per

2019. szeptember 25. 18:19
Starbucks nyert, a Fiat veszített kedden az Európai Bíróságon a tiltott állami támogatással kapcsolatos ügyében, az amerikai kávézóláncnak így nem kell megfizetnie több tízmillió eurónyi elmaradt adót, míg az olasz autógyártónak igen.
2019. július 25. 9:10
Frankfurt egyszerre az Európai Unió pénzügyi központja az Európai Központi Banknak (EKB) köszönhetően és egy német gazdasági illetve kereskedelmi központ is. Ez a nemzetközi és nemzeti kettős identitás eddig nem volt nehezen összeegyeztethető, hiszen az erős német gazdasági érdekek érvényesültek európai szinten is. Viszont egy újranyitott német per miatt ez most kérdésessé vált. Az egységes valuta német szkeptikusai többször is bírálták már az EKB mennyiségi lazítási programját (QE), ami szerintük átlépte az EKB mandátumát.
2019. május 22. 17:17
Az amerikai Legfelső Bíróság nagy horderejű döntésben védte meg az őslakos indiánokat megillető vadászati jogokat. Az apró vadászati szabálysértésből kikerekedő, és egészen Amerika legfőbb bírói fórumáig jutó ügy fő kérdése az volt, vajon a perben érdekelt indián törzzsel még 150 évvel ezelőtt kötött szerződésben biztosított vadászati jog védelmet élvez-e a tagállamokkal szemben. A négy progresszív bíróhoz ebben a kérdésben csatlakozó konzervatív Neil Gorsuch-al egy olyan koalíció látszik formálódni, amely hosszabb távon is kedvezhet az őslakosok jogvédelmének.
2017. május 18. 8:40
A 2016-os törökországi puccskísérletet követő tömeges leszámolásban már a Trónok Harca című fantasy filmsorozat is előkerült. Ügyészségi vádak szerint Erdogan-ellenes katonai jogászok „megsértették a törökséget” a sorozat katonai diákok számára való vetítésével.
Per
2017. március 27. 13:22
Elutasították Tarsoly Csaba volt Quaestor-vezér keresetét, amit a Magyar Nemzeti Bank ellen – írja a Magyar Nemzet.
Megvilágosodás
2017. március 24. 15:00
Hirtelen zavarni kezdte a Heineken vörös csillagos logója a Szovjetunióban volt Magyar Politikai Rabok és Kényszermunkások Szervezetét, ami ezért a Szabadságvédő Alapítvány támogatásával be is perelte a sörvállalatot.
Hereroi felkelés, 1904
2017. március 18. 11:57
Namíbia kormánya döntött: harmincmilliárd dolláros kártérítésért perlik Németországot a Hágai Nemzetközi Bíróság előtt az 1904 és 1907 közötti hereroi felkelés véres leverése miatt, amelynek során több mint 65 ezer embert öltek meg. A délnyugat-afrikai ország akkoriban német gyarmat volt.
2017. január 31. 14:39
A Legfőbb Ügyészség szerint nem koncepciós per volt a Hiszékeny-ügy. Ez az ügy – mint minden más eljárás – szakmai kérdés az ügyészség számára – közölték, felhívva a figyelmet arra, hogy a másodrendű vádlottat jogerősen elítélte a bíróság. Hiszékeny Dezsőt másodfokon, jogerősen is felmentette Fővárosi Ítélőtábla-
2017. január 28. 10:34
A Jobbik felháborítónak tartja a román bíróság ítéletét, amivel tönkreteszik a Csíki Sört. A Heineken korábban kétségbe vonta Székelyföld létjogosultságot is.
Borbiró magyaráz az MNB-seknek
2016. november 28. 15:27
Miközben párhuzamosan zajlik a büntetőper a Quaestor-csalássorozat miatt, Tarsoly Csabát személyesen is megbírságolta húszmillióra az MNB. Tarsoly ezzel nem ért egyet, úgyhogy beperelte a jegybankot. Ügyvédje a tárgyaláson először elmondta, hogy nem is léteznek fiktív kötvények, egyúttal viszont próbálta Májer Zsoltra, a Quaestor másik vezetőjére kenni az egész dolgot. Azt is kérte: várják meg a bírságolással, míg lezárul a büntetőeljárás és kiderül, hogy hová tűnt a pénz. Hiába kérte. Tudósításunk.
Juhász-per
2016. október 27. 13:20
Rogán Antal szerint lejáratókampány folyik ellene, ezért második alkalommal sem megy el a Juhász ellen általa indított perre. A sajtótájékoztatón arról is beszélt, hogy a Népszabadság munkatársával magánbeszélgetést folytatott helikopter-ügyben, így arról nem tartozik számadással.
2016. október 26. 14:31
A címben megfogalmazott kérdés egyre komolyabbá válik, ahogyan a közösségi média általában véve is egyre nagyobb szerepet játszik az életünkben. Sőt, már per is indult abból, hogy a szülők kitették gyermekük kiskori képeit a Facebookra – írja a család.hu.
Brókerbotrány
2016. október 12. 11:23
A Buda-Cash Brókerház perében a cégalapító-vezérigazgató Pintér Zoltán azzal védekezik, hogy 2007 és 2014 között gyakorlatilag folyamatosan részeg volt, így senkinek nem tudott utasítást adni és nem tudja, hová tűnt 40 milliárd forint.
Mindenben a legjobb tudása szerint járt el.
2016. szeptember 21. 14:22
Az otthonszülés úttörőjeként ismert szülész-nőgyógyásznőt a 13 évvel ezelőtti, tragikus kimenetelű szülés részleteiről faggatták órákon át.
2016. szeptember 13. 8:33
A földrengés által sújtott olaszországi Amatrice számára sértő, hogy a Charlie Hebdo a katasztrófa áldozatait tésztaételekként ábrázolta, ezért bepereli a lapot.
Médiacsata
2016. június 27. 16:10
Pert nyert másodfokon a Jobbikkal és Novák Előddel szemben az ATV: Novákák helyreigazítást követelve perelték be a csatornát egy 1956-os megemlékezéssel kapcsolatos, Szabadság téri akció miatt. Vesztettek.
igszolg
2016. május 30. 14:35
A két éven túli ügyek száma a törvényszéki szinten 49 százalékkal csökkent, a fővárosi bíróságokon a munkateher az országos átlagra mérséklődött – számolt be Handó Tünde, az Országos Bírósági Hivatal elnöke egy budapesti nemzetközi konferencián.
2016. május 11. 11:29
A bíróság leszögezte: az érpataki polgármester, „Orosz Mihály Zoltán önmagában nem tekinthető semmilyen csoportnak...”.
2016. május 6. 12:02
Csaknem egymillió euróra, az elmaradt munkabére összegére perelte be Dirk Gerkens, az RTL Klub egykori vezérigazgatója volt munkahelyét tavaly ősszel, mert szerinte hátrányos megkülönböztetés érte, és a szerződésének lejárta előtt bocsátották el. Az RTL Klub viszontkeresetet nyújtott be hasonló összeggel, Gerkens ugyanis többször is megsértette a munkaszerződésében foglaltakat – írja a Népszabadság.
Sajtóper
2016. április 25. 16:54
Pert nyert a Századvég Gazdaságkutató Zrt. Mellár Tamás közgazdásszal szemben, aki a cég kutatási igazgatója volt 2010 és 2011 között. A Századvég Mellárt a Népszabadságnak 2014-ben adott interjújában tett kijelentései miatt perelte be.
2016. március 18. 17:40
Akit a nemzetközi segélyszervezetek vezetnek át minden ellenőrzés nélkül a görög–macedón határon és a macedón rendőrség tesz fel készségesen a vonatra, jogosan gondolhatja, hogy amit tesz, azt neki szabad.
Balkán
2016. március 3. 19:33
Görögország beavatkozik abba a perbe, amit Magyarország indított az Európai Bíróságon az EU által előírt migránskvóta miatt. Lázár János a lépést Magyarország-ellenesnek minősítette. Alekszisz Ciprasz görög kormányfő azt követeli, hogy a többi EU-tagállam vegye át a Görögországban rekedt migránsokat. A magyar kormány közben a román határ megerősítésére készül.
2016. február 5. 15:47
A döntő kérdés Strasbourg szerint az a mód, ahogyan az internetes portálok felelősségre vonhatók a harmadik fél hozzászólásaiért.
2016. február 3. 8:53
Mit lép erre a kormánypárt? Hát persze, hogy ezerrel belerongyol a bíróságokba. Hiszen olyan a közhangulat, azt kell meglovagolni a pillanat uralásán keresztül.
2016. február 3. 7:36
A Fidesz és a Jobbik, vagyis a rendpárti politikai erők felváltva igyekeznek egymásra licitálni, ki hogyan térítené jó útra az igazságtól elbitangolt igazságszolgáltatást.
2016. február 1. 20:47
A tények ismerete nélküli véleménynyilvánítás nem tartalmazhat elvárásokat a bírósággal szemben. Különösen elvárható, hogy ettől más hatalmi ág képviselői tartózkodjanak.
2016. január 30. 12:10
Egyáltalán nem állítom, hogy az elsőfokú bíróság döntése helyes és a vádlottak tényleg ártatlanok. De arra sincs semmi alapom, hogy kijelentsem, hibáztak.
2016. január 14. 13:42
Schwartz Béla, Ajka szocialista polgármestere szerint a Fidesz visszahozta a koncepciós perek gyakorlatát Magyarországon. A polgármester azután mondta ezt, hogy felmentette a bíróság egy öt éve húzódó perben. A politikust jelentős vagyoni hátrányt okozó hűtlen kezeléssel és zsarolással vádolták.
Nemzetközi eljárás?
2016. január 12. 16:23
A Mahir ügyvédje korábban azt nyilatkozta, hogy a cég milliárdos nemzetközi kártérítési eljárásokat indíthat a főváros ellen, mivel felerészt külföldi tulajdonban áll. A Mahir 50 százalékss német tulajdonosa, az euroAWK ugyanakkor közölte: nem tervezik, hogy nemzetközi bírói fórumhoz fordulnak.
Jogsértő hatályon kívül helyezés
2016. január 12. 13:16
A Kúria kedden kihirdetett döntése szerint törvénysértő volt a Prisztás-gyilkosság ügyében a Fővárosi Ítélőtábla hatályon kívül helyező végzése, amely új eljárásra utasította az elsőfokú bíróságot. A legfelsőbb bírói fórum az per érdemi részében nem foglalt állást, csak eljárásjogi hibákra mutatott rá. Az elsőfokon 11 év fegyházra ítélt Portik Tamás tisztességes eljárást követel.
Hadoszlopok
2016. január 12. 11:17
Bár a Fővárosi Törvényszék bejelentette, napokon belül határoznak arról, hogy megtiltják-e az ítélethozatalig a Mahir Cityposter hirdetőoszlopainak bontását, a főváros nem várja meg a döntést: addig is tovább bontják az oszlopokat, és arra hivatkoznak, hogy a felperes előző erre vonatkozó kérelmét is elutasították.
2016. január 11. 17:50
Tagadták bűnösségüket a vörösiszap-per utolsó szó jogán felszólaló vádlottjai hétfőn, Veszprémben. A Mal Zrt. korábbi vezérigazgatója leszögezte: szerinte nem felelős a katasztrófáért, és szeretné, ha visszaengednék a munkájához és családjához.
Irónia, polémia
2016. január 11. 16:30
A főváros bizonytalannak tűnő jogi képviselője nem tudta megmondani a Mahir-per hétfői tárgyalásán, hogy pontosan melyik jogszabályt sértette meg a Mahir Cityposter a hirdetőoszlopaival, de hamarosan kiötli. A felperest képviselő Magyar György szerint ez a rosszhiszemű pervitelt súrolja. Magyar hiába hozott látványos példákat, nem mindent sikerült jegyzőkönyvbe vetetnie. Tudósításunk.
2016. január 10. 18:21
Két forgatókönyvíró azt állítja: Tarantino több karaktert és jelenetet is az ő forgatókönyvükből vett át a Django elszabadul című filmjéhez, amelyért Tarantino a „legjobb eredeti forgatókönyvnek” járó Oscart is átvehette.
2016. január 9. 10:36
Az MTVA hírhamisításait még akkor sem kommentálhattuk közleményben, amikor már a Kúria sem kifogásolta, hogy a „közmédiát” hírhamisítónak minősítsék.
2015. december 15. 13:55
Jövőre már csak regisztrációval repülhetnek a drónok Amerikában, december 21-től indul a lajstromba vétel, a háztartásokban rejtőző milliónyi drón felderítése. Ha valaki elmulasztja 8 milliós bírságot szabnak ki rá, maga a regisztráció viszont csak 5 dollárba kerül. A nagy karácsonyi drónvásárlás így adminisztrációs ügyintézést is igényel sok amerikainak, hiszen ez most a legfelkapottabb ajándék felnőttnek és gyereknek.
Személyiségi jogi per
2015. december 8. 21:38
Első fokon még az Indexnek adott igazat a bíróság Áder János keresetével szemben, másodfokon viszont az államfő nyert: az ítélet szerint az Indexnek 600 ezer forint sérelemdíjat kell fizetnie Ádernek amiatt a cikke miatt, amelyben Vágvölgyi B. András posztjára hivatkozva megírták, hogy az államfő egykor lövöldözés miatt került fogdára a katonasága alatt. Az Index a Kúriához fordul, de kész akár Strasbourgig is elvinni az ügyet.
Nokiás doboz
2015. december 8. 17:53
„Szegényes anyagnak” tartja a vádiratot, az öt napon keresztül tartott vádbeszédben foglaltakat pedig csak „bizonyítási morzsáknak” nevezte Hagyó Miklós volt szocialista főpolgármester-helyettes védője, Kádár András, aki szerint a nyomozóhatóságok törvénytelenségek sorozatát követték el, például megfélemlítették a gyanúsítottakat. Emlékeztetett: ami nincs bizonyítva, az a perben nem létezik.
2015. november 19. 11:49
A titkosításban élharcos Telegram üzenetküldő közölte, hogy blokkolják az iszlamisták üzeneteit. Az utóbbi hét alatt 78 dzsihadisták által használt csatornát tiltottak le.
2015. november 12. 14:12
A Magyar Helsinki Bizottság a VIII. kerületi önkormányzatot és Kocsis Máté polgármestert is beperelte Kocsis egy augusztusi Facebook-posztja miatt, melyben azt állította, hogy a migránsok tönkreteszik a II. János Pál pápa teret, rongálnak és szemetelnek. A Helsinki Bizottság szerint ezzel Kocsis Máté zaklatást valósított meg és megsértette a migránsok emberi méltóságát.
2015. november 12. 13:38
Reneszánszát éli a közösségi finanszírozás vagy crowdfunding, egyre nagyobb szerepet kap a kreatív ötletek megvalósításában világszerte. A Zano drón bukása viszont intő példa, hogy érdemes jól figyelni arra mire is áldozzuk befektetőként a pénzünket.
2015. november 1. 12:31
Széles Gáborék, ha megtehetnék, tán törvényileg tiltanák be a paródiát, hiszen csak a befeszülésben, a fenyegetőzésben és a feljelentésben hisznek.
2015. október 19. 14:07
Az alkotmányosságot sérti a Magyarországon az utóbbi hetekben kialakított menekültügyi bíráskodási rendszer. A bírák függetlensége terén is találunk megválaszolatlan kérdéseket.
2015. október 10. 12:22
Az ATV korábbi külsős műsorvezetője azért harapott bele a kézbe, amely neki egykor enni adott, mert a televízió vezetése megszüntette Magánbeszélgetések című műsorát.
Polgári per után büntetőfeljelentés
2015. október 2. 10:01
Szerdán folytatódott volna, de érdemi tárgyalás nélkül, a bíró kizárása miatt elnapolták a Fővárosi Bíróság Gazdasági Kollégiuma előtt folyó persorozat aktuális tárgyalását. A pert az Eximbank-Mehib cégcsoport indította a Nobilis Kristóf érdekeltségébe tartozó DÖB-68 Zrt. ellen a bank korábbi vezetése által a Lánchíd Palota bérletére kötött szerződés érvénytelenségének megállapítása iránt.
Erzsébet téri oszlatás
2015. szeptember 29. 15:18
Összesen 9,4 millió forint kártérítést ítélt meg első fokon a Fővárosi Törvényszék 13 gárdista felperesnek, akik ellen 2009-ben intézkedett a rendőrség többek között könnygáz használatával. Egyikük az eszméletét is elvesztette a rendőri fellépés következtében, neki egymilliós kártérítés jár a nem jogerős ítélet szerint. A rendőrségnek e mellett bocsánatot kell kérnie.
2015. szeptember 21. 16:47
Pert vesztett az Indexszel szemben Habony Árpád: a portál egy luxusáruházról szóló cikkét illusztrálta a kormányfői tanácsadó képével, amint épp vásárol annak egyik boltjában. Az ítélet szerint, amely nem jogerős, Habonynak tűrnie kell mindezt.
Jó erkölcsbe ütköző bérbeadás?
2015. augusztus 24. 17:55
A héten folytatódik az a per, amit az állami tulajdonú Eximbank jelenlegi vezetése indított a régi ellen, mert utóbbi a felperesek szerint értékaránytalan és jó erkölcsbe ütköző szerződést kötött Nobilis Kristóf cégével a Lánchíd Palota bérletére, ezért a szerződés érvénytelen. A felperesek időközben büntetőfeljelentést is tettek hűtlen kezelés miatt.
„Simicska-lap”
2015. augusztus 24. 12:13
Helyreigazítási pert kezdeményez a Magyar Nemzet ellen a Magyar Nemzeti Bank a lap egyik hétfői cikke miatt. A lap szerint nem lépett fel elég szigorúan a jegybank a tisztességtelen feltételeket diktáló autóhitelező társaságokkal szemben. Az MNB szerint ezzel a „a Simicska-lap” téves látszatot kelt.
2015. július 16. 12:46
Egy hat évig húzódó munkaügyi per miatt marasztalta el Magyarországot a strasbourgi Európai Emberi Jogi Bíróság. A lassú ítélkezés visszatérő probléma Magyarországon: a testület tavaly 24 alkalommal marasztalta el hazánkat emiatt és további 400 hasonló ügy van az asztalán. Ezeket egyelőre felfüggesztik, és azt várják, hogy Magyarország rendezze a problémát.
2015. július 15. 15:23
Merőben szokatlan, hogy egy cikk megjelenése előtt a TV2 a teljes magyar sajtót végigtelefonálja és fenyegetőzzön.
2015. július 6. 8:13
Magyarán, addig mind bezgette a Ciuc a Csíkit, hogy a Heineken-ellenesség a székely nemzeti identitás részévé kezd válni.
2015. június 23. 14:51
Ősszel, a Fővárosi Törvényszéken folytatódik a Biszku-per, amelyben a bíróság elnöke elrendelte a soronkívüli eljárást – mondta a törvényszék szóvivője, de a tárgyalás időpontját egyelőre nem hozta nyilvánosságra. Az igazságügyi miniszter szerint ezt az ügyet már „valószínűleg az élet fogja megoldani”.
Első fokon
2015. május 5. 18:34
Első fokon Mellár Tamás nyerte azt a pert, amit a Századvég azután indított volt kutatási igazgatója ellen, hogy a közgazdász egy Népszabadság-interjúban pénzmosodának nevezte a kormányközeli tanácsadócéget.
2015. március 20. 10:16
Jövőre kerülhet a parlament elé az új polgári perrendtartás, amelynek előkészületeiről csütörtökön tájékoztatta az igazságügyi miniszter a parlamenti frakciókat. Trócsányi azt mondta: az eljárás felgyorsítása érdekében egyrészt a perelőkészítés szabályain változtatnának, illetve meg kívánják könnyíteni a csoportpereket.
Személyiségi jogi per
2015. február 20. 16:49
A köztársasági elnök beperelte Vágvölgyi B. Andrást, aki azt állította, hogy Áder János részeg lövöldözés miatt került a katonai fogdára 1978-ban, valamint az Indexet, amely tudósított erről. A bíróság elsőfokú ítéletében az Index vonatkozásában elutasította a keresetet, Vágvölgyit viszont ötvenezer forint sérelemdíj megfizetésére kötelezte.
2015. február 10. 12:16
Tizennégyezer eurós kártérítést kell, hogy fizessen a magyar állam egy korábbi rokkantnyugdíjas asszonynak, aki 2010-ben a vonatkozó szabályok változása miatt veszítette el a rokkantnyugdíjra való jogosultságát – mondta ki az Európai Emberi Jogi Bíróság. A strasbourgi testület szerint a magyar állam megsértette a nő tulajdonhoz való jogát.
Amerikában nem tárgyalják
2015. január 24. 9:23
Az amerikai bíróságok nem hajlandók tárgyalni azt a pert, melyben holokauszt-túlélők, illetve leszármazottaik kártérítést kérnek a MÁV-tól és a Magyar Nemzeti Banktól vagyonuk elvétele miatt. A felperesek azért pereltek volna Amerikában, mert elfogultnak tartják a magyar bíróságokat. A chicagói bíróság szerint viszont a pert Magyarországon kell lefolytatni.
Jogerős
2014. december 1. 10:58
Eljárási jogszabálysértésekre hivatkozva támadta meg a devizahiteles perekben hozott másodfokú ítéleteket az Aegon, valamint az MKB-Euroleasing Autólízing Zrt. és az MKB-Euroleasing Autóhitel Zrt. A Kúria minden esetben hatályában fenntartotta a jogerős másodfokú döntést.
Első fokon nyert
2014. november 6. 9:15
Bayer Zsolt az Echo TV-ben még 2012-ben többek között „ótvar, hazug idiótának” nevezte Ulrike Lunacek osztrák zöldpárti EP-képviselőt. Bár utóbb bocsánatot kért, a politikus beperelte az újságírót. Az elsőfokú, nem jogerős ítélet szerint Bayernek ötszázezer forint nem vagyoni kártérítést kell fizetnie Lunacek személyiségi jogainak megsértése miatt.
2014. november 1. 11:16
Az árfolyamrés és az egyoldalú szerződésmódosítások érvénytelensége miatti elszámolást csak január-februárban kell megküldeniük a bankoknak.
Jönnek a jogerős ítéletek
2014. október 22. 14:48
Az MKB, a Raiffeisen és az Erste Bank, valamint az MKB, a CIB és az UniCredit lízingcége is jogerősen veszített az állam ellen indított perben, ahol azt akarták bizonyítani, hogy a törvényi vélelemmel ellentétben tisztességesek voltak az egyoldalú szerződésmódosítást lehetővé tévő szerződéses kikötések. Az UniCredit Bank és az AXA ügyeiben elhalasztották az ítélethozatalt.
2014. október 9. 8:44
Balla Attila azt állítja, hogy a Tokaj Kereskedőház pancsolt borokat adott el neki amerikai értékesítésre, és ezért őt kár érte. A Kereskedőház új vezetése által elrendelt a nyáron független szakértők által lefolytatott vizsgálaton a kész és palackos borok csaknem fele megbukott, ezért Balla szerint nem lesz nehéz dolga a perben.
2014. október 7. 8:44
Meggyőződésem, hogy a telekcsere semmissége miatt a magyar bíróság sem juthat más eredményre, mint hogy a koncesszió felmondása jogszerű volt. Interjú.
2014. október 3. 8:42
A magyar állam javára döntött a sukorói kaszinó-beruházás ügyében a Világbank mellett működő nemzetközi választottbíróság. Az államnak viszont ettől még milliárdos perköltséget kell fizetnie.
2014. október 2. 11:52
Trócsányi szerint ha már szakértőt kell kirendelni a szerződési feltétel tisztességtelenségének megállapítására, akkor valószínű, hogy az az ügyfelek számára nem volt érthető.
Pártosság?
2014. szeptember 15. 11:27
Saját kérésükre folytat le etikai vizsgálatot a Magyar Igazságügyi Szakértői Kamara (MISZK) a Rezešová-perből kizárt két szakértővel szemben.
2014. szeptember 15. 9:15
Olvasva a Rezesova-ügy fejleményeit, azt vettem észre, hogy tetszik, amit a tökös bírónő nyomat.
Átláthatatlan
2014. szeptember 10. 15:24
Első fokon nem sikerült a Raiffeisennek megdöntenie az egyoldalú szerződésmódosítás tisztességtelenségéről szóló vélelmet. A bíró szerint olyan „józan ész diktálta ekvivalenciákat” kellett a szerződésekben betartani, amelyek tíz éve is ugyanazok voltak.
2014. szeptember 9. 12:47
Elsőfokon elutasította a Fővárosi Törvényszék az MKB keresetét, amellyel az egyoldalú szerződésmódosítások tisztességtelensége mellett felállított törvényi vélelmet akarta megdönteni.
Csütörtökön lesz ítélet
2014. szeptember 9. 12:33
Az utolsó szó jogán magyarul szólalt fel és elnézést kért a négy ember halálát okozó ittas járművezetéssel vádolt Eva Rezešová. Csütörtökön hirdetnek majd ítéletet.
Alkotmányos aggályok
2014. szeptember 5. 15:58
Felfüggesztette az Eger és Vidéke Takarékszövetkezet által az állam ellen indított pert a Fővárosi Törvényszék, mert az Alkotmánybíróság elé terjeszti az ügyet. Az Igazságügyi Minisztérium soron kívüli elbírálásban bízik.
Részben tisztességes
2014. szeptember 4. 14:52
Részlegesen megnyerte a magyar állam ellen indított devizahiteles pert az UCB Ingatlanhitel Zrt, bizonyos időszakokban ugyanis megfeleltek a szerződési feltételei a tisztességesség követelményének. Egyelőre nem jogerős az ítélet.
Az első eset
2014. szeptember 3. 14:22
A Cetelem bank által indított perben elsőfokon kimondta a Fővárosi Törvényszék, hogy a bank szerződési feltételei tisztességesek voltak 2009 júliusa és 2010 júniusa között. Ez az első eset, hogy egy bank devizahiteles pert nyert az állam ellen, eddig vagy elutasították a kereseteket, vagy elhalasztották az ítélethozatalt.
2014. szeptember 2. 16:37
Nem kell jóstehetség, hogy tudjuk: a bankok jogi képviselői bármivel is próbálkozzanak, sorra fogják elbukni a pereket.
2014. augusztus 28. 16:06
Az marad csak igazán fontos kérdés a bankperekben, hogy lesz-e bíró, aki az uniós jogot érintő értelmezési kérdéssel a Európai Bírósághoz fordul majd.
Még nincs vége
2014. augusztus 28. 14:11
Az UniCredit, az Erste, a Raiffeisen és az MKB által indított perekben is szeptemberben hirdetnek ítéletet, az Axa keresetét viszont elutasította a Fővárosi Törvényszék. A bankok azért perlik az államot, hogy megdöntsék az egyoldalú szerződésmódosítás tisztességtelensége mellett felállított törvényi vélelmet.
2014. augusztus 18. 22:08
Huszonhét újabb bank nyújtott be keresetet a kormány devizahiteles mentőcsomagja ellen, köztük az OTP, az Erste, a K&H, a Raiffeisen, az MKB és az UniCredit.
Érkeznek a keresetlevelek
2014. augusztus 17. 17:58
Eddig öt pénzintézet nyújtott be keresetet, hogy bizonyítsák: tisztességesek voltak az egyoldalú szerződésmódosításaik. Az iratok már most több tízezer oldalra rúgnak.
Gyors és drága perek
2014. augusztus 15. 14:36
Egy friss kormányhatározat szerint 700 millió forintot kapnak a bíróságok a devizahiteles perek intézésére. Az OBH arra az esetre is felkészült, ha mind a négyszáz pénzintézet pert indít.
Devizás perek
2014. augusztus 15. 9:46
Öt ügyvédi irodának adott meghatalmazást a szaktárca, hogy képviseljék az államot a devizahiteles perekben. A bankok augusztus 25-ig perelhetnek, ha bizonyítani akarják, hogy tisztességesek voltak az egyoldalú szerződésmódosítások.
Reklámadó
2014. augusztus 12. 8:33
Határidőre befizeti a reklámadót, de beperli a magyar államot az RTL-csoport – derül ki a keddi Népszabadságból. A lap információi szerint hazai és nemzetközi fórumokon is megtámadja a csatorna a reklámadót.
2014. augusztus 11. 12:54
Az új devizahiteles törvény alapján július 26-tól számítva harminc napjuk van arra a bankoknak, hogy bizonyítsák: tisztességesek voltak az egyoldalú szerződésmódosítások. Ehhez az államot kell beperelniük, azonban a Fővárosi Törvényszék azt közölte: egyelőre nem indítottak ilyen pert.
2014. augusztus 11. 9:56
Konkrét érintettség hiányában is befogadta a strasbourgi Európai Emberi Jogi Bíróság Vissy Beatrix és Szabó Máté Dániel panaszát, melyben a jogvédők azt kifogásolják, hogy 2012 óta a TEK bírói engedély nélkül is végezhet titkos megfigyelést.
Újraszámítás
2014. augusztus 6. 13:14
A Magyar Nemzeti Bank kötelező érvényű iránymutatást tett közzé, hogy milyen módszertan szerint számoljanak el a bankok adósaikkal az árfolyamréssel kapcsolatban. Eszerint a múltbeli túlfizetéseket a múltbeli tőketartozást csökkentő tételként kell majd elszámolni, tehát hónapról hónapra újra kell számolni a hiteleket. A bankok nem örülnek, a veszteségek jóval meghaladhatják az eddig becsült értéket.
Gyors perek lesznek
2014. július 18. 10:39
A Nemzeti Fejlesztési Minisztérium felhívást tesz közzé, melyben ügyvédeket keresnek az állam képviseletére a bankok által indított devizahiteles perekben.
A bíróság szerint is vicces
2014. július 5. 10:27
A Készenléti Rendőrség Hivatala azért perelte be az Indexet, mert nem homályosítással, vagy kockásítással takarták ki a rendőrök arcát, ehelyett trollfejeket és dinoszauruszfejet montíroztak a képre. Az elsőfokú ítélet a portálnak adott igazat, mondván: betartotta a jogszabályokat és egyben véleményt is nyilvánított róluk.
2014. július 2. 16:29
Nehéz elképzelni, hogy Szili Katalin olyan traumákat szenvedett el az őszödi pletyka miatt, amelyek másfélmillió forint megfizetésével orvosolhatók csak.
2014. június 19. 17:13
Büntetőbírót ítélt el csütörtökön nem jogerősen a Debreceni Törvényszék: N. Norbert Barnát, a Csongrád Megyei Bíróság volt tanácselnökét vezető beosztású, hivatalos személy által üzletszerűen, kötelezettségszegéssel elkövetett vesztegetés elfogadásának bűntette miatt 10 év letöltendő szabadságvesztésre ítélte, a közokirat-hamisítás vádja alól felmentette.
Per
2014. június 19. 8:53
A Tett és Védelem Alapítvány elnöke szerint a kuruc.info tulajdonosa ellen folyó San Franciscó-i pernek jelen állás szerint két kimenetele lehet: lekapcsolják az oldalt, de akár kiderülhet az is, hogy kik szerkesztik és írják a lapot.
2014. május 29. 9:01
A bíróságok munkájába vetett közbizalom miatt is fontos, hogy a bíróságok és az állam kárfelelősséggel tartozzanak – mondta a Kúria elnöke egy könyvbemutatón.
2014. május 14. 7:34
Ötmillió forint nem vagyoni kártérítést ítélt meg a Fővárosi Törvényszék a vörösiszap-katasztrófa egyik károsultjának. Az ítélet végrehajtása viszont kétséges, mert a Mal Zrt. ellen időközben felszámolási eljárás indult.
Eddig nyolcan pereltek
2014. április 25. 12:05
Három tárgyalást is tartanak pénteken a Kishantosi Vidékfejlesztési Központ birtokvédelmi ügyében. A központ azt követően vetett az általa korábban bérelt földbe, hogy a bérleti idő lejárt, az új bérlők pedig tavasszal újra felszántották a földet. Összesen nyolc pert indítottak meg eddig az ügyben.
Nem oszlatják fel
2014. április 25. 11:10
A Gyulai Törvényszék elutasította az ügyész keresetét, melyben a Szebb Jövőért Egyesület feloszlatását kérte. Az indokolás szerint az egyesület tagjai nem folytattak félelemkeltő tevékenységet, mikor főleg romák lakta településeken felvonultak. A bíróság szerint „a közterületen való séta” csak rendkívüli esetekben korlátozható.
Vége a titkolózásnak
2014. április 24. 8:32
Pert vesztett a Médiatanács az Origo ellen, így nyilvánosságra kell hoznia az országos kereskedelmi rádiókkal kötött teljes szerződéseket – mondta ki a Kúria szerdai jogerős ítéletében.
Több ügyet fejeztek be, mint ahányat elkezdtek
2014. április 14. 16:30
A bírósági igazgatás megújítása meghozta gyümölcsét, a korábban nehéz helyzetben lévő Fővárosi Törvényszék az ügyek befejezését, illetve tárgyalások számát tekintve is az országos átlagnál jobban teljesít – mondta Handó Tünde, az Országos Bírósági Hivatal elnöke a törvényszék összbírói értekezletét követő sajtótájékoztatón.
Rafinált megoldás
2014. március 21. 13:36
Miután az Alkotmánybíróság megtiltotta az egyedi ügyáthelyezéseket, az OBH elnöke március elsejétől másfél évre a Fővárosi Ítélőtábla állományába rendelte a Debreceni Ítélőtábla elnökét és 23 bíráját. Az intézkedés száz polgári és hatvan büntetőügyet érint.
2014. március 18. 8:17
Irgalmas rendi nővérek járnak hozzám mosni, takarítani, látogat és segít a húgom, az unokaöcsém, és egy kedves szomszédasszony.
2014. február 13. 11:43
A jog nem olyan, mint a kólaautomata, hogy bedobnak egy forintot, és kijön a választott üdítőital. Interjú.
Diszkrimináció?
2014. január 27. 15:47
Bíróságon támadja meg az Egyenlő Bánásmód Hatóság döntését az a szórakozóhely, melyet elmarasztaltak, amiért a nőket ingyen, a férfiakat viszont csak belépő kifizetése ellenében engedte be.
A vélemény szabad
2013. december 3. 12:35
Ungváry hat éve azt írta az Élet és Irodalomban, hogy Kiss László alkotmánybíró korábban együttműködött a pártállami titkosszolgálatokkal. Kiss sikeresen pert indított a történész és a lap ellen, akiknek összesen hárommilliót kellett kifizetniük. A strasbourgi bíróság most kimondta: jogsértő volt az ítélet, ezért összesen tízezer euró kártérítést ítélt meg.
2013. november 22. 11:08
Mit keres az ügyész közvádlóként egy alapvetően magánvádas bűnügyben?
Megsürgetik
2013. november 18. 14:58
Folyamatosan emelkedik a devizahiteles perek száma, ezért az OBH az eljárások gyorsítása érdekében törvénymódosítást kezdeményez az illetékességi és felülvizsgálati szabályok terén.
Minden nem lehet nyilvános?
2013. november 18. 10:43
Az igazságügyi tájékoztatási törvény tervezete arról is rendelkezne, hogy maguk az érintettek miként használhatják fel, vagy hozhatják nyilvánosságra a tárgyalás iratait és az üggyel kapcsolatos egyéb információkat.
Transzparens trafik
2013. november 14. 14:26
Molnár Csaba, a Demokratikus Koalíció ügyvezető elnöke jelentette be, hogy az általa indított perben a Nemzeti Fejlesztési Minisztériumot első fokon, nem jogerősen a Fővárosi Törvényszék arra kötelezte, hogy hozza nyilvánosságra a trafikpályázatok vesztes és nyertes pályázatainak bírálati lapjait, valamint a bírálóbizottság tagjainak névsorát.
2013. november 14. 12:18
Az új közérdekű bejelentésről szóló törvény szerint januártól a bejelentés alapján felderített, büntetőjogi határértéket meghaladó visszaélés esetén kötelező lesz feljelentést tenni az elkövetővel szemben. Mivel a magyar szabályozás a nemzetközi gyakorlattal ellentétben a magánszektorra is kiterjed, elemzők perlavinát várnak a törvény hatálybalépésétől.
2013. november 13. 10:34
Hivatalosan is végére ért a Facebook finoman szólva is aggályos adatkezelési gyakorlata miatt indított kártérítési per.
2013. november 11. 21:03
Gulyás Gergely Fideszes és Harangozó Tamás MSZP-s politikus a várva várt jogegységi határozatról vitatkoztak az ATV-ben.
Ennyit a 'privacy'-ról
2013. november 8. 12:25
A hírhedt megfigyelési ügy középpontjában ugyan az amerikai NSA áll, de brit hírszerzésért felelős társszervezete, a GCHQ is gyanúba keveredett. A TASZ más jogvédő szervezetekkel együtt most a brit titkosszolgálatot pereli.
Szép család, boldog család
2013. november 8. 11:19
Kínában nem csak válóok a csúnya gyerek, de egy férj százhúszezer dollárnak megfelelő összeget perelt ki feleségétől gyermekeik csúnyasága miatt. A feleségnek végül azért kellett fizetnie, mert kiderült: megtévesztette férjét, megismerkedésük előtt ugyanis komoly plasztikai műtéteken esett át.
Tegyenek rendet!
2013. november 8. 8:31
A miniszterelnök is szorgalmazza, hogy a Kúria hozzon jogegységi döntést a devizahitelügyekkel kapcsolatban, mivel az utóbbi időben egymásnak ellentmondó bírósági ítéletek születtek a devizahiteles perekben.
2013. november 5. 13:23
A Fővárosi Törvényszék indoklása szerint a támadott hitelszerződés minden körülményre kiterjedt, minden feltételt pontosan tartalmazott, a szerződési feltételek teljesen megfeleltek a jogszabályoknak, és a bank által eszközölt egyoldalú szerződésmódosítások is törvényi kereteken belül maradtak - írja az Origo.
Ilyen egyszerű?
2013. október 31. 14:30
Az utóbbi időben sorra hallani pernyertes adósokról, érvénytelen hitelszerződésekről és a bankokon előre kárörvendő jóslatokról. De mitől lehet érvénytelen egy hitelszerződés, és kinek jó ez? Riportunk.
2013. október 24. 17:21
A Makói Városi Bíróság elsőfokú ítélete szerint a megélhetési politikusokról és nem az önhibájukon kívül nehéz sorba jutott emberekről beszélt Lázár János akkor, amikor azt mondta: „akinek nincs semmije, az annyit is ér.”
2013. október 18. 12:13
Száztíz-millió dollár kártérítés fizetésére kötelezte egy amerikai bíróság az Isohunt torrentkereső oldalt, amelyet filmstúdiók pereltek be szerzői jogok megsértése miatt ‒ írja az Index.
2013. június 29. 22:48
Matthias Fritsch dokufilmesnek húszezer eurót kell kifizetnie a német Technovikingnek.
2013. június 19. 16:36
A jogerős ítélet szerint Jáksó László írásából rá lehetett ismerni Bogád Zoltánra, akit többek között „szánalmas hulladék”-nak és „szellemi sérült”-nek nevezett a Vasárnapi Hírekben közölt cikkben.
2013. június 5. 9:33
Vajon lehet-e szánni egy olyan figurát, akinek sokszázezres nézettsége van, aki sztálini gátlástalansággal retusálja ki a neki nem tetsző tartalmakat?
2013. április 18. 18:15
Miután üzleti titokra hivatkozva megtagadta közérdekű adatigénylését, az Átlátszó.hu ismét beperli az MTVA-t. Az oldal ezúttal arra volt kíváncsi, mennyibe kerültek a Kovács Ákos által a közrádióknak készített új szignálok.
2013. április 11. 16:17
Egy cikkhez érkezett, személyét sértő hozzászólások miatt emberi méltóságának megvédése érdekében fordult bírósághoz Lázár János.
2013. március 21. 21:49
A Fővárosi Törvényszék igazat adott a Blikknek, és elutasította Kriza Ákos helyreigazítás iránti keresetét.
2013. március 20. 12:57
A Fővárosi Törvényszék első fokú ítélete nyomán az MTVA köteles kiadni az Átlátszó részére a Várhegyi Attila cégével, a Prestige Média Kft.-vel kötött szerződést. Kiderült: a fideszes politikus cégén kívül más vállalkozások nem tettek ajánlatot az Alapnak.
2013. március 17. 13:32
Itt volna az ideje, hogy a sajtó útján folytatott közéleti viták ne büntetőbíróságokon kössenek ki, személyiségi jogi polgári pereket közszereplők esetében pedig csak a tudatos hazugságok miatt kaphasson a nyakába a média. Az atlatszo.hu most nem adatot kér, hanem törvénymódosítást javasol.
2013. március 5. 17:54
Szerintünk az ítélet nem hagy mozgásteret a Médiatanácsnak, győztest kell hirdetnie a pályázati eljárásban, aki pedig nem lehet más, mint a Klubrádió.
2013. február 18. 20:38
Az ATV megsértette a kiegyensúlyozottság követelményét, amikor nem adott lehetőséget a Jobbiknak reagálásra Hajdu János véleménynyilvánítása után – döntött a bíróság.
2013. február 16. 20:17
A Budai Központi Kerületi Bíróságon nemrég befejeződött büntetőperben jogerősen elítélték a Bors egy újságíróját és szerkesztőjét. A pert Árpa Attila, színész-producer indította, becsületsértés miatt.
2013. február 6. 11:11
Ki kell adnia a médiatanácsnak az országos kereskedelmi tévék hatósági szerződéseit – döntött a Fővárosi Ítélőtábla másodfokon abban a perben, amelyet a Kreatív munkatársa, Csuday Gábor a TASZ segítségével indított.
2013. február 5. 15:59
A Fővárosi Ítélőtábla helyben hagyta az elsőfokú bíróság döntését, amely helyreigazításra kötelezte a Hír Tv-t Gyurcsány plágiumvádas ügyével kapcsolatban.
2012. december 5. 8:33
Kellő kreativitással és kutatómunkával lehetne mit tenni a szélsőséges tartalmak, így a kuruc.info visszaszorítására, de hiányzik a politikai szándék az egy éve alakult a CivilMédia szerint. Bodrogi Bea és Kárpáti József, a CivilMédia két ügyvédje a Papcsák Ferenccel, a kommentelőkkel, és a rendőrök arcának kitakarásával kapcsolatos ügyekről is beszéltek a Mandinernek.
2012. november 26. 14:15
Az ügyészség nem bűncselekmény hiányára hivatkozva szüntette meg a nyomozást az NMHH elnöke sérelmére elkövetett becsületsértési ügyben, hanem azért, mert Szalai Annamária nem tett feljelentést a személyes adatait felhasználó bloggerrel szemben – derült ki a Fővárosi Főügyészség (FF) közleményéből.
2012. november 22. 14:02
A Budapesti V. és XIII. kerületi Ügyészség megszüntette azt a büntetőeljárást, amit az NMHH feljelentése nyomán a hatóság létrejötte és tevékenysége miatt tiltakozó blogger ellen indítottak. A blogger Szalai Annamária arcát szándékosan trágár módon erotikus tartalmú fényképekre montírozta.
2012. október 24. 15:02
Újabb lapcsoportra terjedt ki a brit sajtóban kirobbant telefonlehallgatási botrány: ezúttal a Mirror-lapokat érte az a vád, hogy lehallgatták magánszemélyek mobiltelefonjait.
2012. október 15. 15:22
A Fővárosi Ítélőtábla immáron írásba foglalt ítéletéből egy dolog következik biztosan: nem ez az utolsó forduló a Klubrádió 95,3 MHz-es frekvenciájával kapcsolatban.
2012. október 11. 14:48
A Pécsi Ítélőtábla csütörtökön jogerősen helyreigazításra kötelezte a plágiumvádat elsőként híresztelő pecsiujsag.hu című honlapot Gyurcsány Ferenc ügyében. A volt miniszterelnök kedden a Hír TV ellen is pert nyert.
2012. október 7. 19:21
Az RTL Klub Híradójában szerepelt az a lány, aki a forgatáson szerzett élményeit később leírta blogjában. Ebben egy magánbeszélgetést is idézett, amelyből kiderült: a Való Világ nem nyerte el a tetszését, nem nézte a sorozatot. A csatorna most perrel fenyegeti.
2012. október 4. 14:06
Jogszerű volt a Kaposvári Törvényszék közigazgatási perben megszületett jogerős ítélete szerint a balaton-nagybereki védett lápos terület, a Nekota tavaly májusi vízleeresztése, amely miatt Budai Gyula még elszámoltatási kormánybiztosként tett feljelentést hűtlen kezelés és természetkárosítás elkövetésének gyanúja miatt.
2012. szeptember 27. 19:30
Négy év börtönt kockáztat Paolo Gabriele, XVI. Benedek pápa volt személyi inasa, akit bizalmas dokumentumok kiszivárogtatásával vádolnak – derült ki azon a tájékoztatón, amelyet a Vatikán a szeptember 29-én kezdődő bírósági tárgyalásról tartott csütörtökön a Szentszéknél akkreditált újságíróknak.
2012. szeptember 26. 14:24
Arató András vezérigazgató közölte: a Klubrádió harmadszor nyert pert az NMHH Médiatanácsával szemben a 95,3 MHz-es budapesti körzeti frekvencia pályáztatásával kapcsolatban.
2012. szeptember 26. 11:46
Hatályon kívül helyezte a Fővárosi Ítélőtábla szerdán a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) Médiatanácsának azon határozatát, amellyel alaki okok miatt érvénytelenítette a Klubrádiónak a 95,3 MHz-es budapesti körzeti frekvenciára benyújtott pályázatát.
2012. szeptember 13. 9:48
A Balavány György magyar újságíró ellen nyilvános kritikái miatt a Magyar Távirati Iroda által kezdeményezett per dermesztő hatással lehet az internetszabadságra, és korlátozhatja a médiapluralizmust a világhálón – figyelmeztetett az EBESZ.
2012. szeptember 12. 9:57
Megfellebbezi a Neo FM rádiót működtető FM1 Zrt. a Fővárosi Törvényszék elsőfokú döntését, amelyben elutasította a rádió médiahatósággal szembeni keresetét. A dolgozók járandóságát mindaddig visszatartják, amíg az okozott károkkal kapcsolatos polgári peres eljárás folyamatban van.
2012. szeptember 7. 14:56
Kevés az esélye, hogy a blogvilág tisztázatlan törvényi környezete, és a magánvélemény (még meglévő) szentsége mellett a dölyfös Belénessy célt érhet.
2012. szeptember 7. 8:15
Egyre több konkrét jel utal arra, hogy közmédia vastagon, tendenciózusan elfogult a hatalom javára, s az ellenzék kárára. S ezen a lehangoló tényen semmiféle per vagy ítélet nem változtat.
2012. szeptember 7. 8:10
A hvg.hu Vélemény rovatának szerzőiként ezúton fejezzük ki szolidaritásunkat szerzőtársunkkal, Balavány Györggyel, akit véleményéért 10 millió forintra perel az MTVA.
2012. szeptember 6. 17:22
Nem megsértődni kéne, hanem tenni a jó hírnév megőrzése érdekében – mondta a Mandiner.médiának Balavány György azzal kapcsolatban, hogy hitelrontás címén keresetet nyújtott be ellene az MTI Zrt. A publicista és ügyvédje, Schiffer András nem gondolják, hogy a nonprofit állami cég megnyerheti a kártérítést. Az ügyben az MTI vezetőjét is megkerestük.
2012. szeptember 6. 15:11
Schiffer András országgyűlési képviselő, ügyvéd, az LMP korábbi frakcióvezetője vállalta el Balavány György, a hvg.hu állandó bloggerének jogi védelmét – közölte az LMP.
2012. szeptember 5. 17:03
Hitelrontás címén nyilvános bocsánatkérésre, blogbejegyzései eltávolítására és 10 millió forint anyagi kártérítés kifizetésére kötelezné a hvg.hu állandó bloggerét, Balavány Györgyöt az MTI Zrt. A kereset szerint a blogger cikkeivel megsértette a cég jó hírnevét.
2012. szeptember 4. 11:00
Az Apple-Samsung per végeredménye akár az is lehet, hogy a kérdéses elemeket az utánzatok gyártójának el kell távolítania az amerikai piacról – derült ki a SmartEast híradójából. A magyar forgalmazást a viták nem érintik.
2012. szeptember 4. 8:53
A Gyurcsány Ferenc volt miniszterelnök indította per eredményeként helyreigazításra kötelezték a Magyar Hírlapot „Gyurcsány nem csak olvasgatott” című cikke miatt – közölte a Demokratikus Koalíció.
2012. augusztus 31. 10:50
Harminc teherautónyi aprópénzzel fizette ki a Samsung azt az egymilliárd dolláros kártérítést, amelyet múlt hét végén szabott ki a Kaliforniai Bíróság az Apple-másolatok ügyében – terjed el a hamis hír a Yahoo spanyol oldalának jóvoltából.
2012. augusztus 24. 12:22
Nem gyártanék összeesküvés-elméleteket, de akadnak, akik úgy látják, a svédországi eljárás másról szól.
2012. augusztus 14. 11:46
Hitelrontásért indít pert és kártérítést is követel Ozora polgármestere a fesztivál szervezőjétől. „Nem tűrhetem tovább, hogy településünk imidzsét tovább rontsa a fesztivál körüli negatív sajtó” – érvelt Schranz Istvánné.
2012. augusztus 12. 10:17
Az Apple nem azért támadja a Samsungot mert az másol, az Apple azért támadja a Samsungot, mert jelenleg az egyetlen olyan cég, amelyik képes telefont gyártani, terjeszteni és eladni hasonló volumenben, mint az Apple.
2012. augusztus 9. 9:03
Az Apple megszerzett pár Samsung belsős dokumentumot, melyben a Samsung mérnökei pontról pontra hasonlítják össze az iPhone menüjét, majd másolják le azt.
2012. július 20. 17:20
Fellebbez az NMHH a Fővárosi Törvényszék szerdai döntése miatt, mert szerinte ellentmondásos a bíróság első fokú döntése és a két kereskedelmi televízió nyilatkozata. Mint írták, a médiatörvény alapján a szolgáltatók kérhetik a szerződéseikben szereplő adatok zárt kezelését.
2012. július 16. 8:53
A Fővárosi Ítélőtábla csütörtökön hatályon kívül helyezte a Klubrádiónak a 92,9 MHz-es frekvencia megszerzésére irányuló keresetében az elsőfokú bíróság rendelkezésének egyes részét, és a per újabb tárgyalására kötelezte az elsőfokú bíróságot. A Klubrádió szerint az új médiatörvény szabályozásának visszamenőleges hatálya okoz technikai zavart.
2012. július 1. 20:10
A hivatalos idézés ellenére nem adja fel magát a Scotland Yardnak Julian Assange, a bizalmas amerikai diplomáciai sürgönyöket százezrével kiszivárogtató WikiLeaks alapítója. Assange jogi képviselője pénteken közölte: védence nem hagyja el az ecuadori nagykövetséget.
2012. június 26. 11:36
Nyolc szakszervezeti vezető munkaviszonyát szüntette volna meg az MTVA, de ehhez többek között Csillag Ádám esetében sem járultak hozzá a szakszervezetek. Az ügyet most a Munkaügyi Bíróság tárgyalja, a felperes a Médiaszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alap.
2012. június 26. 8:46
Jelentősen, százmillió dollárnál is többel visszavetheti a Facebook bevételét egy kaliforniai bíróság, amely azt találta aggályosnak, hogy a közösségi oldal fizetség vagy a letiltás lehetősége nélkül közzétette, hogy bizonyos oldalakat kik like-oltak.
2012. június 25. 21:35
A másodfokú bíróság jogerős döntése alapján Hódmezővásárhely elvesztette azt a sajtópert, amit a HVG-vel szemben indított – írja hétfőn az e-MaSa. Lázár János a portál kérdésére válaszolva közölte: „azt, hogy a HVG velem kapcsolatban hazudik, már megszoktam, de minden törvényes eszközzel fellépek az ellen, hogy valaki valótlanságokat állítson Hódmezővásárhelyről”.
2012. június 19. 15:08
A bíróság kitűzte négy olyan sajtóper tárgyalási időpontját, amelyet Gyurcsány Ferenc volt miniszterelnök indított a plágiumügyben közölt tudósítások tartalma miatt – írja az Origo.
2012. június 15. 20:52
Az amerikai Arnold&Porter LLP ügyvédi iroda képviseli több mint félmilliárd forintért a magyar államot a Beruházási Viták Rendezésének Nemzetközi Központja (ICSID) előtt zajló választottbírósági eljárásban a Sláger és Danubius rádióállomások beruházói által kiírt pályázat nyomán.
2012. június 11. 19:02
A brit sajtóetikai vizsgálatot végző bizottság félrevezetésével vádolta Rupert Murdochot Gordon Brown volt brit kormányfő, aki szerint a brit Murdoch-lapok a brit katonai szerepvállalásról sem korrekt módon számoltak be, és gyermekének betegségéről is engedélye nélkül adtak hírt.
2012. június 4. 12:59
A Fővárosi Törvényszék pénteki elsőfokú ítélete szerint Vágó István nem sértette meg a TV2 személyiségi jogait, hanem véleményt fogalmazott meg, amikor a csatornától való távozását összefüggésbe hozta annak jobboldali elköteleződésével.
2012. május 24. 8:25
A Nasdaqot az első kereskedési nap technikai galibáiért, míg a Facebookot és a kibocsátást szervező bankokat, információ-visszatartásért, valamint a kisbefektetők megvezetéséért perlik – írja a Napi Gazdaság.
2012. április 24. 8:18
Elutasította a HírTV-t kiegyensúlyozatlan tájékoztatással vádoló Helmeczy László panaszát az NMHH. A „drogügy” lezártnak tekinthető.
2012. április 20. 13:21
Ezzel a lépésével a Médiatanács megerősítette azokat a feltételezéseket, amelyek szerint nem a korrekt eljárás, hanem a Klubrádió elhallgattatása az elsődleges célja.
A pénz beszól
2012. április 19. 17:26
Finnország lesz a sztárvendég május 8-9.-én a Média Hungary konferencián, de a „gyűlölt-szeretett” Facebook is kiemelt szerephez jut majd. Csermely Ákos főszervező a Mandiner.médiának a címadásról, a médiapiacot is megszorongató válságról, valamint a Club Tihany elleni perről beszélt. Véleménye szerint idén is sokat lehet majd tanulni a rendezvényen.
2012. április 18. 13:30
A Jobbik szerint elfogadhatatlan és vérlázító, hogy sajtóhírek szerint az RTL Klub és a TV2 több százmillió forintos kedvezményt kapott a sugárzási díjaikból. A párt kész bírósághoz fordulni, amennyiben a Médiatanács nem hozza nyilvánosságra a pontos összegeket.
2012. április 14. 20:38
A többszörös díjnyertes NightJack című blog írója bepereli a The Timest, a rangos brit lap ugyanis a blogger e-mailcímének feltörésével nyilvánosságra hozta az író évek óta titkolt kilétét.
2012. április 13. 11:20
Hiába hozott ítéletet a bíróság, nem tudni, mikor dönt a Médiatanács a Klubrádió, illetve a 95,3 MHz-es frekvencia sorsáról, a médiatörvény ugyanis nem szab határidőt. A tanács közlése szerint jelenleg „az ítéletben foglaltakat tanulmányozza”.
On air
2012. április 6. 9:00
Beperelték Magyarországot a Sláger és a Danubius Rádió tulajdonosai, mivel szerintük a 2009-es frekvenciapályázat elbírálása során törvénysértés történt. Az ügy kapcsán az is kiderült, a pályáztatás előtt Fideszes és MSZP-s képviselők keresték meg a befektetőket együttműködés reményében.
2012. április 4. 18:06
Két hete indított szabadalmi pert a világ leglátogatottabb weboldala, a Yahoo a Facebook ellen. A Facebook most válaszkeresetet adott be „a Yahoo szűk látóköréről tanúbizonyságot tevő döntésére válaszul”.
2012. március 28. 15:36
Személyes adattal való visszaélés miatt két év próbaidőre bocsátotta a Magyar Nemzet (MN) újságíróját a Pesti Központi Kerületi Bíróság első fokon. A vizsgálatot Hunvald György kezdeményezte.
2012. március 28. 14:39
Sértő a dolog? Szerintem nem különösebben, de ha úgy vesszük, hogy ezzel a Voda a propelleresek hitelét rontja, nehéz vitatni az ítéletet.
2012. március 28. 12:57
A Telenor bejelentése nyomán betiltotta a Vodafone reklámfilmjét a Fővárosi Bíróság, mivel az megpróbálta lejáratni piaci versenytársait.
2012. március 24. 10:38
Az összes mobilgyártót pereli egy amerikai cég, amely 2007-ben levédette a szmájli beviteli módját - többek között ez derül ki a Smart East híradójából.
95,3
2012. március 14. 14:02
A nyertes pályázat alaki hibája miatt részben hatályon kívül helyezte a Fővárosi Ítélőtábla szerdán az NMHH határozatát, amellyel a testület az Autórádió Műsorszolgáltató Kft.-t nyilvánította a budapesti 95,3 MHz-es frekvencia nyertesének. A pert a pályázat egyik vesztese, a Klubrádió indította.
2012. március 12. 9:28
Többmilliós per vár a Rádió1 korábbi műsorvezetőjére, Cookyra, a francia médiamunkás ugyanis élő szerződése ellenére szerződött át a ClassFM-hez – írja a storyonline.hu.
2012. március 3. 13:21
Első fokon pert nyert a parameter.sk szlovákiai hírportált üzemeltető DARCUS Kft. a magyar állammal szemben. A Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium (KIM) egy korábbi, 1,5 millió forintos állami támogatást akart visszaperelni arra hivatkozva, hogy a parameter.sk hírportál nem nyújtott objektív tájékoztatást.
2012. március 1. 14:43
Furcsa, hogy egész Európa, sőt az egész világ aggódik egy olyan rádióért, ami jelenleg is szól - mondta Szőnyi Szilárd a Lapzárta című műsorban a Klubrádió-üggyel kapcsolatban.
2012. február 29. 19:46
Pert indít a HírTV a TASZ ellen, miután a jogvédő szervezet engedély nélkül közölte honlapján a tévécsatorna felvételeit.
2012. február 29. 19:34
A Médiatanács lőtt egy hatalmas öngólt, mert a Klubrádió nagy valószínűséggel egy-két év alatt gazdaságilag is ellehetetlenült volna – jelentette ki Polyák Gábor médiajogász a stop.hu-nak. Hozzátette: így a médium minden bizonnyal megnyert egy saját profiljára kiírt, díjmentesen használható frekvenciát.
MHz
2012. február 28. 19:01
Elsőfokú, nem jogerős ítéletével a Fővárosi Törvényszék létrehozta a 92,9 MHz-es frekvenciára a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság Médiatanácsa és a Klubrádió közötti műsorszolgáltatási szerződést kedden. Bár a médium már korábban elnyerte a frekvenciát, a szerződés eddig nem köttetett meg – ezért indult a peres eljárás.
1-0
2012. február 27. 15:57
Szalai Annamária ellen nyert pert a Társaság a Szabadságjogokért. A Fővárosi Törvényszék ma hozott ítéletében kötelezte a Nemzeti Média és Hírközlési Hatóságot az elnök asszony által Thomas O. Melia részére a magyar médiaszabályozásról szóló tájékoztatást és jogértelmezést tartalmazó levelének a kiadására.
2012. február 24. 17:51
A keresztapa-trilógia szerzőjének fiát perli a regényfolyamból készült filmek mögött álló Paramount Pictures. Mario Puzo hagyatékának kezelője áldását adta a maffiózó Corleone családról szóló regényfolyam egy újabb részének megjelentetésére, mely a sorozat előtörténetét dolgozza fel, a filmstúdió viszont meg akarja őrizni a trilógia integritását.

összesen: 186 db | 18 db/oldal

első vissza 1 2 3 4 5 6 7 8 9 10 11 következő utolsó