Navracsics Tibor

2015. augusztus 19. 15:02
Augusztus 20. az egyik legrégibb magyar ünnepnapunk, nagyszabású keretek között ünneplik országszerte. Programajánló következik az állami és egyházi szervezésű rendezvényekből. A legmagasabb magyar állami kitüntetés, a Szent István Rend ünnepélyes átadása 11 órakor lesz a Sándor-palotában. A fővárosban délután 5 órakor kezdődik ünnepi szentmise a Szent István-bazilika előtt Erdő Péter bíboros, esztergom-budapesti érsek vezetésével.
2015. július 31. 10:54
Az oktatásért, kultúráért, ifjúságért és sportért felelős uniós biztos Kapolcson, a Művészetek Völgye Design Terminál Udvarában tartott csütörtöki kerekasztal-beszélgetésen úgy fogalmazott, hogy míg a gazdaság területén Európa versenyelőnye Amerikához viszonyítva kérdéses, addig a kreatív iparban, amely Európában 7-8 millió embert foglalkoztat, nagyhatalomnak számít.
Music Hungary
2015. június 1. 14:55
Ki hitte volna, hogy egyszer Eger lesz a magyar zenei élet fellegvára, vidéki sűrűsödési pontja? Hogy az egri csillagok majd popcsillagokat is jelentenek májusban vége felé minden évben? Ha csak néhány napra is. Pedig így van. A harmadik Music Hungary-val olyan konferenciát (és Feszt! Eger néven fesztivált is) rittyentett a város és a Sziget szervezőbrigádja, hogy csak lestünk. Habár csütörtökön politikushiány volt, péntekre a lobbizás is eredményre vezetett. Körvonalazódni látszik egy ötlet, amely pénzt juttatna a magyar alkotóknak. Van mit tenni. A ProArt által a konferencián bemutatott zeneipari jelentés megmutatta: európai és régiós összehasonlításban is nagyon rosszul állunk.
2014. március 25. 13:48
A XXI. Budapesti Nemzetközi Könyvfesztivál díszvendége Törökország és Sofi Oksanen finn író lesz április 24. és 27. között. A rendezvényre 33 országból 64 ismert külföldi alkotót, illetve 446 magyar írót várnak.
Kultúra
2014. január 3. 16:58
Navracsics Tibor ünnepi beszédében elmondta: a Zágrábi Magyar Intézet elsődleges célja, hogy a horvát közvéleményt az eddiginél is jobban megismertesse a magyar tudományos és kulturális eredményekkel. De tárt karokkal várják a horvátországi magyarokat is.
2013. augusztus 3. 14:32
Többfunkciós szabadidőpark épül a Veszprém megyei Nemesvámoson, amelynek első elemét, egy búbos kemencés körpavilont szombaton avatott fel Navracsics Tibor miniszterelnök-helyettes.
2013. július 30. 13:35
Húsz ország több mint 160 csapata vesz részt az augusztus 11. és 17. között Veszprémben és környékén sorra kerülő Cell-Cup nemzetközi kézilabda fesztiválon.
2013. június 20. 11:48
Nagyszabású ünnepséggel köszönti az Európai Unióhoz csatlakozó Horvátországot Pécs június 30-án, az eseményen a tervek szerint részt vesz és beszédet mond Navracsics Tibor miniszterelnök-helyettes is.
2013. február 11. 11:48
Szombaton kezdetét vette a 63. Berlini Nemzetközi Filmfesztivál magyar kísérőrendezvénye, a Cinema Total, melyet Navracsics Tibor nyitott meg.