A Nemzeti-botrány

„A végső Alföldi-féle főbűn Trianon kánonon kívüli értelmezése. Itt már nem Az ember tragédiája, hanem a Magyar ünnep a vádlott. A Závada Pál Idegen testünk című regénye alapján készült megrázó erejű zenés dráma kegyetlenül őszinte szembenézés az operettország politikai felelőtlenségével, a revízió és a holokauszt gyötrelmes összefüggésével. Semmi köze ennek a »bűnös nemzet« kliséhez. Mindössze arról van szó, hogy a történelmünket nem hazudhatjuk el magunktól, nem szemezgethetünk belőle kedvünkre. Igenis beszélni kell arról, hogy a revízió »ezeréves álma« - pontosabban: húsz éves álom, ahogyan a regény- és darabbéli Weiner Janka kijavítja a második bécsi döntésnek örvendező asztaltársaságát a bableves fölött - mihez vezetett. Miként arról is, hogy Trianon nem Károlyi Mihály miatt következett be - hiába tesznek kipát a Károlyi-szobor fejére az ordítozó tüntetők -, de arról is, milyen szenvedést okozott Trianon az elszakított magyarságnak. Ez így együtt a magyar történelem, amelynek tényeit muszáj lenne megismerni és elviselni.

Ha nagy szavakat akarunk használni, akkor Závada és Alföldi (meg Spiró és Kertész) vitaalapot nyújt ahhoz, hogy értelmesen lehessen minderről gondolkodni és beszélni. Ha valaminek helye van a Nemzeti Színházban, akkor ennek biztosan: ezek igazi nemzeti sorskérdések. Mindez a formanyelvre is érvényes. Ha már lépten-nyomon emlegetjük innovatív elméinket, (zömmel elüldözött) Nobel-díjasainkat, akkor miért épp a művészetben kellene leragadnunk a 19. század eszközeinél?

A politikailag irányított kurzusszínháznál, az önfelmentő és önsajnáló nemzeti mítoszoknál sokkal hasznosabb a szabad gondolat és a gyűlölet köreinek megszakítása. Jobban is illik egy demokráciához. Ezeréves álom ez. Ja, nem. Csak húsz.”