Two in one - avagy Kovalik és a kormány

2010. július 25. 13:20

Először ökölbe szorul az ember keze Kovalik nyilatkozatát olvasva, de javaslom, agresszió helyett inkább röhögjünk ezen az önteltségében rendkívül mulattató és szánalmas figurán.

2010. július 25. 13:20

Kovalik az átlag adófizető szempontjából tehát arra kapott megbízást, hogy öregbítse hazája hírnevét a saját szakmája által. Sajnos ezt képtelen felfogni azzal a szuperautószerű villámagyával. Pedig nem bonyolult. Egy állami intézmény feladata, hogy az államnak, az általa közrefogott közösségnek hasznára váljon. Kovalik e helyett azt hiszi, ő akkora zseni, hogy alanyi jogon jár neki a pozíció. Először ökölbe szorul az ember keze a nyilatkozatát olvasva, de javaslom, agresszió helyett inkább röhögjünk ezen az önteltségében rendkívül mulattató és szánalmas figurán.

Aki azt sem érti: ezzel az interjúval akkor is földig rombolt volna mindent, ha működési ideje alatt az Operaház a világ első számú intézményévé nőtte volna ki magát, mint ahogy egyébként nem nőtte ki. Ezekkel az aljas, hazug, pökhendi kijelentésekkel ugyanis sokkal többet ártott annak a közösségnek, amelynek jóvoltából megvalósíthatta terveit, mint amennyit használhatott volna neki. Tehát: minden egyes adóforint, amelyet én Kovalik működésére költöttem, kidobott pénzzé vált.

Érzi ezt persze ő is. Az interjú végén közli: ez után a beszélgetés után meglepné, ha Magyarországon még felkérést kapna, s ha nem fog, el kell hagynia az országot. Persze nála ez nem azt jelenti, hogy »most undorító módon telehazudtam ezt a lapot a hazámról sértettségemben, így aztán megértem, ha nem kérnek belőlem, de nem bírtam uralkodni magamon, bocs«. Nem, ez azt jelenti: marhára mucsai ez az ország, már felkérést sem fog itt kapni, csak mert kimondta az nagy igazságot.

az eredeti, teljes írást itt olvashatja el Navigálás

Összesen 26 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Etelközhy Tura Ogmánd
2012. április 15. 01:16
Kovalikot a Dunába, Zsidókat meg utána!
soelmo
2010. július 26. 08:44
Már sejteni vélem..... kiderült, milyen ritkán járok az Opera környékén.... de ebben a kovalikféléknek is része van....
soelmo
2010. július 26. 08:39
Mondjátok meg végre: KI AZ A K O V A L I K ??????????????????????????????????????????????????????????
marós
2010. július 26. 07:28
Meg kell nézni, hogy a Kovalik éra alatt milyen eredményt tudott az intézmény felmutatni. A vizsgálat által feltárt tények alapján kell itéletet mondani, vagy büntetőeljárást lefolytatni.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!