Nagy László

Magyar Állami Népi Együttes
2016. szeptember 6. 7:35
Negyvenéves korra tönkremenő ízületek, alacsony fizetés, napi 5-6 óra próba, majd maszek tánctanítás – többek között ezek a nehézségek jellemzik a hivatásos néptáncosok életét, akik mégsem cserélnének senkivel. Az idén 65 éves Magyar Állami Népi Együttes táncosainak elszántságát, hivatástudatát és felkészültségét csak a profi sportolóékhoz lehet talán hasonlítani, itthon még sincsenek annyira „kirakatban”, pedig külföldi turnéikon rendszerint hatalmas ovációval jutalmazzák őket. Darabjaik nem pusztán a nép táncainak bemutatását szolgálják, hanem zömében önálló táncszínházi alkotások. Idén is több új alkotás került színpadra. Hivatásos táncosokkal beszélgettünk.
2016. április 27. 22:04
Sötét akarat és tiszta múlt között egyensúlyoz a Násztánc című előadás. A Magyar Állami Népi együttes olyan koreográfiát ad elő, ami egyszerre érzékletes és elgondolkodtató. Mit jelent ma az ünnep? Hova lett a régi, tiszta ceremónia? Erre keresik a választ.
2016. április 14. 22:18
Nagy László jellemábrázolása hihetetlenül pontos, a figurái a mai világban is ugyanúgy megtalálhatók. Hogy hogyan ültettem át mindezt a tánc nyelvére? Eklektikusan gondolkodtam. A néptánc alapjaiból indultunk ki. Interjú.