holokauszt

2016. március 16. 12:30
Koncentrációs tábor. Szenvedés, vér és halál. Tegnap este láttam, de a legrosszabb az, hogy ez mind igaz. Nem volt túl régen, és velünk történt meg itt, Európában. Sajnos mi nem csak az áldozatok oldalán voltunk, hanem a fasiszta szlovák állam emberek ezreit küldte a halálba.
Saul fia
2016. március 11. 16:36
Kossuth-díjat kapnak az Oscar-díjas Saul fia alkotói: Nemes Jeles László rendező, Erdély Mátyás operatőr és Röhrig Géza, a film főszereplője. Eddig több mint negyven díjat kapott a film az Oscar mellett.
2016. március 9. 15:44
Ez, bár esztétikailag rafinált módon, de ugyanaz a koncentrációs tábor-giccs, mint amit a Schindler listájában láttunk.
2016. március 4. 13:27
A Saul fia után ne sírjunk, hogy miért nem nincs hazai remekmű a kommunizmusról, amikor van. Inkább kérdezzük meg magunktól, miért nem tettük kultuszfilmmé a Szökést.
2016. március 1. 8:27
Az első tíz perc után ki akartam jönni, mert úgy éreztem, hogy nem bírom elviselni azt az irtózatot, amit a film bemutat. A halálgyár rutinját, embereket, akiket rutinszerűen hajtanak hamis ígéretekkel a gázkamrába.
2016. február 29. 16:10
Semmiképpen nem akartunk történelmi filmet csinálni, egy ember történetét meséltük el, aki felismerte az áldozatok között a gyerekét. Interjú.
Nemes Jeles László
2016. február 29. 5:08
Nemes Jeles László filmje, a Saul fia helyi idő szerint vasárnap este Los Angelesben elnyerte a filmipar legfontosabb díját az idegennyelvű film kategóriában. A Chris Rock által vezetett 88. Oscar-gálán Sylvester Stallone hoppon maradt, a 87 éves Ennio Morriconét állva ünnepelte a Dolby Színház közönsége, Leonardo DiCaprio pedig végre díjra váltotta ötödik jelölését. A legjobb film a tényfeltáró újságírókról szóló Spotlight lett.
2016. február 28. 11:20
Amikor írtam a doktorimat, nagyon fájt, hogy a tehetséges magyar zsidó írók az antiszemitizmus miatt szüntelenül az identitás kérdését feszegették. Interjú.
2016. február 28. 11:09
És noha sok kritika éri az Akadémiát is a nemzetiszocialisták által elkövetett bűnök felülreprezentáltságáért – aminek tényszerű elemzése újabb cikket érdemelne –, mindez nem vitatja el Nemes Jeles László munkájának kiemelkedő voltát.
Independent Spirit Awards
2016. február 28. 9:16
Egy nappal az Oscar-gála előtt rendezték Los Angelesben az Independent Spirit Awards gáláját, ahol a Saul fia lett a legjobb külföldi film – írja a hvg.hu.
2016. február 21. 16:07
A holokauszt szexi - Trianon nem szexi. Ez az igazság. Nemes Jeles László sokkal inkább megfilmesítette Kertész Imre Nobel-díjas regényét, mint Koltai Lajos valaha. Életemben először szurkolni fogok egy filmnek az Oscar-gálán.
2016. február 11. 15:50
Azon kaptam magam, hogy nem is úgy nézem az alkotást, mint egy holokausztfilmet; a mű ennél jóval általánosabb érvénnyel szól életről és halálról.
2016. február 9. 16:16
Nem láttam színeket, mikor megfogalmazódott bennem a történet. Interjú.
Saul fia
2016. február 2. 9:19
Izraelben is bemutatták a Saul fiát: Röhrig Géza, a film főszereplője ennek kapcsán beszélt izraeli és zsidó identitásról, illetve arról, hogy szívét-lelkét beleadná egy másik magyar történelmi filmbe, például Trianonról vagy a doni tragédiáról, mivel minden sejtjében borzong a magyarok és zsidók szembeállításától.
2016. január 28. 19:46
Közös közleményben határolódott el a németországi zsidó lapban megjelent interjú tartalmától a Saul fia rendezője és producerei. Mivel álláspontjuk szerint az idézett mondatok nem hangzottak el, ezért jogi lépéseket tesznek a Jüdische Allgemeine ellen.
„Nem normális...”
2016. január 28. 16:45
„Magyarország nem normális ország” címmel jelent meg interjú Nemes Jeles Lászlóval a német Jüdische Allgemeinéban csütörtökön. A Saul fia rendezője a lap szerint arról beszélt, hogy Magyarországon félelmetes számban vannak az antiszemiták, az ország politikusai és polgárai sem normálisak. „Rágalom minden nekem tulajdonított szó” – áll a produkció által a Mandinernek eljuttatott Nemes Jeles-közleményben.
Saul fia
2016. január 27. 12:05
Röhrig Géza, a Saul fia főszereplője a film berlini vetítésén arról beszélt, hogy német forgalmazót nem sikerült megnyerni a Saul fiához. Elmondta, hogy a hatvanas-hetvenes években Nyugat-Németországban példás módon szembenéztek a náci múlttal, de mostanra mintha alábbhagyott volna ez a múltfeldolgozó munka. Hozzátette: reméli, hogy a német nézők és a média „nem szabotálják el” a Saul fiát, hanem „adnak egy esélyt” a filmnek.
2016. január 26. 13:17
A többiek aligha vevők olyan mesére, amiben a magyaroknak mindenben igazuk van, mindenki más pedig kutyafejű tatár. Bármi másból viszont idehaza lenne botrány és nemzeti vérig sértődés.
2016. január 20. 15:38
Röhrig Géza szerint a Saul fia utolsó üzenet, hiszen a holokauszt túlélői és elkövetői is kihalnak, „a történet és mi is magunkra maradunk”. Az Oscar-jelölt film a főszereplő szerint arról szól, hogy hogyan jutottunk el idáig, a folyamat pedig nem Hitlerrel kezdődött, hanem hosszú történeti folyamat kulminált Auschwitzban.
2016. január 20. 12:40
Összevágtak egy új előzetest Nemes Jeles László friss Golden Globe-os filmjéhez a nagy Oscar-hajrában. A Saul fiát még a magyar mozikban is el lehet csípni.
2016. január 18. 15:23
Filmes írást, ami nem ideológiai alapon kritizálta filmet, nem olvastam. Kizárólag olyat olvastam, amiben a szerzőt az idegesítette, hogy ez a film elkészült. Interjú.
2016. január 18. 9:03
Mintha az egész német filmgyártás a revizionizmusra törekedett volna, hogy megnyugtassa a németeket: „Igazából nem mi voltunk. Akik mégis, azok közül nem volt mindenki olyan rossz.” Történelemhamisítás mesterfokon, ami mögött egy egész gépezet áll. Interjú.
2016. január 13. 19:27
A Saul fia Golden Globe-díja után rengeteg kommentelő firtatta, hogy csupán azért ismerik el a filmet, mert a holokausztról szól. A VS.hu rejtett kamerával budapesti taxisokat kérdezgetett a témáról.
2016. január 13. 10:11
A Saul fia, amely először az istenverte történelmünkben Arany Glóbuszt kapott, az zsidó film, hiszen zsidókról szól. Abból ti nem kértek, hanem ugye miért nem készül film a magyarok dolgairól, mint például Trianon.
2016. január 12. 9:03
Nem ilyenek és olyanok vagyunk, hanem sokfélék. Ráadásul bármilyenek lennénk egyenként, ez a Golden Globe történetesen a mienk is.
2016. január 11. 6:45
„A holokauszt megmutatta, hogy meddig tud fajulni egy civilizált társadalomban a gonoszság, hogy az ember miként tud szörnyeteggé válni” – fogalmazott a Saul fia című holokausztdráma rendezője, hozzátéve, úgy látja, ez a veszély minden korban fennáll.
2016. január 11. 3:40
Szabó Istvánnak kétszer sem sikerült, Nemes Jeles Lászlónak viszont összejött elsőre: a Saul fia Arany Glóbuszt nyert a legjobb idegennyelvű film kategóriájában. Díjazták a negyven év után Tarantinónak újra westernfilm zenét komponáló Ennio Morriconét, illetve Sylvester Stallonét, Kate Winsletet és Matt Damont is. Leonardo DiCaprio lett a legjobb színész, Alejandro González Iñárritu pedig a legjobb rendező, A visszatérő pedig a legjobb drámai film.
2016. január 4. 13:17
Az Orbán-kormány továbbra is jobbikosként beszél, de SZDSZ-esként cselekszik: a Fidesz-KDNP százmilliókat pazarolt el közpénzből egy ilyen, vállalhatatlan emberről készült mozifilmre.
2015. szeptember 16. 12:39
Ez a mi tragédiánk is, s nem csupán csak azért, mert a civilizáció deficitje, hanem azért is, mert Magyarország legnagyobb temetője tényleg Auschwitzban van. Interjú.
2015. július 18. 8:58
Európa valahol egy befogott száj. A mai egy technokrata, voluntarista, kiüresedett ideák mentén felülről mesterségesen összerakott Európa.
2015. június 3. 8:09
A rendező célja valóban az emberi természet és az általa okozott „botrány” feltárása? Ezt a nagyszabású és kivételes művészi lehetőséget viszont elszalasztja, mert feláldozza a film formai „tökéletességért” cserébe, egyfajta fausti alaphelyzetbe keveredve.
2015. május 28. 17:32
Azért jó ez a díj, mert olyan, ami nem nyom agyon. Reméltük, hogy nem kapunk mást. Ez a tökéletes díj volt, ezért örültem neki. Interjú.
2015. május 27. 9:37
A Saul fia jó, a film működik. Csak a sztorit nem lehet elhinni. A film ismeretében kénytelenek vagyunk kijelenteni: aki minimálisan is ismeri Auschwitz történetét, az tudja, hogy a sztori annyira hiteles, mint a Hófehérke.
2015. május 26. 14:20
A Saul fia olyan dolgokat mutat be az ember természetéről, amelyeket kényelmetlen látni. Nem facsarja ki a szívet, hanem gondolkodásra kényszerít. Mind tudjuk, hogy elkerülhetetlen a vég, az ember lelke viszont a földi pokolban is képes lehet megtalálnia a békét.
2014. október 27. 17:29
Másfél hét alatt három kalotaszegi bált rendeztek-rendeznek Budapesten, olyan sztárprímásokkal, mint Varga István „Kiscsipás” és Fodor Sándor „Neti”. A Folkembassy szezonnyitó szabadegyetemén a kalotaszegi táj sajátosságairól beszélt Eplényi Anna, a következő alkalmakon a holokauszt és az Iszlám Állam is szóba kerül, s vendég lesz Sebestyén Márta és Mocsai Lajos is.
2014. július 2. 13:49
Az egykori kalocsai zsidóságról és elhurcolásukról szól Kálmán Gábor kalocsai születésű, amerikai dokumentumfilm-rendező Volt egyszer... című filmje, amelyet nemrég vetített az amerikai nagykövetség. A kamera Magó Gyöngyi kalocsai történelemtanár kutakodásait követi nyomon: a rendező is úgy akad a témára, hogy felkereste őt a tanárnő. Az alkotásban a rendező egykori osztálytársai, barátai, ismerősei emlékeznek vissza. Interjú Kálmán Gáborral.
2012. október 31. 17:08
Filmfesztivállal, kiállítással és koncerttel hívja fel a figyelmet a holokauszt roma áldozataira az Auschwitz-rekviem elnevezésű európai kezdeményezés magyarországi programsorozata.

összesen: 37 db | 18 db/oldal

első vissza 1 2 3 következő utolsó