NKA

2016. december 5. 7:17
„Az állam elkezdte támogatni a könnyűzenét. Ez jó. Visszásan hatna, ha elkezdenék politikai fejtegetésekbe bocsátkozni. Úgy tűnne, hogy felveszem a lóvét és még okoskodok is” – mondja az Ivan & the Parazol frontembere. Vitáris Iván szerint azért egy áfacsökkentés ráférne a szektorra, de sokkal nagyobb szívfájdalom, hogy Bródy nem mesél a féktelen csajozásokról. Igaz, ő sem. „Csakhogy én nem is csajozom!” A 25 éves énekes és bandája nagy fába vágja a fejszét decemberben: a Müpában játszanak Syriust. Merthogy „ötnegyedben is lehet ám bulizni”. Interjú.
2016. október 2. 19:00
Ahogyan ez az elmúlt években már tradícióvá nemesedett, a zenekar ebben az évben is megrendezi a Nem adom fel! együttessel közös fellépését, amelyet a Down Alapítvánnyal karöltve szerveznek. A rendezvénnyel több dolgot is szeretnének bemutatni: Egyrészt azt a nyilvánvaló tényt, hogy a zene mindenkié, ez az a közös nyelv, amelyet kortól és élethelyzettől függetlenül megért és beszélhet bárki, akinek a szíve és lelke a helyén van. Másrészt – és ennek az eseménynek ez a legfontosabb tanulsága –, hogy erőfeszítéssel és hittel minden nehézség megoldható, és minden cél elérhető. Persze csak akkor, ha az ember valóban nem adja fel... A színpadon tehát igazi zenészek állnak majd, ízig-vérig előadók, akiket ugyanaz a cél vezérel: szórakoztatni, elvarázsolni és szeretetet adni. Teszik majd ezt mindannyian a maguk módján és eszközeivel, de ugyanazzal az elhivatottsággal és lelkesedéssel műfajtól, hangszertől és zenekartól függetlenül. Bízunk benne, hogy Önt is érdekli a sokszínűség, a különböző módon és formában megszólaló zene, valamint az ebből fakadó közös élmény. Támogatók: a Down Alapítvány, a Nem adom fel! és az NKA
Papucs orrán pamutbojt
2016. szeptember 26. 10:08
A nyolcvanéves Csukás István tiszteletére szülővárosában állítottak szobrot egyik mesehősének, Pom Pomnak. Kecze István polgármester szerint Bagaméri-szobruk is van már, és Süsü előtt is hasonló módon terveznek tisztelegni, sőt, ő még játszóteret is kap.
2016. február 22. 19:33
A választói akarat nemcsak a politikai hatalmat, hanem ennek részeként például a kultúrpolitikát is szükségképpen átformálja: az a nézet tehát, hogy a kulturális autonómia automatikusan felülírná a választói akaratot, nemcsak antidemokratikus, hanem demagóg is.
2016. január 4. 4:35
A Fidesz-kormány kultúrpolitikája hosszú évek óta változatlan, ez volt igaz 2015-re is. Központi eleme az első Orbán-kormány megalakulása óta ugyanaz, nem győzöm elégszer ismételni: merjünk nagyok lenni.
Folk-front
2015. december 22. 19:15
A magyar népzene és a táncházak támogatására indította útjára a Halmos Béla Programot a Nemzeti Kulturális Alap – jelentette be a Kultúra.hu szerint Balog Zoltán miniszter és Doncsev András, az NKA alelnöke. A program induló költségvetése 150 millió forint.
2015. november 24. 12:21
A társadalom berendezkedett a jelenlegi autoriter rendszer hosszú távú elviselésére. A 2010-től regnáló Orbán-kormány első éveiben az emberek még hüledezve nézték a változásokat, olykor utcára is vonultak. Ma már reményt sem látnak a változásra. Interjú.
2015. november 13. 12:55
Videóblogjában megszakérti, majd nyílt vitára hívja ki Gulyás Márton Fekete Györgyöt az MMA szakmai és gazdálkodási kérdéseivel kapcsolatban.
Változások
2015. november 11. 10:59
Benyújtotta az emberi erőforrások minisztere azt a módosító javaslatot, amely a jövőben komoly szerepet biztosítana a Magyar Művészeti Akadémia számára a Nemzeti Kulturális Alap szakmai bizottságaiban: jelenleg a tagok felét adja a szakma, felét a minisztérium. Ez az arány változhat meg úgy, hogy egyharmad-egyharmad arányban delegálhat tagot majd a szakma, a minisztérium és az MMA is a testületbe.
2015. november 11. 10:41
Egyetlen mondat nem hangzott el arról, hogy mi a probléma a magyar kultúra egészét átfogó támogatási rendszerrel.
2015. július 7. 16:08
Induló és kezdő előadók, zenekarok hang- és képfelvételének elkészítésére, turnék és fellépések, illetve ezek kommunikációjának megvalósítására írta ki az új évadra vonatkozó első pályázatát az NKA Cseh Tamás Program ideiglenes kollégiuma. A jelentkezési határidő augusztus 3.
Színház
2015. június 4. 20:15
15. alkalommal kezdődött el a Pécsi Országos Színházi Találkozó (POSZT), amely Hoppál Péter szerint vitán felül az ország legrangosabb színházi rendezvénye. A tíznapos eseményen tíz produkció szerepel a versenyprogramban, miután a zsűri tagjainak kiválasztása körül kialakult vita miatt három színház visszalépett a versenytől.
Music Hungary
2015. június 1. 14:55
Ki hitte volna, hogy egyszer Eger lesz a magyar zenei élet fellegvára, vidéki sűrűsödési pontja? Hogy az egri csillagok majd popcsillagokat is jelentenek májusban vége felé minden évben? Ha csak néhány napra is. Pedig így van. A harmadik Music Hungary-val olyan konferenciát (és Feszt! Eger néven fesztivált is) rittyentett a város és a Sziget szervezőbrigádja, hogy csak lestünk. Habár csütörtökön politikushiány volt, péntekre a lobbizás is eredményre vezetett. Körvonalazódni látszik egy ötlet, amely pénzt juttatna a magyar alkotóknak. Van mit tenni. A ProArt által a konferencián bemutatott zeneipari jelentés megmutatta: európai és régiós összehasonlításban is nagyon rosszul állunk.
2014. szeptember 9. 10:17
Én sohasem veszítettem el az arcomat, csupán azok próbálják rám sütni ezt, akik a ma jellemző paranoia szerinti beteges gondolkodással két részre osztják a világot: bal- meg jobboldalra. Interjú.
2014. június 5. 18:48
Egy ilyen adó kivetése és szabályozott keretek között való felosztása a polgárok tisztánlátását, a sokszínű és minőségi sajtó kialakulását, végső soron tehát a demokrácia erősödését szolgálná!
2013. október 8. 14:47
Bátor dolog szembeszállni a hatalommal. Még bátrabb lenne, ha a hatalomtól függetlenül működő, hazug és kártékony szisztémának is nekimennétek.
2013. október 8. 8:18
A helyzet olyan, mintha a bankbetétedből, vagy a fizetésedből különítenének el egy összeget valami fontos, igazságos dologra azok, akik kezelik.
2013. október 7. 14:41
Továbbra is a művészek részesülnek az üres adathordozók után beszedett jogdíjakból, azok negyedét azonban ezentúl a közös jogkezelők helyett az NKA szakkollégiumai osztják szét – mondta L. Simon László, az NKA alelnöke. A petíciót aláíró művészeknek azonban pont ezzel van gondja.
2013. szeptember 21. 11:32
A Kárpátia díjazásával az NKA saját trükkjének fogságába esett.
2013. szeptember 20. 19:46
Amikor pályáztál, tudhattad, hogy ez a kormány a Kárpátiának állami kitüntetést adott. Ha hallottad hírét, egyáltalán miért pályáztál az NKA-hoz?
2013. szeptember 20. 12:59
A hisztérikus reakciók, az elhatárolódás menetrendszerű követelése, az elnyert támogatásról való demonstratív – és véleményem szerint értelmetlen – lemondás azonban nem az értelmes vitát szolgálja.
2013. június 27. 10:34
Új helyszínként Beremend is része lesz Nagyharsány, Kisharsány és Palkonya mellett az Ördögkatlan Fesztiválnak, amely július 30. és augusztus 3. között művészeti programok százaival várja a látogatókat.
2013. május 28. 10:32
Idén július 26. és augusztus 5. között számos programot rendeznek: Márta István fesztiváligazgató elmondása szerint Kapolcs lesz a fesztiválfalu, emellett Monostorapáti, Taliándörögd és Vigántpetend is kapcsolódik rendezvényekkel a Művészetek Völgyéhez.
2013. május 7. 10:02
Egy Magyarországon élő örmény duó, a Wattican Punk Ballet tart lemezbemutató koncertet pénteken a budapesti Akvárium Klubban. A Deti Picassóból ismert Arutyunyan testvérek freak rock csapatának Playground című bemutatkozó anyaga nem szokványos muzsika.
2013. február 18. 11:09
L. Simon László szombaton Egerben bejelentette: a Nemzeti Kulturális Alap 100 millió forinttal támogatja a Gárdonyi Géza születésének 150. évfordulója alkalmából megrendezendő Gárdonyi-emlékév programjait.
2012. augusztus 16. 14:04
A XXIV. Agria Nemzetközi Folkhétvégén erdélyi, görög, kanadai, lengyel, macedón, török, ukrán és hazai táncegyüttesek produkcióit láthatja a közönség.
2012. július 26. 10:56
Duplázik idén a magyar dal: a Presser Gábor által megálmodott eseményt augusztus 5-én, a Sziget fesztivál mínusz kettedik napján, szeptember 9-én, vasárnap pedig országszerte is megtartják.
2012. július 22. 17:07
Jövő pénteken nyitja meg kapuit a 22. Művészetek Völgye: idén Kapolcson és Taliándörögdön, 28 helyszínen 550 program, 700 fellépő várja az érdeklődőket. Márta István, a fesztivál igazgatója szerint az idei fesztivál hangulatában az 1989-1990-es kezdetekhez tér vissza.
2012. május 4. 12:55
772 millió forintot osztott szét a Nemzeti Kulturális Alap Kulturális Fesztiválok Kollégiuma a kiemelkedő kulturális értékkel bíró fesztiválok számára. Az 590 milliós keretet 182 millió forinttal emelték meg.
2012. március 6. 12:10
Egy normális országban a művész művész, a politikus meg politikus. Anyázzák egymást reggeltől estig, nem bánom, de miért szólnak bele a mi dolgainkba?! Interjú.
2012. március 6. 9:22
Az artmozik és artfilmek helyzetét mentő sürgősségi alap miatt a tárca összehozott egy találkozót a filmes szervek között – írja az Index. A Nemzeti Kulturális Alap 300 millióval szállhat be az artfilmek helyzetének mentéséért létrejövő sürgősségi alapba, 150 milliót pedig már biztosan ad a Nemzeti Filmalap.

összesen: 31 db | 18 db/oldal

első vissza 1 2 következő utolsó