. április 9. 15:18
Pár hét múlva jön az EP-választás. Miben különbözik az európai parlamenti választás a hazaitól? Mire számíthatunk egy ilyen felvillanyozott, választás utáni választáson? Beleszólhatunk-e, hogy ki lesz az Európai Bizottság elnöke? Miért vagyunk közömbösek az európai politika iránt? Van-e jövője a többsebességes Európának? Erről beszélgettek a Europe Direct által szervezett kerekasztal-beszélgetés résztvevői. Tudósításunk.
2014. március 6. 15:54
Az ivóvízhez való jogról szól az első olyan európai polgári kezdeményezés, amelyhez összegyűlt az elegendő aláírás, és ezután a Bizottság elé is került.
Ne csak otthonról
2014. január 29. 14:38
A szabad mozgáshoz való jogot csorbítja, hogy egyes tagállamok a külföldön élő állampolgáraiktól megtagadják választójog gyakorlásának lehetőségét – közölte az Európai Bizottság.
2014. január 20. 12:42
Kíváncsian várjuk, félresöpri-e Barroso leköszönő Bizottsága 15 tagállami parlamenti kamara ellentétes véleményét.
Megmondják, ki a segélyturista
2014. január 13. 14:31
A segédanyag azt a kérdést kívánja tisztázni, hogy a más EU-s tagállamban dolgozó munkavállalók melyik ország szociális ellátórendszerét vehetik igénybe. A kérdés a nemrégiben bejelentett brit szigorítások fényében különösen aktuális.
2013. október 16. 9:32
Kisokos az EU intézményeiből. Hányféle tanács van, mi fán terem a soros elnökség, hogy működik a Bizottság?
2013. szeptember 9. 22:13
Az Európai Unión (EU) belüli mobiltelefonálás és adatküldés roamingdíjainak önkéntes kivezetését javasolja az Európai Bizottság a témáról készített rendelettervezetében – írta hétfői számában a Focus című német hírmagazin.
2013. augusztus 22. 10:57
Az Európai Bizottság csütörtökön megtörte eddigi hallgatását David Miranda feltartóztatásával és a Guardian adathordozóinak megsemmisítésével kapcsolatban.
2013. augusztus 21. 19:40
Világszerte egyre több kutatási anyagot tesznek szabadon hozzáférhetővé a kutatók az érdeklődők számára, amely ezáltal hatékonyabbá teheti a tudományos és innovációs tevékenységeket – mutatott rá a publikált tudományos dokumentumok nyílt hozzáférését vizsgáló, szerdán közzétett tanulmány.
2013. augusztus 6. 11:21
A polgárok európai éve kapcsán plakátpályázatot hirdet az Európai Bizottság Magyarországi Képviselete és az ARC: a kiírásra az európai közösség összetartozását megfogalmazó terveket várnak.
2013. augusztus 2. 15:41
Idén is jelen lesz az EU Sziget fesztiválon, ahol a European Meeting Point sátorban várják az uniós témák iránt érdeklődőket.
Innotrends Hungary 2013
2013. június 12. 15:35
A Millenárison rendezett Innotrends Hungary 2013 konferencián és kiállításon jelentette be Cséfalvay Zoltán, hogy az állam 2,1 milliárdos forrással pályázatot ír ki Technológiai start-up ökoszisztéma építés címmel. A NIH megbízott elnöke, Korányi László az induló, innovatív vállalkozások gazdasági jelentőségéről beszélt.
2013. május 27. 9:50
Az RTL Klub a Barátok Köztöt félti a tervezett reklámadó miatti veszteségek miatt.
2013. február 28. 19:59
Négy magyarországi civil szervezet is bekapcsolódott abba az európai polgári kezdeményezésbe, amelynek célja, hogy az Európai Bizottság alkosson uniós normát a sajtó sokszínűségének biztosítására.
2013. február 6. 8:47
Milyen alapon akarja elhitetni mindegyik „független értelmiségi” Magyarországon, hogy az EU-s szervek bizony „szakmai” és nem politikai alapon közelítenek a tagállamok „problémáihoz”?
2013. január 29. 21:24
Az MSZP Európai Parlamenti delegációjának vezetője szerint nem igaz, hogy lezárult volna az Európa Tanács vizsgálata a magyar médiahelyzetről.
2013. január 29. 11:18
Lezárult a párbeszéd Magyarország és az Európa Tanács (ET) között a médiaszabályozás vitatott kérdéseiről, a kormány kielégítő választ adott a strasbourgi székhelyű páneurópai szervezet által megfogalmazott aggodalmakra – közölte az MTI kérdésére válaszolva Thorbjorn Jagland, a szervezet norvég főtitkára egy brüsszeli sajtóeseményen kedden reggel.
2013. január 21. 18:54
A magyar médiaszabályozást kifogásolta az Európai Bizottság digitális területért, a többi között a médiáért is felelős tagja hétfőn Brüsszelben. Neelie Kroes azon a tájékoztatón szólalt fel, amelyen a bizottság felkérésére készített, az uniós médiaszabadságot vizsgáló jelentést ismertették.
2012. november 15. 19:30
Az egységes energiapiac kiteljesítését szorgalmazza az Európai Bizottság – jelentette be Günther Oettinger energiapolitikáért felelős biztos csütörtökön. Magyarországnak a Bizottság a hatóságilag szabályozott árak fokozatos leépítését, és az energiaszektorra kivetett különadók kivezetését ajánlja.
2012. október 28. 16:31
A Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) fontosnak tartja, hogy a magyar felhasználók saját hazájukban gyakorolhassák előfizetői és fogyasztói jogaikat, ezért kérte a hatóság a UPC Luxemburgban bejegyzett, műholdas televíziós csomagokat szolgáltató leányvállalatától, hogy létesítsen magyar telephelyet.
2012. október 25. 14:09
Az Európai Bizottság kötelezettségszegési eljárást indított Magyarország ellen, amiért a magyar hatóságok a magyarországi telephely meglétét szabták a műsorszórási engedély kiadásának feltételéül egy műholdas műsorszóró cég számára.
2012. augusztus 30. 15:29
Az Európai Unió támogatásának köszönhetően tíz roma fiatal kapott lehetőséget, hogy egy fél éves oktatási és gyakornoki program keretein belül megismerkedhessen az Európai Unió, illetve a magyar média bizonyos területeivel. A Mandiner részvételével lezajlott programot csütörtökön a résztvevők is értékelték.
2012. augusztus 29. 17:06
Ryan Heath, az Európai Bizottság szóvivője aggasztónak nevezte, hogy a Médiatanács „próbálja elhallgattatni a legbefolyásosabb ellenzéki rádióadót”. Hozzátette: a bizottság figyelemmel követi és tiszteletben tartja a folyamatban lévő bírósági eljárásokat, de ha szükséges, nem hezitál beavatkozni.
2012. július 8. 15:32
Az Európai Bizottság engedélyezte Bulgáriának, Romániának és Csehországnak, hogy a következő években folytassák az ingyenes CO2-kibocsátási kvóták rendszerének gyakorlatát. Brüsszel Magyarország és Lengyelország ezirányú kérését is vizsgálja.
2012. május 17. 9:50
Neelie Kroes EU-biztos szerint az Európa Tanács megállapításai „független megerősítését jelentik annak, hogy az Európai Bizottságnak igaza volt, amikor aggályokat táplált a magyar médiatörvénnyel kapcsolatban”.
2012. március 30. 14:37
A tagállamok nézetei a szavazás előtt eléggé megoszlanak, és nem nagyon biznak egy közeljövőben megvalósuló konszenzusban.
2012. március 29. 11:36
A soros elnökség megnyitójával és az EB javaslatának bemutatásával megkezdődtek a 2014-2020 közötti költségvetésről szóló tárgyalások.

összesen: 182 db | 18 db/oldal

első vissza 1 2 3 4 5 6 7 8 9 10 11 következő utolsó