MTI

2019. december 10. 11:11
Európán belül a közép- és kelet-európai EU-gazdaságokban okozza a legnagyobb gondot a munkaerőhiány, és ez növekedési kockázatként is terheli a térség kilátásait – áll a Moody's Investors Service éves szektorjelentésében.
2019. december 10. 10:59
A magyar gazdaságban dimenzióváltás zajlik, amely során a termelésre fókuszálás helyett a magasabb hozzáadott értékű munkahelyekre, a szolgáltatásokra, a kutatásra és a fejlesztésre kerül a hangsúly – jelentette ki a külgazdasági és külügyminiszter Brüsszelben, a Magyarország unió mellé rendelt képviseletén tartott, egészségügyi innovációval foglalkozó kerekasztal-beszélgetésen.
2019. november 27. 9:37
Az Ericsson várakozásai szerint az 5G előfizetések száma 2025-re globálisan elérheti a 2,6 milliárdot, ekkorra várhatóan 65 százalékos lesz az 5G lakossági lefedettsége és a globális adatforgalom 45 százaléka 5G hálózatokon bonyolódik majd – derül ki az Ericsson kutatásából.
2019. november 20. 10:21
Magyarország 2050-re klímasemlegessé válhat, ebben fontos szerepet játszik a paksi atomerőmű új blokkjának felépítése, a közlekedés zöldítése, az ipari termelés átalakítása és a folyamatos erdőtelepítés – mondta Áder János köztársasági elnök az Andrássy Gyula Német Nyelvű Egyetemen tartott előadásában.
2019. november 14. 13:38
Minimálisan erősödött a német gazdaság a harmadik negyedévben, és ezzel sikerült elkerülnie a technikai recessziót.
2019. november 14. 13:22
Kutatók tárták fel azokat a molekuláris mechanizmusokat, amelyek előidézik az elektromos cigaretta ér-, agy- és tüdőkárosító hatását.
2019. november 13. 15:44
Bemutatta a digitalizált gazdaság adózási kihívásaira választ adó tervezetét az OECD, a nemzetközi törekvések alapvető célja, hogy a digitális üzleti modellek útján elért nyereség arányos módon adóztathatóvá váljon a jövedelemszerzésben érintett valamennyi országban – tájékoztatta a Deloitte az MTI-t.
2019. november 12. 21:06
Szeptemberben az építőipari termelése 17,8 százalékkal haladta meg az egy évvel korábbit, az augusztusi 8,5 százalékos emelkedés után. Az épületek építése 18,7, az egyéb építményeké 17,2 százalékkal nőtt – jelentette kedden a Központi Statisztikai Hivatal.
2019. november 12. 21:03
Idén is rekordbevételt ért el az Alibaba kínai internetes kiskereskedelmi portál a szinglik, azaz az egyedülállók napja alkalmából immár tizenegyedszerre tartott kiárusításon, de az éves összevetésű növekedési ütem tovább lassult – derül ki egy, a South China Morning Post (SCMP) című hongkongi lapban megjelent cikkből.
2019. november 7. 21:00
A gazdasági növekedés és a klímavédelem céljai nem ellentétesek, inkább erősítik egymást; nyertese lesz a gazdasági fejlődésnek, aki megoldásokat kínál a világ talán legsúlyosabb problémájára – mondta Kaderják Péter, az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) energiaügyekért és klímapolitikáért felelős államtitkára.
2019. november 7. 20:37
Idén, éves átlagban 4,4 százalékra, majd 2020-ban 2,8 százalékra lassul a gazdaság bővülése Magyarországon, üteme azonban jövőre is jelentős marad európai összehasonlításban – mondta Török Zoltán, a Raiffeisen Bank Zrt. vezető elemzője.
2019. november 6. 12:19
A 2019-2030-as időszakra szóló kkv-stratégia segíti a magyar mikro-, kis- és középvállalkozásokat a gazdasági szerkezetváltásuk során – mondta György László, az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) államtitkára a stratégia bemutatóján, hozzátéve, hogy 2019-2020-ban több mint 175 milliárd forint áll a kkv-k rendelkezésére, de a kormány számos további eszközzel is igyekszik támogatni a magyar vállalatok fejlődését.
2019. november 6. 11:49
Az elektronikus fizetési lehetőségek bővítéséről, kiterjesztéséről tárgyalt egyebek közt keddi ülésén a Nemzeti Versenyképességi Tanács, a javaslatok a készpénzhasználat visszaszorítását célozzák – mondta Varga Mihály pénzügyminiszter a tanács ülését követően.
2019. november 6. 11:42
Bemutatták az ezer vállalat bevonásával készített magyar kkv-stratégiát kedden. Palkovics László innovációs és technológiai miniszter nyitóelőadásában elmondta: képzésekkel, digitális fejlesztésekkel, adócsökkentésekkel segítik a kis- és középvállalkozások megerősítését, exportbevételük növekedését.
2019. november 6. 11:09
Az erdőirtáshoz köthető szén-dioxid-kibocsátás jóval alacsonyabb az eddig véltnél, vagyis a gyakorlat sokkal kisebb mértékben járul hozzá a klímaváltozáshoz – derült ki egy új tanulmányból. Inkább az ipar kibocsátását kellene csökkenteni.
2019. október 29. 11:45
A készülő új Nemzeti Energia Stratégia egyik kiemelt fontosságú eleme a közlekedés zöldítése – mondta az Innovációs és Technológiai Minisztérium energiaügyekért és klímapolitikáért felelős államtitkára Fóton, egy új elektromos töltőállomás átadása alkalmából rendezett ünnepségen.
2019. október 8. 17:00
A fogyasztói árak átlagosan 2,8 százalékkal voltak magasabbak szeptemberben az egy évvel korábbiaknál, augusztushoz viszonyítva 0,1 százalékkal emelkedtek – jelentette a Központi Statisztikai Hivatal.
2019. szeptember 27. 10:25
A Pénzügykutató Zrt. legfrissebb elemzése szerint jövőre is kitarthat a gazdaság lendülete, de a növekedési ütem csökkenni fog: az idei 4,7 százalékról 3,8 százalékra – mondta Várhegyi Éva kutatásvezető.
2019. szeptember 26. 10:52
A gazdasági egyensúly megteremtését követően annak megtartása a következő évek fontos feladata – mondta könyvének bemutatóján az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) gazdaságstratégiáért és szabályozásért felelős államtitkára.
2019. szeptember 25. 18:24
Országszerte csaknem 160 szakaszon, megközelítőleg 500 kilométernyi út felújítása érhet véget idén, ezzel 2010 óta több mint 6 ezer kilométer közút korszerűsítését végezték el Magyarországon – közölte az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) parlamenti államtitkára.
2019. szeptember 19. 20:56
Egy százalékon stagnált a fogyasztói árak emelkedésének éves összevetésű üteme az euróövezetben augusztusban.
2019. szeptember 19. 20:45
Az Amazonas vidékén folyó erdőirtás jelentősen növeli a térség hőmérsékletét, csökkenti páratartalmát és megváltoztatja a víz körforgását – mutatták ki amerikai kutatók az Ecohydrology című folyóiratban megjelent tanulmányukban.
2019. szeptember 19. 20:44
Újratárgyalná a tavaly megkötött kétéves bérmegállapodást a Magyar Szakszervezeti Szövetség (MASZSZ), Kordás László elnök ezért kezdeményezte a Versenyszféra és a Kormány Állandó Konzultációs Fórumának (VKF) összehívását – tudta meg a Népszava.
2019. szeptember 19. 20:44
A német szövetségi kormány újabb hat hónappal meghosszabbította a Szaúd-Arábiába irányuló hadiipari export tilalmát – jelentették be Berlinben.
Lakto-ovo-vega
2019. szeptember 19. 20:39
A kevés húst tartalmazó étrend karbonlábnyoma kisebb, mint a hagyományos tejet-tojást fogyasztó vegetáriánusé egy új amerikai tanulmány szerint.
2019. szeptember 19. 20:32
A Magyarországon található mintegy 4,4 millió lakóingatlan kétharmada energetikai szempontból elavult, az utólagos szigetelés iránt egyre nagyobb a kereslet, de a megrendeléseket visszaveti a munkaerőhiány – közölték építőipari szereplők.
2019. szeptember 19. 20:28
Realista módon kell kezelni a klímaváltozási jelenségeket, nem szabad megengedni, hogy a témából vallási fanatizmus legyen, „látni kell a problémát, de nem szabad eltúlozni, például arról beszélni, hogy a klímaváltozási jelenségek miatt nem lesznek gyermekeink, vagy vegetariánusokká válunk” – jelentette ki Andrej Babis cseh kormányfő kedden Prágában.
2019. szeptember 19. 20:20
Az Opten szerint a 2018-as vállalati pénzügyi beszámolók alapvetően pozitív képet festenek a magyar gazdaságról, az egy alkalmazottra vetített árbevétel alapján érezhetően nő a cégek termelékenysége, az eredménytermelő képességet tekintve ugyanakkor már nem ilyen pozitív a trend.
2019. szeptember 19. 19:47
Hazatérésre biztatja az Egyesült Királyságban élő lengyel állampolgárokat Lengyelország londoni nagykövete. Arkady Rzegocki szerdán ismertetett felhívása szerint eddig nagyon kevés lengyel kért tartós letelepedési engedélyt, és ez gondokat okozhat a Brexit után.
2019. szeptember 19. 13:42
Az elmúlt években Magyarország sikeresen átállt a termelésorientált gazdaságról a technológiaorientált gazdaságra – mondta Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter Debrecenben, a Krones AG első, Németországon kívüli európai gyárának átadásán.
2019. szeptember 15. 19:23
Míg korábban kulturális és oktatási szempontból lehetett egységes Kárpát-medencei térről beszélni, a gazdaságfejlesztési programoknak köszönhetően gazdasági szempontból is egyre inkább egységes térré válik ez a régió – hangsúlyozta Potápi Árpád János nemzetpolitikai államtitkár szerdán Zentán, a vajdasági gazdasági mentorképző program megnyitóján.
2019. szeptember 11. 19:19
Október végén kerülhet a kormány elé Magyarország 5G stratégiája – mondta Palkovics László innovációs és technológiai miniszter a Nemzetközi Távközlési Egyesület (ITU) ITU Telecom World 2019 konferencián Budapesten.
2019. szeptember 11. 19:13
Tudástárat hoz létre az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) a gyorsan növekvő és innovatív vállalkozások segítésére a Magyar multi program keretében – közölte György László, a minisztérium gazdaságstratégiáért és -szabályozásért felelős államtitkára.
2019. szeptember 11. 19:09
Megkezdi debreceni csomagoló és logisztikai üzemének építését a német Deufol cég, az előrehaladott előkészítő munka után októberben helyezik el az alapkövét a déli ipari övezetben felépülő gyárnak – jelentette be a cég ügyvezető igazgatója kedden sajtótájékoztatón a helyi Kölcsey központban.
2019. szeptember 11. 18:46
Idén is folytatódik a beszállító fejlesztési program, amelyben 3 milliárd forint keretösszeget különített el a kormány arra, hogy a kis- és közepes vállalkozások (kkv) nagyvállalati beszállítók legyenek – mondta az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) gazdaságstratégiáért- és szabályozásért felelős államtitkára.
2019. szeptember 11. 18:36
A lengyel kormány egy vízmegtartási program fő pontjait fogadta el kedden, mely értelmében mintegy ezer milliárd forintnak megfelelő beruházásokkal 2021-2027-ben duplájára növelnék az ország víztartalékait.
2019. szeptember 11. 18:25
Csökken a globális kereslet, csökkennek az árak: augusztusban három éve nem látott mértékben csökkentek a termelői árak Kínában, mert a gyengülő bel- és külföldi kereslet miatt a kínai gyártóknak engedniük kellett az áraikból, hogy megőrizhessék piaci részesedésüket.
2019. szeptember 11. 18:00
Jövő héten péntektől vasárnapig másodszor rendezik meg Budapesten a V4 Future Sports Festival pénzdíjas e-sportbajnokságot és -konferenciát.
2019. szeptember 3. 9:00
Az év második felében lassulni fog a gazdasági növekedés, de az év egészében így is 4,5 százalék közelében lehet – kommentálták a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) pénteken kiadott részletes GDP-adatait elemzők.
2019. augusztus 30. 10:00
A második negyedévében folytatódott a nemzetgazdasági beruházásoknak a tavalyi év egészét jellemző dinamikus bővülése. A fejlesztések volumene 18,8 százalékkal haladta meg a múlt év időszakának szintjét, amikor 16,2 százalék volt az emelkedés – jelentette csütörtökön a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).
2019. augusztus 30. 9:55
Csehország lakosságának több mint kétharmada, 68 százaléka többé-kevésbé elégedett jelenlegi életszínvonalával – derül ki egy júliusi közvélemény-kutatásból, melyet szerdán hoztak nyilvánosságra Prágában.
2019. augusztus 30. 9:40
Váratlanul rontotta szerdán a cseh gazdasági növekedésre vonatkozó előrejelzését az idei és a jövő évre a cseh pénzügyminisztérium.
2019. augusztus 30. 9:20
A kínai társadalmi kreditrendszer hatásai túlmutathatnak a kínai piacon, és érinthetik az Egy övezet, egy út (BRI) globális gazdasági-infrastrukturális kezdeményezésben résztvevő országokat és vállalatokat – figyelmeztetett jelentésében az Európai Unió Kínában működő kereskedelmi kamarája a South China Morning Post (SCMP) hongkongi lap szerdai cikke szerint.
2019. március 26. 0:13
A feljegyzések 60 évvel ezelőtti kezdete óta a negyedik legnagyobb mértékben nőtt a szén-dioxid légköri koncentrációja 2018-ban az amerikai Nemzeti Óceán-és Légkörkutató Hivatal (NOAA) jelentése szerint.
2019. március 25. 15:06
Pécset, Baját, Szabadkát, Szegedet, Hódmezővásárhelyt, Békéscsabát, Nagyszalontát, Nagyváradot és Debrecent összekötő 500 kilométeres új vasútvonal épülhet a következő nyolc-tíz évben 800 milliárd forintból – nyilatkozta Lázár János a Délmagyarországnak.
2019. március 24. 22:41
Sokat nyernek a három gyermeket vállaló családok az otthonteremtési támogatások július 1-jétől életbe lépő bővítésével – mondta Balogh László, az ingatlan.com vezető elemzője az M1 aktuális csatornán vasárnap.
2019. március 23. 23:29
A magyar kormány szerint az ország belső erőforrásaira támaszkodva is vissza lehet fordítani a demográfiai hanyatlást, nincs szükség a migrációra – mondta az Emberi Erőforrások Minisztériumának család- és ifjúságügyért felelős államtitkára szombaton a Mathias Corvinus Collegium (MCC) budapesti migrációs konferenciáján, a Várkert Bazárban.
2019. március 21. 19:29
Az LMP, valamint az Európai Zöld Párt egyik csúcsjelöltje szerint is Vlagyimir Putyin orosz elnök befolyásszerzési törekvéseit segíti a paksi bővítés.
2019. március 20. 23:51
A sörágazat dinamikus fejlődésének fenntartása mellett a kormány törekszik a minőségi sörök piacának élénkítésére és a kézműves sörök szegmensének szélesítésére – mondta Zsigó Róbert, az Agrárminisztérium (AM) élelmiszerlánc-felügyeletért felelős államtitkára szerdán, a XIII. Nemzetközi Sörverseny és Sörmustra beharangozó sajtótájékoztatón, Budapesten.
2019. március 20. 17:07
Közép-Európa legkorszerűbb kertészeti termelési, feldolgozási és logisztikai központja épül a német FAKT AG egymilliárd eurós (313,7 milliárd forint) beruházásában Hegyeshalom és Bezenye határában – jelentette be az agrárminiszter kedden sajtótájékoztatón Mosonmagyaróváron.
2019. március 19. 9:08
A jelenlegi árazási szinteken már nem igazán vonzóak az üzleti célú ingatlanok a befektetők többsége szerint, míg az IT szektorba és az egészségügybe történő befektetések jól jövedelmezhetnek a közeljövőben – derül ki a KPMG befektetői körben végzett felméréséből, amit a könyvvizsgáló és tanácsadó cég hétfőn juttatott el az MTI-hez.
2019. március 17. 23:39
Csath Magdolna közgazdász szerint Magyarországon jelenleg egy mutatón sem érződik, hogy bármiféle válsághangulat lenne.
2019. március 15. 10:05
Ellentétben Európával, a magyar járműipar jól teljesített az elmúlt időszakban, hiszen a járműgyártás kibocsátása 2018 januárjához képest 4,8 százalékkal bővült; a járműipar termelési értéke 2010 óta több mint megduplázódott. A gazdaság stabilizációját követően sebességváltás történt, 2014 óta a magyar ipar nőtt a leggyorsabban a V4-ek között – állapította meg Palkovics László innovációs és technológiai miniszter csütörtökön Kecskeméten.
2019. március 13. 20:51
Számos kulcságazatban nő a harmadik országbeli tulajdonban lévő vállalatok aránya az Európai Unióban, ahol Kína és más feltörekvő gazdaságok egyre több pénzt fektetnek be – írta szerdai jelentésében az Európai Bizottság.
2019. január 8. 18:04
Tovább javultak Magyarország külső adósságmutatói tavaly a harmadik negyedévben a Magyar Nemzeti Bank (MNB) honlapján kedden közzétett fizetésimérleg-jelentés szerint.
2017. június 7. 19:35
E kétarcúságot még a legbutább olvasó is észrevette, ráadásul vészesen közeledett a 2018-as választás, és a Fidesz-agytröszt elhatározta, hogy átrajzolja a médiapiacot.
Sulyok Tamás
2017. február 5. 11:06
A kollektív bíráskodás titka a türelem, az egymásra figyelés és a kompromisszumkészség, ebben pedig az elnöknek kell élen járnia - mondta Sulyok Tamás, az Alkotmánybíróság novemberben megválasztott elnöke az MTI-nek.
2017. január 20. 12:32
Soros György nem csak Trumpról, a Brexitről és Kínáról beszélt a Bloomberg tévének adott interjújában. A világ tizenkilencedik leggazdagabb embere a civil szervezetek elleni támadások miatt a magyar kormányt is kritizálta egy felolvasott közleményben – ami azonban kimaradt az MTI szemléjéből.
2017. január 17. 23:17
A hét első napján újabb kórházi osztályokon rendeltek el látogatási tilalmat az influenzás megbetegedések miatt, több intézménynél kedden vezetnek be korlátozó intézkedést.
Szocioriport
2017. január 8. 21:49
Három fényképből álló fotósorozat egy kétgyermekes, nyíregyházi családról, egy hideg téli reggelen. Az MTI szocioriportja.
2016. december 16. 14:54
A hirado.hu, de az M1 aktuális csatornánk, a Kossuth rádió, valamint az MTI sem, természetesen nem kíván az Ön által csak orosz propagandaterjesztésnek bélyegzett folyamat részesévé válni.
2016. november 30. 11:52
A MTI hírkezelési gyakorlata immár túllépett a szakmai és erkölcsi határokon, súlyosan sérti a tájékozódáshoz való alkotmányos jogot és ellentétes az MTI működését keretbe foglaló, hatályos magyar törvényekkel is.
2016. november 13. 23:33
Ha ellenérdekelt közszereplők azt nyomják egymásról, hogy az egyik anyagyilkos, a másik pedig pedofil, akkor az MTI azt egyszerűen nem adja ki.
2016. november 13. 13:30
Most az MTI jelezte megint a magyar adófizetőknek, hogy köszi szépen az érdeklődést, de mi inkább nem akarunk beszámolni a kormányt érintő kényes kérdésekről.
Álhír
2016. október 18. 9:50
Bayer Zsolt kiakadt azon, hogy a Simicska Lajos érdekeltségébe tartozó médiumok is teret adtak annak az álhírnek, miszerint Orbán Viktor nem lesz otthon október 23-án. Szerinte a „mentálisan és intellektuálisan már teljesen leépült szarzsák” Simicska beszólt a szerkesztőségekbe, hogy írják ezt meg.
Népszabadság
2016. október 9. 11:08
A Mediaworks menedzsmentje azonnali egyeztetést kezdeményezett a Népszabadság felfüggesztésével és újraindításával kapcsolatban Murányi András főszerkesztővel – derült ki a kiadó szombat esti közleményéből. A Mediaworks ajánlatot tett a Népszabadságnak, mely szerint a lap újraindulhat, amennyiben a szerkesztőség vezetése olyan stratégiát és üzleti tervet tesz le az asztalra, amely alapján biztosítható a hosszú távú gazdaságos működés.
2016. augusztus 30. 10:32
Ne higgyünk el elsőre semmit senkinek, még a Kettős Mércének sem.
2016. augusztus 29. 15:51
Feri, sajtótörténetet csinálnál azzal, ha az MTI nem szűrné, hanem fontosságuk és a várható érdeklődésre tarthatóságuk szerint ítélné meg a kiadandó híreket. A lehető leghitelesebben.
2016. március 27. 10:08
Brüsszelben Európa és a világ is lelki sebeket kapott, de arra kell törekedni, hogy megértsük az erőszak mozgatórugóit és nem erőszakkal válaszolni.
2016. március 21. 13:23
Sallai R. Benedek sajtóközleményben hívta volna fel a közvélemény figyelmét, hogy minap a kormányfő vejének családja egy nap alatt több mint 200 millió forintért vásárolt földet Fejér megyében.
2016. március 18. 14:59
Orbán Viktor azt közölte a magyar delegációval, hogy az EU-csúcson – ahol a törökökkel való megegyezés a téma –, sikeresen, de legalábbis biztatóan folyik a tanácskozás. Ezzel összhangban az MTI értesülései szerint, egyéb uniós források is arról számoltak be, hogy számos aggályt sikerült eloszlatni a török-EU szerződéstervezettel kapcsolatban.
2016. március 8. 0:04
Ha Havasi Bertalan az Orbán „vétójáról” szóló hírt a csúcsról tudósító újságíróknak továbbította volna, akkor esetleg már hamarabb kiderül, hogy a közlésből egy szó sem igaz.
2016. február 17. 13:31
Egy különös házszabályi rendelkezésnek köszönhetően a román képviselőház hallgatólagosan elfogadta a magyarellenességéről híres Bogdan Diaconu javaslatát. A törvénykezdeményezés a kisebbségi nyelvek közigazgatási használatát tiltaná be lényegében, a javaslatról a szenátus mondja ki a végső szót.
2016. január 9. 10:36
Az MTVA hírhamisításait még akkor sem kommentálhattuk közleményben, amikor már a Kúria sem kifogásolta, hogy a „közmédiát” hírhamisítónak minősítsék.
2015. december 11. 19:54
Bármely közlemény visszautasításakor kizárólag a jogszabályok és az OS igénybevételére vonatkozó szerződés alapján jár el, és nem politikai szempontokat mérlegel az MTI Országos Sajtószolgálata, állítja a Duna Médiaszolgáltató Zrt. annak kapcsán, hogy a DK Habony Árpádról szóló közleményét nem hozta le az MTI.
2015. december 11. 17:55
Hívhatja az MTI a francia Nemzeti Frontot jobboldalinak, attól az még marad ami: a liberális demokrácia esküdt ellensége.
2015. december 8. 22:07
A DK Habony Árpád ibizai szórakozásával kapcsolatosan akarta közleményét publikálni az Országos Sajtószolgálat felületén, de az MTI megtagadta annak közlését.
2015. november 28. 11:02
Teljesen egyértelmű, hogy a kormány blokkolja az igazságot, az állami hírügynökség pedig asszisztál ehhez. De nem adjuk fel, küzdünk, amíg egy éhező gyerek is van Magyarországon!
2015. november 8. 17:19
És ami a legszebb a dologban: a hallgatás egyöntetű, azaz mintha karmester intett volna be, de ez mind csak látszat. Mert a valóság ennél rosszabb: nem kell a karmesteri pálca, a „Lügenpresse” (hazug sajtó) tudja a dolgát.
2015. október 5. 21:35
Az elmúlt pár napban két olyan MTI-hírt is átvett az online magyar sajtó majdnem egésze, amely teljes hazugságokon alapult, és a valóságot a kormány szája íze szerint torzította.
2015. július 12. 9:25
Úgy tűnik, nem az van, hogy a buzik provokálnak, hanem a kormány és médiája ragaszkodik görcsösen ahhoz, hogy úgy mutassa be a felvonulókat, mintha provokálnának.
2015. április 30. 14:44
Akkor tisztázzuk: nem Kína lett a második legnagyobb bortermelő. Pedig a hír végigsöpört a nemzetközi boros és mainstream sajtóban is, mégis tévedésről van szó.
2015. február 20. 9:44
Az elsőszámú közszolgálati hírforrás pár nappal Rogán Antal megélhetési bevándorlókat kiáltó sajtótájékoztatója után már a frakcióvezető úr parádés szóhasználatával/ból él.
Közmédia
2014. december 17. 12:05
A Népszabadság információi szerint az MTVA kétszáz ember elbocsátására készül. Ez a negyedik nagy leépítés lesz a közmédiánál, miközben költségvetési támogatásuk évről évre nő. Az MTV, az MTI, a Duna TV és a Magyar Rádió összevonásával pedig újabb száz ember távozhat a közmédiától.
2014. december 16. 19:01
Kiadtunk egy OS-közleményt. Illetve csak adtunk volna, mert az MTI kivette az OS-közlemények sorából.
Költséghatékonyság
2014. december 15. 16:26
Összevonta a négy közszolgálati médiaszolgáltatót a Magyar Televíziót, a Duna Televíziót, a Magyar Rádiót és az MTI-t a parlament. Az összevonás indoklása a költséghatékonyság. Lehetséges lesz, hogy két további közszolgálati csatorna induljon, bevezetik a közszolgálati értéktesztet.
2014. november 28. 15:37
A jó hír, hogy a jogalkotó olvasta a közszolgálati médiával kapcsolatos európai dokumentumokat. A rossz hír, hogy nem értette meg őket. Vagy éppen nagyon is kiismerte már az európai tűréshatárt.
2014. szeptember 22. 18:57
Az üzenet elég egyértelmű volt: itt vagyunk, együtt vagyunk, megmutatjuk magunkat, erősek vagyunk, nem félünk. Csapatépítés oligarcha-módra. A lovascentrum avatása viszont nem volt hír a közszolgálati Magyar Távirati Irodának.
2014. július 25. 10:11
2014. július 20-án, szombatról vasárnapra virradó éjjel a Szabadság téren úgy lehetett felállítani egy fél év óta a viták és a hírek középpontjában álló emlékművet, hogy ezt a döntő fejleményt a Magyar Távirati Iroda nem közölte.
2014. június 26. 8:52
Behúztuk a csőbe, és kimondattuk az állami hírügynökséggel, hogy a saját szabályzatát megszegve biztosított megjelenési lehetőséget a haveri főszerkesztő zavaros közleményének.
2014. június 18. 16:20
Álomszerű és szerencsés volt az Origo alapítása, a tulajdonos angolszász módra viselkedett és semmibe sem szólt bele, aztán a Weyer-Nádori-duó időszaka alatt is angolszász stílusú aranykor volt.
2014. június 11. 19:27
A veszprémi püspökök királyné-koronázási jogáról rendeztek kiállítást Veszprémben, a Boldog Gizella Főegyházmegyei Gyűjteményben, amelyen eredeti Árpád-kori oklevelek, valamint a püspököknek adott királynéi ajándékok is megtekinthetőek, többek közt Zita királynéjé is.
2014. február 5. 8:38
Amit a netes sajtó ballib része Hír TV-ügyben művelt, iszonyú gáz. MSZP-csicskák ámokfutása. Tegnap csatlakozott a Népszava is, ez azért jó, mert így be van árazva a dolog.
2013. december 13. 19:05
Egy korábbi MTI-s újságíróval kezdés előtt még viccelődtünk is, hogy na vajon engedik-e közölni tudósítást. Hát nem engedték.
2013. december 9. 14:09
Kevesli 4,8 millió forintos prémiumát Belénessy Csaba, az MTI volt elnöke a NOL szerint. A jutalmat még a 2012-es évre szavazta meg a többek közt az MTI-t felügyelő Közszolgálati Közalapítvány. Az egykori elnök azért kifogásolja az összeget, mert az csupán a maximum odaítélhető prémium 65 százaléka. Belénessy Egykori vezetőtársai 90-95 százalékos prémiumot kaptak.
2013. november 14. 7:29
Amíg Gazsó L.-ek a közszolgálat közelébe kerülhetnek, addig csak szolgalelkűség, megalkuvás, kicsinyes bosszú, a mai ellenzék iránti alpári gyűlölet és az éppen hatalmon lévők gyáva kiszolgálása van.
2013. november 13. 17:21
Gazsó L. Ferenc ideális ember a független hírszolgáltatás garantálásához. Sokoldalú fickó, az én cikkembe például komcsik miatt nyúlt bele.
Megszavazták
2013. november 13. 13:14
Holnaptól Gazsó L. Ferenc, az MTVA eddigi tartalom-előállításért felelős vezérigazgató-helyettese tölti be az MTI vezérigazgatói posztját.
2013. szeptember 6. 11:51
A PSZÁF állítása szerint a Magyar Távirati Iroda múlt heti, Monetáris Tanács kamatdöntésével kapcsolatos, hamis adatot közlő híradásával tiltott piacbefolyásolást követett el, így egymillió forintos piacfelügyeleti bírságot rótt ki a hírügynökségre ‒ adta hírül a HVG.
2013. augusztus 29. 22:46
Lehet, hogy holnaptól már cicis pletykákat, celebhíreket is világgá röpít. Az MTI is jobban teljesít?
2013. július 25. 19:20
Dirk Gerkens különösen megkapja a magáét az MNO-tól, miközben bennem egyre az a kérdés pörög, hogy mégis mire számít az Nemzeti Összeműködés Centruma, amikor nekiáll ész nélkül baszogatni valakit?
2013. július 24. 23:50
Hosszabb távon az a megfigyelésem, hogy a Népszabadság elképesztően erős szolgalelkűséget produkált bárminő liberális áramlat javára, ugyanakkor a baloldaliságot továbbra is áporodott szutyokként kezeli.
2013. július 18. 10:33
Átlagosan bruttó 4,5-4,8 millió forintos prémiumot vihetnek haza a közszolgálati médiumban dolgozó vezérigazgatók, miután erről is döntött legutóbbi ülésén a Közszolgálati Közalapítvány kuratóriuma, amely a közmédiumokat is felügyeli.
2013. június 19. 23:16
Pintér Dezső reggel 4:15 kor kezembe nyomott egy MTI hírt és azt kérte, azonnal hívjam fel Hornt, és telefoninterjúban reagáltassam a hírre.
2013. május 16. 11:44
Közfoglalkoztatottak fotóiból nyílt kiállítás Publicart címmel a MTI székházának előcsarnokában csütörtökön Budapesten. A mintegy 30 fotót bemutató tárlat a Médiaszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alap Sajtó- és Fotóarchívumának 58 közfoglalkoztatásban dolgozó munkatársa kezdeményezésére jött létre.
2013. március 21. 8:52
We remain deeply concerned by the restructuring and restaffing of Hungarian public institutions in a way that appears to decrease their independence from the political leadership.
2013. január 30. 15:44
Az MTI komoly félreértésben van, vagy megint hazudik.
2013. január 22. 11:12
Rekord látogatottságot ért el tavaly a Balaton-felvidéki Nemzeti Park, amelyet 332 ezren kerestek fel tavaly. Az elmúlt év legnagyobb turisztikai attrakciója a bakonybéli Pannon Csillagda volt.
2013. január 22. 7:26
Aki hadiállapotot vizionál, annak üzenem: reményeim szerint rádió- és tévéműsorokat is gyártok majd a közszolgálat számára. Interjú.
Megismételt eljárás
2013. január 14. 14:50
Megsemmisítette a Fővárosi Törvényszék kártérítésre kötelező ítéletét a másodfokú bíróság, és új eljárás lefolytatására kötelezte az elsőfokú bíróságot. A Jobbik ugyanakkor nem fellebbezett az elsőfokú ítélet Semjén Zsoltot felmentő része ellen, így az jogerőre emelkedett.
2012. december 29. 14:19
A sorozatos leépítések és az internet olyan gyárakká változtatták a hírkészítést, amely (tisztelet a kivételnek) szalagszerűen, mechanikusan termeli az információkat.
2012. december 22. 16:05
A független és szakmai alapon álló televíziózás ideája, ideálja és illúziója ekkor foszlik szét örökre. Hazugság, árulás, gyávaság, irigység, sértődöttség, haszonlesés, a politikát kiszolgáló megalkuvás színezi a képet.
2012. december 20. 10:04
Tiltakozásul a közszolgálati médiában tapasztalható antidemokratikus jelenségek, köztük a cenzúrázás ellen, valamint a diákok követeléseinek támogatásának céljával Vajnai Attila december 19-én éhségsztrájkba kezd.
2012. december 18. 15:02
Jövő nyáron, ősszel fejeződhet be az MTVA átszervezése, amikor a rádióműsorok készítése is a Kunigunda úti gyártóbázisra települ – mondta Böröcz István vezérigazgató, aki az átszervezés fontos eredményeként jelentette be, hogy a gyártóbázis a múlt héten az MTVA tulajdonába került.
2012. december 17. 11:28
Széles hírkínálattal rendelkező, megkerülhetetlen hírforrásnak tartják az MTI-t a felhasználók. A hírügynökség, tudósítói hálózatának köszönhetően a magyar vonatkozású hírek sehol sem látható kínálatát nyújtja – vélik a távirati iroda híreinek olvasói egy felmérés szerint, amelyben a válaszolók elsősorban a cikkek nyelvezete miatt fogalmaztak meg bírálatokat. A válaszadók 12 százaléka vélte úgy, hogy az MTI elfogult vagy egyoldalú lenne.
2012. december 16. 9:12
A közmédia helyzetéről, a híradók tartalmáról és a világban Magyarországról kialakult képről is hallhatnak beszélgetéseket a hétfőn kezdődő Média Korrektúra konferencia résztvevői. A rendezvényt Balatonalmádiban tartják, két napon át, a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) támogatásával.
2012. december 12. 15:29
Január 1-jétől Galambos István lesz az MTI vezérigazgatója, miután Hudra Árpáddal szemben őt választotta meg a Közszolgálati Közalapítvány kuratóriuma.
2012. december 7. 12:35
Erdő Péter bíboros nagy eredménynek tartja, hogy az elmúlt tíz évben itthon sok olyan helyre, plébániára is eljutott, ahol esztergomi érsek még sosem járt. A bíboros az MTI-nek érseki kinevezése 10. évfordulója alkalmából adott interjújában beszélt az egyház karitatív és oktatási munkájáról, továbbá a cigánypasztoráció kapcsán arról is: fontos tudatosan ellenállni mindenfajta etnikai, vallási, nemzetiségi provokációnak, és az ilyen helyzetekben újra és újra meg kell szólalni.
2012. december 3. 18:34
Az NMHH 35 milliárd forintból, az MTVA 78 milliárdból, a Médiatanács pedig 126 millió forintból és 4,5 milliárd forintos költségvetésen kívüli keretből gazdálkodhat jövőre, döntött hétfőn a parlament.
2012. november 28. 21:01
Nem tudta megválasztani a Közszolgálati Közalapítvány kuratóriuma az első fordulóban a Magyar Távirati Iroda Nonprofit Zrt. (MTI) új vezérigazgatóját szerdán.
2012. november 24. 20:56
Minden jel arra mutat, hogy a Fidesz most még csak a 2014-es választást kívánja manipulálni, később már választások sem lesznek.
2012. november 1. 7:35
December 31-i hatállyal vonul nyugdíjba posztjáról Belénessy Csaba, a Magyar Távirati Iroda jelenlegi vezérigazgatója. Belénessy a testülettel kötött megállapodás szerint távozásakor hathavi fizetésének megfelelő összeget, vagyis a Népszabadság számításai szerint 11,4 millió forintot kap.
2012. október 26. 11:10
Újabb csoportos leépítést hajt végre november elején a Médiaszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alap (MTVA), 250-260 dolgozó elbocsátására készülnek a napokban – értesült a Népszabadság. Az MSZP szerint felül kell vizsgálni a közmédia elmúlt évi kiadásait.
2012. október 18. 16:13
Belénessy Csaba, az MTI vezérigazgatója január elsejével távozni készül a posztjáról – közölte Balogh László, a Közszolgálati Közalapítvány Kuratóriumának elnöke.
2012. szeptember 13. 9:48
A Balavány György magyar újságíró ellen nyilvános kritikái miatt a Magyar Távirati Iroda által kezdeményezett per dermesztő hatással lehet az internetszabadságra, és korlátozhatja a médiapluralizmust a világhálón – figyelmeztetett az EBESZ.
2012. szeptember 7. 14:56
Kevés az esélye, hogy a blogvilág tisztázatlan törvényi környezete, és a magánvélemény (még meglévő) szentsége mellett a dölyfös Belénessy célt érhet.
2012. szeptember 7. 8:15
Egyre több konkrét jel utal arra, hogy közmédia vastagon, tendenciózusan elfogult a hatalom javára, s az ellenzék kárára. S ezen a lehangoló tényen semmiféle per vagy ítélet nem változtat.
2012. szeptember 7. 8:10
A hvg.hu Vélemény rovatának szerzőiként ezúton fejezzük ki szolidaritásunkat szerzőtársunkkal, Balavány Györggyel, akit véleményéért 10 millió forintra perel az MTVA.
2012. szeptember 6. 17:22
Nem megsértődni kéne, hanem tenni a jó hírnév megőrzése érdekében – mondta a Mandiner.médiának Balavány György azzal kapcsolatban, hogy hitelrontás címén keresetet nyújtott be ellene az MTI Zrt. A publicista és ügyvédje, Schiffer András nem gondolják, hogy a nonprofit állami cég megnyerheti a kártérítést. Az ügyben az MTI vezetőjét is megkerestük.
2012. szeptember 6. 15:11
Schiffer András országgyűlési képviselő, ügyvéd, az LMP korábbi frakcióvezetője vállalta el Balavány György, a hvg.hu állandó bloggerének jogi védelmét – közölte az LMP.
2012. szeptember 5. 17:03
Hitelrontás címén nyilvános bocsánatkérésre, blogbejegyzései eltávolítására és 10 millió forint anyagi kártérítés kifizetésére kötelezné a hvg.hu állandó bloggerét, Balavány Györgyöt az MTI Zrt. A kereset szerint a blogger cikkeivel megsértette a cég jó hírnevét.
2012. augusztus 28. 16:13
Összesen 15 millió forintnyi jutalmat kapott a négy közmédia-vezér, Balogh László, a Közszolgálati Közalapítvány elnöke szerint azonban a négy vezérigazgató bére és prémiuma még így is jóval kevesebb, mint a korábbi közmédia-vezetők fizetése.
2012. augusztus 27. 15:39
A Népszabadságból egy ideje árad az értelmetlen gyűlölet az MTI felé. Eközben szerencsére gazdagon használja a híreinket (lásd a bulvárt is), vagy szabályosan feltüntetve a forrást, vagy pedig gyermeteg trükkel a másodközlőt jelölve meg forrásként.
Ítélet
2012. augusztus 21. 16:42
A Fővárosi Törvényszék ítélete értelmében másodrendű alperesként a Mandiner Kft. 500.000 Ft kártérítést köteles fizetni a Jobbik részére egy Semjén-előadásról szóló MTI-hír közzététele miatt. Az elsőrendű alperes, Semjén Zsolt esetében a bíróság nem állapított meg jogsértést.
2012. augusztus 15. 9:53
Mikor minden hírcsatorna a recessziótól volt hangos, a közszolgálati portál, a hirado.hu vezető híre arról szólt, hogy a fonalas zöldalgát nem kell kiszedni a Balatonból.
2012. augusztus 2. 10:40
A Frankfurter Allgemeine Zeitung egyik cikke megállapította, hogy bár a kormány a médiatörvénnyel pórázra akarta kötni az újságírókat, a kritikai újságírás mégsem halt ki az országban. „A kritikus riporterek egyszerűen csak csinálják tovább” – írták.
2012. augusztus 1. 10:10
Belénessy Csaba, az 131 éves hírügynökség vezérigazgatója beszél a közmédia arculatváltásáról.
2012. július 29. 9:44
A közszolgálati médiának lojálisnak kell lennie a kormányhoz és tisztességesnek az ellenzékhez – erősítette meg álláspontját Belénessy Csaba, az MTI vezérigazgatója Tusnádfürdőn. Hozzátette: a hírügynökség esetében nem sok értelme lenne a cenzúrának.
2012. július 25. 8:39
Kedden bemutatták a közmédia új arculatát, amely péntektől végérvényesen leváltja a korábbi designt. Vida Zoltán, a tervezőgárda vezetője a Mandiner.médiának az átalakítással kapcsolatban elmondta: nem csupán külsőségekről van szó, hanem a teljes vállalati filozófia reformjáról, amely egy valódi forradalom.
2012. július 23. 21:26
Az MTI, ahogy szokott, arcátlanul hazudott.
2012. július 17. 8:39
Így történhetett meg tehát az, hogy a főszerkesztő-helyettesi email éppen azt a vádat igazolta, amit pedig annyira cáfolni szeretett volna.
2012. június 6. 17:05
Az MTI továbbra is önálló médiaszolgáltató intézmény, a törvényben rögzítettek szerint – áll Belénessy Csabának, az MTI Nonprofit Zrt. vezérigazgatójának szerdai közleményében.
2012. május 27. 15:33
Ismét helyesbítette 2012. május 2-án megjelent, az úgynevezett napraforgoblog Kinek a zsoldosa Ángyán József? című blogbejegyzésén alapuló hírét a Magyar Távirati Iroda (MTI). A jó hírnévhez való jog megsértésére alkalmas hír megjelentetéséért Ángyán Józseftől és az olvasóktól elnézést kértek.
2012. május 22. 14:00
Egyértelműen komoly problémák adódtak az MTI elmúlt egy évi működése során, erre próbál megoldást találni Belénessy Csaba vezérigazgató és a kuratórium. A Távirati Iroda munkatársai és a kuratórium egyes tagjai szerint ugyanakkor aggodalomra adhatnak okot a júniustól éltebe lépő változások.
2012. május 21. 8:53
Helyreigazítást adott ki az MTI a napraforgoblogról átvett Kinek a zsoldosa Ángyán József? című blogbejegyzésen alapuló, május 2-án megjelent hírrel kapcsolatban.
2012. május 14. 16:49
A lap úgy tudja: június 1-jével 49 főre csökken a távirati iroda létszáma, a többi 110-120 ember átkerül a médiaszolgáltatási alaphoz.
2012. május 12. 13:02
A múlt héten a Magyar Távirati Iroda fontosnak tartotta közhírré tenni egy napraforgo966 fantázianevű blogger bejegyzését.
2012. május 12. 9:58
A közszolgálati újságírók nyilvános politikai aktivitásának korlátozását akkor lehetne kezdeményezni, ha először a közmédián belül tennék egyértelművé az etikai elvek betartásának fontosságát.
2012. május 5. 11:45
A közpénzen fenntartott nemzeti hírügynökség nem tartotta magát a bulvársajtó aljának szabályaihoz.
2012. május 5. 9:50
Az MTI Nonprofit Zrt. működése megfelel a hatályos törvényi szabályozásnak – derült ki a Közszolgálati Médiaszolgáltatók Közös Felügyelő Bizottsága közleményéből. A vizsgálatot Papadopulosz Péter kezdeményezte a hírek és hírműsorok gyártásával kapcsolatban.
2012. május 4. 10:34
Mint egy valódi blog szerzője, kikérem magamnak, hogy a Napraforgoblogot egy lapon említsék velünk. Ez csupán egy digitális röpcédula, névtelen gyalázkodás.
2012. május 4. 8:58
Hogy mennyire érti a nemzeti hírügynökség az újmédiát, azt mi sem mutatja jobban, mint hogy elsőre egy árva link nélkül sikerült a Névtelen/Zöldmezős Blogger írását közölniük.
2012. május 3. 7:24
A napraforgo blog létezik és mi úgy ítéltük meg, hogy az MTI által idézett írásnak hírértéke van.
2012. május 3. 7:13
Követelem, hogy indítsanak azonnali vizsgálatot annak kiderítésére: hogyan fordulhatott elő, hogy egy ilyen 1 napos blog első és egyetlen bejegyzése vezető hírré válhatott az MTI-nél?
2012. május 2. 21:41
De hogyan lesz hír a nemzeti hírügynökségnél egy tényleg névtelen blogger teljesen ismeretlen blogjában megjelentekből órákon belül?
2012. május 2. 18:51
Az LMP és minden jóérzésű magyar polgár nevében követelem, hogy az MTI azonnal adjon ki helyesbítő közleményt, és tegye világossá, hogy az általa kiadott hír minden alapot nélkülöz.
2012. május 2. 16:44
És láss csodát, a szerző ma regisztrált a bloghun, és ez az első és egyetlen bejegyzése.
2012. május 2. 15:34
Rákerestünk mind a blogra mind a bejegyzés címére mind szövegrészletekre – nincs találat.
2012. április 28. 16:38
Érdemes volna közpénzből dagasztani – nem az „MTI Hírcentrum” nevű fikciót, hanem magát a független és önálló nemzeti hírügynökséget.
2012. április 23. 11:11
A mai MTI-hez hasonló ingyenes nemzeti hírügynökség a világban szinte nem létező szervezeti forma, én csak egy ilyenről tudok: az Azerbajdzsáni állami hírügynökség.
2012. április 21. 10:35
Nyílt levéllel fordult Szalai Annamáriához az MTI üzemi tanácsa, illetve szakszervezete, valamint az MTVA telephelyi üzemi tanácsa, kérve a közszolgálati hírügynökség önállóságának visszaállítását. Szalai Annamária válaszlevelében azt kérte, hogy a levélírók a munkáltatókhoz forduljanak.
2012. április 16. 14:27
A Magyar Nemzet online főszerkesztője lett az MTI Hírcentrum igazgatói posztjáról Lomnici Zoltán egykori főbíró kiretusálása miatt távozni kényszerült Élő Gábor – írja az Index.
2012. április 16. 12:59
Sem Amerikában, sem Magyarországon nincs, mert nem is lehet törvény arra, hogy ki mit és hogyan vitathat meg online.
Naphegy
2012. április 11. 9:33
Körlevélben szólította fel a Magyar Távirati Iroda újságíróit Belénessy Csaba, hogy tartózkodjanak a nyilvános politikai megnyilvánulásoktól, például a közügyeket véleményező Facebook-posztoktól. A pontos iránymutatás kidolgozásával az üzemi tanácsot bízta meg a vezérigazgató.
2012. március 21. 6:39
A határon túli magyarság egyre nagyobb arányban szerepel a magyar közmédiában, a nekik szóló rétegmagazinok mellett a fő műsoridőben sugárzott hír- és háttérműsorok is foglalkoznak ügyeikkel – közölték a közmédiumok vezetői.

összesen: 165 db | 18 db/oldal

első vissza 1 2 3 4 5 6 7 8 9 10 következő utolsó