Szász János

2016. február 2. 13:34
Többek között az Argo 2, a Liza, a rókatündér, a Hajnali láz és a Veszettek című film versenyez a nagyjátékfilmek kategóriájában a 2. Magyar Filmhéten. A fesztivál nyitófilmje a Saul fia lesz.
2015. október 29. 16:05
897 millió forint támogatást adott a Magyar Nemzeti Filmalap a Kondor Vilmos Budapest noir című krimije alapján készülő filmnek, melyet Gádor Éva fog rendezni. Kondor második világháború előtt, közben és után játszódó krimisorozatának első darabja 2008-ban jelent meg, azóta pedig kiadták Amerikában is.
Oscar 2014
2013. december 21. 9:15
Az amerikai filmakadémia pénteki bejelentése szerint A nagy füzet is ott van a legjobb idegen nyelvű film Oscar-díjáért versengő filmek kilencre szűkített listáján. A végső öt jelöltet január 16-én jelentik be, a díjátadó március 2-án lesz.
Közönségdíj
2013. december 9. 14:46
A Mészáros Márton által alapított közönségdíjat az év hazai színésze kategóriában Kulka János kapta. Az színésznőjének Tenki Rékát választotta a közönség, az év rendezője Szász János, az év írója Háy János lett, míg az életműdíjat idén Molnár Piroska kapta. A többi kategóriának külföldi nyertese lett.
2013. november 6. 14:53
A 15 játékfilmet és rövidfilmeket felvonultató rendezvényen a közönség válogatást láthat a közelmúlt magyar terméséből.
2013. szeptember 21. 15:43
Andy Vajna szerint A nagy füzet című film megható, és hatással van a nézőkre.
2013. július 8. 9:42
Szász János A nagy füzet című filmje nyerte el Közép-Európa legnagyobb filmszemléjén Karlovy Variban a fődíjat, azaz a Kristály Glóbuszt.
2013. június 4. 14:45
Szász János A nagy füzet című alkotása is meghívást kapott Karlovy Varyba. A közép-európai régió legnagyobb és egyetlen A-kategóriás filmszemléjének díszvendége Oliver Stone lesz, a nemzetközi zsűriben pedig Agnieszka Holland elnököl .
2013. május 24. 12:14
A cannes-i filmfesztivál jelenleg is zajló filmvásárán már több magyar alkotás forgalmazási jogát már megvásárolták.
2013. március 1. 10:00
Szász János Last Call – Dresden Dolls című dokumentumfilmjét is vetítik a horvát fővárosban a héten zajló ZagrebDox elnevezésű filmfesztiválon, amelyen nyolc nap alatt több mint 180 alkotást láthat a közönség.