Elbukott?

„A Nemzeti hitvallás azzal teszi teljessé identitás-elbeszélésének kereteit, hogy a Szent Koronát tekinti a nemzeti egység szimbólumának. A Szent Korona addig rendelkezett ilyen kitüntetett szimbolikus jelentőséggel, amíg Magyarország államformája királyság volt. Mit jelent ez a szimbólum egy köztársaság alkotmányában? Mit jelent azzal összefüggésben, hogy a preambulum első megfogalmazása egyszerűen megfeledkezett az 1946 és 1949 között fennállt második köztársaságról? Mit jelent annak a tényekkel dacoló történelmi leckének a keretében, amelyet a preambulum ad? Miért érdeke az alkotmányozó hatalomnak, hogy ennyi zavart vigyen az alaptörvénybe, és miért tesz meg mindent azért, hogy a köztársaság polgári hagyományait gyengítse? Miért él a Horthy-rendszerre utaló fogalmisággal?

Arra az identitásképző elbeszélésre, amely e keretek között létrejöhet, ma talán sokaknak van szükségük. Ez érthető, hiszen a köztársaság korábban nem kínált megélhető identitást, viszont sokakat megfosztott az önbecsülésüktől, a sivár vegetálásnál magasabb minőségű életlehetőségektől. Minden identitás legfontosabb funkciója az önerősítés. A csoportidentitás felvételével az egyén pozitív önképet nyer, egy bonyolult, nehezen értelmezhető világban egyszerre lehet része az egységesség és a másoktól (a nem magyaroktól) való különbözés élményében. A köztársaság elmélyülő válságában ahhoz a közösségi identitásképző elbeszéléshez nyúlt, amely a XX. századi magyar történelemből kultúraként, kimunkált formában a rendelkezésére állt. A nacionalizmus politikát, cselekvést, nyelvet, viselkedésformát, ruházkodást, értéktudatot, ellenségképet jelentett. A köztársaság diszkurzív keretei kezdettől ki voltak téve annak, hogy amennyiben a politikai közösség tehetetlennek bizonyul a társadalmi problémák megoldásában, áttör rajtuk a 30-as évek uralkodó kultúrája. Ezt a kitettséget fokozta, hogy a baloldali és a liberális értelmiségi elit sem tett sokat a köztársasági hagyományok, identitásképző elbeszélések megerősítéséért. Ma a média széltében-hosszában evidenciaként hangoztatja a történelmi létfelejtés ostobaságait. Ezeket a hamis evidenciákat nagyon nehéz lesz kidolgozni a társadalmi tudatból. De miért nem jelentek meg a korábbi években ugyanilyen erővel helyes evidenciák? A mulasztás óriási. A nacionalizmus azonban most sem lesz képes sokáig palástolni a társadalom mély válságát, arra azonban alkalmas lesz, hogy a szociális feszültség, amennyiben kitör, jó eséllyel etnikai konfliktusként törjön felszínre. Reméljük, erre nem kerül sor. Amennyiben a kiötlői által is kockázatosnak ítélt gazdagságpolitika egy-két éves időtávban nem lesz sikeres, és nem tud érzékelhetően segíteni azoknak, akik ma egyre reménytelenebb szegénységbe süllyednek, a robbanás elfojtására egy ideig képes lehet egy tekintélyuralmi rezsim, hosszabb távon azonban maga is előidézője lesz a tragédiának.”