Törpe-fejűek

2010. június 23. 08:22

Hazánkban a legjelentősebb termelője és fogyasztója a giccsnek nem más, mint a jobboldal. Gatyájuk is rámenne a giccsadóra, ha az igazságos volna.

2010. június 23. 08:22
„Bőven ideje volt, hogy Brüsszel, a média, az alkotmánybíróság és Gyurcsány után a kultúra is megkapja az iránymutatást. Ott se maradhat minden abban a bábeli szodomában, amiben a szocik hagyták. Elő is került a zsinórmérték. A giccset és a pornót meg kell adóztatni, és abból támogatni az Értékeset és a Szépet. (...)

A pornó, az még a kisebb falat, azt elég könnyen fel lehet ismerni, bár ha a szépirodalmi kánonban körbenézünk, akkor lesznek zavarba ejtő feladványok. Azzal csak annyi a baj, hogy kábé a Popó magazint, a néhány megmaradt videotékát és a kábeltévéket lehet megcsapolni, és ebből ugyan nem épül bazilika. A többi pornó ugyanis az úgynevezett interneten terjed, és nehéz lenne kiverni a globális szájtokból, hogy a magyar látogatókért utalják át a malacságadót az államtitkárság Paypal-számlájára. (...)

Van ennek a fennhéjázó giccsezésnek egy rendkívül kínos dimenziója, mégpedig az, hogy miképp is került Szőcs Géza oda, ahonnan éppen giccsadót készül kivetni. A legnagyobb és legsikeresebb giccsgyár megbízásából lett ő a kultúrfelelős, ugyanis hazánkban a legjelentősebb termelője és fogyasztója a giccsnek nem más, mint a jobboldal. Ha Szőcsnek a giccsel van baja, akkor lesz mit söprögetni a pártház táján. Kiszállni a búcsújárásokra, nemzetioldalista fesztiválokra, Fidesz-gyűlésekre, műveleti területté nyilvánítani, és elkobozni mindent. A horgászbotra lógatott zászlókat, a sokat megért székely himnuszt, az orbános, erdélyes, trianonos képeskönyveket, az irredenta és nacionalista kellékeket. A beszédekbe kötelezően belevarrt góbéságokat és lebutított szlogeneket. A magyarságkutatás romantikus füzeteit, a béna kosztümös filmeket. A turult, a rovásírást, a bocskait, mindezeket a fröccsöntött, szervetlen felvarrókat, amiktől azt várják, hogy jelentősebbnek, tekintélyesebbnek, hatásosabbnak tűnnek, mint amilyenek. A pátosz a giccs elmaradhatatlan velejárója, sőt eredője, és pátoszból aztán van a Főpártban elég. Azért lettek ők a Főpárt. Gatyájuk is rámenne a giccsadóra, ha az igazságos volna.”
az eredeti, teljes írást itt olvashatja el Navigálás

Összesen 173 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Kündü
2010. augusztus 21. 16:09
Jahh, mer' TÓTA meg ÓRIÁS-FEJŰ!!!! Egy alacsony, vézna, hibbant, jelentéktelen Kis Gonosz Ödönke, JÖNNEK ÉRTED A PEDOFIL-SZADO bácsik...:)))))) S igen! T. Árpád, felveszem a Bocskait, felkötöm a két szablya valamelyikét, aztán, aki bújt, aki nem: LE TOUCHÉ-osolom a Tóta-Fejűeket!!! Aztán ha az giccs, leadózom !!!
Preskin
2010. június 24. 22:32
"én meg azt látom, hogy sértődött lelkek vagytok akik csalódtak sok mindenben, közben dolgoztak és nem érték el amit akartak..." http://www.pengekcs.com/2009/02/18/hogyan-talald-meg-mi-az-amit-szeretsz-csinalni/#comments
miloka
2010. június 24. 08:54
És az életben kapott rúgásokat nem egyformán dolgozzuk fel. Ki így, ki úgy. Igaz csodálkozom gyakran, hogy miért így reagálnak a problémákra sokan. Nem panaszként, s nem is dicsekvésként mondom, de belőlem is válhatott volna ilyen vagy ehhez hasonló ember. Rugdosott engem is az élet kegyetlenül. Hála Istennek, nem így történt!!
miloka
2010. június 24. 08:35
Nem hiszem, hogy behúzna a csőbe. Ahhoz már nem vagyok olyan fiatal. Kellő tapasztalatot nyújtott nekem az élet! Jót és rosszat egyaránt. Lelkiismeret hiánya? Lehet. De, hogy ilyenné váljon valami nagy csalódásnak, kudarcnak kellett lennie régebben az életében. Ezt soha nem tudta feldolgozni, s ezért fordulhatott el az Emberektől,( hogy azt ne mondjam gyűlöli őket?) s még magát sem tudja elfogadni, Engem a kíváncsiság is inspirált. Vajon ha normális hangnemben beszélnek vele, elfogadja azt? S ha igen, meddig? Lehet, hogy ma már megint u.úgy fog velem is "beszélni", mint ahogyan eddig tette. Engem a szüleim úgy neveltek, hogy minden embernek vannak értékei, s elsősorban azokat kell meglátni, észrevenni. Aztán vagy elfogadjuk vagy sem. Tudom ez a mai világban túlzott optimizmusnak hat, de én már csak ilyen maradok. :)))
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!