Szőcs Géza

2015. március 16. 15:37
Az élet úgy hozta, hogy azok, akik értették és szerették a verseimet, nem fogadták el, hogy mások a politikai barátaim. Akik pedig közelebb álltak a politikai világképemhez, azok a verseimet nem annyira kedvelték. Interjú.
2013. november 12. 9:20
Az a szekértábor, amelynek tagjai az elmúlt huszonöt évben megmondóemberek voltak a kultúrában, jól körülírható orientálódást és gazsulálást vár el azoktól az íróktól, akiket sztárolni akar. Ez a fajta futtatás, helyzetbe hozás, feltupírozás ízlésem ellen való. Interjú.
2013. szeptember 25. 22:00
Még nem született döntés kormánybiztosi kinevezéséről az Országos Széchényi Könyvtárhoz – mondta Szőcs Géza az MTI-nek szerdán este, miután a HVG arról írt, hogy ő felügyeli a jövőben az OSZK-t.
2013. szeptember 21. 15:43
Andy Vajna szerint A nagy füzet című film megható, és hatással van a nézőkre.
2013. augusztus 21. 21:53
A Kolozsvári Magyar Napok keretében köszöntötték szerda este a Bulgakov irodalmi kávéházban Szőcs Géza költőt hatvanadik születésnapján.
2013. augusztus 19. 16:07
Mindazok ellenére, hogy a Tokaji Írótábor egy klasszikus jobboldali rendezvény, idén csillagos ötösre vizsgázott termelési versenyből és a sztahanovizmusból. A Magyar Írószövetség idén augusztus 14-től két és fél napon át legalább 300%-ot teljesített irodalomtörténetből. Hercsel Adél tudósítása.
2013. június 4. 16:50
Bor-könyv-dzessz fesztivált rendeznek a könyvhéten Balatonfüreden; idén először borutca is nyílik a Blaha utcában különböző gasztronómiai csemegékkel.