táncház

Manele, népzene, kávéház
2016. július 3. 11:40
Természetes, hogy a határon túli magyarok is a magyar válogatottnak drukkoltak a foci EB-n – mondja Pál István Szalonna, a Magyar Állami Népi Együttes prímása a Mandinernek. Szalonnáról kiderül, hogy a családi birtokairól lemondva lett magyar állampolgár, hogy majdnem focista lett és ismerhette volna Oszama bin-Ladent. Szülőföldjéről is beszél, szomorúan: „este üresek az utcák Kárpátalján, mert nem mernek kimenni az emberek az utcára. Ha ugyanis jön egy autó és a kezedbe nyom egy behívót, akkor visznek. Igazából nem tudod, hogy mi lesz holnap”. Interjúnk.
2016. június 12. 1:37
Kinek kellene, hogy kelljen? A nép mindegy hogy miért, de elhagyta. Ez a tény. És sajnos nemcsak a népzenére igaz, hanem szinte minden elemi szükségletére is.
HH
2016. június 2. 12:50
Széki zenei mesterkurzust és táncházat tartanak június 4-én, a Halmos Béla-emléknapon. A mesterkurzust ifj. Csoóri Sándor tartja majd a Hagyományok Házában, a táncház a Budavári Művelődési Házban lévő Sebő klubban lesz.
2016. május 18. 16:30
A népzene nem csak falun életképes, hanem városon is, vallja a Buda Folk Band. Mint Sündi mondja: ugyanolyan fiatalok ők, mint a többiek, csak több időt fordítottak Bartók Béla gyűjtéseire.
2016. május 9. 17:34
Virágvölgyi Márta kapta meg a Halmos Béla-emlékérmet szombaton, a Zeneakadémián a táncház napja alkalmából rendezett gálaműsor keretében több évtizedes tevékenységéért, a Halmos Béla-vándordíjat pedig a Ritka Magyar Folk Band prímásának, Horsa Istvánnak ítélte oda a kuratórium.
Igazi civilek
2016. május 4. 17:20
A néptánc nemzeti létünk egyik alapja, a táncházban pedig megvalósul a teljes szabadság – jelentette ki Kelemen László, a Hagyományok Háza igazgatója a május 7-i Táncház napja alkalmából rendezett budapesti sajtótájékoztatón. Szombaton New Yorktól Kárpátaljáig számos kül- és belföldi településen lesznek táncházas ünnepségek, este pedig gálaműsor zárja a napot a Zeneakadémián.
Szellem, tánc
2016. május 2. 10:55
„Egy selejt században éltem” – mondja Novák Ferenc „Tata” koreográfus a Mandinernek. Az erdélyi születésű, 85 éves, legendás néprajzos-koreográfus szerint mindegy, hogy milyen színű kormány van, mindenki korrupt. A Magyar Művészeti Akadémiából kilépett Novák Tata szerint általános probléma a hiányos műveltség és nagy hiányosságok vannak a néptáncos mozgalomban is. De ahogy fogalmaz: „Aki alkot és tehetséges, bármilyen művészeti ágban, azt nem lehet agyonverni”. Nagyinterjúnk Novák Tatával néptáncról, népi kultúráról és a közéletről.
2016. április 24. 11:20
Minden évben felállva éneklik a válaszúti Kallós-birtokon megrendezett néptánctábor résztvevői Kallós Zoltán kedvenc népdalát, az ördöngösfüzesi Bújdosódalt a tábor gálájának végén. Ezen a 2013-as felvételen a Tokos kíséri az idén 90 éves néprajzkutatót.
Szórványnéprajz
2016. április 24. 10:17
Naponta állít elénk mércét Kallós Zoltán erdélyi néprajzkutató Orbán Viktor szerint, aki szombat este a kolozsvári magyar opera gálaműsorának keretében köszöntötte a 90 éves tudóst. Kallós nem csak a néprajztudományban hozott létre maradandót, hanem szervezőként is, valamint vagyonát feláldozva szórványkollégiumot hozott létre válaszúti birtokán. A gálaműsor Kallós kedvenc népdalaival zárult.
Behangolva lenni
2016. március 19. 11:03
Most egy olyan munkán dolgozom, ami fenekestül fel fogja fordítani a zenéről való gondolkodást az egész világon – mondja a Mandinernek a március 15-én Kossuth-díjjal kitüntetett ifjabb Csoóri Sándor, aki a héten ünnepli a Fonóban 60. születésnapját. Csoóri leszögezi: a zene szakrális dolog. A zenésszel a számára meghatározó Székről, az általa felfedezett varázshegedülésről, a magyar nótáról és a zeneoktatás bajairól is beszélgettünk ürömi otthonában, s benézhettünk a stúdiójába is. Interjúnk.
2016. március 13. 19:03
Nagyon szomorú vagyok, hogy Erdélyben is kezd elterjedni a Kárpátokon kívüli, „török bazár” hangulatú zene, de bízom abban, hogy ezt a káros folyamatot még meg lehet állítani. Interjú.
Kutatható múlt
2016. január 25. 13:48
A Hagyományok Háza honlapján elérhetővé tették Halmos Béla egykori prímás és szervező hatalmas hagyatékát, amely több ezer tételből – kéziratokból, felvételekből, fényképekből – áll. Halmosról több tavaszi rendezvényen is megemlékeznek majd tisztelői.
Arcodba tolják
2016. január 10. 18:02
Mi, magyarok népzenei világnagyhatalom vagyunk. Belátjuk vagy sem, ez így van, és meg kellene tanulnunk büszkének lenni rá – mondják a Góbé zenészei a Mandinernek, akik szerint egy baj van: „ez a tény nincs mindenkinek az arcába tolva”. Kiss-Balbinat Ádámmal és Vizeli Mátéval a friss Góbé-lemez kapcsán beszélgettünk arról, miként kell jó feldolgozást csinálni és miért nem jó az angolszász könnyűzenét másolni. A Góbé arra szólít fel: tessék magyar zenét írni!
Folk-front
2015. december 22. 19:15
A magyar népzene és a táncházak támogatására indította útjára a Halmos Béla Programot a Nemzeti Kulturális Alap – jelentette be a Kultúra.hu szerint Balog Zoltán miniszter és Doncsev András, az NKA alelnöke. A program induló költségvetése 150 millió forint.
Városi varázshegedülés
2015. december 8. 12:13
Már nem autentikus népzene, mégsem világzene. A Buda Folk Band november közepén mutatta be új, Saját gyűjtés című lemezét a Fonó színpadán a Muzsikással közös koncerten. Éri Mártonnal és Salamon Somával beszélgettünk a városi népzenészek identitásáról, erdélyi gyűjtésekről, varázsjelekről, nacionalizmusról, táncház és értelmiség újrakötendő kapcsolatáról és arról, hogy került a kalocsai minta az ecuadori indiánokhoz.
2015. október 21. 10:42
A Fonó huszadik születésnapja alkalmából forgattak népzenés-néptáncos imázsvideót Budapesten többek közt Pál István Szalonnával, Herczku Ágnessel és Kubinyi Júliával. A filmen mezőségit járnak a táncosok.
Félmilliós nézettség
2015. április 21. 15:57
A magyar népzene feldolgozás nélkül is megáll a lábán és elég népszerű, nem kell az eladhatóság miatt mással vegyíteni – nyilatkozta Agócs Gergely, a Hagyományok Háza munkatársa, a Fonó Zenekar tagja, aki a budapesti belvárosban nyitandó kirakat-táncházért lobbizik.
2014. október 27. 17:29
Másfél hét alatt három kalotaszegi bált rendeztek-rendeznek Budapesten, olyan sztárprímásokkal, mint Varga István „Kiscsipás” és Fodor Sándor „Neti”. A Folkembassy szezonnyitó szabadegyetemén a kalotaszegi táj sajátosságairól beszélt Eplényi Anna, a következő alkalmakon a holokauszt és az Iszlám Állam is szóba kerül, s vendég lesz Sebestyén Márta és Mocsai Lajos is.
2014. július 24. 18:05
Harminc órán át ropták a különféle tájegységek néptáncait a nagykállói Téka-tábor résztvevői szerdán és csütörtökön, hogy magyar rekordot állítsanak fel. A sikeres akciót haza elismerése után felterjesztik a Guiness-rekordok illetékeseinek is.
2014. július 15. 21:25
A város felől a falu felé szeretnénk fordítani az emberek figyelmét, hogy azokat a táncokat, zenéket és énekeket tanulják, amelyek a falusi emberek lábán és ajkán megmaradtak – mondta el Pál István Szalonna népzenész, aki szeretné felvirágoztatni a táncház mozgalmat Kárpátalján és Magyarországon.
2014. május 11. 22:11
Kalotaszegi csárdás, legényes és román forgatós egy hajléktalan bácsi táncával dúsítva a Deák téren!
2014. április 15. 16:23
Nemzetközi legényes versenyt tartottak szombaton Budapesten. Így táncolnak a győztesek.
2014. március 29. 16:47
Önfeledt a hangulat a folkkocsmában hajnalban.
2014. március 29. 14:16
A hétvégén 23. alkalommal rendezik meg a Papp László Budapest Sportarénában az országos táncháztalálkozót és kirakodóvásárt. Szombat éjszaka népzenés bált tartanak az érdeklődőknek.
2014. január 30. 21:41
És melyik tánc a legszexibb? Erről kérdezősködtek Kolozsváron.
2014. január 26. 14:34
Amíg felülről nem kezdtek el nacionalista ideológiákat beléjük plántálni, addig a paraszti közösségben az emberek elég jól megvoltak egymással. Magyarok, románok, cigányok együtt éltek, mulattak a bálokban, megtanulták egymás táncrendjét.
Népzene
2014. január 3. 11:30
A városi világban sem mulatni, sem sírni nem merünk igazán. A gyász a földig lesújt, de ott nem maradhatunk, fel kell kelni. Ebben segít a zene – mondja Hamar Dániel, a negyven éves Muzsikás nagybőgőse a Mandinernek. A Muzsikás a Művészetek Palotájában adott év végi koncertet december 28-án. A négytagú együttes 2013-ban újra fellépett a Szigeten, de eközben a Fonó táncházában is megfordultak, és iskolákban adnak népszerűsítő énekórákat. 2008-ban a BBC Proms fesztiváljának addigi 114 éves történetében ők voltak az egyetlenek, akik nem angolszászok voltak és nem komolyzenét játszottak, mégis meghívták őket a Royal Albert Hallba. Ősszel könyv jelent meg a történetükről. Okozott-e valaha botrányt a zenekar? Lesz-e új lemez? Hiányzik-e a tánc a zenésznek? És hogy éli meg a folyamatos távollétet a családja? Interjú.
Népzene
2013. november 20. 13:34
Nemrég ért haza a cardiffi világzenei expóról Rosonczy-Kovács Mihály hegedűs, a Fonó Budai Zeneház négy nyelvet felsőfokon beszélő, Junior Prima-díjas művészeti vezetője, s a kultúrmissziót magára vállaló zenekar, a Kazinczy utcában szabadegyetemmel egybekötött táncházat tartó Hungarian FolkEmbassy vezetője és másodprímása. Többek közt a magyar népzene külföldi és hazai becsületéről, a nemrég indult táncházas évadról és a Fonó nem létező állami támogatásáról, valamint az év elején megjelent népdalos könyvéről is kérdeztük. Feltettük azt a kérdést is: meg lehet-e élni a népzenéből?

összesen: 28 db | 18 db/oldal

első vissza 1 2 következő utolsó