Korniss Péter

Visszamagyarosítás
2016. május 3. 18:17
„Kallós Zoltán legenda, bennünk élő történelem, aki gyönyörködött a folklórban és tudását átadta másoknak” – mondta Kelemen László, a Hagyományok Háza főigazgatója Csinta Samu erdélyi újságíró Kallós Zoltánról szóló kötetének budapesti bemutatóján. A szerző azt mondta: a kötet Kallós magyarságért végzett munkáját is szimbolizálja.
2015. szeptember 2. 23:01
Idén másodszorra rendezik meg a szentendrei Skanzenben a hétvégén a Kárpát-medencei Táncházzenészek Találkozóját, ahol ismert és feltörekvő zenekarok húzzák a talpalávalót a portákon, fellép a Magyar Állami Népi Együttes és Petrás Mária is vezet tárlatot a Kallós Zoltán életművét bemutató kiállításon.
2013. szeptember 4. 8:55
A magyar fotográfia klasszikusai címmel szeptember 1-jén új kiállítás nyílt a Margitszigeti Víztorony Visual Art Galériájában. A városfényképezésben kiemelkedőt nyújtott és azt megújító Kossuth-díjas fotográfusok: Balla Demeter, Féner Tamás és Korniss Péter képei szeptember végéig látogathatók a kilátóként is működő helyszínen.
2013. május 9. 16:43
Miként változott meg a fotográfia az ezredforduló óta? – teszi fel a kérdést a Magyar Nemzeti Galéria (MNG) Magyar fotóművészet az új évezredben című, péntektől látható kiállítása, amely 21 kortárs alkotó 346 művét vonultatja fel.
2012. március 24. 11:42
A XXX. Magyar Sajtófotó Kiállítás megnyitója után a „fotográfusok ünnepén” a Magyar Sajtófotó Pályázat díjait is átadták. Korniss Péter Kossuth-díjas fotográfus arról beszélt: a szakma képviselői egyre nehezebb körülmények között dolgoznak.