kampány

2019. október 3. 11:36
Rekordszinten állnak a jamaikai gazdasági mutatók és egyre több beruházást hajtanak végre az országban, valamint az életszínvonal is folyamatosan javul – legalábbis az ország pénzügyi és közszolgálati minisztere szerint. Jamaikában komoly fellendülésként élik meg, hogy a magyar GDP-növekedési ütem alig felének megfelelő mértékben bővül a gazdaság.
Kampány
2018. szeptember 5. 8:40
Szerkesztőségünk birtokába jutott információk szerint készül egy reklámszpot, de azt még nem áruljuk el, hogy kik csinálják. Egyelőre csak néhány werkfotót és egy rövid jelenetet osztunk meg a kampányból.
Biztonságos netezés
2018. július 22. 20:54
Az Emmi kampányba kezd a digitális biztonságért.
2018. április 7. 11:29
Ha Soros jelöltjei kerülnek hatalomra, akkor bevándorlóországgá teszik Magyarországot.
Értékalapú politika
2018. március 3. 11:58
A Belvárosi Polgári Szalon vendége volt Novák Katalin. Az államtitkár beszélt a közelgő választásokról, a családpolitikai intézkedésekről, és arról, hogy szerinte a kormánypártok politizálnak csak értékek mentén hazánkban.
#FreeTheFeed
2017. április 5. 12:24
Az Egyesült Királyságban március 26-án ünneplik az anyák napját, ennek alkalmából két hete vasárnap egy hatalmas női mellet helyezett London Shoredicth nevű részén található, egyik épület tetejére egy, a szabad nyilvános szoptatásért kampányoló társaság.
2017. március 30. 17:55
A Pető Intézet felmondott konduktorait a Párbeszéd információi szerint az Intézet vezetői a közeljövőben visszahívják. A konduktoroknak azért kellett menniük, mert nem voltak hajlandóak aláírni azt a szerződés-módosító dokumentumot, melynek értelmében a munkakörük nem konduktor többé, a továbbiakban „szakmai szolgáltató”-ként kell dolgozniuk, és amellyel a korábbi 46 nap szabadság-keretüket 21 napra csökkentették, és a kötelezően bent töltött óraszámukat 22 óráról 40 órára növelték.
CoorDown
2017. március 22. 12:55
A Down-szindróma világnapja alkalmából a CoorDown olyan kampányt indított, amely arra hívja fel a figyelmet, hogy a „különleges/speciális igény” kifejezés milyen félrevezető és diszkriminatív tud lenni.
2017. március 13. 15:34
A gyermekvállalást nem a mosolygós kisbabás óriásplakátok ösztönzik, hanem a gyermekvállalók igényeire jól reagáló családpolitika. Interjú.
2016. december 25. 22:54
Olyan dolgokkal lehet leginkább segíteni a rászorulókat, amelyet magunk is szívesen fogadnánk - mondta az adventi adománygyűjtés hajrájában Vecsei Miklós, a Magyar Máltai Szeretetszolgálat alelnöke.
2016. december 13. 13:11
A német kormánypártok az álhírek és összeesküvés-elméletek terjesztése elleni fellépés részeként szigorítanák a törvényeket annak érdekében, hogy megakadályozzák a 2017-es választások befolyásolását. Thomas Oppermann, szociáldemokrata képviselő a Facebookot kötelezné a dezinformációk elleni határozott fellépésre. A kereszténydemokrata Ansgar Heveling szerint Moszkva érdeke a közvélemény manipulálása.
2016. november 22. 13:01
A dán Spies Travel harmadik éve indít kampányt, amelyeknek lényege, hogy különböző utazási lehetőségekkel (nyaralással, pihentető utazással, gyermekek számától függő kedvezményes egzotikus utazásokkal) próbálja a csökkenő születésszámokat orvosolni.
Cél: a valós felvilágosítás
2016. október 24. 10:35
Innovatív szexuális felvilágosító kampány indul októberben Bede Zsuzsa szexuálpszichológus, valamint orvostanhallgatók és a megszólítandó korosztályban népszerű vloggerek közreműködésével, melynek célja a valós felvilágosítás.
2016. október 24. 9:51
A Babagenetika Egyesület kampány indított a fejlődési rendellenességek államilag finanszírozott korai szűréséért, mert tapasztalatuk szerint kevés információ jut el a várandós anyukákhoz, sokan pedig nem tudják finanszírozni a teljes vizsgálatsort. A témában szombaton szakmai napot rendeztek genetikus, nőgyógyász, védőnő, gyermekorvos részvételével.
2016. október 1. 8:42
Szinte világvége hangulat lett úrrá az emberek egy jelentős részén, akik tényleg elhiszik, hogy ezen a népszavazáson múlik az ország, sőt: egyenesen Európa fennmaradása.
2016. szeptember 30. 16:30
A szolidaritás eszméje teljesen kiesett a kampánytematikából.
2016. szeptember 30. 13:43
Magyarország jövője sokkal inkább múlik azon, hogy kommunikálunk-e egyáltalán, és ha igen, hogyan beszélünk a gyermekeinkkel a terrorizmusról és a menekültkérdésről, mint azon, hogy vasárnap hányan járulunk az urnákhoz, és hova húzzuk az X-et.
2016. szeptember 29. 17:55
Tiszteletben tartja a Kúria döntését a kormány, de úgy vélik, szabályosan küldték a levelet a külföldön élő magyar állampolgároknak.
2016. szeptember 28. 20:33
Talán egy tisztességesen korrigált mintával számolva ki kellett volna írni a képernyőre, hogy ebben a versenyszámban a republikánus jelölt nyert, és ezt valamiért mindenképp szerette volna elkerülni a hírcsatorna.
2016. szeptember 28. 14:21
Világszerte több százezren csatlakoztak már a 40 napos abortuszellenes kampányhoz.
2016. szeptember 27. 10:39
Úgy tűnik, nem elég a rengeteg plakát, köztévés egyperces, az eltapsolt százmilliók. Be kell vetni a külhoni kommandót be is, mert veszélyben a haza.
2016. szeptember 26. 20:15
Az MSZP október 2-i Szabad Európa-napjának jogi megtámadásával a Fidesz megint meg akarja szabni az embereknek, hogy mit csináljanak vasárnap.
2016. szeptember 26. 17:35
A Nemzeti Választási Bizottsághoz fordult a Fidesz, mert törvénysértőnek tartja az MSZP és a PM vasárnapra, a kvótanépszavazás napjára tervezett rendezvényeit.
2016. szeptember 23. 17:09
Erdélyből, Vajdaságból, Kárpátaljáról és Felvidékről összesen kétszáz aktivista érkezik majd Pécsre, hogy segítse a Fidesz kvótanépszavazási kampányát.
2016. szeptember 20. 14:25
„Itt az ideje felismerni, hogy az új svédek igényelni fogják maguknak a teret”. Ilyen Svédországot vizionál az IM civil szervezet az „új ország„ című kampányvideójában.
2016. szeptember 16. 16:40
Rendkívüli ülésen döntött a tatabányai közgyűlés fideszes többsége arról, hogy 3,5 millió forintot költenek a város pénzéből a népszavazás melletti kampányra.
2016. szeptember 14. 13:28
Huszonkét civil szervezet, köztük a TASZ, az Eötvös Károly Intézet, a Krétakör, a Helsinki Bizottság vagy a Migration Aid kampányt indít az október 2-ai népszavazás érvénytelenítése érdekében.
2016. szeptember 13. 11:21
Plakátozunk több mint ezren már, több mint 100 ezer plakát kikerült, de sajnos iszonyatosan nagy sebességgel tépik le a plakátjainkat, hiába nem szabad olyat.
2016. szeptember 9. 12:55
A kormányfő azt akarja, hogy október 2-a mérföldkő legyen. Messzehangzó és mélyreható következményeket kiváltó, EU-t sokkoló. Hát ehhez kell a szőnyegbombázás.
2016. augusztus 26. 7:19
A mennyiség itt nem is csaphat át minőségbe, csak még vadabb mennyiségbe – és remélhetően csömörbe.
2016. augusztus 19. 14:07
Az M4-en a kormányzati reklámfilmeket 211-szer láthattuk 9 nap alatt.
2016. augusztus 15. 8:29
Elnök-alenök párokba rendezte kampányvideóiban a Trónok harca vezetőit a GoT Party, szavazni is lehet. Havas-Mormont, Kisujj-Stark, Cersei-Qyburn, vagy Dany-Tyrion?
2016. július 28. 10:32
Kiakad a Willkomenskultur-mérő: Deutschland kann das!
Népszavazás
2016. május 30. 14:01
A Liberálisok pártelnöke szerint mivel a köztársasági elnök még ki sem írta a kvótáról szóló népszavazást, ezért a kormány törvénysértően kampányol. Fodor Gábor egyébként úgy véli, hogy ha majd hivatalos lesz a népszavazás, akkor is azonos feltételeket kellene biztosítani mindenkinek álláspontja ismertetésére.
2016. február 9. 13:12
A közösségi finanszírozás ma már nem divat, hanem kötelező is, ha valamilyen itc ötletet gyorsan szeretnénk megvalósítani. Az amerikai Kickstarter mára egyeduralkodó lett a piacon, igaz voltak nagy melléfogásai is, de a szisztéma működőképes és mindent túlélt 2009 óta.
2015. október 6. 11:47
A legnagyobb közönséget vonzó médiumok nem tudtak ellenállni a kormányzati úthengernek, ami jól látszott abban is, hogy az érintett időszakban a civilek alig jutottak széles nyilvánossághoz.
2015. június 6. 18:01
Áder János közös sajtótájékoztatón jelentette be, hogy a Sziget és a VOLT vezetői is támogatják az éghajlatvédelmi kezdeményezést, így a megállapodásnak köszönhetően a fesztiválok látogatói – összesen mintegy 1,2 millió ember – a klímaváltozás problémájával kézzel foghatóbban, a saját életük szempontjából ismerkedhetnek meg.
2014. június 18. 17:53
Ennyi volt.
Sérült az esélyegyenlőség
2014. április 30. 18:20
Megint elmarasztalta a Nemzeti Választási Bizottság az ATV-t, ezúttal azért, mert április 8. és 28. között nem biztosította megfelelően az EP-választáson induló Jobbiknak a programja ismertetését. Ez már a második eset, hogy a televíziót a Jobbik mellőzése miatt elmarasztalják: korábban a Népszabadsággal közösen rendezett parlamenti választási vitaműsorukba nem hívták meg a Jobbik képviselőit.
2014. április 17. 13:26
Közlekedésbiztonsági kampányt indult a Magyar Kerékpárosklub kezdeményezésére Legyen béke az utakon címmel annak érdekében, hogy felhívják a figyelmet arra: a közlekedők legyenek előzékenyek és figyeljenek egymásra. A több hónapig tartó kampányhoz csatlakozott az ORFK, a Magyar Autóklub, a BKK, a MOL és az UNIQA Biztosító is.
Nem szóltak előre
2014. április 8. 17:26
Az ATV a baloldali összefogás választási gyűlésének élő közvetítése során összesen tizenegy alkalommal adta le a baloldali szövetség politikai reklámját. Erre azonban csak akkor lett volna lehetősége, ha korábban jelezte volna az NVB-nek, hogy a kampányban politikai reklámot kíván közzétenni.
2014. április 6. 16:33
Azt a pártot, amelyik a legközelebb áll a keresztény értékekhez, a párbeszédhez, a másik tiszteletéhez, a békesség megteremtéséhez, s mindezt fölvállalja, azt én is fölvállalom.
2014. április 5. 11:50
A lelkiismereti szabadság joga és különösen a vallásszabadsághoz való jog, az emberi személy ontológiai méltóságára támaszkodik és semmiképpen sem a vallási és kulturális rendszerek egyenlőségére, ami valójában nem létezik.
Kereszténydemokraták
2014. április 3. 10:40
Aki a KDNP-re szavazna, az leginkább Orbán Viktorra szavazna. Épp ezért a KNDP funkciója az, hogy a saját értékvilágát megjelenítse ebben a színes és értékes szövetségben – mondja a Mandinernek Rétvári Bence államtitkár, a Kereszténydemokrata Néppárt alelnöke. Rétvári szerint a KNDP elsősorban a Dunántúlon erős, valamint a vallásos és a családos réteget tudja megszólítani. Szóba került Hoffmann Rózsa, az iskolai hittan és a templomi esküvő kérdése is.
2014. április 2. 20:22
Jogsértést követett el a Népszava kiadója a Nemzeti Választási Bizottság szerint, mivel a lap különszámának impresszuma hiányos volt.
2014. április 1. 14:45
A Kúria keddi végzése szerint megsértette a választási eljárás jóhiszemű és rendeltetésszerű joggyakorlásra vonatkozó alapelvét a Zuglói Lapok című kiadvány azzal, hogy hasonló tartalmú cikket közölt, mint ami a helyi Fidesz hírlevelében, illetve Papcsák Ferenc szórólapján olvasható volt.
2014. március 29. 18:44
Keresztyén emberként elsősorban a saját értékeimre támaszkodva szeretnék dönteni, kire szavazzak.
2014. március 28. 15:06
A keddi adásban láttam ezt a mesterművet, igazából ezután tényleg nem érdemes itthon a híradós műfajban dolgozni, mert ez a csúcs.
A TV2 rosszabbul teljesít
2014. március 27. 19:01
A Nemzeti Választási Bizottság szerint jogsértés, hogy a TV2 sugározza a kormány „Újra rezsicsökkentés” című reklámját, ezért eltiltotta a csatornát a további jogsértéstől, viszont bírságot nem szabott ki. A döntést a testület 12:8 arányban hozta meg.
2014. március 23. 22:49
Világnézetileg semleges keresztyénség nincs. Ebből ugyan nem következik pártpolitikai elköteleződés, de az igen, hogy akár kampányban, akár nyugodtabb időszakokban a keresztyén értékvilágot közvetíteni kell.
2014. március 23. 22:40
Az elmúlt négy esztendő kormányzati teljesítményének legnagyobb pozitívuma, hogy világosan és egyértelműen megfogalmazta elképzelését, vízióját a jövő Magyarországáról.
Jobban teljesít
2014. március 18. 16:45
A Kúria határozata szerint a TV2 megsértette a politikai reklámok szabályait azzal, hogy közzétette a kormány „Magyarország jobban teljesít” jelmondatú reklámját.
8:7
2014. március 18. 16:19
Hol van a szövegből a „demokratikus közvélemény kialakulásáért” történő aggódás és az alapjog-barát megközelítés?
Választás 2014
2014. március 18. 14:28
A mindenkori kormánypártnak, a mindenkori jobboldalnak, a legerősebbnek vagy a leggazdagabbnak? Alkotmányos-e, ahogy a határon túliak vagy épp a fogvatartottak és a gondnokság alá helyezettek szavazhatnak? Mi a helyzet a többes ajánlásokkal és a kamupártoknak nyújtott kampánypénzekkel? Az MTA Jogtudományi Intézete által szervezett beszélgetésen szakértők vitatták meg az átalakult választási szabályozás legfontosabb kérdéseit.
A kormány nem a Fidesz?
2014. március 13. 20:26
Az NVB elutasította Szigetvári Viktor és Braun Róbert panaszát, melyben a két politikus arra hivatkozott: a Fidesz a TV2-vel együtt választási csalást követ el, mivel kormányreklámokkal kijátsszák a tévés kampányhirdetések szabályait. Az NVB viszont az „Újra rezsicsökkentés” című reklám megtekintése után is úgy ítélte meg: a kormány nem választási szereplő.
2014. március 11. 10:13
Szó sincs arról, hogy egyenlő felek mérik össze erejüket a választópolgárok szimpátiájának elnyeréséért.
2014. március 10. 11:42
Alaposan tájékozódva, lelkiismeretesen vizsgáljuk meg, hogy melyik pártra, egyéni jelöltre adjuk szavazatunkat. Politikai kampánynak nincs helye templomainkban.
2014. március 6. 19:56
A parlamenti, az önkormányzati és az európai uniós választásokon való részvételre buzdít a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia közleménye.
2014. március 1. 0:01
Közeledik a választás, és mintha titokban történne minden, olyan nagy a csend. És arra gondolok, hogy hányan kérdezték tőlünk, hogy miért nem lehetett hallani rólunk korábban. A válasz: lényegében azért, amiért most sem.
2014. február 25. 10:46
A Magyarországi Református Egyház zsinatának elnöksége szerint fontos, hogy a ránk háruló módon befolyásoljuk az elkövetkező négy esztendő országos döntéseit.
Csak közmédia
2014. február 15. 16:22
Szombaton 16 óráig jelentkezhettek a kereskedelmi televíziók és rádiók a Nemzeti Választási Bizottságnál akkor, ha a kampányban politikai reklámot kívánnak sugározni. Egyelőre úgy tűnik, nem lesz politikai kampány 2014-ben a kereskedelmi televíziókban és rádiókban, hiszen a médiumoknak az adásidőt ingyen kellett volna biztosítani a pártoknak.
Visszaestünk a sajtószabadság-listán
2014. február 12. 17:00
A Riporterek Határok Nélkül sajtószabadság-felmérésében Magyarország a tavalyi 56. helyről a 64-re esett vissza. Juhász Péter szerint ez elgondolkodtató a magyar média és általában a demokrácia állapotára vonatkozóan.
2014. január 24. 8:46
Pénteken jár le a hirdetési szolgáltatások bejelentésének határideje, az a sajtóorgánum, amely nem küldi el árjegyzékét az Állami Számvevőszékhez, nem közölhet politikai hirdetést a február 15-én kezdődő választási kampányban.
„Brutális médiakassza”?
2014. január 21. 16:01
A Paksi Atomerőmű „brutális médiakasszával” rendelkezik, amellyel a népszavazás esetén akár a nyílt médiavitát is el tudnák lehetetleníteni – mondta Schiffer András. Az LMP ezért pert indít az Atomerőmű médiaszerződéseinek megismerése iránt.
2014. január 19. 17:57
Valóban rövidebb kampányidőszakot kapunk a korai országgyűlési választással, vagy a törvényi nem-szabályozás felülírja Áder János szándékát?
2014. január 14. 8:45
Csak az a sajtótermék tehet közzé politikai hirdetéseket a kampányidőszakban, amely a választás kiírását követő öt napon belül megküldi hirdetési árjegyzékét az Állami Számvevőszéknek.
2014. január 13. 11:49
A dolog lehetetlennek tűnt, és én biza arra fogadtam volna, hogy Orbán Viktor kinyit egy pár állami pénzcsapot, és egy kis reklámmal besepri a szükséges támogatottságot.
Ma döntenek
2013. december 2. 8:18
Az Alaptörvény ötödik módosításával összefüggésben módosít ma törvényeket az Országgyűlés. Az alkotmánybírákra vonatkozó hetvenéves korhatárt is eltörölhetik.
2013. november 7. 10:08
A bécsiek újabb remek reklámkampánnyal rukkoltak elő. Barangold be a várost, nézd meg, milyen lehet egy tökéletes nap. Legyél Bécs szakértője!
Támadás
2013. október 29. 8:56
A damaszkuszi rezsimmel rokonszenvező szíriai hackerek feltörték hétfőn Barack Obama Facebook- és Twitter-oldalát – közölte hétfőn az amerikai média.
2013. október 21. 10:36
A közgazdász szerint jogellenes a devizahitel-követelések engedményezése.
2013. október 17. 15:00
Bringázz a suliba! kampány indult a fiatalok kerékpározásáért. Ennek akár örülhettem is volna, hisz kétgyermekes anyukaként érintett vagyok a témában. Tekernének is a gyermekeim, ha lenne hol!
2013. augusztus 26. 11:11
Lesz-e 2014-ben fülkeforradalom a Facebookon? Vagy csak ott lesz? A Twitteren kizárólag Deutsch Tamásnak áll jól a „bajnaizás”, vagy másnak is? Hány szavazatot tud megszerezni az a képviselő, aki véleményvezér lesz a Tumblren, egy blogon, a Twitteren vagy a Facebookon? Obamát tényleg a Facebook-rajongói választották meg újra amerikai elnöknek? A nagy testvér valóban mindenkit figyel és szavazatot gyűjt? A kőszegi Tranzit Fesztiválon az internet és a politika viszonyának tükrében a 2014-es választások tétjéről is szó esett.
2013. július 12. 16:25
A tavaszi Bringázz a munkába! kampányban mintegy nyolcezren vettek részt, akik összesen 1,6 millió kilométert tekertek. A mozgalomhoz 2053 vállalat csatlakozott – közölte a Magyar Kerékpárosklub.
2013. június 28. 16:23
Magyarország számára elfogadható az Európai Bizottság azon javaslata, hogy a kereskedelmi elektronikus médiában is lehessen politikai kampányhirdetést közölni, amennyiben azt ingyenesen teszik – közölte Orbán Viktor miniszterelnök pénteken Brüsszelben, az EU-csúcstalálkozó után tartott sajtótájékoztatóján.
2013. június 24. 10:00
A Dove új kampányában bókokkal kedveskedik a nőknek, akik nagyon meglepődnek ezen.
2013. május 20. 19:58
Két tucatnyi USA-beli sörfőző mozgalmat alapított Tiszta vízért elnevezéssel. A cél a patakok és a vizes élőhelyek védelme - hiszen a víz a sör egyik legfontosabb alapanyagának számít.
2013. április 29. 18:57
Tíz millió forinttal támogatja a Rama a Gyermekétkeztetési Alapítványt, a felajánlott összeget a tervek szerint reggeli és uzsonna csomagokra fordítják majd.
2013. március 5. 8:56
Több médium is tiltakozását fejezte ki kedden megjelent lapszámában, mert az MSZP a Magyarország ma címmel bemutatott kampányfilmjében engedély nélkül használta fel az általuk készített képeket.
2013. február 25. 19:33
Lázár János a parlamenti honlapra felkerült javaslatában azt kezdeményezi, hogy az országgyűlési és az európai parlamenti választást megelőző kampányidőszakban politikai reklámot csak a közmédia tehessen közzé.
2013. február 12. 19:52
Kicsit mélyebbre ásva egészen banális dolgokat találunk a hazai politikai narratívák mögött. Általános, mindenki által ismert sémákat. Pont ezért hatnak.
2013. február 5. 18:46
A London Cycling Campaign videója arra hívja fel a figyelmet, hogy bár a városi közlekedésnek csak 5 százalékát jelentik a buszok, mégis azok okozzák a halálos kerékpáros gázolások felét.
2013. február 2. 13:12
Feljelentést tesz hűtlen kezelés miatt a radikális párt. A Jobbik szerint a kormány által tavaly év végén megrendelt IMF-el kapcsolatos óriásplakát-kampány megvalósítása „aránytalanul drága” volt.
2013. január 29. 13:19
Magyarország igaza bebizonyosodott Cser-Palkovics András szerint, ugyanis „a médiatörvény körüli hisztériának” semmilyen szakmai alapja nem volt.
2013. január 22. 13:33
„HÓ24!” néven indított kampányt a Magyar Kerékpárosklub annak érdekében, hogy rutinszerűvé váljon a kerékpárutak megtisztítása a havazásokat követő 24 órán belül.
2013. január 16. 13:22
Ezzel a reklámmal az a baj, hogy semmi sem történik a hatására.
2012. december 7. 15:01
Azon túl, hogy a hatékony online marketing megoldások használatára oktatjuk a magyar vállalkozások ezreit, összességében hatalmas büdzsével rendelkező kampányokat is menedzselünk.
2012. december 7. 14:24
A választási szólásszabadság kérdéséről, az emberi méltóság védelméről a médiajogban, a termékmegjelenítésről, és az európai médiajogi gondolkodás kérdéseiről is hallhattak előadásokat a Médiaszabályozás a harmadik évezred kezdetén című konferencia résztvevői.
2012. november 26. 20:56
Nem hirdethetnek a kereskedelmi rádiókban és televíziókban a pártok 2014-ben az új kampányszabályok szerint.
2012. november 25. 14:16
A hétfői zárószavazás előtt tovább módosítaná a választási eljárási törvényjavaslatot a Fidesz. Mégsem tiltanák meg, hogy a pártok az internetes hírportálokon hirdessenek.
2012. november 23. 9:56
A Balaton régiót és a Balaton-felvidéket népszerűsíti együtt a Magyar Turizmus Zrt. és a Kékkúti Ásványvíz: az MT logója és téli balatoni jelenetek kerülnek a Theodora ásványvíz címkéjére.
2012. november 23. 9:14
Egészen az utolsó pillanatig módosulhat a választási eljárási törvényjavaslat tartalma – írja a Magyar Nemzet. A lap úgy tudja, a Fidesz-KDNP nem zárta ki annak a lehetőségét, hogy a kampányidőszak alatt az interneten is megjelenhessenek politikai hirdetések.
2012. november 22. 15:37
Hát nem logikus gondolat, hogy meggyőzzenek minket, és csakazértis megmutassák, micsoda sikereket ért el a kormány?
2012. november 22. 14:49
Jó ötlet is lehetne tehát a Bocit a setét magyar mindennapok elleni termékként pozícionálni. De akkor épp az nem kellene bele, amiben a kreatív kapcsolódást meglátni vélte ügyfél és ügynökség.
2012. november 19. 13:31
Ne nézzél, grandózzál! – szól a legújabb, Geszti Péterhez köthető reklám, amely szóalkotással próbálja növelni az online shop népszerűségét.
2012. november 19. 10:30
A média utóbbi évtizedben lezajlott változásai gyökeresen megváltoztatták az amerikai politikusokat, sőt, magát a politikát is – mondta Robert Schmuhl a BKF-en tartott előadásán. Az amerikai professzor amellett, hogy Obama és Romney idei kampányát értékelte, a magyar diákoknak is tanácsokat adott.
2012. november 13. 16:55
Aránytalanul korlátozzák a politikai tájékozódás lehetőségét.
2012. november 13. 8:17
Ha a Facebookon megjelenik egy hirdetés, „Szavazz a Fideszre!”, akkor kit fognak büntetni? A pártot? Vagyis akkor kibaszásból hirdethetünk a másik nevében?
2012. november 9. 9:06
Kampányt indított a gyalogosok és kerékpárosok biztonságáért a rendőrség Borsod-Abaúj-Zemplén megyében.
2012. november 5. 16:00
Bár összességében jelentősen csökkentek a rádióknál elköltött reklámösszegek az elmúlt években, idén mégis újra növekedésnek indulhatnak a bevételek. A Kreatív cikkében arról is beszámolt: a kormányváltás óta a Nyerges Zsolthoz köthető Class FM-é a költések 66 százaléka.
2012. november 1. 12:11
Pocak kitalálása húsz perc volt, de a végtermékig egy évbe telt eljutni – árulta el a Danone kampányával kapcsolatban Aczél László. A MAKSZ elnöke arról is beszélt: a mémgyártásban a jövő.
2012. október 30. 11:13
Az LMP közérdekű adattal való visszaélés miatt tesz feljelentést Orbán Viktor ellen, miután a kormányfő a rendelkezésére álló 15 nap alatt nem adott választ az ellenzéki párt egyik hozzá intézett adatkérésére.
2012. október 29. 19:18
A 11. magyarországi Effie-gálán több kategóriában is díjazták a Soproni kampányát. Aczél László, a Magyarországi Kommunikációs Ügynökségek Szövetségének elnöke, és Tóth Gergely, a Heineken Hungária Sörgyárak Zrt. stratégiai kommunikációs menedzsere a versenyt és a díjazott munkát is bemutatták.
2012. október 23. 14:01
A White Rabbit és a Brand Connection reklámügynökségek lettek idén az EFFIE-gála abszolút győztesei, ők készítették ugyanis a leghatékonyabbnak ítélt, a Soproni számára készített kampányt.
2012. október 20. 13:47
Ez a sorozat bosszantó és veszélyes. Tovább erősíti a reklámiparról alkotott negatív közképet: hülyék csinálnak hülyeségeket hülyéknek, drágán.
2012. október 15. 15:48
Több első díjat is besöpört a „Szurkolj szívből” kampány a Golden Drum reklámversenyen, valamint innovatív kategóriában elnyerte a fődíjat is, a Grand Prix-t. A TV2 műsorában a Baráth Péter, a kampányt készítő DDB Budapest reklámügynökség ügyvezető igazgató-helyettese elmondta: a sikert az hozta, hogy megpróbáltak kilépni a digitális térből, és nagy hangsúlyt fektettek az érzelmekre.
2012. október 12. 8:49
Egy online kampány három eszközre és tízféle méretre? Túróczi András, az Aegis Media digitális médiaigazgatója azt ígérte: az Internet Hungary-n bemutatja a megoldást.
2012. október 10. 16:38
A gyerekeknek készülő, Szezám utca című ismeretterjesztő műsor alkotói kedden közleményben tudatták, hogy ki akarnak maradni az amerikai választási küzdelemből, miután sorozat egyik szereplője, a Nagy Madár felbukkant az Obama-kampány egyik reklámfilmjében.
2012. október 9. 15:59
Az állampolgárok minél pontosabb és szélesebb körű tájékoztatását szolgálja a Miniszterelnökség által megrendelt médiakampány, amely az IMF-EU-tárgyalásokkal kapcsolatban indult kedden – idézi a NOL Giró-Szász Andrást.
2012. október 9. 15:51
A Demokratikus Koalíció arra szólította fel a kabinetet, hogy fejezze be „a kétszázmilliós agymosást”.
2012. október 5. 16:24
A DDB digitális és innovatív kategóriában is tarolt, a shortlistek között pedig összesen hét magyar díjazott született az idei Golden Drumon. A korábban a legesélyesebbnek tartott Ogilvy & Mather Mattelnek készített munkáit kizárták.
2012. október 5. 14:47
Orbán Viktor kormányfőtől kér tájékoztatást az LMP-s Schiffer András a Miniszterelnökség induló médiakampányáról. A politikus szerint alapvető állampolgári jog és érdek, hogy a hirdetmény nélkül induló, várhatóan komoly összegű közbeszerzés részletei megismerhetők legyenek.
2012. október 5. 8:43
El tudok ilyet képzelni, de szerintem ez olyan lesz, mint amikor a főzés közben véletlenül lapozunk a szakácskönyvben.
2012. október 4. 13:16
Újabb médiakampányt indít a Miniszterelnökség – derül ki a szervezet idei közbeszerzési tervének módosításából. A kampánynak – amely a dokumentum szerint rendkívüli sürgősséggel vált szükségessé – sem a témája, sem a költsége nem ismert egyelőre.
2012. szeptember 20. 15:49
Bringás reggelivel látja vendégül a kerékpárral közlekedőket a Magyar Kerékpárosklub pénteken reggel Budapest és az ország 13 pontján, mely egyben az őszi Bringázz a munkába! kampány nyitánya is lesz. A központi nyitóünnepség 9 órakor kezdődik az Andrássy úton, az Operaház előtt.
2012. szeptember 12. 14:42
Értünk, nézőkért meg kell ám harcolni, kérem! Nem ám csak úgy gyere, RTL2, bekaplak!
2012. szeptember 7. 14:19
Az RTL II bevezető kampánya kreatív szempotból a gagyi határát súrolja, ezt nem kell különösebben magyarázni. Viszont működik.
2012. szeptember 5. 8:18
Nemcsak a járókelők és a tévénézők, de a bloggerek és a médiaszakemberek is továbbgondolták az RTL II rejtélyes reklámkampányát. A közhelyekkel variáló szlogeneknek számtalan kreatívabb változata született.
2012. augusztus 31. 9:04
A marketingben az ősz nem az elmúlás, hanem a kaszálás ideje lehet.
2012. augusztus 2. 10:41
A Facebook-oldalam úgy építettem fel, hogy elsősorban szórakoztató, érdekes legyen, cserébe nézzék el nekem a posztok között megbúvó pár hirdetésem.
2012. július 31. 8:35
Ha átléped a reklám/hasznos tartalom határt, akkor ezt a követők gyorsan lereagálják; pillanatok alatt vérszívó kereskedőnek kiáltanak ki.
2012. május 30. 7:51
Obama nem csak nagy twitter rajongó, hanem kiválóan használta ezt a felületet a kampányában is. Azóta kissé elhanyagolt a közösségi felületeken a választóit.
2012. május 29. 12:00
Norbi minden lájk után 100 forint adományt ad rákos (!) gyerekek gyógyítására. Tetszik? – zárul a hirdetés.
2012. május 14. 10:37
Jay Roach egészen véletlenül az amerikai választásokra időzített filmjében a buta politikus harcát láthatjuk a másik buta politikussal. Önök kire szavaznának, Will Ferrell vagy inkább Zach Galifianakis?
2012. május 2. 12:06
„Együtt a kockázatok megelőzéséért" címmel elindítja új, kétéves Egészséges munkahelyek kampányát az Európai Munkahelyi Biztonsági és Egészségvédelmi Ügynökség (EU-OSHA). A kezdeményezés középpontjában a vezetői irányítás és a munkavállalói részvétel szerepe áll a munkahelyi biztonság és egészségvédelem javításában – írja a Piac és Profit.
2012. április 23. 10:57
Az „előbb lesz nekünk 200.000 aláírásunk...” kampányban összesen 180 hallgató törekedett megszerezni 1000 szavazatot.
2012. március 23. 13:53
A médiatörvényre hivatkozva marasztalta el az OVB a BAZ megyei önkormányzati lapot egy helyi időközi választással kapcsolatban. A két év múlva esedékes választásokon várhatóan számos hasonló beadvány érkezik majd.
2012. február 23. 14:02
Print, óriásplakát és televíziós reklámkapmányba kezdett a brit News International. A The Sun múlt heti vezetőségi botránya után most hétvégén indul a bulvárlap vasárnapi száma.

összesen: 128 db | 18 db/oldal

első vissza 1 2 3 4 5 6 7 8 következő utolsó