Gázos liberalizmus

2010. július 30. 09:46

A szlovák szociális miniszter egy mélyen szociális tanácsot is adott a havi 400 euróból tengődő „balfékeknek”: ha mégsem lennének megelégedve a fizetésükkel, elmehetnek külföldre.

2010. július 30. 09:46
„A Richard Sulík vezette Szabadság és Szolidaritás (SaS) a választási kampány során következetes liberális programjával csavarta el a lakosság egy jelentős részének a fejét. Azoknak azonban, akik arra számítottak, hogy a párt a választásokat követően a társadalom szélére szorított kisebbségek harcos szószólója lesz, nagyon gyorsan ki kellett józanodniuk.

A párt ugyan valóban kíméletlen harcot indított, azonban korántsem az emberi jogokért, hanem a lehető legjobb parlamenti és kormánypozíciókért. Igazságtalanok lennénk azonban a párttal szemben, ha azt állítanánk, hogy teljes mértékben feladta a liberalizmusát. Az emberi jogokra ugyan magasról tesznek, a párt azonban teljes mellszélességgel kiáll a gazdasági liberalizmus, pontosabban annak egyik ága, a 19. századi vadkapitalizmus mellett. Ezen persze nem szabadna csodálkoznunk, hiszen a pártot jól menő vállalkozók alapították, és ma is övék a döntő szó. A »kecskére káposztát« elv alapján megkaparintották a szociális tárcát, amelynek a kormányprogram szerint az elkövetkező négy évben az lesz a fő feladata, hogy a munkáltatók kényekedvének már most is szégyenteljesen kiszolgáltatott alkalmazottakat még jobban kisemmizzék. Hogy mit is gondol a párt az egyszerű munkásokról, azt legjobban az új szociális miniszter, az anyagi gondokkal korántsem küszködő Jozef Mihál foglalta össze a napokban, amikor az egyik napilapnak lenézően nyilatkozott azokról a százezrekről, akik havi 400 euróból kénytelenek megélni. A miniszter szerint neki ez az összeg legfeljebb két napra lenne elég, hiszen az ő családi költségvetése havi 5-6 ezer euró körül mozog. A szociális miniszter egy mélyen szociális tanácsot is adott a havi 400 euróból tengődő »balfékeknek«: ha mégsem lennének megelégedve a fizetésükkel, elmehetnek külföldre. Ki tudja, a miniszter talán ezzel akarta jelezni, hogy az alkalmazottak itthon az elkövetkező négy évben sem számíthatnak javulásra. Ami biztos, hogy ha az összes ígéretüket valóra váltják, a Mihál vezette tárcát hamarosan átkeresztelhetik antiszociális minisztériummá.”
az eredeti, teljes írást itt olvashatja el Navigálás

Összesen 11 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
röviden
2010. július 30. 20:42
A választás után nem jósoltam születésnapot a Radicova-kormánynak. Némely jelek arra utalnak, hogy nem is lesz.
advocaat
2010. július 30. 14:09
A MH Online máris kormányválságot emleget: állítólag 4 jobbközép képviselőt megvett a SMER! Mi lesz....?
pszichoizé
2010. július 30. 12:54
"A párt ugyan valóban kíméletlen harcot indított, azonban korántsem az emberi jogokért, hanem a lehető legjobb parlamenti és kormánypozíciókért." Van lélekvándorlás! A mi halottunk ott támadt fel újra. Neve is van: szdsz.
fiandre
2010. július 30. 12:29
Meddig nyalják még az Új Szóban Fico seggét????? Mindenki szar, aki nem Fico....
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!