Nemzeti Színház

Maradna
2017. május 11. 11:09
A Nemzeti Színház jelenlegi igazgatója az évadnyitó sajtótájékoztatón jelentette be, hogy újra pályázni fog a teátrum vezetői posztjáért.
2016. szeptember 15. 14:33
A Nemzeti Színház nyílt napra várja az érdeklődőket szeptember 24-én. A programok között szerepel nyílt próba, villámrandi a társulat színészeivel, filmvetítés és más izgalmas programok. Este Csongor és Tünde előadással zárul a nap, ami narrálással lesz látássérültek számára is élvezhető.
Elmegy
2016. szeptember 6. 8:30
Ősztől már nem lesz a Nemzeti Színház társulatának tagja Reviczky Gábor, hanem inkább szabadúszónak áll. A színész egészségügyi okokra hivatkozva távozik a színháztól.
2016. június 8. 13:14
Én már nem hőbörgök. Teszem a dolgom. Ez az ország, ezt az irányt megszavazta, és szerintem még egyszer meg fogja szavazni. Tehát, lehet, hogy én gondolom rosszul, hogy mi a jó út. Interjú.
2016. május 13. 11:37
Nem szeretnék a Nemzetiből nyugdíjba menni, nem egészséges, ha egy ilyen intézményt valaki túl hosszú ideig vezet. Interjú.
2016. május 5. 11:01
Én alá kell, hogy rendeljem magam a színház érdekeinek. Az, hogy én csak most először rendezek stúdióban, azért van, mert a nagyszínpadi repertoárt kellett építeni. Interjú.
2016. március 16. 18:18
Szerdán megválasztották a nemzet színészei, ki kerüljön a február 25-én elhunyt Psota Irén helyére a testületbe. A színészlegendák úgy döntöttek, hogy Almási Éva legyen az új tag.
Magyar filmek
2016. március 7. 7:53
A Liza, a rókatündér című filmet találta a Filmakadémia a legjobb nagyjátékfilmnek, a műalkotás 18 kategóriából 7 díjat nyert el. Díjazták többek között a Félvilágot, a Betonzajt, a Driftert, valamint a Kojot és a szikla című alkotást is. A versenyen a Saul fia ugyan nem indult, a zsűri mégis különdíjjal jutalmazta.
2016. február 4. 18:58
Középiskolások jelentkezhetnek a Nemzetiszínháztörténeti vetélkedő elnevezésű megmérettetésre. Az idei vetélkedő vezető témája Vörösmarty Mihály műve, a Csongor és Tünde.
Három év után
2015. november 30. 20:35
A Nemzeti Színházban lesz látható az Alföldi Róbert által rendezett Senza Sangue című előadás a jövő évi Armel Operafesztiválon a jegy.hu rendszere szerint. Majdnem napra pontosan három év után kerül újra Alföldi-rendezés a Nemzeti színpadára.
Törőcsik 80
2015. november 23. 21:54
Számos színész, zenész és énekes közreműködésével készült gálával ünnepelte a Nemzeti Színház Törőcsik Mari 80. születésnapját hétfőn. Balog Zoltán emberi erőforrások minisztere az este folyamán bejelentette, hogy létrehozzák a Törőcsik Mari-ösztöndíjat, amivel nehéz sorsú fiatal színésznövendékek kaphatnak majd.
2015. november 12. 8:58
Sohasem leszünk gazdasági nagyhatalom, de kultúrában azok vagyunk – mondta Vidnyászky Attila, a Nemzeti Színház igazgatója miután szerdán átvette a legjobb rendezésért járó elismerést a Los Angeles–i Magyar filmfesztiválon. A fődíjat viszont a Saul fia vitte el.
2015. november 3. 11:09
Halj meg és nagy leszel! címmel november 5-én mutatja be zenés monodrámáját Hobo (Földes László) a Nemzeti Színházban Vidnyánszky Attila rendezésében.
2015. október 25. 18:31
Alföldi Róbert jobban állta az ütéseket, de láttam, mit gyötrődött Jordán Tamás és mit kap most Vidnyánszky Attila – okkal, néha ok nélkül. Interjú.
2015. október 2. 13:54
Sepsiszentgyörgyi, szatmárnémeti, komáromi és zentai előadásokat is vendégül lát ősszel a Nemzeti Színház.
2015. szeptember 15. 10:06
Megkezdődött az évad a Nemzeti Színházban, ahol szeptemberben két bemutatóval, a Színházak éjszakáján nyílt nappal és koncerttel várják a közönséget.
2015. június 15. 11:41
A Nemzeti Színház Isten ostora című produkciója lett a legjobb előadás a 15. Pécsi Országos Színházi Találkozón. Páva Zsolt, a vendéglátó város polgármestere a tíznapos esemény szombati díjkiosztó gálaestjén azt ígérte: a fesztivált a jövőben is megrendezik Pécsen.
2015. április 22. 20:20
Válaszolt Vidnyánszky Attila levelére a bécsi Burgtheater intendánsa, de azt nem hozza nyilvánosságra. Annyit azért elárult, hogy megtiszteltetésnek vették a MITEM-en való részvétel lehetőségét, az ő színházukban pedig véleményszabadság van.
2015. április 22. 19:52
Az külföldiekkel szembeni kioktatás rossz példájának nevezi a Burgtheater színészeinek pesti akcióját Andreas Unterberger, a Die Presse és a Wiener Zeitung volt főszerkesztője, aki ma Ausztria vezető politikai blogjának szerzője. Unterberger brilliánsnak tartja a magyar választ.
2015. április 21. 10:20
Martin Reinke, a Burgtheater színésze Csehov: Sirály című drámájának előadását követően olvasott fel rövid üzenetet a Nemzeti Színház közönségének.
Osztrák aggodalmak
2015. április 20. 8:47
A bécsi Burgtheater vasárnapi esti előadása után a magyarországi demokráciáért aggódó levelet olvastak fel a Nemzeti Színházban, a darab rendezője pedig el sem ment a tervezett közönségtalálkozóra. A közönség egy része tapsolt, a másik része fütyült, Vidnyánszky Attila nagyvonalúan oldotta meg a helyzetet – írja a Válasz.
2015. április 13. 16:55
A Nemzeti Színházban végzett munkám jutalmának tekintem, hogy miután el kellett jönnöm, meg tudtam őrizni a művészi-egzisztenciális függetlenségemet. Interjú.
2015. április 2. 16:05
Az eszköztárát tekintve totális színházat csinálok, magamat sem kímélem, nyilván a nézőt sem. Úgy gondolom, hogy a színház nagyon komoly eszköz, hogy az életünket érintő lényeges, nagy, végső dolgokról beszélhessünk. Interjú.
„Tánc nélkül negyed ember sem vagyok”
2015. március 14. 13:55
A néptánc segít kitisztázni az összekeveredett nemi szerepeket Berecz István, a Felszállott a páva első versenyének szólótáncos nyertese és a Fonó új művészeti vezetője szerint. Berecz a Mandinernek a néptánc által megőrzött férfiképről; az első világháború emlékére rendezett, első saját darabjáról; a népdalok elementáris voltáról és örök aktualitásáról is beszélt. Kell-e erővel megtartani a népi kultúrát? Lehet-e híd a néptánc szlovákok és magyarok közt? Mire jó a kalap? Interjú.
2015. március 3. 21:37
Andorai Pétert választották a Bitskey Tibor helyére a Nemzet Színészének. A színművész elmondta: meglepte az elismerés, amit szerinte inkább a filmes munkái miatt kapott.
2015. január 29. 16:29
Vidnyánszky a magyar színjátszás korszakos alkotójának indult. Érvényes visszacsatolás és szuverén ítéletű alkotótársak nélkül azonban pontosan úgy elszürkül és tönkremegy az életműve, ahogy mindenkié, akit az őbelőle élők zsenitudattal áldanak és vernek meg.
2014. július 24. 7:39
A művészi szabadságnak, Vidnyászky világszínház felé kacsingató koncepciójának bizony nem szabad, hogy határa legyen. Ha korlátozzuk, akkor a lényegétől fosztjuk meg. Ezt Eperjesnek illene megértenie.
Ahogy (nem) tetszik
2014. július 22. 13:38
Közös megegyezéssel távozik a Nemzeti Színház vezérigazgató-helyettesi posztjáról Eperjes Károly. A színész maga kérte felmetését, melyet a Magyar Teátrumnak azzal indokolt, hogy lelkiismeretileg nem ért egyet bizonyos produkciókkal, illetve számára nem mindig és nem mindig jól jelentek meg a színpadon azok az értékek, amelyeket a pályázatban megfogalmaztak.
2014. június 14. 13:16
Nem tartozom sehová. Ezeknek náci vagyok, azoknak kommunista, a harmadiknak büdös zsidó: ebből látszik, hogy tök jó helyen állok. Interjú.
2014. május 5. 11:48
Vidnyánszky Attila szerint neki köszönhetően lett nyereséges 2013-ban a Nemzeti Színház, nem pedig Alföldi első félévének.
2014. március 27. 16:08
A Madách Nemzetközi Színházi Találkozón két hét alatt 13 ország 20 előadását játsszák a Nemzeti Színházban.
2014. március 24. 10:27
A Budapesti Tavaszi Fesztivál keretében tizenhárom ország tizenkilenc előadása látható a Nemzeti Színházban a március 26-tól április 7-ig tartó Madách Nemzetközi Színházi Találkozón.
2014. március 3. 10:38
Az új felállású Nemzeti óriási lehetőség számunkra, hogy megértsük: ami konzervatív, az nem maradi; amiben szeretet van, az nem csöpögős; ami optimista, az nem bugyuta; ami formabontó, az nem önmagáért és az alkotó dicsőségéért való.
2014. február 18. 11:52
Moszkvai és szentpétervári színházak látogatnak hazánkba a 34. Budapesti Tavaszi Fesztiválra. A szervezők remélik, hogy a meghívásra oroszországi vendégszereplés lesz a válasz.
2014. február 16. 14:22
Ezen aggasztó hírek miatt jelen helyzetben számunkra úgy tűnik, a Burgtheater nem a megfelelő helyszín ahhoz, hogy egy másik ország ügyeivel kapcsolatban a közvetítő szerepét betöltse – mindaddig, amíg saját financiális és etikai ügyeit nem rendezi.
2013. november 26. 10:27
Arra a színjátékra szeretném felhívni a figyelmet, amit manapság a legtöbb nézőtéren tapasztalhat a gyanútlan látogató, vagyis az előadó művészetnek álcázott gátlástalan és egyoldalú politikai kampányra.
2013. november 21. 8:37
„Erőt sugároz, ha a hatalom azt mondja: erős vízióm van az országról, a nemzetről, neked más víziód van, mutasd meg. Ez lenne a lényeg: eljutni a kíváncsiságig” – mondja a színész a Heti Válasz mai lapszámában megjelenő nagyinterjúban.
2013. november 4. 18:32
Vidnyánszky Attila marad a Magyar Teátrumi Társaság elnöke, így döntöttek a szervezet hétfői tisztújító közgyűlésének résztvevői Budapesten. A tagság egyöntetűen támogatta a Nemzeti Színház igazgatóját, aki komoly lehetőségeket lát a jövőben.
2013. november 4. 11:56
Az üzenet nyilván ugyanaz lenne, mint a Nemzeti évadnyitó előadásában: ami új, az rossz, meg kellene maradni a múltban és papírra írni levelet tollal.
2013. október 18. 9:07
Hogy ilyen konfliktustalanná vált az új Nemzeti bemutatkozása, az nem csak értelmezési kérdés, azt talán egyfajta megfelelési vágy is alakította: itt most az emberi jónak kell mindenáron megmutatkoznia.
2013. október 16. 12:00
A rendhagyó beszélgetések következő vendége Oravecz Péter költő, zenész lesz október 16-án, 19:30-tól a Nemzeti Színház Kaszás Attila Termében.
2013. október 10. 21:12
Nyitott befogadóként minket biztosan nem fog kitéríteni a hitünkből, ha a színpadon Eperjes Károly hátraveti loknijait, vagy Trill Zsolt kacéran tekint majd Szatory Dávidra.
2013. október 3. 9:17
Vidnyánszky Attila új Nemzeti Színházának első saját darabja, Tamási Árontól a Vitéz lélek leginkább középszar. Nagyon nem lehet belekötni (azért itt bele fogok), csak éppen megint elloptak három órát az életemből.
2013. október 1. 10:18
Nagyjából Ihos József feledhetetlen Kató nénije szintjén megy a népiesség, csak nem annyira humoros.
2013. szeptember 30. 19:45
A Nemzeti élén végre nem Alföldi Róbert pusztít, akinek művészi zsenialitását nem vonom kétségbe, de emberi alkalmatlanságát egy ilyen színház vezetésére egyértelműnek tartom.
2013. szeptember 30. 10:43
Míg tavasszal izzadt pólós egyetemisták és kisírt szemű, középkorú Alföldi-rajongó hölgyek ültek a székekben, most minden harmadik néző úgy nézett ki, mint Mádl Dalma.
2013. szeptember 29. 14:34
Abban a szerencsés helyzetben voltam, hogy megnézhettem a Nemzeti Színház évadnyitó előadását.
2013. szeptember 28. 12:34
Jött a standing ovation, amely hasonlított azokra a néhány hónappal ezelőtti jelenetekre, amelyeket Vidnyánszky politikai tüntetésnek aposztrofált.
2013. szeptember 19. 21:38
Tisztelettel kérjük, ne sulykolja a továbbiakban, hogy az utolsó félév jegyvásárlási hulláma politikai demonstráció volt.
2013. szeptember 18. 11:51
Egyáltalán nem az a baj Vidnyánszkyval, hogy a jobboldalhoz lojális, hanem az, hogy folyamatosan fröcsög még mielőtt bármit is bizonyított volna.
2013. szeptember 17. 11:17
Biztos vagyok abban, hogy mi is megtaláljuk majd a közönségünket. Interjú.
2013. szeptember 16. 15:31
A rendhagyó irodalmi sorozatban elismert kortárs költők lépnek színpadra, és hétköznapi vagy éppen nem hétköznapi oldalukról mutatkoznak meg a Nemzeti Színház Kaszás Attila-termében.
Visszautasítva
2013. szeptember 13. 15:49
Továbbra is fenntartja a Nemzeti Színház a bécsi Burgtheaternek szóló meghívást a jövő év elejére tervezett első nemzetközi színházi fesztiválára ‒ közölte a budapesti teátrum arra reagálva, hogy a bécsi intézmény pénteken arról adott tájékoztatást, hogy nem fogadja el az invitálást.
Nem jönnek
2013. szeptember 13. 14:42
A bécsi Burgertheatert is meghívta tavaszi nemzetközi színházi fesztiváljára a Nemzeti Színház. Az osztrák teátrum azonban nemet mondott a felkérésre, mondván nem akarják, hogy a Burgertheater hírnevét használják a „magyar kultúrpolitika megtépázott renoméjának a kijavítására”, illetve Balog Zoltán és Vidnyánszky Attila másként állította be korábbi találkozásaikat, mint ahogy azok zajlottak.
2013. szeptember 2. 9:18
Eszenyinek tehát nincs veszítenivalója – mert a Vígszínház nem veszítenivaló. Ha átvette a Mephistót, akár játszhatja is minden nap, ettől nem ront és nem javít a – nemlétező – esélyein.
2013. augusztus 27. 14:11
„Befogadott előadásként” fogja játszani a Nemzeti Színház a debreceni Csokonai Színház több, Vidnyánszky Attila által rendezett előadását – írja a 7ora7.hu.
2013. augusztus 21. 14:17
Megtartotta évadnyitó társulati ülését a budapesti Nemzeti Színház szerdán. Az eseményen az emberi erőforrások minisztere arról szólt, hogy a társulat nehéz feladat előtt áll, amelynek teljesítéséhez a kulturális kormányzat minden szükséges segítséget meg fog adni.
2013. augusztus 20. 11:39
Idén augusztus 21. és 25. között rendezik meg Kőszegen a Tranzit Fesztivált, Magyarország egyik legjelentősebb közéleti kérdésekkel foglalkozó ifjúsági rendezvényét. A Kommentár Alapítvány által 2009-ben kezdeményezett rendezvényen többek között Balog Zoltán és Hiller István a kultúrpolitikáról, Rogán Antal és Schiffer András az Országgyűlés elmúlt három évének teljesítményéről fog vitázni. Esténként koncertezik a Quimby,a Magna Cum Laude, a Balázs Elemér Group, Ferenczi György és a Rackajam.
2013. augusztus 1. 15:29
Egzisztenciális kényszerek miatt is mind többen próbálnak igazodni. Interjú.
2013. július 5. 18:44
Az már korábban kiderült, hogy az immáron Vidnyánszky Attila vezette Nemzeti Színház új évadának első bemutatója Tamási Áron Vitéz Lélek című darabja lesz. Most azonban kiderült az is, milyen új előadások várhatók még az évadban. Egyebek mellett jön a Johanna a máglyán, az Ahogy tetszik és a János vitéz is.
2013. július 3. 8:55
Együttműködési megállapodást írt alá a Nemzeti Színház, a Veszprémi Petőfi Színház és a balatonfüredi önkormányzat. Arról állapodtak meg, hogy 2014-től kezdődően még erőteljesebbé, hatásosabbá és kiterjedtebbé teszik eddig is meglévő együttműködésüket.
2013. július 2. 10:10
Lehet, hogy Alföldiék konkrétan Vidnyánszkyra gondoltak a Mephistónál, de Hendrik Höfgenként viselkedik ma számos, szellemi-művészi tevékenységéért egyébként tisztelt kortársunk is.
2013. július 1. 11:39
Csak csináltam azt, amiben hiszek, és nagyon nagy baj van az országban, ha már hősiesnek számít az, ha valaki nem próbál megfelelni a hatalomnak és igazodni. Interjú.
2013. július 1. 10:50
Kállai Ferenc, a nemzet színésze mellszobrának felavatásával kezdődött el vasárnap Budapesten a Nemzeti Színház gálaestje, amellyel az „Alföldi Róbert vezette öt évet” búcsúztatták el az évad utolsó napján.
2013. június 28. 14:39
Vidnyánszky Attila bejelentette, hogy társulatával készen áll a Nemzeti Színház új korszakának megnyitására. Augusztus közepétől lehet jegyeket és bérleteket váltani a színház új évadának előadásaira, az idény Tamási Áron Vitéz lélek című drámájával indul a fővárosi teátrumban.
2013. június 23. 22:54
Láttam Gazsó Györgyöt a közönségben, akit anno Alföldi bocsátott el, mégis eljött. Szép gesztus.
2013. június 23. 11:51
Véget ért az Alföldi-korszak a Nemzetiben, a direktor szerint nagyobbá tették a nemzetet ezzel az öt évvel.
2013. június 23. 9:37
Mintegy húszperces tapssal búcsúztatta a közönség a Nemzeti Színház Alföldi Róbert nevéhez fűződő korszakát a társulat utolsó előadásán, szombaton.
2013. június 22. 13:57
A Mephisto Alföldi Róbert utolsó rendezése a Nemzeti Színházban.
2013. június 14. 12:18
Lejárt Robi öt éves megbízatása. Amikor Jordáné járt le, akkor is voltak, akik azt mondták, az akkori politikai vezetésnek tetsző igazgatót neveztek ki.
2013. június 7. 10:42
Azért vannak melegek, zsidók, cigányok a világon mert így teremtette a Jóisten. Ha nem tetszik, tüntess azért is, hogy miért van este a nappal után. Interjú.
2013. június 3. 12:44
Az elegancia az, ami a mostani, sértett panaszukkal a fél világot körbeházaló, a szoclib kormányzatok által kinevezett vesztesekből oly nagyon hiányzik.
2013. május 31. 19:42
Nagy problémának tartom, hogy olyan világban élünk, amikor azon kell gondolkodnunk, mennyire kell a hatalommal barátkoznunk, vagy kiegyeznünk. Interjú.
2013. május 31. 9:46
Június 30-án, vasárnap 18 óra és éjfél között rendezik a Nemzeti Színház Alföldi-korszakának záróeseményét. A gálaestre szóló jegyeket június 2-án kezdik árusítani, de akinek nem sikerül jegyet váltania, az is követheti majd a műsort a színház főbejárata előtti kivetítőn.
2013. május 28. 12:36
Az Index a Vidnyánszky-színház első jegyeiért sorban állókat faggatta a Nemzeti Színház mibenlétéről.
2013. május 27. 12:07
És hogy ki lett a show győztese? Hát az állam. Vajon csak a magyar verziónak ez a végeredménye?
2013. május 24. 17:51
Social Error – The Last Man in Budapest címmel a Szputnyik Hajózási Társaság nemzetközi koprodukcióban készült előadásának magyarországi bemutatóját láthatja a közönség a Nemzeti Színház nagyszínpadán szombaton. A projekt kiindulópontja egy kérdés: miért nem tud az ember olyan társadalmi formát létrehozni, amelyben a többség boldogan tudna élni?
2013. május 24. 9:37
A KISZ, az MSZMP, az MDF és a Demokratikus Charta után a Fidesznél landoló Kerényi Imre az alkotmányos gondolkodás népszerűsítése mellett a magyar kultúráért is bármikor kész életét és vérét adni.
2013. május 23. 17:37
Sajnálom, hogy a jelenlétemben igaztalan és bántó szavak hangoztak el a Nemzeti Színház eddigi műsoráról. Hibáztam, amikor nem igazítottam helyre ezeket a szavakat.
2013. május 23. 15:55
Kerényi és Fekete nem más, mint a késő orbánizmus szimbóluma a XXI. század Magyarországán.
2013. május 23. 12:56
Akkoriban fogtak meg, amikor még fiatalok voltak. Elhittem, hogy valóban változtatni akarnak. Hogy nem állnak majd be a farkasok közé. Interjú.
2013. május 23. 10:08
A Nemzeti Színház új vezetője elítélte Kerényi Imre buzizását, majd azt mondta: szerinte is túl sokat foglalkoznak a melegekkel Alföldi Nemzetijében.
2013. május 22. 18:00
Helyetted szégyellem magam, Imre.
2013. május 22. 10:53
A Nemzeti Színház jövő évadának első előadására, Tamási Áron Vitéz lélek című művének bemutatójára árusítja a jegyeket vasárnap a Vörösmarty téren a teátrum júliustól kinevezett vezetője, Vidnyánszky Attila a társulat új tagjaival.
2013. május 21. 15:46
A miniszterelnöki megbízott szerint az Alföldi-féle Nemzeti Színház nagyszerű, csak „semmi közünk hozzá”.
2013. május 21. 10:12
Ügyekért dolgozom, nem azért, hogy hatalmat szerezzek, vagy elismerést nyerek. Interjú.
2013. május 20. 15:30
A Mephisto Stohl András megkérdőjelezhetetlen tehetségről tanúskodó alakítása és az összes színész kiváló játéka mellett is újabb példája annak, hogy Alföldi igazgatóként maradandóbbat alkotott, mint rendezőként.
2013. május 15. 23:59
Kijelentem, hogy az Újszínház által képviselt művészi szemlélet semmilyen módon és semmilyen formában nem köthető a Nemzeti Színház eddigi művészi munkájához.
2013. május 10. 9:12
Pénteken este mutatják be Alföldi Róbert utolsó nemzeti színházbeli rendezését, a Mephisto című előadást. A rendező az MTI-nek elmondta: a hatalom és a művész viszonyát vizsgáló darabot aktualitása miatt tűzik műsorra, de a darabválasztásnak nincs köze a Nemzetiben zajló változásokhoz.
2013. május 7. 14:57
Alföldi Róbert kitűnően vezette a Nemzetit, megérdemelné a folytatást. Ezért szavaztam rá. Interjú.
2013. május 7. 9:33
Vidnyánszky Attila, a Nemzeti Színház leendő igazgatója közölte azt is, hogy a színházi bizottság elnöki posztjáról visszalép, a teátrumi társaságban betöltött elnöki tisztségéről a további döntések a szervezet legközelebbi, tisztújító közgyűlésén születnek meg.
2013. május 4. 16:20
Hobo és Reviczky jön, Bodrogi és Törőcsik marad a Nemzeti Színház megújuló társulatában.
2013. február 23. 13:58
Igazgatóságom második évében világossá vált, hogy az eredetileg elképzelt művészeti koncepciót nem tudjuk végigvinni. Interjú.
2013. február 22. 17:45
A március eleji rendezvényen a legjobb budapesti színházi műhelyek mutatkoznak be 8 nap alatt 20 előadással.

összesen: 94 db | 18 db/oldal

első vissza 1 2 3 4 5 6 következő utolsó