Kecskemét

2019. május 23. 10:38
A Daimlernél át kell gondolni a beruházási terveket – hangsúlyozta a német járműgyártó társaság távozó vezetője szerdán Berlinben, a részvényesek közgyűlésén.
Autóipar
2018. május 14. 17:53
A tavalyi volt a kecskeméti Mercedes gyár eddigi legjobb éve: több mint 190 ezer autót gyártottak az üzemben, 4,1 százalékkal többet, mint egy évvel korábban, az árbevétel ugyancsak több mint 4 százalékkal, 3,6 milliárd euróra emelkedett – mondta Christian Wolff, a Mercedes-Benz Manufacturing Hungary Kft. ügyvezető igazgatója hétfőn Budapesten, sajtótájékoztatón.
A jövő városai
2018. március 7. 11:45
A Financial Times friss kiadványában négy magyar város is bekerült a jövő legvonzóbb európai befektetési célpontjai közé. Kecskemétet és Székesfehérvárt a vállalkozásbarát környezete helyezte a kilencedik helyre, Debrecent és a fővárost pedig e városok befektetésösztönző stratégiája tette európai elsővé kategóriájukban. Közép-Magyarország a humántőke szempontjából a legfejlettebb nyugat-európai régiók közé tartozik.
Sport, mint üzlet és szórakoztatás
2018. március 5. 0:54
A magyar foci a finanszírozásához képest felülteljesít – fogalmazott George F. Hemingway kecskeméti előadásán március 1-jén. A labdarúgás a pénzügyi hátországok küzdelme, a tao-támogatások halála ezért a magyar foci végét is jelentené. Hemingway szerint 2010 előtt a magyar foci csendes haldoklása zajlott és jelenleg is rengeteg ellendrukker van, az elmúlt években pedig azok „stadionoztak”, akiknek nincs más mondanivalója a magyar sportról. Tudósításunk.
Új gazdasági képzések
2018. január 24. 12:45
Neumannos közgazdász diplomával a zsebben átlagosan akár évi négymillió forinttal magasabb fizetésre számíthatnak a hallgatók – mondta el Pázmándi Kinga, a Neumann János Egyetem új gazdaságtudományi karának dékánja. Az egyetemen épül az ország legmodernebb egyetemvárosa, de emellett a gazdaságtudományi képzés is fejlődési pályára állt. A kecskeméti SMART Campus valódi XXI. századi „okosegyetem” lesz, ami számos szempontból nagyon kedvező továbbtanulási választás lehet. Csúcsmodern oktatási helyszín, tapasztalt oktatók, jó ösztöndíjak, egy emberléptékű és dinamikusan fejlődő városban – többek között ezeket említette a dékán a Makronómnak.
2017. március 10. 0:52
A napokban megtörténtek az utolsó simítások is a Bács-Kiskun Megyei Kórház koraszülött részlegén, így az anyaszobákat is mesebeli tapétákkal borították be. A Csemetedoki programnak köszönhetően most már minden adott ahhoz, hogy a korábban érkezett kisbabák anyukái inspiráló környezetben tölthessék el a legnehezebb heteket, hónapokat.
2017. február 28. 12:59
Kampány a bölcsőhalál ellen! címmel ingyenes csecsemő-újraélesztő tanfolyamot tartanak szülőknek Kecskeméten, a Bács-Kiskun Megyei Kórházban, 2017. március 10-én 13 órai kezdettel.
2017. február 17. 11:38
Hónapokig tartó nagyszabású, interaktív zeneoktatási roadshow kezdődik hét magyar városban, a Cseh Tamás Program támogatásával. A sorozat fővédnöke: Balog Zoltán, az emberi erőforrások minisztere.
2016. november 30. 1:45
Otthon épül fiatal felnőtt autisták, valamint enyhe és középsúlyos értelmi fogyatékossággal élők nappali ellátására Kecskeméten – tájékoztatta a város polgármestere az MTI-t.
2016. október 18. 22:13
Csaknem negyven város ötven helyszínén várja október 29-én az érdeklődőket az Országos Rajzfilmünnep, amelynek kínálatában magyar, nemzetközi, klasszikus és kortárs művek is sorakoznak.
2016. október 13. 14:36
Kodály Zoltán világhírű ének-zene oktatási módszerére épülő, de már a 21. századi eszközöket is alkalmazó mintaiskola-program indul a zeneszerző szülővárosában. Az erről szóló együttműködési megállapodást csütörtökön írták alá Kecskeméten.
2016. október 12. 21:02
Talán ilyen lenne, ha a Jókai-regény rajzfilmváltozatából ismerős Szaffi megjelenne a kecskeméti Katona József Színházban egy kora őszi délelőtt, a fekete macskájával. Interjú Trokán Nóra színésznővel.
2016. szeptember 7. 13:43
2017-től a kecskeméti anya-gyermek körletben helyezik el a csecsemőjükkel együtt börtönbe vonuló anyákat, amennyiben elfogadják az erről szóló törvénymódosítást.
2016. augusztus 27. 16:38
Előállítása során támadt rá az őt kísérő rendőrökre az az afgán férfi, aki ellen a Szegedi Járási és Nyomozó Ügyészség szombaton nyomozást rendelt el.
2015. november 16. 9:47
Lehet, hogy holnap már megint egy társulatba fogok vágyni, nem tudom, de most úgy érzem, hogy jó jönni-menni. Egy színésznek mindig fontos éreznie, hogy mikor van szüksége új kihívásokra.
2015. június 29. 9:51
Aligha van olyan bíró, aki a brutális rendőrökkel szemben, minősített emberölés miatt a törvényi minimumban határozta volna meg a büntetést.
2015. május 10. 12:47
A nyomtatott lap már nem olyan intenzitással működik, mint az első időszakokban, már nem tudunk produkálni ugyanakkora példányszámot. Nem rentábilis, sajnos.
2015. március 14. 17:45
Jelenits István Széchenyi-díjas piarista szerzetes, teológus, író nyitotta meg a VII. Kortárs Keresztény Ikonográfiai Biennálét Kecskeméten a Cifrapalotában. A kiállításon 107 alkotó 106 művét tekinthetik meg az érdeklődők május 17-ig.
2014. március 26. 21:29
Ez a négyszázötven év. Van aki kezedbe adja a tollat. Mert nem csak a magad boldogulásáért teszed, hanem folytatod amit előtted elkezdtek a tanárok és diákok.
2014. március 20. 10:12
Jubileumi gálaműsorral ünnepli a Kecskeméti Református Gimnázium szombaton azt, hogy 450 éve kezdődött meg a református felekezeti oktatás a városban.
2013. szeptember 11. 13:53
Az év végén befejezi magyarországi tevékenységét a Kecskeméten működő Dán Kulturális Intézet ‒ olvasható a Petőfi Népe című Bács-Kiskun megyei napilap szerdai számában.
2013. augusztus 15. 16:39
Szombaton kezdődik és jövő vasárnap estig tart Kecskemét legnagyobb múltra visszatekintő és legrangosabb rendezvénye, a Hírös Hét Fesztivál.
2013. június 19. 8:33
Ma kezdődik a 11. Kecskeméti Animációs Filmfesztivál (KAFF) és a 8. Európai Animációs Játékfilmfesztivál.
2013. április 23. 10:10
Londonban, a West Enden mutatja be a kecskeméti Katona József Színház társulata április 28-án Agatha Christie Az egérfogó című bűnügyi játékát
2013. március 7. 12:40
A világhírű magyar szőlész-borász és szőlőnemesítő, Mathiász János példája mutatja, hogy a szakértelemmel végzett szívós munka meghozza gyümölcsét – mondta Budai Gyula, a Vidékfejlesztési Minisztérium parlamenti államtitkára szerdán Budapesten, Mathiász János születésének 175. évfordulójára rendezett ünnepségen.
2013. február 27. 15:50
Az idén 25 éves születésnapját ünneplő Csík Zenekar a Kecskeméti Szimfonikus Zenekar kamaraegyüttesével ad közös koncertet, de megemlékeznek a száz éve született Weöres Sándorra is Psyché című verses regényének a bemutatásával.
2013. február 7. 14:54
Kibővítették Kecskeméten a 2009 óta működő kerékpár-regisztrációs programot: az idén már sorszámozott matrica is jár a bejegyzett bringákhoz, amik a vázra ragasztva messziről jelzik a potenciális tolvajok számára, hogy a biciklit regisztrálták a rendőrségen.
2013. február 6. 9:30
Kecskemét mellett négy külhoni település, Dunaszerdahely, Beregszász, Szabadka és Székelyudvarhely állandó lakói bulizhatnak ingyen az idei Hegyalja Fesztiválon.
2013. január 29. 16:59
Kecskemét és négy határon túli település lakói számára ingyenes lesz idén a Hegyalja Fesztivál látogatása. A szervezők célja a hagyományteremtés.
2012. október 18. 12:55
Az idei kihagyás után jövő augusztusban újra megrendezik a Kecskeméti Nemzetközi Repülőnapot, amelyre 22 országot hívtak meg.
2012. augusztus 2. 13:56
Tíz magyar borvidék harminc borászata mutatkozik be az idei debreceni borkarneválon, amelyet augusztus 2. és 5. között rendeznek meg a nagyerdei Békás-tónál. Most első alkalommal gyümölcsborok és pezsgők kóstolóját is megrendezik a tizenharmadik debreceni borkaneválon.
2012. február 21. 19:57
Monumental Motion – Koppenhága, a bringások paradicsoma címmel nyílik kiállítás szerdán Kecskeméten, a Dán Kulturális Intézetben. A kiállításon Mikael Colville-Andersen dán fotós több mint 10 ezer felvételből kiválasztott 50 fényképe nyújt betekintést Koppenhága kerékpáros kultúrájába.

összesen: 32 db | 18 db/oldal

első vissza 1 2 következő utolsó