Nincs pardon

2011. május 18. 13:14

Ha egy kicsit is zajos vagy lármás valami, akkor a Fidesz nem megoldani kívánja a problémát, hanem megszüntetni.

2011. május 18. 13:14
Papp Sándor Zsigmond

„A Fidesz mégsem olyan fiatalos, mint amennyire görcsösen annak szeretne látszani. Ha egy kicsit is zajos vagy lármás valami, akkor nem megoldani kívánja a problémát, hanem megszüntetni. Talán úgy gondolja, hogy nem is ildomos az egykor volt Vitézek terén ilyen felelőtlen módon dáridózni. Ott, ahol a valaha Horthy Miklósról elnevezett híd budai hídfője palástot formázott a térképeken.

Meglehet, a hely újraszakralizálásának ötlete is innen fakad. Profán módon viszont a főváros visszafoglalásának látszik. Annak, ami átírta a Roosevelt és a Moszkva teret, ami száműzte Ferihegyet. Ellentmondást nem tűrően, dölyfösen bízva a maga igazában. Erőnek erejével, nem törődve azzal, hogy amit szétrombol (legalábbis a Zöld Pardon esetében), nem másfajta, vagyis ellenséges hatalom szülte, hanem élő szövetként maga szőtte önmagát. Kialakult, elfogadták, megkedvelték. Szavaztak rá, ha mindenáron le akarom fordítani a politika nyelvére.

Csakhogy most már akkora a gőg, hogy a szavazatszerzés vagy -megtartás is idejétmúlt célnak tetszik. Pedig a szimbólumokat sosem a gőg öltözteti fel, hanem a közmegegyezés. Attól lesz eleven a kőoroszlán, hogy belelátjuk a méltóságot és az erőt. Amely például igazi alkotmánnyá avathatná akár egyetlen párt szellemi termékét is. Ezért lehet, hogy az újrakezdést szimbolizáló zászló helyén csakhamar egy olyan kormány képét lobogtatja majd a szél, amely rekordbizalommal érkezett, és azt rekordgyorsasággal vesztette el. Egy olyan hatalomét, amely mindenre rárontott, amiben nem önmagát látta viszontcsillogni.”

az eredeti, teljes írást itt olvashatja el Navigálás

Összesen 28 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
szigno57
2011. május 18. 19:23
Jut szembe, lehet külső is - Arad, vagy Burgenland is.. találjátok ki...
marko11
2011. május 18. 19:20
A Fidesz fiatalosnak akarna látszani? Méghozzá görcsösen!? Szerintem a Fidesz "csak" kormányozni szeretne. Lehet, hogy meg kell szoknod!
Petrov
2011. május 18. 18:49
szavaztál volna az mszp-re, most vehetnél füvet hétvégére http://www.youtube.com/watch?v=f7gTiJid3Ic
civilina
2011. május 18. 18:05
"Pedig a szimbólumokat sosem a gőg öltözteti fel, hanem a közmegegyezés." Bírom, amikor a balliberálisok ilyen okos dolgokat képesek magukból kiereszteni. Kár, hogy nem tudja megjelölni azt a példaképet, akit követni érdemes. Bízom benne, ha majd a FIDESZ-KDNP is annyi ideig lesz hatalmon, mint amennyit a kommunisták voltak, lesz bőven példaértékű cselekedetük, amit érdemes lesz követésre jelölni.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!