Kapolcs

2015. augusztus 6. 12:00
Volt, hogy Márta Pista zongorázott és megjelent Orbán Viktor és én rögtön elkezdtem az „Én mindenkiben csalódtam, nem sajnált senki” című dalt. Márta Pista el is sápadt a rémülettől, hogy most mi lesz ebből. Rugdalta a lábamat, hogy hagyjam abba.
2015. augusztus 3. 11:22
A főszervező kiemelte: a tavaly elindult változásoknak köszönhetően a rendezvény nemcsak sikerrel tartotta meg eddigi közönségét, hanem – mint azt a részvételi adatok is bizonyítják – új rétegeket is meg tudott szólítani.
2015. július 31. 10:54
Az oktatásért, kultúráért, ifjúságért és sportért felelős uniós biztos Kapolcson, a Művészetek Völgye Design Terminál Udvarában tartott csütörtöki kerekasztal-beszélgetésen úgy fogalmazott, hogy míg a gazdaság területén Európa versenyelőnye Amerikához viszonyítva kérdéses, addig a kreatív iparban, amely Európában 7-8 millió embert foglalkoztat, nagyhatalomnak számít.
2015. július 30. 13:54
2005-ben még sokkal több falura jutott sokkal kevesebb program, a kirakodóvásár kisebb területre koncentrálódott és talán Vigántpetenden volt, most a kapolcsi sziget és környékén a házak, kertek vannak tele árusokkal.
2015. július 21. 13:45
Tíz éve alakult meg a Fekete-Kovács Kornél által vezetett Modern Art Orchestra (MAO). A kortárs dzsessz és klasszikus zene egyik legkiemelkedőbb hazai képviselője a pénteken kezdődő Művészetek Völgye rendezvényen saját udvarral ünnepel Kapolcson.
2015. május 27. 14:31
Idén több éves szünet után újra lesznek koncertek a taliándörögdi Klastromban, mobilalkalmazás segíti a parkolást, a gasztronómiai kínálat pedig kézműves sörökkel és street fooddal gazdagodik. A három Völgy-falu, Kapolcs, Taliándörögd és Vigántpetend között idén először elektromos autók is segítik a közlekedést.
2013. augusztus 4. 15:42
Legalább 120 ezer ember fordult meg a Művészetek Völgyében az összművészeti fesztivál tíz napja alatt, a falu és a környék összes szálláshelye foglalt volt, ebből Kapolcson háromezer vendégéjszakát töltöttek el sátorral – mondta el Márta István fesztiváligazgató az MTI-nek vasárnap.
2013. július 26. 10:53
Pénteken veszi kezdetét és tíz napon át tart a Művészetek Völgye összművészeti fesztivál, amely Kapolcson, Taliándörögdön, Monostorapátiban és Vigántpetenden várja a látogatókat. A fesztivál szervezői idén félezer programmal készülnek, melyek többsége Kapolcson lesz, a csatlakozó falvakban a kísérőrendezvények kapnak helyet.
2013. július 23. 11:22
Kárpát-medencei és moldvai népdalokkal zárulnak a Kaláka Versudvar napjai a pénteken kezdődő Művészetek Völgyében. A kapolcsi helyszínen idén is lesznek gyerekprogramok, valamint versfaragás neves előadókkal.
2013. június 19. 9:45
Mintegy 500 programot tartanak idén a Művészetek Völgyében, amely Kapolcson, Taliándörögdön, Monostorapátiban és Vigántpetenden zajlik július 26. és augusztus 4. között.
2013. május 28. 10:32
Idén július 26. és augusztus 5. között számos programot rendeznek: Márta István fesztiváligazgató elmondása szerint Kapolcs lesz a fesztiválfalu, emellett Monostorapáti, Taliándörögd és Vigántpetend is kapcsolódik rendezvényekkel a Művészetek Völgyéhez.
2012. augusztus 6. 12:34
Bezárja kapuit a tíz napon át két faluban 29 helyszínen megrendezett Művészetek Völgye: 120 ezren látogattak el a rendezvényekre. Márta István fesztiváligazgató kijelentette: a közönség, a művészvilág, a falvak lakói döntöttek: szükség van a művészetek völgyére.
2012. augusztus 2. 10:06
Márta István fesztiváligazgató tájékoztatása szerint a miniszterrel megbeszélést folytattak a Művészetek Völgye jelenlegi helyzetéről, szeptemberben pedig újra találkoznak majd.
2012. július 30. 13:18
Sikerült visszatérni a kezdetekhez és ismét családias, bensőséges hangulatúvá tenni a Művészetek Völgyét. A hétvégén szélsőséges időjárás tette próbára a völgylátogatókat: szombaton rekkenő hőség, vasárnap kora este pedig özönvíz-szerű eső volt.
2012. július 23. 15:42
Idén 22. alkalommal rendezik meg a Művészetek Völgye fesztivált. Kapolcson és Talliándörögdön a számos program mellett 2012-ben is megszólal Mandel Róbert hangszere, a tekerőlant. A TV2 interjújában a művész azt is felidézte, hogy született meg a fesztivál ötlete.
2012. július 3. 14:05
Két település, Kapolcs és Taliándörögd ad otthont a 22. Művészetek Völgye kulturális fesztiválnak július 27. és augusztus 5. között. Márta István fesztiváligazgató szerint az idén visszatér a „családiasabb hangulat”.