ítélet

2019. június 13. 17:00
Izrael Állam Legfelsőbb Bírósága felfüggesztette azt az áprilisban született első fokú ítéletet, amely kiutasította volna Omar Shakirt az országból. Shakir a nemzetközi jogvédő civil szervezet, a Human Rights Watch (HRW) izraeli és palesztin területekre delegált igazgatója. A vele szemben folytatott eljárást az izraeli Stratégiai Ügyek Minisztériuma, valamint a Belügyminisztérium kezdeményezte, amiért – állításuk szerint – Shakir támogatja az úgynevezett Bojkott, Tőkekivonás, Szankciók (BDS) nevű Izrael-ellenes nemzetközi bojkottmozgalmat.
2019. május 30. 15:00
Márki Zoltán szerint a nemzetközi jog térhódításával párhuzamosan egyre jobban szűkült a nemzetállamok jogi mozgástere. Orbán Balázs, a Miniszterelnökség parlamenti és stratégiai államtitkára, illetve a Precedens rovatvezetője a Kúria Büntető Kollégiumának tanácselnökével folytatta interjúsorozatát, amelyben jogászokkal beszélget kötetlenül jogról, politikáról és közéletről.
2019. május 6. 8:49
Jay Krehbiel, a West Virginia University kutatója legújabb cikkében azt mutatta be, hogy az alkotmánybíróságok hajlamosak a választási kampányok idejére időzíteni az egyes jogszabályok alkotmányosságáról hozott ítéleteik kihirdetését. A fokozott nyilvánosság ugyanis alkalmas lehet arra, hogy erősítse az ítéletek társadalmi legitimációját.
2019. május 1. 10:08
Bár a döntés közvetlen hatással egyelőre nem jár, az ítélet mégis komoly precedensértékkel bír a szlovák alkotmánybíróság jogkörére nézve.
2019. március 28. 16:45
Az Európai Unió Bírósága által hozott ítélet szerint nem kötelező átadni olyan tagállamoknak a főszabály szerinti menedékkérelem-elbírálást, amelyekben súlyos anyagi nélkülözéssel kellene szembenézniük a bevándorlóknak. Egy gambiai származású férfi szerint ez a veszély fennáll Olaszországgal kapcsolatban, emiatt inkább Németországban maradna.
2018. november 19. 13:32
Precedens értékű az Alkotmánybíróság (AB) november 6-án kelt határozata, amelyben fellépett a rokkantsági ellátásra jogosultak védelmében. A Testület alkotmányos követelményként rögzítette, hogy a rokkantsági ellátások felülvizsgálata során állapotjavulás alatt minden esetben az egyén élethelyzetét érdemben meghatározó tényleges fizikai állapot kedvező változását kell érteni. Az ügy pikantériája az egyes alkotmánybíráknak a döntéshozatal során az állami szuverenitás határairól vallott eltérő felfogásában rejlik, amely a mostani határozat indokolására is kihatott.
2018. november 1. 14:07
Az Európai Unió Bírósága áprilisban olyan ítéletet hozott, miszerint a kísérő nélküli kiskorút akkor is megilleti a családegyesítés joga, ha a menekültügyi eljárás során nagykorúvá válik. Ez az új döntés több ország nemzeti jogával ütközik, többek között Németországéval is. Sajtóértesülések szerint a német szövetségi kormány nem gondolja magára nézve kötelezőnek az EUB ítéletében foglaltak betartását, emiatt elhatárolódik a családegyesítéstől a fent megnevezett esetben.
2018. október 2. 11:18
Hollandiában egy bevándorló hátterű férfi egy 18 éves értelmi fogyatékos lánnyal erőszakoskodott. A helyi bíróság azonban azért hozott a szokásosnál enyhébb ítéletet, hogy a vádlott ne veszítse el tartózkodási engedélyét az eset miatt. A döntésen nemcsak a lány rokonai háborodtak fel, hanem a holland politikusok és állampolgárok is.
2017. február 28. 15:37
A szombathelyi Egyházmegyei Karitász Hársfa Ház - Pszichiátriai és Szenvedélybetegek Nappali Ellátójának vezetőjével beszélgettük arról, hogyan szabadulhat meg valaki a káros szenvedélyektől. Interjú.
2017. január 28. 10:34
A Jobbik felháborítónak tartja a román bíróság ítéletét, amivel tönkreteszik a Csíki Sört. A Heineken korábban kétségbe vonta Székelyföld létjogosultságot is.
Szólásszabadság
2017. január 24. 16:12
Első fokon vesztett Rogán Antal Juhász Péterrel szemben: a személyiségi jogi perben Rogán azt kifogásolta, hogy Juhász bűnözői körökkel hozta őt összefüggésbe a belvárosi ingatlanügyek kapcsán. Az ítélet szerint a szabad politikai véleménynyilvánítás előbbre való Rogán Antal személyiségi jogainál, Juhász Péternek pedig ellenzéki politikusként egyenesen feladata, hogy kritizálja az önkormányzatot.
Embertelen
2016. október 4. 20:29
Két éve már elmarasztalta Magyarországot a strasbourgi Európai Emberi Jogi Bíróság a tényleges életfogytiglani szabadságvesztés miatt. Az ítélet után a parlament módosította a jogszabályokat, most negyven év elteltével automatikusan indul egy kegyelmi eljárás, amelyben mérlegelhető az elítélt feltételes szabadságra bocsátása. A strasbourgi bíróság keddi ítélete szerint még ez a szabályozás is embertelen.
2016. május 12. 13:45
Különös kegyetlenséggel, 14. életévét be nem töltött személy sérelmére elkövetett emberölés bűntettében találta bűnösnek a bírói tanács annak a másfél éves kisfiúnak a szüleit és nagyszüleit, akit 2013-ban halálra éheztetettek. Ők tizenöt év börtönt kaptak, míg az ügyben feltűnő természetgyógyász két év, három évre felfüggesztett fogházbüntetést, a körzeti orvos pedig egy év fogházbüntetést kapott, két év próbaidőre felfüggesztve.
2016. május 11. 15:59
Még évekkel ezelőtt a piros lámpánál motorosok ellopták egy nő táskáját az autóból, mire üldözőbe vette őket. Az egyik motoros meghalt, miután autójával elütötte. A bíróság úgy döntött, a jogos védelmi helyzet mindaddig fennállt, amíg a nőnek reális esélye volt visszaszerezni a táskáját, így csupán azért ítélték egy év felfüggesztettre, mert másokat is veszélybe sodort az üldözés során.
2016. május 7. 14:59
Megpróbálták lelőni egy kormánykritikus török napilap főszerkesztőjét bírósági tárgyalásának szünetében. A lap két munkatársát utóbb öt évre ítélték „kémkedés és államtitkok felfedése” miatt.
Közpénz
2016. március 30. 13:08
A Kúria másodfokon hozott jogerős ítélete alapján az MNB által alapított Pallas Athéné Domus Animae Alapítvány köteles kiadni valamennyi pályázatának adatait. A Kúria szerint egy közfeladat ellátására létrehozott civil szervezet is közfeladatot ellátó szervnek minősül, és az ezzel a tevékenységével kapcsolatban keletkezett adatok közérdekű adatnak minősülnek, így az adatkérés időpontjáig ki kell adni a pályázatok adatait.
2016. március 17. 12:36
Az Európai Unió Bírósága csütörtöki ítéletében megállapította, hogy az Európai Unióból egy unión kívüli biztonságos országba a menedékkérők visszaküldhető akkor is, ha erről nem a kérelem megvizsgálásáért felelős tagállam, hanem egy másik tagország dönt.
2016. február 17. 9:57
Érvényesnek mondta ki a Kúria a Budapesti Ügyvédi Kamara 2014-es tisztújító közgyűlésén született eredményeket. A határozatokat korábban jogerős ítéletben a Fővárosi Ítélőtábla még megsemmisítette – írja a Jogász Világ.
2016. február 3. 8:53
Mit lép erre a kormánypárt? Hát persze, hogy ezerrel belerongyol a bíróságokba. Hiszen olyan a közhangulat, azt kell meglovagolni a pillanat uralásán keresztül.
2016. február 1. 20:47
A tények ismerete nélküli véleménynyilvánítás nem tartalmazhat elvárásokat a bírósággal szemben. Különösen elvárható, hogy ettől más hatalmi ág képviselői tartózkodjanak.
Korrupció
2016. február 1. 18:53
Az ügyészség fellebbez a Hagyó-ügyben hozott elsőfokú ítélet miatt, mivel szerintük törvénysértően enyhe büntetéseket szabtak ki a vádlottakra, amelyeket ráadásul felfüggesztettek. Keresztes Imre szerint a bizonyítékok hiányában meghozott felmentő rendelkezések esetében is kétséget kizáróan bizonyított a vádlottak bűnössége. A főügyész elmondta: nem volt törvényes alapja Demszky Gábor kihallgatásának az ügyben.
2016. január 14. 10:32
A sértetti képviselőnek meggyőződése, hogy a romagyilkosságok nem minden elkövetője került a vádlottak padjára. A vádlottak ügyvédje is hasonlóan gondolja.
Irónia, polémia
2016. január 11. 16:30
A főváros bizonytalannak tűnő jogi képviselője nem tudta megmondani a Mahir-per hétfői tárgyalásán, hogy pontosan melyik jogszabályt sértette meg a Mahir Cityposter a hirdetőoszlopaival, de hamarosan kiötli. A felperest képviselő Magyar György szerint ez a rosszhiszemű pervitelt súrolja. Magyar hiába hozott látványos példákat, nem mindent sikerült jegyzőkönyvbe vetetnie. Tudósításunk.
Drága komment
2016. január 5. 18:10
Az Esztergomi Járásbíróság elsőfokon 800 ezer forint pénzbírságot szabott ki egy férfira, aki a Tett és Védelem Alapítvány egyik Facebook-posztja alatt elhelyezett hozzászólásában – egyéb antiszemita megnyilvánulások mellett – „holokamunak” nevezte a holokausztot.
Személyiségi jogi per
2015. december 8. 21:38
Első fokon még az Indexnek adott igazat a bíróság Áder János keresetével szemben, másodfokon viszont az államfő nyert: az ítélet szerint az Indexnek 600 ezer forint sérelemdíjat kell fizetnie Ádernek amiatt a cikke miatt, amelyben Vágvölgyi B. András posztjára hivatkozva megírták, hogy az államfő egykor lövöldözés miatt került fogdára a katonasága alatt. Az Index a Kúriához fordul, de kész akár Strasbourgig is elvinni az ügyet.
Nokiás doboz
2015. december 8. 17:53
„Szegényes anyagnak” tartja a vádiratot, az öt napon keresztül tartott vádbeszédben foglaltakat pedig csak „bizonyítási morzsáknak” nevezte Hagyó Miklós volt szocialista főpolgármester-helyettes védője, Kádár András, aki szerint a nyomozóhatóságok törvénytelenségek sorozatát követték el, például megfélemlítették a gyanúsítottakat. Emlékeztetett: ami nincs bizonyítva, az a perben nem létezik.
2015. november 11. 15:04
Több ember sérelmére elkövetett emberölés kísérlete miatt bűnösnek találták és hét év börtönre ítélték első fokon az a vácszentlászlói férfit, aki fagyállót öntött a meggyborába, hogy így leckéztesse meg a tolvajokat. Az egyik fosztogató azonban belehalt a mérgezésbe. Az ítélet nem jogerős, a védelem fellebbezett.
Kitiltások futószalagon
2015. október 26. 11:08
Ötvennégy vádlottat egy évre, huszonhetet két évre, egyet pedig három évre kiutasított Magyarország területéről a bíróság határzár tiltott átlépése bűncselekmény miatt. A vádlottak többsége koszovói, iraki vagy albán állampolgárságúnak vallotta magát, ítéleteiket pedig tudomásul vették, így azok jogerősek.
Erzsébet téri oszlatás
2015. szeptember 29. 15:18
Összesen 9,4 millió forint kártérítést ítélt meg első fokon a Fővárosi Törvényszék 13 gárdista felperesnek, akik ellen 2009-ben intézkedett a rendőrség többek között könnygáz használatával. Egyikük az eszméletét is elvesztette a rendőri fellépés következtében, neki egymilliós kártérítés jár a nem jogerős ítélet szerint. A rendőrségnek e mellett bocsánatot kell kérnie.
Vissza a jövőbe
2015. szeptember 25. 16:40
Réti László elődje, azaz Réti László lett újra a Budapesti Ügyvédi Kamara elnöke. Miután a Fővárosi Ítélőtábla megsemmisítette a testület tavalyi választási határozatait, az akkor megválasztottak helyett az előző ciklus tisztségviselői nyerték vissza mandátumukat. Mivel azonban ezek jórészt ugyanazok a személyek, különösebb fennakadást nem okoz a döntés — közölte Réti.
Jogellenes fogva tartás
2015. szeptember 22. 16:23
Az Emberi Jogok Európai Bírósága fejenként több mint kétmillió forintos kártérítést ítélt meg három szomáliainak, amiért a testület szerint Magyarország jogtalanul tartotta őket fogva határsértő mivoltukra hivatkozva. A férfiakat 2011-ben iratok nélkül fogták el hazánk területén, majd mindhárman beadták menedékkérelmüket.
Felmentés
2015. szeptember 21. 16:09
A bíróság hétfőn nem jogerősen felmentette Gaudi-Nagy Tamást, akit azzal vádolt meg az ügyészség, hogy felbujtóként volt köze Pásztor István tavalyi leköpéséhez és inzultálásához. Az ítélet leszögezi: akkor lehet felbujtásról beszélni, ha a felszólalás konkrét cselekményre vonatkozik. A Pásztort inzultáló nőt közmunkára ítélték.
2015. szeptember 18. 17:42
Az Index arról ír, hogy a hatályos jogszabályok értelmében nem Magyarországról, hanem az Európai Unió területéről tiltják ki a határzár tiltott átlépése miatt bíróság elé állított migránsokat. Pedig a vádlottak rendszerint éppen azért nem fellebbeznek az ítélet ellen, hogy mihamarabb újra próbálkozhassanak egy másik tagállamban.
Adatmegőrzés
2015. július 24. 11:30
Telefonált, skype-olt, e-mailezett már ma? Akkor innentől legalább fél évig biztosan megőrzik a szolgáltatók, hogy kit és honnan hívott, mennyi ideig beszéltek, vagy milyen IP-címről böngészett és mennyi időt töltött az e-mail postafiókjában. Bűnüldözési célból pedig a hatóságoknak is kiadhatók ezek az adatok. A magyar jogszabályok annak ellenére írják még mindig elő az adatmegőrzést, hogy a szabályozás alapjául szolgáló irányelvet az Európai Bíróság tavaly érvénytelennek nyilvánította. Úgy tűnik, nálunk senkinek nem égető az ügy: az Alkotmánybíróság nem akar dönteni, a parlamentnek valamiért épp ez nem fontos, az alapjogi biztos nem megy hivatalból az AB-hez, és a NAIH is beérte az illetékes miniszter egyszeri noszogatásával. Riportunkban szolgáltatókat, az Adatvédelmi Hatóságot és a TASZ-t is megkérdeztük arról, mit lehet tenni ebben az ellentmondásos helyzetben.
2015. június 26. 12:42
Aki, mint az elnök úr, ekkora örömöt szerzett a nemzetének 1988-ban, Szöulban, lólengésben, annak nem illik 2015-ben átesnie a ló túlsó oldalára és a jogellenesség talajára érkezni.
2015. június 25. 15:33
A Kuruc.info „Holokamu" című aloldalának elérhetetlenné tételét rendelte el a Pesti Központi Kerületi Bíróság a holokauszt megtörténtének tagadása miatt – adta hírül az atv.hu. Az oldal emlékeztet: Deutsch Tamás 2013-ban adott 72 órás ultimátumot az ügyészségnek, hogy szüntesse meg a jogsértő állapotot.
2015. június 25. 14:14
Hiába feltételezhető, hogy a dolog elleni erőszakkal megvalósuló garázdaság kóros elmeállapotú elkövetője később személy elleni bűncselekményt is elkövethet, a jelenlegi jogszabályok alapján nem rendelhető el ellene kényszergyógykezelés – állapította meg a Kúria az Ügyvédvilág cikke szerint.
2015. június 23. 14:51
Ősszel, a Fővárosi Törvényszéken folytatódik a Biszku-per, amelyben a bíróság elnöke elrendelte a soronkívüli eljárást – mondta a törvényszék szóvivője, de a tárgyalás időpontját egyelőre nem hozta nyilvánosságra. Az igazságügyi miniszter szerint ezt az ügyet már „valószínűleg az élet fogja megoldani”.
Az Európai Unió Bíróságának ítélete
2015. június 16. 12:15
Az Európai Unió Bírósága szerint összeegyeztethető az uniós joggal az Európai Központi Bank által bejelentett program, amely felhatalmazta a Központi Bankok Európai Rendszerét, hogy másodlagos piacokon államkötvényeket vásároljanak. Az EU Bíróságának eljárását a német alkotmánybíróság kérte.
2015. április 30. 22:14
Az Európai Bíróság szerdai ítélete szerint törvényes lehet a homoszexuális férfiak kizárása a véradásból – írja a Frankfurter Allgemeine Zeitung. Az ilyen korlátozás jogszerű alapja a HIV-fertőzöttség magasabb kockázata lehet – fejti ki a testület döntésének indoklása.
Nem sérti a keresztényeket
2015. április 9. 10:20
A politikusok pénzéhségéről és nem a keresztények gúnyolásáról szólt a HVG karácsonyi címlapja, amely a „Nagy Harácsony” címen jelent meg – mondta ki a Fővárosi Törvényszék csütörtöki első fokú ítéletében, elutasítva Ékes Ilona korábbi fideszes képviselő keresetét. Ékes azért perelte be a hetilapot, mert szerinte a címlappal keresztényi mivoltában sértették meg. A felperesek fellebbezni fognak az ítélet ellen. Tudósításunk az első „közösségi személyiségi jogi” perről.
Állami támogatás
2015. március 19. 10:54
Az OTP által indított ügyben az Európai Bíróság kimondta, hogy az állami támogatás uniós tilalmába ütközik, hogy az állam egyes rászorult adósok által felvett lakáshitelekhez garanciát nyújtott 2001-től. A luxembourgi testület azt kifogásolta, hogy az intézkedéssel a hitelintézeti ágazatot előnyben részesítettek más szektorokkal szemben.
Kicsi az élettér
2015. március 10. 11:27
Az embertelen és megalázó bánásmód tilalmába ütközik a strasbourgi emberi jogi bíróság szerint, hogy Magyarországon túlzsúfolt cellákban tartják fogva a rabokat. Az ügy panaszosai fogvatartottak, akik részére a magyar állam 25,7 millió forint kártérítést kell, hogy fizessen a nem jogerős ítélet szerint.
A dezertálás elől nincs menedék
2015. február 26. 11:34
Andre Shepherd még 2007-ben Irakból dezertált az amerikai hadseregből, majd 2008-ban menedékjogot kért Németországban. A német bíróság a menekültekről szóló EU-s irányelv értelmezését kérte az Európai Bíróságtól, amely megállapította, hogy Shepherd nem kaphat menekültstátuszt, mert igaz, hogy az USA-ban szabadságvesztésre ítélnék a dezertálás miatt, de ez nem számít üldöztetésnek.
Személyiségi jogi per
2015. február 20. 16:49
A köztársasági elnök beperelte Vágvölgyi B. Andrást, aki azt állította, hogy Áder János részeg lövöldözés miatt került a katonai fogdára 1978-ban, valamint az Indexet, amely tudósított erről. A bíróság elsőfokú ítéletében az Index vonatkozásában elutasította a keresetet, Vágvölgyit viszont ötvenezer forint sérelemdíj megfizetésére kötelezte.
2015. február 4. 12:33
A hatályos büntetőjog szerint nem alkalmazható olyan enyhe büntetés, mint amilyet a Pesti Központi Kerületi Bíróság szabott ki három, még a 2011-es melegfelvonuláson rendőrökre támadó ellentüntető esetében – állapította meg a Kúria, amely az ítéletet egyéb szempontból is megalapozatlannak találta.
2014. november 11. 12:47
Kizárhatók bizonyos szociális ellátásokból azok a gazdaságilag nem aktív uniós polgárok, akik azzal a kizárólagos céllal tartózkodnak valamely másik tagállamban, hogy szociális segélyben részesüljenek – mondta ki keddi ítéletében az Európai Unió Bírósága.
Zöld út a lusztrációnak
2014. október 21. 14:54
Petre Naidin román politikus azért fordult a Strasbourgban működő Európai Emberi Jogi Bírósághoz, mert mikor 2004-ben harmadszor indult volna a választáson és átvilágították, kiderült, hogy a hetvenes években a Securitate-nak dolgozott, ekként pedig nem viselhet közhivatalt. Naidin kártérítést kért Romániától, de a strasbourgi bíróság szerint nem jogsértők az ilyen lusztrációs rendelkezések.
2014. október 7. 8:44
Meggyőződésem, hogy a telekcsere semmissége miatt a magyar bíróság sem juthat más eredményre, mint hogy a koncesszió felmondása jogszerű volt. Interjú.
2014. szeptember 23. 15:24
Több, Magyarországot is érintő ügyben elmarasztaló ítéletet hozott kedden a strasbourgi Európai Emberi Jogi Bíróság. Ismételten jogellenesnek találta a testület többek között a vörös csillag, illetve a sarló és kalapács nyilvános használatának tiltását, és a közszférában a végkielégítések egy részérere kivetett 98 százalékos különadót.
2014. szeptember 15. 9:15
Olvasva a Rezesova-ügy fejleményeit, azt vettem észre, hogy tetszik, amit a tökös bírónő nyomat.
2014. szeptember 9. 12:47
Elsőfokon elutasította a Fővárosi Törvényszék az MKB keresetét, amellyel az egyoldalú szerződésmódosítások tisztességtelensége mellett felállított törvényi vélelmet akarta megdönteni.
Részben tisztességes
2014. szeptember 4. 14:52
Részlegesen megnyerte a magyar állam ellen indított devizahiteles pert az UCB Ingatlanhitel Zrt, bizonyos időszakokban ugyanis megfeleltek a szerződési feltételei a tisztességesség követelményének. Egyelőre nem jogerős az ítélet.
Túl sokáig írta az ítéletet
2014. július 9. 16:42
Azért indítanak fegyelmit a romagyilkosságok ügyében eljáró Miszori László bíró ellen, mert 11 hónap eltelt az elsőfokú ítélet óta, és még mindig nem foglalta írásba az ítéletet.
2014. július 7. 14:51
A vállalatok szabad döntését azért kell megvédenünk, mert csak ez biztosíthatja a tulajdonosaik vallásszabadságát – mondta ki a héten az amerikai Legfelső Bíróság.
A bíróság szerint is vicces
2014. július 5. 10:27
A Készenléti Rendőrség Hivatala azért perelte be az Indexet, mert nem homályosítással, vagy kockásítással takarták ki a rendőrök arcát, ehelyett trollfejeket és dinoszauruszfejet montíroztak a képre. Az elsőfokú ítélet a portálnak adott igazat, mondván: betartotta a jogszabályokat és egyben véleményt is nyilvánított róluk.
Nem olyan rossz a helyzet
2014. július 3. 14:04
Egy afgán menekült azért perelte be Ausztriát, hogy ne toloncolják vissza Magyarországra, mert itt sértik a menekültek alapvető jogait. A strasbourgi Európai Emberi Jogi Bíróság viszont nem tartotta megalapozottnak a keresetet. A bíróság szerint a magyar menekültügyben egyáltalán nem olyan rossz a helyzet, hogy az az emberi jogi egyezménybe ütközne.
2014. július 2. 16:29
Nehéz elképzelni, hogy Szili Katalin olyan traumákat szenvedett el az őszödi pletyka miatt, amelyek másfélmillió forint megfizetésével orvosolhatók csak.
2014. június 24. 13:26
Beigazolódni látszik az a régóta emlegetett gyanú, hogy Hernádi Zsolt az INA-ügyben végigvitt pótmagánvádas eljárással ügyesen bebiztosította magát az esetleges külföldi büntetőperekkel szemben.
Cenzúra, felejtés, megbocsátás
2014. június 13. 10:19
Egy spanyol férfi sikerrel perelte be a Google-t, amiért évtizedes tartozásait és ezzel kapcsolatos árverési ügyeit dobta ki a nevére a kereső. Az ügyben az Európai Bíróság május közepén kimondta, hogy a férfi jogosan kérte a találatok eltávolítását. A Google-hoz azóta tízezernél több törlési kérelem érkezett, és már űrlapot is rendszeresítettek erre a célra. Eljött az internetes cenzúra kora, és előbb-utóbb kitöröljük az internetet? Vagy egy normális társadalomhoz hozzátartozik, hogy az emlékezés szelektív? Riportunk a felejtés – pontosabban az elfelejtődés – jogáról.
2014. június 6. 16:06
Aa egyszer a Kúria is elismeri, hogy az effajta kölcsönök mögött a bankok szempontjából devizaforrás állt, akkor miért nem fogadják el, hogy volt átváltás is, amit a bankárok állítanak?
2014. június 4. 10:10
A folyósításkori és törlesztéskori átváltás nem számít részszolgáltatásnak sem a Kúria szerint – ezzel nem ért egyet a közgazdász.
Negatív hatást kelt
2014. június 3. 14:46
Az ATV megsértette a politikai hírhez hírolvasói véleményfűzésére vonatkozó törvényi tilalmat, mikor egy hírműsorban „parlamenti szélsőjobbnak” nevezték a Jobbikot még 2012-ben – mondta ki jogerős ítéletében a Kúria.
Etikátlan ítélet
2014. június 2. 13:27
Az Országos Bírói Etikai Tanács állásfoglalása szerint etikátlanul járt el az a gyulai bírónő, aki egy szélsőjobboldali szervezet feloszlatása kapcsán indult perben az ítélet indokolásában a cigányokról és a „cigánybűnözésről” is véleményt mondott.
2014. június 2. 9:23
Az őszinte, zsigeri kommentelést csak a leggazdagabbak engedhetik majd meg maguknak, akik mélyen a zsebükbe nyúlva előre megfinanszírozhatják a honlapnak kiszabandó kártérítést.
2014. május 28. 17:00
A jogellenesen kirúgott korábbi LB elnöknek a strasbourgi bíróság kártérítést egyelőre nem ítélt meg, a felekre bízta, hogy megegyezzenek.
2014. május 28. 17:00
A jogellenesen kirúgott korábbi LB elnöknek a strasbourgi bíróság kártérítést egyelőre nem ítélt meg, a felekre bízta, hogy megegyezzenek.
2014. május 22. 10:08
Az emberi méltóságot tiszteletben kell tartani, ezért nincs halálbüntetés. A többi majdnem tízmillió embernek viszont joga van a biztonsághoz – mondta Rétvári.
Életfogyt
2014. május 20. 11:49
Elmarasztalta Magyarországot kedden közzétett első fokú ítéletében az Európa Tanács égisze alatt Strasbourgban működő Emberi Jogok Európai Bírósága a tényleges – vagyis a felülvizsgálat lehetőségét kizáró – életfogytiglani szabadságvesztés büntetés miatt. Ráadásul az évekig húzódó eljárás miatt több ezer eurós kártérítést fizethet a magyar állam az érintett elítéltnek.
Etikai eljárás
2014. május 19. 15:27
Etikai eljárás indul az ellen a bírónő ellen, aki a Szebb Jövőért Egyesület feloszlatása iránt indított pert lezáró ítéletében a cigányokkal kapcsolatos véleményének is hangot adott. Az egyesület feloszlatására irányuló keresetet elutasította, mert annak tagjai csak „közterületen sétáltak”. Az etikai tanács várhatóan egy hónapon belül dönt.
2014. május 19. 14:39
Meglepően orwelli határozatot fogadott el nemrég az Európai Unió bírósága: a jövőben az unió területén bárkinek joga van ahhoz, hogy átírja, manipulálja a saját múltját.
2014. május 14. 7:34
Ötmillió forint nem vagyoni kártérítést ítélt meg a Fővárosi Törvényszék a vörösiszap-katasztrófa egyik károsultjának. Az ítélet végrehajtása viszont kétséges, mert a Mal Zrt. ellen időközben felszámolási eljárás indult.
2014. április 30. 14:04
A magyar bíróság feladata eldönteni, hogy az árfolyamrés „az adós szolgáltatása alapvető elemének” minősül-e. Amennyiben igen, akkor a tisztességtelensége szóba se jöhet.
2014. április 28. 10:03
A bíró a törvény szája. Elfogadhatatlan, hogy ítélete indokolásában mentegesse, legitimálja a „cigánybűnözés” teóriáját és az ezen alapuló szélsőséges akciókat.
2014. április 27. 18:02
Persze nem egyszerű kizárni az előítéleteket, sőt, ez az ítélkezés egyik leg embert próbálóbb része. De nem is kell mindenkinek bírónak lennie. Nem mindenki alkalmas rá.
2014. április 10. 12:56
Kátai József azért fordult az Európai Emberi Jogi Bírósághoz, mert a rokkantnyugdíjra vonatkozó szabályozás 2011-es átalakítása miatt számos kedvezménytől elesett. A strasbourgi bíróság elutasította a panaszt, mert a jogszabályváltozás nem okozott jelentős anyagi hátrányt és jogosultságának felülvizsgálata sem zárult még le.
2014. április 10. 11:05
Már várjuk, hogy Lázár János keményen megmondja: ezeknek a bíróságoknak még annyi fogalmuk sincs a magyar valóságról, mint a magyar bíróságoknak.
Nem szóltak előre
2014. április 8. 17:26
Az ATV a baloldali összefogás választási gyűlésének élő közvetítése során összesen tizenegy alkalommal adta le a baloldali szövetség politikai reklámját. Erre azonban csak akkor lett volna lehetősége, ha korábban jelezte volna az NVB-nek, hogy a kampányban politikai reklámot kíván közzétenni.
3100 euró
2014. március 11. 11:42
Gál György összesen százezer euró kártérítést követelt hosszú és szerinte indokolatlan előzetes letartóztatása miatt, de a strasbourgi bíróság csak 3100 eurót ítélt meg, mert Gál ügyét nem bírálták el ésszerű időn belül.
Három év, négy hónap és két év, nyolc hónap
2014. március 6. 14:09
A felülvizsgálati eljárás után a Kúria helyben hagyta a jogerős, részben felfüggesztett börtönbüntetést kiszabó döntést, mivel a legfelsőbb bírói fórum szerint a vádlottak tisztességes eljáráshoz való joga nem sérült az alapeljárásban. A védők a strasbourgi emberi jogi bírósághoz fordulnak.
2014. február 28. 15:52
A Nyíregyházi Törvényszék nem jogerős ítélete szerint jogellenes volt a Huszár-telepi általános iskolában a cigány gyerekek elkülönítése.
Vége a bikkfanyelvnek?
2014. február 8. 12:38
Száműzné az ítéletekből a szükségtelen szakzsargont az a stíluskönyv, amelynek első változata most készült el. A stíluskönyvet a a kúriai bíráknak szánják és leírják benne, hogyan kell közérthetően megfogalmazni a határozatokat. A dokumentum szerint a Kúria nem a doktrínák gyártásának a terepe.
2014. január 28. 12:16
A romagyilkosságok ügyében nem jogerősen életfogytig tartó fegyházbüntetésre ítélt Kiss Árpádról még az ítélet előtt közölt egy cikket a Blikk, melyben bűnösségét tényként kezelte. Kiss perelt a „jó hírnevének” megsértése miatt és nyert másfél milliót.
2014. január 16. 13:09
Navracsics a Tobin ügy elhúzódása inkább az ír, semmint a magyar igazságszolgáltatásról állít ki bizonyítványt.
A vélemény szabad
2013. december 3. 12:35
Ungváry hat éve azt írta az Élet és Irodalomban, hogy Kiss László alkotmánybíró korábban együttműködött a pártállami titkosszolgálatokkal. Kiss sikeresen pert indított a történész és a lap ellen, akiknek összesen hárommilliót kellett kifizetniük. A strasbourgi bíróság most kimondta: jogsértő volt az ítélet, ezért összesen tízezer euró kártérítést ítélt meg.
Vasárnap dolgozni nem rendkívüli
2013. november 25. 15:35
Eddig vitatéma volt, hogy a vasárnap is nyitva tartó üzletekben rendes munkaidőnek számít-e a vasárnapi munkavégzés, és kell-e erre az esetre bérpótlékot fizetni. A Kúria eldöntötte a kérdést, a szakszervezetek megdöbbentek.
Transzparens trafik
2013. november 14. 14:26
Molnár Csaba, a Demokratikus Koalíció ügyvezető elnöke jelentette be, hogy az általa indított perben a Nemzeti Fejlesztési Minisztériumot első fokon, nem jogerősen a Fővárosi Törvényszék arra kötelezte, hogy hozza nyilvánosságra a trafikpályázatok vesztes és nyertes pályázatainak bírálati lapjait, valamint a bírálóbizottság tagjainak névsorát.
Nem megengedett véleménynyilvánítás
2013. november 14. 12:00
Az Alkotmánybíróság elutasította Novák Előd korábban benyújtott alkotmányjogi panaszát. A jobbikos képviselő szerint a képviselők kitiltása, illetve a tiszteletdíj csökkentésének lehetősége sérti a képviselők véleménynyilvánítási szabadságát és jogorvoslati lehetőség sincs ellene.
2013. november 13. 10:34
Hivatalosan is végére ért a Facebook finoman szólva is aggályos adatkezelési gyakorlata miatt indított kártérítési per.
Az adó is pofátlan
2013. november 6. 7:30
A Strasbourgi Emberi Jogi Bíróság nem jogerős ítélete szerint tulajdonjogot sért a „pofátlan” végkielégítésekre kivetett 98%-os különadó. Ezért összesen csaknem hétmillió forint kártérítést kell fizetnie a magyar államnak a két korábbi köztisztviselő felperes részére.
2013. november 4. 8:29
Az AB tévesen állítja párhuzamba a vizsgált jogszabályt a korábbi semmisségi törvényekkel.
2013. október 30. 11:26
Az elmúlt két év szomorú eredménye: a politika a jogállamiságot és a bíróságot is maga alá gyűrte.
2013. október 28. 9:07
A privatizáció korlátozása elfogadható lehet a torzulásmentes verseny és az energiaellátás biztosítása érdekében, amennyiben az közérdeken alapul és a fogyasztók védelmét szolgálja — mondta ki az Európai Bíróság egy holland eset kapcsán. Az ügynek magyar vonatkozása is lehet.
2013. október 24. 17:21
A Makói Városi Bíróság elsőfokú ítélete szerint a megélhetési politikusokról és nem az önhibájukon kívül nehéz sorba jutott emberekről beszélt Lázár János akkor, amikor azt mondta: „akinek nincs semmije, az annyit is ér.”
2013. október 22. 14:03
Az Alkotmánybíróság megsemmisítette a Kúriának azt a döntését, amely szerint jogsértő volt az LMP népszavazási kezdeményezése során a párt által az aláírások gyűjtéséért ajánlott díjazás.
2013. október 22. 13:15
A móri bankrablással tévesen megvádolt Kaiser Ede huszonötmilliós kártérítést követelt különböző állami szervektől, azonban a Szegedi Törvényszék nem jogerősen elutasította a keresetét, mivel a büntetőeljárás során senki nem követett el kirívóan súlyos jogszabály-értelmezési vagy -alkalmazási hibát.
2013. október 22. 12:47
Az Emberi Jogok Európai Bírósága hétfőn elmarasztalta Oroszországot amiatt, hogy nem teljesítette együttműködési kötelezettségét a katyni vérengzés kivizsgálása érdekében. A bíróság illetékesség hiányában elzárkózott attól, hogy az élethez való jog megsértése miatt is elmarasztalja Oroszországot.
2013. október 22. 12:05
A Strasbourgi bíróság szerint sérti az Európai Emberi Jogi Egyezményt a spanyol bíróságok büntetéskiszabási gyakorlata.
2013. október 22. 11:50
A Fővárosi Törvényszék hétfőn első fokon arra kötelezte az ELTE-t, hogy adja ki, mennyi juttatás jár a hallgatói önkormányzat tisztségviselőinek. A bíróság megállapította, hogy a HÖK közpénzből közfeladatot lát el, így a működésére vonatkozó adatok nyilvánosak.
2013. október 22. 11:18
The UK Supreme Court on Wednesday delivered judgment in two conjoined cases that considered the legality of prisoner disenfranchisement.
2013. október 21. 9:20
Egy baszk szeparatista azért fordult a bírósághoz, mert a spanyol büntetéskiszabási szabályok miatt szerinte tíz évvel többet kell börtönben ülnie.
2013. október 18. 12:13
Száztíz-millió dollár kártérítés fizetésére kötelezte egy amerikai bíróság az Isohunt torrentkereső oldalt, amelyet filmstúdiók pereltek be szerzői jogok megsértése miatt ‒ írja az Index.
2013. október 18. 11:23
A korábbi félszegséggel szemben egyre bátrabb, az adósok, hitelfelvevők érdekeit figyelembe vevő ítéletek születnek.
2013. október 18. 10:22
A Politikatörténeti Intézet a levéltári törvénynek azt a módosítását támadta meg az Alkotmánybíróság előtt, amely kisajátította és az országos levéltárba helyezte át az állampárt és a hozzá kapcsolódó számos szervezet iratanyagát, a testület azonban elutasította a panaszt.
2013. október 18. 9:38
Ahogy számos más közegészségügyi kérdésben, ebben az esetben sem lehet büntetésekkel megállítani a járványt.
2013. október 18. 8:40
Noha az ujjlenyomatvétel és azoknak az útlevelekben való megőrzése sérti a magánélet tiszteletben tartásához és a személyes adatok védelméhez való jogokat, ezeket az intézkedéseket igazolja az útlevelek bármiféle csalárd felhasználásának megakadályozása ‒ áll az Európai Bíróság csütörtöki ítéletében.
2013. március 20. 12:57
A Fővárosi Törvényszék első fokú ítélete nyomán az MTVA köteles kiadni az Átlátszó részére a Várhegyi Attila cégével, a Prestige Média Kft.-vel kötött szerződést. Kiderült: a fideszes politikus cégén kívül más vállalkozások nem tettek ajánlatot az Alapnak.
2013. március 5. 17:54
Szerintünk az ítélet nem hagy mozgásteret a Médiatanácsnak, győztest kell hirdetnie a pályázati eljárásban, aki pedig nem lehet más, mint a Klubrádió.
2013. február 23. 9:11
Jogerősen felfüggesztett börtönre ítélte a Fővárosi Törvényszék azt a férfit, aki drogügybe próbálta keverni a HírTV két újságíróját. A férfi a HírTV két újságírója sérelmére követte el a hamis vád bűncselekményét, továbbá egy ügyvéd sérelmére a hamis vádat, valamint csalás kísérletét.
2013. február 21. 12:07
Valótlan híreket közölt a HírTV Célpont című műsora Sós Tamás MSZP-s képviselőről – állapította meg a Fővárosi Ítélőtábla.
2013. február 18. 20:38
Az ATV megsértette a kiegyensúlyozottság követelményét, amikor nem adott lehetőséget a Jobbiknak reagálásra Hajdu János véleménynyilvánítása után – döntött a bíróság.
2013. február 18. 18:23
Nem akadályozza a Klubrádió zavartalan működését az, hogy a bíróság elhalasztotta az ítélethirdetést a 95,3 MHz-es frekvencia pályázatát lezáró határozattal kapcsolatban – közölte médiatanács.
2013. február 18. 18:19
Március 5-ére halasztotta az ítélethirdetést a Fővárosi Közigazgatási és Munkaügyi Bíróság hétfőn abban a perben, amelyet a Klubrádió indított a médiatanács egyik határozata ellen. A vita a rádió és a hatóság között arról folyik: alakilag érvénytelen-e a Klubrádió beadványa amiatt, hogy azon az üres oldalak nincsenek cégszerűen aláírva.
2013. február 16. 20:19
Azon nem lepődök meg, hogy Árpa Attila akkora faszfej, hogy beperel újságírókat becsületsértésért, de azon igen, hogy el is ítélik őket.
2013. február 16. 20:17
A Budai Központi Kerületi Bíróságon nemrég befejeződött büntetőperben jogerősen elítélték a Bors egy újságíróját és szerkesztőjét. A pert Árpa Attila, színész-producer indította, becsületsértés miatt.
2013. február 13. 15:09
A Fővárosi Bíróság hatályon kívül helyezte a médiatanács korábbi határozatát, amelyben a testület megtagadta az eljárást a Hír TV Célpont című, Gyurcsány Ferencet szakdolgozata kapcsán rágalmazó adásaival szemben.
2013. február 5. 15:59
A Fővárosi Ítélőtábla helyben hagyta az elsőfokú bíróság döntését, amely helyreigazításra kötelezte a Hír Tv-t Gyurcsány plágiumvádas ügyével kapcsolatban.
2013. január 7. 19:16
A brüsszeli Le Soir című lap a Klubrádióval kapcsolatban arról írt: „Orbán Viktor többé nem tudja elhallgattatni” azt.
2012. november 20. 9:44
A Fővárosi Törvényszék hétfői első fokú ítélete kimondja: az MTVA köteles átadni az atlatszo.hu-nak a Marslakók című sorozat költségeiről szóló dokumentumokat és a műsor megszüntetéséről szóló szerződést.
2012. november 19. 13:40
Alakilag érvényes pályázat nincs, a pályázati eljárás ugyanakkor mégis eredményes.
2012. november 14. 18:58
A médiahatóság álláspontja szerint nyíltan és egyértelműen megszegné a médiatörvényt a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság Médiatanácsa akkor, ha szerződést kötne a Klubrádióval a 92,9 MHz-es frekvenciára.
2012. október 27. 12:04
Három hónap felfüggesztett börtönt szabott ki nem jogerősen egy ausztriai bíróság egy magyar férfira, aki a Nova Rock fesztiválon ellopott a Limp Bizkit együttestől egy elektromos gitárt. Két társa egy hónap felfüggesztettet kapott – számolt be róla a Kurier című lap.
2012. október 4. 14:06
Jogszerű volt a Kaposvári Törvényszék közigazgatási perben megszületett jogerős ítélete szerint a balaton-nagybereki védett lápos terület, a Nekota tavaly májusi vízleeresztése, amely miatt Budai Gyula még elszámoltatási kormánybiztosként tett feljelentést hűtlen kezelés és természetkárosítás elkövetésének gyanúja miatt.
2012. szeptember 28. 8:44
Rágalmazásért tizennégy hónap letöltendő börtönre ítélte az olasz Legfelsőbb Bíróság szerdán Alessandro Sallustit, az Il Giornale napilap főszerkesztőjét egy 2007-ben megjelent cikk miatt.
2012. szeptember 26. 11:46
Hatályon kívül helyezte a Fővárosi Ítélőtábla szerdán a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) Médiatanácsának azon határozatát, amellyel alaki okok miatt érvénytelenítette a Klubrádiónak a 95,3 MHz-es budapesti körzeti frekvenciára benyújtott pályázatát.
2012. szeptember 4. 16:49
A Médiatanács szerint a hatóság álláspontját támasztotta alá a Fővárosi Törvényszék Neo FM-mel kapcsolatos döntése: senki nem élhet vissza az állami tulajdonban lévő frekvencia hasznosításának jogával.
2012. augusztus 15. 17:34
Eddig mindössze öt rádió élt jogorvoslattal azon harmincöt médiavállalkozás közül, amelyek pályázatát korábban a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság Médiatanácsa az úgynevezett „Klub-szabály” alapján, alaki okokból érvénytelenítette - közölte szerdán a hatóság szóvivője.
2012. július 6. 10:40
Arató Andrást nem lepte meg, hogy a Fővárosi Ítélőtábla elhalasztotta az ítéletet a 92.9 MHz-es frekvencia ügyében, a Klubrádió vezérigazgatója ugyanakkor megkérdőjelezte a médiatanács alkalmasságát a pályázatok elbírálását illetően.
2012. június 26. 8:55
Jogerősen megerősítette a varsói fellebbviteli bíróság hétfőn azt az ítéletet, amelyben tavaly első fokon felfüggesztett szabadságvesztéssel sújtották Aleksandra Jakubowska volt kulturális miniszterhelyettest a lengyel médiatörvény 2002. évi előkészítésekor feltárt szabálytalanságok ügyében.

összesen: 129 db | 18 db/oldal

első vissza 1 2 3 4 5 6 7 8 következő utolsó