Szabadságsarc?

2010. július 27. 18:32

Bár elvben Európa számos országa támogatja, hogy a költségvetését a bankokra kirótt többletteherrel egyensúlyozza ki, Magyarország gyors és radikális döntése dühödt ellenállást váltott ki a nemzetközi pénzvilág képviselőiből.

2010. július 27. 18:32

A makacskodó magyar kormányzat akár kínos helyzetbe is hozhatja a nagy hatalmú Nemzetközi Valutaalapot. Az amerikai központú szervezet ugyanis a megingott pénzügyi helyzetű államok megmentőjeként, atyai barátjaként, szakmai útmutatójaként igyekszik fellépni. A jelenlegi vita rejtett tárgya, a bankadó azonban arról szól: a kisemberek vagy a pénzintézetek fizessék-e meg a költségvetési hiány csökkentésének az árát. Az az üzenet, hogy az IMF a közalkalmazottak és nyugdíjasok megsarcolását kívánja a bankok és biztosítók helyett, nem nevezhető épp polgárbarátnak. Pedig hányszor hallottuk az elmúlt húsz évben, hogy ezt vagy azt a megszorító lépést elsősorban nem az IMF kedvéért, hanem úgymond a saját érdekünkben kell meghoznunk. A bankok érdekét a polgároké elé helyezni azonban olyan mutatvány, amely minden demokráciában zuhanással fenyeget.(...)

Kétségkívül hízelgő, ha Londonban a magyar kormány »páratlan bátorságát«, amellyel nemet mert mondani a valutaalap kifejezett kérésére, az ’56-os pesti srácokéhoz hasonlítják. Itt, Budapesten azonban azt reméljük, hogy a kapitalista despoták nem követik el azt a baklövést, amelyet az egykori Szovjetunió vezetői. A lázadók megleckéztetése ideig-óráig célra vezet, hosszú távon azonban csak az a rendszer életképes, amely kölcsönös előnyök alapján megegyezésekre törekszik.

az eredeti, teljes írást itt olvashatja el Navigálás

Összesen 20 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Nemhivo
2010. július 28. 18:28
...baromság... nem a bankadóval van problémája az IMF.-nek... Ez csak a porhintés... A gond az, hogy ezt a pénzt is kib.sszák az ablakon...betömik vele a költségvetési lyukat. Na, ...ez a baj. Erre tényleg kár beszedni és elkölteni.
nyúzott
2010. július 27. 23:34
kettős állampolgárság, nemzeti együttműködés, iskolák határon túli kirándulása (ez mind szép és jó, komolyan is gondolom) DE mi lesz a valódi reformokkal??!PL: egészségügy...ahhoz nem mernek nyúlni?!vagy majd csak az önkormányzati választások után?....
schnee
2010. július 27. 21:01
http://index.hu/gazdasag/magyar/2010/07/27/a_szazadveg_szerint_jol_tette_orban_hogy_kiadta_az_imf_utjat/ Mintha csak én mondtam volna.... Ez az amit eddig tapasztaltam: ahova az imf beteszi a lábát ott fű nem terem.
==T==
2010. július 27. 20:31
Tudtommal az IMF nem a bankadót ellenezte, hanem azt, hogy amellett semmi reform nem volt. Az EU-sok kötöttek bele a bankadóba...
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!