John Lennon utolsó harminc éve

2010. szeptember 12. 14:11

1990 őszén John Lennon, Yoko Ono és Numa a frissen felszabadult kelet-európai országok felfedezésére indul, és így jut el Lennon Magyarországra is.

2010. szeptember 12. 14:11

„John Lennon valósággal újjászületetik az 1989-es Berlinben: haját egészen rövidre nyíratja le, megszabadul függőségétől, újrarendezi a kapcsolatát az őt követő Yokóval, amit leginkább annak köszönhet, hogy örökbe fogadnak egy árva gambiai kislányt, Numát. Seannak is sikerül középiskolát találni Berlinben, úgyhogy most már csak a zenei karrierjét kellett újra sínre raknia. Legutóbbi albuma kudarcát annak tulajdonította, hogy nem volt mellette igazi társ (ami korábban McCartney, majd Yoko volt), úgyhogy most talál egyet Brian Eno személyében, akivel 1989-ben kezdtek neki a közös munkának, melynek új lendületet adott, hogy Lennon is átsétált a Checkpoint Charlie-nál november 10-én a Fal maradványain, és a szabadság mámoros érzése hatja át a lemez további dalait is (ebben a sampling technika adta lehetőségeket is kihasználták). A Freedom Child című lemez 1990 tavaszán jelenik meg végül, és meghozták Lennon első "return to form" típusú kritikáit: az album tarol a lemezlistákon, Grammy-díjra is jelölik, és a címadó számhoz készült, Wim Wenders rendezte videoklipet éjjel-nappal játssza az MTV (ebben a dalban egyébként a volt Smiths-gitáros, Johnny Marr penget).

1990 őszén John, Yoko és Numa a frissen felszabadult kelet-európai országok felfedezésére indul, és így jut el Lennon – mindmáig először és utoljára – Magyarországra is. A zenész udvariasan visszautasítja az új budapesti főpolgármester, Demszky Gábor meghívását, és semmilyen hivatalos programon nem vesz részt, úgyhogy leginkább legendák keringenek róla, amint látták a körúti lemezboltokból kijönni, Illés- és Muzsikás-albumokkal a hóna alatt, míg a Kurír október 28.-i számában a Kárpátia étterem főpincére, Márton Tibor mesélte el tapasztalatait arról, hogy Lennon "bőkezű vendégnek" bizonyult. Az viszont nem legenda, hogy két évvel későbbi albumán a Walking Across The River című számot a taxisblokád miatt lezárt Budapest ihlette.”

az eredeti, teljes írást itt olvashatja el Navigálás

Összesen 25 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Drukkerina
2010. szeptember 12. 22:32
Tényleg, így is lehetett volna, jól írtad. Külön köszönet, hogy Lennon az akiről-akivel kapcsolatban ezt leírtad!! És el kell áruljam, hogy én 15 éves voltam amikor meghalt és az egész osztály sírt, el sem akatuk hinni, hogy ez megtörténhetett!!! Ma is emlékszem arra az érzésre!! Hozzáteszem soha nem voltam, ma sem vagyok elvakult rajongó!! Mégis, akkor egy álmot vettek el tőlem/tőlünk!!
kanpalisoda
2010. szeptember 12. 20:07
Jó a kérdés. Egyébként már többször előfordult. Big Bráner.
morfondír
2010. szeptember 12. 16:33
Még nem. De csitttt! Szólok ha igen. Kódoltan!!!!!
morfondír
2010. szeptember 12. 16:24
Miló, csak Neked elárulom, de psssszt! 12
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!