Lerágott csont?

2010. szeptember 09. 19:08

Bármilyen sok szójátékra adott is alkalmat a csontvázkeresés, azért ne felejtsük el, hogy itt valójában igazi pénzről, méghozzá ki nem fizetett, de előbb vagy utóbb kifizetendő pénzről van szó – vagyis a játék véresen komoly.

2010. szeptember 09. 19:08

Igazi rémlátomás: éjféli órán reccsen a padló, nyikorogva nyílik a ruhásszekrény ajtaja, és – borzalom – a nyakunkba esik egy rég elfelejtett pénzügyminiszter árnyalakja… Mint a fentiekből látható, csontvázból egy is sok, ám Varga Mihály, a kormány tényfeltáró bizottságának vezetője tegnap egyszerre hatvanhárommal állt elő. Az igazi hidegrázást azonban az a több mint kétszázmilliárd forint jelenti, amit a leköszönt kormány pénzügyesei kifelejtettek az idei költségvetésből, és amit most nekünk, adófizetőknek kell összedobnunk.

Persze bizonyára most is lesznek olyan fanyalgók, akik kevesellik a csontvázakat. Akik szerint a Varga Mihály vezette bizottság eredménye nem meggyőző, nem ástak elő elég tetemet, nem találtak elég kifizetetlen számlát. Netán amit találtak, nem is csontváz, csak gumicsont, amin elrágódhatnak a politikusok. (...)

Bármilyen sok szójátékra adott is alkalmat a csontvázkeresés, azért ne felejtsük el, hogy itt valójában igazi pénzről, méghozzá ki nem fizetett, de előbb vagy utóbb kifizetendő pénzről van szó – vagyis a játék véresen komoly. Az egyes tételek lehetnek százmilliárdosak, vagy néhány százezresek is, de a cechet így is, úgy is mi álljuk. Ilyen tétel például a Forma–1-es jogdíj kérdése, amit ugyan beterveztek a költségvetésbe, de a korábbi, erősebb forintárfolyamon. Csupán ebből a feledékenységből 1,3 milliárd forintos hiány keletkezett. Hasonlóképp elfelejtődött a NATO-, OECD- és ENSZ-tagdíjak fedezetének az elkülönítése is. Nem lehetett tudni a választások előtt, hogy valójában mennyi kötelezettséget vállaltak a döntéshozók a Malév, a MÁV, a BKV vagy a Volán-társaságok terhére. Különösen emlékezetes a nemzeti légitársaság viszontgarancia-ügye. A hivatalából távozó Oszkó Péter maga jelentette be, hogy csontvázra bukkant: szerinte törvénytelenül vállalt a cég menedzsmentje – lapunknak adott nyilatkozatából kiderült, épp Borisz Abramovics korábbi kisebbségi tulajdonos – visszafizetési garanciát a 32 millió eurós kölcsönre. Arra azonban nem tudott válaszolni a Bajnai-kormány csontvázügyi szakminisztere, hogy miért volt ez évekig titok a Pénzügyminisztérium és a vagyonkezelő szervezet döntéshozói előtt.

az eredeti, teljes írást itt olvashatja el Navigálás

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!