Hajléktalanügy: látszat vagy megoldás?

2010. november 07. 16:05

A probléma bonyolult, megoldani nem lehet, csak jól kezelni s még ez is sok időt és pénzt igényel.

2010. november 07. 16:05

„A hajléktalanok ügyében két, egymástól gyökeresen eltérő filozófiai hátterű hozzáállás uralja az emberek gondolkodását. Az egyik szerint a hajléktalanoknak - mint a társadalom számkivetettjeinek - joguk van ahhoz, hogy bárhol, ahol csak tudnak (és ahol meleg van - legalábbis télen), pihenjenek, éljenek, aludjanak. Jogaikban korlátozni nem lehet őket, kisebb rosszként - merthogy mindannyian emberek vagyunk -  el kell viselnünk az ennek következtében sokszor jelentkező bűzt a járművökön, az összeszart telefonfülkéket az aluljárókban, az alig használható bűzös üléseket a buszokon és a villamosokon, hiszen a társadalomnak, mely egyedüli és megszemélyesíthető okozója rossz helyzetüknek, kompenzálnia kell embertársait az őket ért méltánytalanság miatt, azaz hogy a «tárasadalom miatt» sem munkájuk, sem lakásuk nincsen. (...)

A másik típusú séma - mely egyébként hajlamos összemosni a hajléktalanügyet a bűnözéssel (pedig a hajléktalanok túlnyomó része nem bűnöző) -  kizárólag szigorú rendészeti kérdésként  kezeli a hajléktalanok ügyét: eszerint a tömegközlekedést és a közösségi helyeket igénybevevő, azt használó embereket méltán zavarják a hajléktalanok látványa és az általuk okozott kellemetlenségek, ennél fogva a városvezetésnek - függetlenül a hosszabb távú hatásoktól - "«zükséges tüntetnie» ezeket az embereket a közterekről, hisz «a rend csak így valósulhat meg». (...)

A probléma bonyolult, megoldani nem lehet, csak jól kezelni s még ez is sok időt és pénzt igényel. Már csak ezért sem szabad olyan átgondolatlan döntéseket hozni, amely csupán a középosztály «szemének» tetszene. A felszabaduló aluljárók látványának árát ugyanis nincstelenek fizetnék meg - akár az életükkel is.”

az eredeti, teljes írást itt olvashatja el Navigálás

Összesen 17 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
t34
2010. november 08. 11:43
Na mindegy... ezekután is adok 1-2száz forintot annak a hajléktalannak amelyik nyíltam megmondja, hogy kannásborra kell neki...
jan
2010. november 07. 21:26
A fontos pont itt van: "az utcán lakó hajléktalanok jórésze szabad akaratából nem akar szállóra menni". Ezért van Tarlósnak igaza. Ugyanis ilyen ne legyen már, hogy "nem akarok szállóra menni". A társadalom, az adófizetők összedobják a pénzt a szállásra, erre a hajléktalan úgy dönt, ő inkább mégis a villamoson meg az aluljáróban lakik?! (Ha nem lenne férőhely, én is azt mondanám: inkább melegedjenek a villamoson, mint hogy meghaljanak. De van férőhely.)
dusomoja
2010. november 07. 20:29
Novák A., aki amúgy okos fiú, szokásos arany középutas policyjét nyomja. Mindenkinek szélsőséges a véleménye, kivéve nekem, mondja. Szóval akkor a hajléktalan összeszarja a telefonfülkét, de azért nem b..uk ki onnan mégse, mert szegény megfagy. Hmm.. Szerintem attól még nem akarja az ember, hogy megfagyjon, ha nem szeretne tetves ülésre ülni a buszon. A szemét középosztály fizet a bérletért, fizet adót, szerintem nem köteles befogni a pofáját cserében. A gazdag úgyis autóval jár, a hajléktalan meg igye nem fizet. Azt hiszem, ez az, aminek vége lesz Tarlóssal, legalábbis remélem. A libsi komcsi kurzus a hajléktalanügyet nem kezelte, csak rányomta a városra, most majd kezelve lesz a helyzet, mindenképpen jobban, mint korábban...
Sebastian Knight
2010. november 07. 20:11
http://hajlektaland.hu/utikalauz/beleolvas aláfestőzenének: http://www.youtube.com/watch?v=92tKKrxJVM4
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!