Szászcsávás

2016. június 2. 17:03
Négy CD-ből álló sorozatot jelentetett meg az erdélyi Szászcsávási Zenekar felvételeiből a Fonó Budai Zeneház. Az 1990-től készült felvételek a faluban, annak óvodájában és Chicagóban készültek.
Városi varázshegedülés
2015. december 8. 12:13
Már nem autentikus népzene, mégsem világzene. A Buda Folk Band november közepén mutatta be új, Saját gyűjtés című lemezét a Fonó színpadán a Muzsikással közös koncerten. Éri Mártonnal és Salamon Somával beszélgettünk a városi népzenészek identitásáról, erdélyi gyűjtésekről, varázsjelekről, nacionalizmusról, táncház és értelmiség újrakötendő kapcsolatáról és arról, hogy került a kalocsai minta az ecuadori indiánokhoz.
2015. június 25. 11:05
„Alig vártam, hogy jöjjön a péntek, kocsiba üljünk és ott legyek Erdélyben valamelyik cigánysoron vagy egy lagziban” – mondja a Mandinernek Árendás Péter, az új lemezre készülő, harminc éves Tükrös zenekar brácsása a kezdetekről. Árendás szerint egy igazán hiteles népzenész nem csupán másol, hanem úgy be tud állni egy falusi zenekarba, hogy nem lóg ki belőle, de mégis saját karaktere van. Hogyan játszották ki a magyarországi népzenészek a Securitatét? Hogy fogadták őket a helyi magyarok és cigányok? Hogyan bomlott fel a régi világ és kezdett eltűnni az élő népzene? Interjúnk.
Szexi folkdiktatúra
2014. február 8. 11:16
„Ember, muzsikálj úgy, hogy senkinek ne menjen porrá a feje!” – ez a jelszavuk. Magyar cigánynak vallják magukat, habár többüknek már a román az első nyelve és ortodox a vallása. Ceausescu idejében szerettek igazán zenélni, de most egy budapesti táncházban találkoztunk a fáradhatatlan zenészekkel, Dumnezuval, Netivel és Florinnal. Riportunk erdélyi cigányprímásokkal, akiket imádnak Pesten. Mennyit kérnek egy estéért? Mikor volt jobb zenélni? Minek vallják magukat? A zenészek szavainak hátterét Kelemen László, a Hagyományok Háza igazgatója világítja meg a Mandinernek. Végül kiderítjük azt is, hogy mi a folkdiktatúra.