Schilling Árpád

2016. január 13. 13:21
Számomra a menekültügy erkölcsi kérdés. Azzal persze nehéz vitatkozni, hogy Európa határait meg kellene védeni, ezt én is evidenciának tekintem. Interjú.
2016. január 5. 6:51
Magyarország kultúrája egy nagy, egyre szélesedő verem. Önként zuhanunk bele, fölöttünk gyűlnek a dögevők.
2015. november 27. 12:17
A Krétakör társadalmi és szociális színházi tevékenységét ismerték el: Schilling Árpádék márciusban a holland hercegnőtől az ECF Princess Margriet Award for Culture elismerést vehetik át.
2015. október 22. 13:01
Ha kritizáljuk a kormányt, elfogadhatunk tőle díjakat és a velük járó pénzt? Hogyan éljünk egy olyan rendszerben, amelyet egész életművünkkel elutasítunk? Interjú.
2015. május 7. 19:52
Ebben az országban semmi értelme értelmesnek mutatkozni, mert úgyis felfal a szar. Gratulálok dr. Hoppál Péternek, hogy meghozta bölcs döntéseit.
2015. február 5. 12:38
Eggyel kevesebb azon csoportosulások száma, ahol összekeverik a művészeti tevékenységet az ellenzéki politizálással. Ezzel mindenképpen nyert a művészet.
2014. július 12. 10:55
„Évek óta ugatom, hogy ha megalkuszunk ezzel a rendszerrel, felzabál minket” – közölte Schilling Árpád, a Krétakör színház vezetője.
Politikai színház
2014. május 27. 9:28
Lassan indult be a politikai színházról tartott vita a Katona József Színházban, de Schilling Árpádnak köszönhetően felszínre kerültek a sérelmek, vice versa. Minden megjelent a párbeszéd szükségességét hangsúlyozta, amelyhez azonban mindenki feltételeket kötne. Vidnyánszky Attila a beszélgetés végén elhatárolódott Kerényi Imre „buzilobbis” megnyilvánulásától.
2014. március 10. 16:52
Az új színházi formák nyilvánvalóan még csak egy szűk kör érdeklődését váltják ki. Interjú.
2013. január 7. 12:33
Végérvényesen lemondtunk arról, hogy létezhetnének független döntnökök, alig esik szó a fiatalokról, a közönségről meg csak a számok szintjén vagyunk hajlandóak kommunikálni, ha egyáltalán.