A Nemzeti-botrány

2011. május 30. 14:29

A kormány nem védte meg Alföldit, inkább egy mondvacsinált ügy miatt intézkedett is, meg nem is.

2011. május 30. 14:29
Lakner Zoltán
Lakner Zoltán
FN.hu

„A végső Alföldi-féle főbűn Trianon kánonon kívüli értelmezése. Itt már nem Az ember tragédiája, hanem a Magyar ünnep a vádlott. A Závada Pál Idegen testünk című regénye alapján készült megrázó erejű zenés dráma kegyetlenül őszinte szembenézés az operettország politikai felelőtlenségével, a revízió és a holokauszt gyötrelmes összefüggésével. Semmi köze ennek a »bűnös nemzet« kliséhez. Mindössze arról van szó, hogy a történelmünket nem hazudhatjuk el magunktól, nem szemezgethetünk belőle kedvünkre. Igenis beszélni kell arról, hogy a revízió »ezeréves álma« - pontosabban: húsz éves álom, ahogyan a regény- és darabbéli Weiner Janka kijavítja a második bécsi döntésnek örvendező asztaltársaságát a bableves fölött - mihez vezetett. Miként arról is, hogy Trianon nem Károlyi Mihály miatt következett be - hiába tesznek kipát a Károlyi-szobor fejére az ordítozó tüntetők -, de arról is, milyen szenvedést okozott Trianon az elszakított magyarságnak. Ez így együtt a magyar történelem, amelynek tényeit muszáj lenne megismerni és elviselni.

Ha nagy szavakat akarunk használni, akkor Závada és Alföldi (meg Spiró és Kertész) vitaalapot nyújt ahhoz, hogy értelmesen lehessen minderről gondolkodni és beszélni. Ha valaminek helye van a Nemzeti Színházban, akkor ennek biztosan: ezek igazi nemzeti sorskérdések. Mindez a formanyelvre is érvényes. Ha már lépten-nyomon emlegetjük innovatív elméinket, (zömmel elüldözött) Nobel-díjasainkat, akkor miért épp a művészetben kellene leragadnunk a 19. század eszközeinél?

A politikailag irányított kurzusszínháznál, az önfelmentő és önsajnáló nemzeti mítoszoknál sokkal hasznosabb a szabad gondolat és a gyűlölet köreinek megszakítása. Jobban is illik egy demokráciához. Ezeréves álom ez. Ja, nem. Csak húsz.”

az eredeti, teljes írást itt olvashatja el Navigálás

Összesen 94 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
magnamater
2011. június 01. 15:36
A leegvadabb rémuralmat idézi, mikor megmondják, miért szabad sírni
OmegaMale
2011. május 31. 10:22
"A kormány nem védte meg Alföldit" Arról az Alföldi-ről beszélsz, aki rendszeresen járt OV-n röhögni a Heti Hetes-be ? Aki a magyar területek román elcsatolásának emléknapjára akarta kiadni a Nemzet Színházát románoknak ?? Aki képtelen elviselni nagy nyilvánosság előtt mozgó személyként bármilyen kritikát ??? Pláne egy nem túl jól értesült szittyanővel állt le ötéves módjára kötekedni ???? Méltatlan minden szempontból. Egy ekkora faszt az sem ment, ha zsidó, kár Őt mosdatni... :D Honnan szedik elő az ilyen agymosott entellektüelizált Lakner-féléket? Ez valami posztkommunista emberkísérlet, 2011-ben is nullakilométeres liberálisok és osztályharcosok karcolnak is fel-alá? "A politikailag irányított kurzusszínháznál" Ezek szerint egy klasszikus értelemben vett *hétköznapi* adaptáció nem elég jó a Nemzetibe? Mindenáron a ballib lumpok tarisznyás piros zoknis alternatív bölcsészstílusú *kortás* meg *modern* kreálmányai azok, amik oda valók??? A Nemzeti nem az alternatív művészetek terepe, akinek ilyen ambíciója van, az keresse a megfelelő helyen, a neki való pozicióban! Ha a liberális a saját gennyét a nézők közé köpdösi, ahogy ezt a kertévé nevezett műsorában is teszi, az bezzeg nem politikai állásfoglalás... Kicsit kezdem unni a nyivákoló művészlelkeket. Menjenek a 'csába és csináljanak maguknak a saját pénzükön művészetet, majd a piac pálcát tör fölöttük. Ne a művészeti közművekben bújkálva partizánkodjanak!
diortult
2011. május 31. 08:34
A zsidók magyarokkal szembeni "szeretetének" egyik szép megnyilvánulása. Nyilván Alföldi és Závada is jól tudja miről van szó itt... http://hu.metapedia.org/wiki/Zsid%C3%B3_gy%C5%B1l%C3%B6lk%C3%B6d%C3%A9s_Budapesten
Biomechanoid
2011. május 31. 08:26
"Mindössze arról van szó, hogy a történelmünket nem hazudhatjuk el magunktól..." Az egész cikkben ez az egyetlen értelmes mondatrész található. Így van, nem hazudhatjuk el a történelmünket. Nem is tesszük, megteszitek helyettünk. 66 éve hazudjátok el a történelmünket, sajnos büntetlenül.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!