Tarlós István

Össze-vissza beszélnek
2017. május 23. 9:49
Senki nem akarja, hogy bezárjon a Budapest Park – ez derült ki a politikusok nyilatkozataiból. Nem akar P+R parkolót oda sem a ferencvárosi önkormányzat, sem a főváros. Pál Tibor MSZP-s képviselő viszont még nem mondott le a terület hasznosításáról, szerinte „vetésforgóban” kellene a szórakozóhelynek és a parkolónak működnie. Tette mindezt azután, hogy korábban ott állt Horváth Csaba mellett azon a sajtótájékoztatón, ahol Horváth bejelentette: kezdeményezni fogja, hogy jogszabályban mondják ki, nem lehet parkoló a területen.
Szabadság
2017. május 10. 11:35
A fővárosi közgyűlés idén is a gyalogosoknak adná át az egész Szabadság hidat hétvégenként. Tarlós István azt mondta, hogy mehet az akció, egészen addig, amíg valaki fel nem mászik a turulhoz.
Március 21.
2017. március 20. 23:56
Március 21. nem csupán a meteorológiai tavasz kezdete, hanem a bábművészet világnapja is, amelyet a bábművészet határon inneni és túli magyar nyelvű képviselői a Budapest Bábszínház kezdeményezésére immár negyedik éve ünnepelnek nagyszabású eseménysorozattal.
2017. február 21. 18:25
Az Idegenvezetők Világnapját 2017. február 24-26. között szervezik meg fővárosunkban a Budapesti Kereskedelmi és Iparkamara (BKIK) és a budapesti idegenvezetők. A rendezvény társszervezői a Budapesti Fesztivál- és Turisztikai Központ (BFTK), a Budapesti Vállalkozásfejlesztési Közalapítvány (BVK), illetve a Bevásárló- és Tematikus Utcák Menedzsmentje (BUM). A rendezvény fővédnöke Tarlós István főpolgármester.
2017. február 20. 12:17
Elrendelte a szmogriadó tájékoztatási fokozatának megszüntetését Tarlós István budapesti főpolgármester.
2017. február 2. 0:25
Az időjárási viszonyok gyors és kedvező alakulása nyomán Tarlós István főpolgármester szerdán megszüntette a szmogriadó tájékoztatási fokozatát – közölte a Főpolgármesteri Hivatal.
2017. január 25. 21:44
Ingyenessé tették a szmogriadó miatt kitiltott autósoknak az utazást a HÉV, a MÁV-Start és a Volánbusz állami megrendelésű budapesti elővárosi járatain szerda délután négy órától a szmogriadó visszavonásáig - közölte a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium (NFM) az MTI-vel.
Kvótanépszavazás
2016. szeptember 30. 9:34
A főpolgármester szerint nem a politikai következmények miatt érdemes elmenni a vasárnapi népszavazásra, hanem azért, mert ez gyakorlatilag egy hitvallás. Tarlós István szerint Brüsszel kicsit hasonlít Moszkvára.
2016. szeptember 14. 20:58
Kérjük Miniszter urat, mint az előadó-művészeti szervezetek minősítéséért felelős minisztert, hogy vizsgálja meg a pályázati eljárások dokumentumait, állapítsa meg, hogy az eljárás nem felelt meg az Emtv-ben meghatározott szabályoknak, és hívja fel az érintett előadó-művészeti szervezetek fenntartóját, hogy gondoskodjon a munkáltató vezetőjének az Emtv-ben meghatározott szabályok alapján történő megbízásáról.
2016. szeptember 8. 14:38
Három héttel ezelőtt valószínűnek tartottam, hogy Tarlós nem nevezi ki újra Dörnert – és ezt nem rendíthetetlen optimizmusom sugallta, hanem a józan ész. Ami Tarlósnak nincsen – és a Fővárosi Közgyűlés többségének sincsen, igaz, szükségük sincs rá.
2016. július 14. 13:36
A több biciklis mindenkinek jó: jó a környezetnek, jó az autósoknak, jó a helyi lakóknak. Egyetlen ember, aki ebben problémát lát: a főpolgármester.
2016. július 7. 18:08
A Kosik Ügyvédi Iroda nem állt, és nem áll folyamatos megbízási jogviszonyban sem a Fővárosi Önkormányzattal, sem a Főpolgármesteri Hivatallal, sem a Fővárosi Közbeszerzési Kft-vel, a Fővárosi Közbeszerzési Kft. közbeszerzési eljárásaiban nem működött és nem működik közre.
Lesz turné
2016. június 5. 17:55
Bár eleinte koncertek tucatjainak lemondásával fenyegetőzött Fischer Iván, végül csak egy koncertje marad el a Budapesti Fesztiválzenekarnak, miután a főváros 77 százalékkal, 60 millió forintra csökkentette a zenekarnak eddig fizetett támogatást. A külföldi turnékat is mind megtartják, ugyanis a Külügyminisztérium besegít a turnék finanszírozásába.
2016. május 7. 17:15
A Budapesti Fesztiválzenekar Alapítvány törvényesen képez tartalékot. Ebből fedezzük folyó kiadásainkat, amikor (ahogy idén is) a bevételek, támogatások késve érkeznek.
2016. május 6. 10:00
Budapest főpolgármestere, Tarlós István szerint 500 ezer ember utazik a hármas metróval, ebből adódik a politikus szónoki felvetése: „Képzeljenek el 500 ezer biciklit!”
2016. április 29. 22:01
Flashmobot szervez május 7-ére a Budapesti Fesztiválzenekar, hogy így tiltakozzon a 200 milliós fővárosi támogatás évközi elvonása miatt, amely miatt több tucat koncertet kénytelenek lemondani.
2016. április 28. 12:57
Ahol a gój motorosok a közlekedési szakértők, ott inkább leszek legenda. :)
„I Bike Budapest”
2016. április 23. 16:26
Több ezer kerékpáros vonult fel az „I Bike Budapest” elnevezésű megmozdulás keretein belül Budapest belvárosában. A Magyar Kerékpárosklub szerint közölte: céljuk hogy minél többen megtapasztalhassák egy kerékpárbarát város hangulatát, a menet ezért Budapest legszebb részein halad át.
Biciklis polgármester
2016. április 23. 10:00
Nem csak beszél a kerékpározásról, hanem hosszú évek óta amikor csak teheti, biciklivel közlekedik az V. kerület polgármestere, Szentgyörgyvölgyi Péter. A belvárosi kerületvezető szerint rengeteget fejlődött a közlekedési kultúra Budapesten, és nem tart attól, hogy Tarlós István valóban radikálisan vissza akarná bontani a kerékpáros fejlesztéseket, de ha mégis, akkor a Belváros is szót fog emelni ez ellen. Szentgyörgyvölgyi köszönetet mondott a biciklis szervezeteknek és felvonulásoknak is, amelyeken egyébként maga is vett már részt. Interjú.
2016. április 20. 17:21
Sok témáról beszéltünk, voltak közös pontok, de olyanok is, amikben nem tudtuk meggyőzni egymást.
Párbeszéd
2016. április 20. 16:27
Tarlós István megállapodott a Magyar Kerékpárosklubbal, hogy ők is részt vesznek a kerékpározással foglalkozó munkacsoport következő ülésén. A szerdai egyeztetésen kiderült, Tarlós István elképzelhetőnek tartja a belváros egy szűk területének autómentesítését – írta a Magyar Kerékpárosklub a Facebook-oldalán.
2016. április 18. 12:33
Egész Budapest érdeke, hogy minél többen kerékpározzanak – jelentette ki Vitézy Dávid, a Közlekedési Múzeum főigazgatója a vasárnapi Mokkában.
2016. április 15. 13:51
A BKK létrehozása, pontosan abban a formájában, ahogy megvalósult, része volt a főpolgármester programjának. Mindenki, akinek a döntése volt a BKK létrehozása, előre ismerte a részleteket. A főpolgármester különösen.
Tarlósinfo
2016. április 15. 13:15
Tarlós István „mindenhonnan elcsapott, sértődött, bezárt múzeumot üzemeltető közgazdásznak” titulálta Vitézy Dávidot, aki szerinte a diszkógömbös Tütü nevű night clubból akarja meghatározni, mi legyen a budapesti közlekedésfejlesztéssel. A főpolgármester sajtótájékoztatóján beszélt a volt BKK-vezérrel való viszonyáról és a kerékpáros fejlesztési terveiről is.
2016. április 15. 9:53
Nem egy szűk kisebbséggel, hanem az egyre többet kerékpározó budapestiekkel menne szembe Tarlós István – mondták el az Élhető Város konferencián. A Kerékpárosklub vezetője szerint az emberek ma már élni akarnak a városokban, nem csak közlekedni.
Est a night-clubban
2016. április 15. 8:44
Együtt kritizálta a budapesti városvezetést a BKK volt vezére és a Magyar Kerékpárosklub az „Élhető város; Két keréken” konferencián. Vitézy Dávid, Gajus Scheltema holland nagykövet, valamint a holland és a magyar kerékpárosklub képviselői tartottak előadást, ahol a holland kerékpáros mozgalom, a korábbi magyar fejlesztések, valamint Tarlós István legújabb állásfoglalásai is szóba kerültek. Tudósításunk.
2016. április 14. 10:07
Tarlós István ennek ellenére tagadta, hogy teljesen betiltanák a kerékpározást a fővárosban: egyelőre tesztüzem jelleggel csak 23 fővárosi kerületben lesz tilos minden reggel 6 és éjjel 1 között.
2016. április 14. 9:50
Ha van komoly tanulsága az elmúlt éveknek, az éppen az, hogy a biciklis infrastruktúra fejlesztésével lehet fejleszteni a közlekedési kultúrát is.
2016. április 13. 15:07
A kerékpáros infrastruktúra tervezett visszafejlesztése olyan egyirányú gondolkodásról tesz tanúbizonyságot, amely már nemcsak a kerékpárosok, de minden budapesti közlekedő számára kártékony.
Bringabalhé
2016. április 13. 11:01
„A kerékpározás ésszerű fejlesztése nem lehet azonos a kerékpárosok radikális kisebbségének gátlástalan terrorjával” – közölte Tarlós István budapesti főpolgármester hivatala közleményben. Tarlós maga az Indexnek azt mondta: „Egy bicikliutat sem szüntetek meg. De azokon a helyeken, ahol ilyen közel vannak egymáshoz a bicikliutak, plusz a buszsáv is bicikliút, ott a buszsávban egyszerűen letöröljük a piktogramokat. Ez történik, semmi más”.
2016. április 13. 10:23
A kerékpáros propagandista liberális sajtó most arról beszél, hogy Tarlós a hetvenes évekbe süllyeszti vissza Budapestet. Nem. Ami most készül, azt úgy hívják, hogy a józan ész diktálta rend.
2016. április 12. 21:31
Tarlós István döntött: visszaviszi Budapestet a ’70-es évekbe, és újra kirobbantja a bringás forradalmat! Beszüntetne mindent, ami a programjában volt, és ami élhetőbbé teszi Budapestet.
Hol lesz?
2016. március 24. 16:33
Nem lesz parkoló a Vörösmarty téren – derül ki a Főpolgármesteri Hivatal csütörtöki közleményéből. Az Ünnepi Könyvhét helyszínét Tarlós István főpolgármester, Láng Zsolt, a főváros tulajdonosi, gazdasági és közterület-hasznosítási bizottságának elnöke és Kocsis Máté alelnök is támogatja.
Döglégy 50
2016. január 8. 15:15
A horogkereszt nagyon meleg, azt még én sem merem – mondja az éppen ötvenéves Ganxsta Zolee, akinek temérdek tetkója között vörös csillag és birodalmi sas is akad. „A vörös csillagra nem ugrálnak annyira, pedig Sztálin több embert ölt meg mint Adolf Hitler.” Ganxsta nem rugdalna Orbán-fejet, ahogy Dopeman tette, de a régi társ is ott lesz szombati születésnapi nagykoncertjén. A gengszterrapper megkocsikáztatta a Mandiner stábját, de kislányát és édesanyját is megismertük, valamint retteghettünk a kutyáitól. Rendhagyó nagyinterjú következik Zana Zoltánnal mindenről és mindenkiről – szókimondó, 18+ szövegekkel.
2015. december 14. 12:42
Egy európai főváros vezetője 2015-ben úgy gondolkodik a városi közlekedés fejlesztési terveiről, hogy az „szélsőségesen tömegközlekedés-orientált”. Ízlelgessük még ezt a mondatot egy kicsit.
2015. december 13. 17:38
Most a bringások térfelén pattog a labda. Kapjuk össze magunkat, nem nehéz korrektnek és figyelmesnek lenni. Az önkény meg a kicsinyes jogászkodás és bosszú ellen ez a legjobb módszer.
2015. december 12. 13:50
Javasoljuk a Bazilika, a Parlament és a Főpolgármesteri Hivatal lebontását, az összes vasútvonal és pályaudvar felszámolását, így a helyükön városunkhoz méltó parkolóházakat építhetünk.
2015. december 12. 10:53
Tarlós István közgyűlés elé szánt javaslatai minden elemükben a múltba rántanák vissza Budapestet.
Vissza a múltba
2015. december 12. 10:38
A főpolgármester szakértőkre hivatkozva úgy fogalmazott: „szélsőségesen tömegközlekedés orientált” a Budapest 2030-ig szóló fejlesztési koncepcióját tartalmazó Balázs Mór Terv, ezért azon módosítani kell. Tarlós Istvánnak a bringásokkal is vannak problémái: egyrészt számos, jelenlegi kerékpározási lehetőség korlátozását is kilátásba helyezte, másrészt felvetette, hogy ha nem változik a bringások szabálykövetési morálja, akkor KRESZ-vizsgát fog kezdeményezni a számukra.
2015. augusztus 7. 8:24
Lassan újabb Critical Mass szerveződhetne. A két lábon járók és a négy keréken gurulók részvételével. Vagy alakítsák át a fővárost és hozzanak létre biciklikerülő utakat. Mert ez így már elég durva…
2015. június 13. 10:55
Tizenöt új MOL Bubi állomást adott át pénteken a BKK és a MOL. Az egyik józsefvárosi állomás kiépítését teljes mértékben magánforrásból finanszírozta a Corvin Sétány ingatlanfejlesztője.
2015. június 10. 8:01
Az interjúval kapcsolatban már az is problémás lehet, hogy egy főpolgármester főpolgármesteri minőségében kifejtett véleménye mennyiben lehet személyes „magánvélemény”.
2015. május 27. 7:52
Alig telt el fél év január óta, és Áder János már akart ENSZ-főtitkár lenni, majd nem akart ENSZ-főtitkár lenni, és most újra akar, de most már Tarlós István is akar!
2014. november 20. 15:53
Budapestért díjjal tüntette ki Tarlós István Kállay Emil piarista szerzetest a fővárosi ifjúság neveléséért és a budapesti lelki-közösségi élet ápolásáért.
120.000 bérlés
2014. október 9. 15:21
Több mint százhúszezer kölcsönzésnél tart a fővárosi közbringarendszer, a késedelmes megvalósítás miatt befolyó kötbérből új állomásokat és kerékpárokat vesz a BKK.
CM
2014. május 10. 12:49
Az ELEVEN bringa nap keretében kerekasztal-beszélgetést rendeznek a kerékpáros közlekedés budapesti helyzetéről szombaton. A B32-ben 16 órakor kezdődő rendezvényen Somodi László, Takács Viktor, László János és Kürti Gábor cserél majd eszmét a témában.
2014. március 19. 9:29
Úgy véljük, hogy a kedvezmény kiterjesztése jótékony hatással lenne a diákbérletek vásárlására és a Bubi használatára egyaránt, ami hosszútávon minden szempontból megérné a Fővárosnak.
2014. január 10. 9:07
A miniszterelnök videóüzenetben köszönte meg, hogy több mint 200 ezren követik őt a Facebookon.
Maradhat Eszenyi?
2014. január 3. 10:24
Nem pályázik a Vígszínház vezetésére Balázs Péter, így valószínűleg továbbra is Eszenyi Enikő marad a teátrum élén. A Vígszínház jelenlegi vezetője csütörtökön adta be pályázatát.
2013. december 28. 11:02
Nem kétséges számomra, hogy Szabó Anett és Stumpf András melyik pártra voksol majd a szavazófülke magányában, szellemi függetlenségüket mégse vonnám kétségbe.
2013. november 19. 10:33
Van a kerékpárosoknak egy olyan szegmense, tisztelet a nagyszámú kivételnek, akinek el kellene magyarázni azt is, mit jelent a piros lámpa. Interjú.
2013. november 13. 17:21
Gazsó L. Ferenc ideális ember a független hírszolgáltatás garantálásához. Sokoldalú fickó, az én cikkembe például komcsik miatt nyúlt bele.
2013. november 12. 13:39
A forgalomban elenyésző számban és idényjelleggel résztvevő hangos kerékpáros kisebbség irracionális követelései már eddig is kimutatható balesetbiztonsági és környezeti problémákat okoztak.
Közbringa
2013. november 8. 15:59
A budapesti közbringra rendszernek névadó szponzora is lett: a MOL vállalta, hogy finanszírozza a BuBi működési költségeinek közel felét. A rendszer a tervek szerint 2014 áprilisában indul 75 gyűjtőállomással és 1100 kerékpárral.
2013. november 8. 13:52
A budapesti közlekedést érintő javaslataiban szereplő pontok, a mögötte húzódó közlekedési filozófia ellentmond fontos szakmai alapelveknek, beleértve az Ön korábbi terveit, programját és nyilatkozatait is.
2013. november 7. 19:59
Erkel Ferenc születésének évfordulóján, a magyar opera napján a zeneszerző által komponált magyar himnusz eredeti változatának hangjaival csütörtökön megnyílt a csaknem kétmilliárd forint ráfordítással megújult Erkel Színház.
2013. november 4. 14:56
A helyzetnek egyetlen megnyugtató megoldása lehet: a jelenlegi igazgató pályázatának elfogadása és a kiírás szerinti kinevezése egy újabb, teljes ötéves ciklusra.
2013. november 4. 11:48
Talán még abban sem hisznek itthon, hogy pozitív hatása lenne a város általános közlekedési helyzetére, ha megjelenne végre az 1000 kerékpár (remélhetőleg később még sokkal több) és annak sok ezer használója?
Elcsatolva
2013. október 30. 9:56
Az utóbbi hónapokban komoly vitát kavart „Margitsziget-törvény” és a margitszigeti népszavazás jogszerűségét vizsgálva azt az eredményt kapjuk, hogy a törvény alkotmányosan nem kifogásolható (bár az eljárási szabályok pontosítása lenne szükséges), a népszavazás azonban jogilag érvénytelennek tekinthető, mivel annak időpontjában a sziget már nem tartozott a kiíró XIII. kerülethez. Milánkovich András és Szentgáli-Tóth Boldizsár írása.
2013. szeptember 27. 12:57
Nem tartozom Eszenyi Enikő leglelkesebb rajongói közé, de egészen bámulatos önfegyelemmel, saját intézménye és közönsége iránti alázattal tűri az egész komédiát.
2013. augusztus 31. 13:59
Az Alföldi István, a király-rendezése ellen tüntetők az előadásra érkezőket is szidalmazták.
2013. július 5. 10:26
A vallási közösségek fontos szerepet játszanak a társadalmi kapcsolatok erősítésében és ápolásában, az emberi kapcsolatok kiteljesítésében – mondta Tarlós István főpolgármester szerdán, az Európai Egyházak Konferenciája 14. nagygyűlésének nyitónapján Budapesten. Áder János köztársasági elnök levélben köszöntötte a jövő hétfőig tartó eseményt.
2013. június 12. 11:30
Tarlós István kiemelte: nem leváltásról van szó, a jelenlegi vezetőnek lejár a mandátuma, így a törvény szerint kötelező kiírni a pályázatot. Eszenyi Enikő a Vígszínház hétfői évadzáró társulati ülésén elmondta, hogy jelenlegi munkatársaival együtt újra pályázni fog a színház vezetésére.
2013. május 17. 10:12
Kibúvók keresése helyett másfél év után kezdeményezze Dörner György leváltását az Újszínház éléről!
2013. május 15. 10:46
Felvonulással, kulturális és gyermekprogramokkal, szórakoztató műsorokkal, koncertekkel tartják a hagyományos balatoni szezonnyitó ünnepséget a pünkösdi hétvégén, május 17. és 20. között Siófokon. Az önkormányzat közlése szerint a jubileumi, 120. szezon négynapos rendezvénysorozata minden korábbinál színesebbnek ígérkezik.
2013. május 3. 12:58
A főpolgármester szerint a fenntartó fővárosi önkormányzat köszönettel tartozik a hálás közönségért és a sok teltházas előadásért, és a Színházak éjszakája tavalyi sikere után fel sem vetődött, hogy ne legyen folytatás.
2013. április 17. 12:49
Mintegy 400 hazai író és több mint 300 könyvújdonság és várja a látogatókat a csütörtök délután kezdődő XX. Budapesti Nemzetközi Könyvfesztiválon.
2013. április 10. 9:16
Erdő Péter bíboros, prímás szerint pozitív változást hozott a húsz éve, II. János Pál által kiadott Hungarorum Gens pápai rendelkezés, amely jelentősen átalakította a magyar egyházmegyei szervezetet. A Magyar Katolikus Püspöki Konferencia elnöke erről az Esztergom-Budapesti Főegyházmegye egyháztörténeti bizottságának ünnepi konferenciáján beszélt hétfőn Budapesten.
2013. március 23. 13:15
Elbarikádozták magukat a Sirály pincéjében a Marom Egyesület tagjai. Mint mondták, így kívánják fenntartani tárgyalási pozíciójukat.
2013. március 23. 10:10
Nyilván, egy ilyen helyet el kell törölni a föld színéről, ilyen nem maradhat meg.
2013. február 25. 8:46
XVI. Benedek pápa szolgálatáért mutatott be hálaadó szentmisét Erdő Péter bíboros, a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia (MKPK) elnöke a püspöki testület tagjainak és Alberto Bottari de Castello apostoli nuncius koncelebrálásával vasárnap este Budapesten a Szent István-bazilikában, ahol megjelent mások mellett Áder János köztársasági elnök és felesége, Herczegh Anita.
2012. október 19. 12:55
Átadták csütörtökön Budapest XXI. kerületében, Csepelen a Weiss Manfréd úti kerékpárutat, amely a Kvassay hídtól az Ady Endre útig tart.
2012. október 19. 12:01
Számomra feltűnő, hogy Kálmán Olga mennyire másképp kérdezi, hagyja beszélni a jelenlegi ellenzék politikusait.
2012. augusztus 3. 13:31
A Sziget fesztivál egyik főtámogatója Tarlós István főpolgármester döntése alapján Budapest Főváros Önkormányzata, és három fővárosi cég a város reprezentációjaként idén is felállítják a Budapest standot, amely interaktív játékkal, turisztikai információkkal, kertmozival és fotókiállítással várja a szigetlakókat.
2012. május 30. 12:26
Tarlós István és Vitézy Dávid átadta, a kerékpárosok pedig bringaemeléssel üdvözölték az Andrássy út új kerékpársávját. Az Index videója.
2012. május 29. 15:57
Kedden délután hivatalosan is átadta a közlekedőknek a megújított Andrássy úti kerékpársávot Tarlós István főpolgármester és Vitézy Dávid, a Budapesti Közlekedési Központ vezérigazgatója. Az ünnepségen Tarlós jelezte: folytatják a munkát, a külső városrészeken is épültek új kerékpárutak, és az Andrássy út Oktogon és a Hősök tere közötti szakaszát is korszerűbbé teszik.
2012. május 29. 9:41
Kedden, 14 órakor az Operánál hivatalosan is átadja Tarlós István főpolgármester és Vitézy Dávid, a Budapesti Közlekedési Központ igazgatója az Andrássy út megújult kerékpársávját. A Critical Mass Hungary fél 6-ra, szintén az Operához hívja Happy Mass-re a kerékpárosokat.
2012. április 20. 14:08
2012. június 1-3. között a magyarországi keresztény közösségek ökumenikus fesztivált szerveznek a Budapest Sportarénában.
2012. március 22. 15:57
Majd két évtizede kisérem figyelemmel a rendkívül ellentmondásos magyar-cigány viszonyt. Riporterként, szociográfusként helyzeteket igyekszem rögzíteni, leírni. Véleményt formálni már régóta nem merek, akarok.
2012. március 5. 10:44
Tarlós István megbízásából megújult a fővárosi önkormányzat hivatalos weboldala, a budapest.hu. A főszerkesztő beszámolója szerint az volt a legfőbb cél, hogy korszerű, hasznos, informatív és könnyen használható honlapot hozzanak létre.

összesen: 80 db | 18 db/oldal

első vissza 1 2 3 4 5 következő utolsó