filoxéra

2014. november 27. 13:05
A soproni hegyközség elnöke, Taschner István szerint komoly problémává válhat a foltos szárnyú muslica, ha nem sikerül megtalálni az ellenszerét. Taschner szerint a legnagyobb gondot az okozza, hogy a rovar a szüret előtt rakja le petéit az élő gyümölcsbe, amikor már nem lehet permetezni.
2014. november 19. 10:19
A szőlészetben a dűlő kifejezés a filoxéravész után, az 1890-es évektől kezd elterjedni, korábban ez a szó inkább egy szántóföldi egységet jelentett. Régen inkább a szőlőhegy és a szőlő/szőlőrész fogalmakat használták. Interjú.
2014. június 15. 12:21
Amikor még Napóleon volt Franciaország ura. Amikor még híre sem volt a filoxéravésznek. A Tiffon egy 1800-as évek elejéről származó konyakot hoz forgalomba, ennek kapcsán betekintést nyerhetünk a család történetébe is.
2013. október 19. 8:10
Most mindent megtudhat az olaszrizlingről, amire valaha is kíváncsi volt. Nyugatról jöhetett a Kárpát-medencébe, karrierjét a furmintnak köszönheti. Sokoldalúsága miatt akár a magyar chardonnay-nak is nevezhetjük, a klímaváltozás pedig sok mindent megváltoztathat vele kapcsolatban. Nagy Róbert történész-borász szakértett a Mandinernek.
2013. július 15. 10:24
A tokaji borvidék állítólagos területcsökkenése miatt tiltakoznak a helyi borászok. Ez azért is érdekes, mert a Vidékfejlesztési Minisztérium nem tud ilyen szándékról, ők inkább a tokaji borok értékesítését fejlesztenék.
2013. április 4. 6:56
Nagy fajtaborként önállóan, bikavér-alapanyagként, a helyi sillerben, a Fuxliban vagy vibráló rozéként is meghatározó és felismerhető fajtája lesz a borvidéknek.
2013. március 7. 12:40
A világhírű magyar szőlész-borász és szőlőnemesítő, Mathiász János példája mutatja, hogy a szakértelemmel végzett szívós munka meghozza gyümölcsét – mondta Budai Gyula, a Vidékfejlesztési Minisztérium parlamenti államtitkára szerdán Budapesten, Mathiász János születésének 175. évfordulójára rendezett ünnepségen.
2013. március 5. 9:07
A kocsmákban, restikben erre az időre lehet tenni a fröccsivás fénykorát, ami egyáltalán nem az alsó néprétegek olcsó italának számított.
2013. február 19. 11:02
A filoxéra nagy területeket pusztít, de már látni a vész végét. Egyre több a borhamisítás, csökken a borfogyasztás.
2013. február 14. 16:27
A szőlészet és borászat soha nem látott ellenség ellen vívta élet-halál harcát. A filoxéravész legtombolóbb időszaka ez.
2012. október 29. 12:14
Már csak árnyéka vagyunk régi önmagunknak. Mennyiségben legalábbis biztosan... De vajon készült-e valaha Magyarországon annyi kiváló és izgalmas bort, mint ma?