Para(noid)jelenségek

2011. május 09. 08:46

Hát vagyok én olyan fontos, hogy poloskát helyezzenek el a lakásban?

2011. május 09. 08:46

„Néhány héttel ezelőtt éppen megérkezett a fiatalember, aki felajánlotta, hogy elvisz bennünket (feleségemet meg engem) kocsival Békásmegyerre, ahol is egy ünnepségre voltunk hivatalosak; indulni akartunk, s hirtelen arra gondoltam, hogy az ünnepségen bizonyára nekem is a közönség elé kell lépnem, így a kis szobában a fogason függő öltönyöm zakóját magamra kaptam. Helyesen cselekedtem, tényleg ki kellett lépnem a közönség elé, s ha nincsen rajtam a zakó, még a fentebbi oben (halbwegs) ohne jelenség állott volna elő. Midőn hazaérkeztünk, s a zakót éppen levetőben voltam, feleségem megjegyzi, hogy rajta felejtettem a tisztítócédulát. Mit? - kérdem. Én öltönyt még soha életemben nem vittem tisztítóba. Csakhogy tényleg rá volt öltve egy minden kétséget kizáróan tisztítócédulának minősítendő valami. Nézem, nézegetem az öltönyt, s mondom feleségemnek: - Te, ez nem az én öltönyöm. Szó szót követ, nézem, megvan-e a sajátom a szekrényben, hát mit tesz isten, megvan. Két fekete öltönyöm van. Holott egyet is ritkán szoktam hordani.

Hogy került ide a második? Valaki belopta. No de kicsoda? Az öltöny lakásomba kerülésének nincsen ésszel felfogható oka. Hacsak... Hacsak hosszas betegállományom során nem járt valaki a lakásomban. No de kicsoda? - ismétlem meg a buta racionalistákra jellemző kérdő mondatot. Miért ne kerülhetett volna második öltönyöm - az enyém már; ha a tolvaj kilop valamit, akkor az a valami sajnos már az övé, ha a tolvaj belop valamit, akkor az a valami sajnos már az enyém (kicsit középkorias ez a felfogás, de sebaj) -, szóval miért ne kerülhetett volna az öltöny anélkül a lakásomba, hogy ott járt volna valaki, s miért kellene nekem tudnom, hogy ki az a valaki, aki - ami józanságom el nem veszítem, így kell gondolnom - nem is járt ott? Heherészve mondom a feleségemnek, s mesélem később mindenkinek: valamelyik titkosszolgálat szegény szerelője, mielőtt elrejtette volna a poloskát a lakásban, elment a tisztítóba elhozni az öltönyét, melyet aztán itt felejtett. De nem gondoltam ám én ezt komolyan. Hát vagyok én olyan fontos, hogy poloskát helyezzenek el a lakásban? Meg hát még mindig nem tanulták meg a titoknokok, hogy nekem ami a szívemen, az a számon, elmondok én mindent, amit gondolok, a nyilvánosság előtt is, nemcsak a saját lakásomban a négy fal között. Marhaság az egész, meg hát miért is keresek hirtelen egy elég képtelen, bár racionális magyarázatot valamire, amire igazából nincsen magyarázat?”

az eredeti, teljes írást itt olvashatja el Navigálás

Összesen 37 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Biedermann
2011. május 09. 19:49
Túl nagy a képzelőerő a Lukács csődörök körében,de nemsokára Ők is fognak találkozni Thomas Mannal.Addig marad a becsomagolt rettegés és falazás Heller Ágnesnak
tributum
2011. május 09. 18:06
- MEGVAN A ZAKÓÓÓM!!! - Szóval te csórtad el vén hülye, én meg majd' megfagytam hazafelé a kocsmából. Persze pénz az nem volt benne egy fillér sem, mi? - Tudod mit, akkor most már legyen a tiéd, vissza ne hozd, fel nem venném többet...!
szeekely
2011. május 09. 17:47
El kell mondanom, hogy a Vajda Mihaly elleni kampanyolas teljesen celjat teveszti. Vajda egy jo tollu filozofus, aki sokat tett es tesz a magyar filozofia nemzetkozi rangjanak elismerteteseert. Vajda Mihaly valoban Lukacs-tanitvany volt. De az elso ebbol a ko:rbol, aki elhatarolta magat 'mesteretol', Lukacs Gyorgytol, megpedig idejekoran -- a Kadar-rendszer surujeben -- joval a rendszervaltoztat(gat)as elott! Ezert meg elismeres is illethetne. 'Vulgar-marxistanak' belyegezni mar csak ezert sem helytallo. Sokan Vajda rovasara irjak, hogy Heller Agnessel valo baratsagat az ido megorizte. Azt viszont kevesen tudjak, hogy vilaglatasuk -- legalabbis az utobbi 30 esztendoben -- egymassal homlokegyenest ellenkezo. Vajda a marxizmussal valo szakitasa utan a letelmeletek filozofiai vilaga fele fordult es sokat tett ezek nepszerusiteseert. Tobbek kozott az egzisztencializmus egyik legjobb hazai szakertoje, Martin Heidegger ontologiajanak kiemelkedo magyar ismeroje es ismertetoje lett. Vajda az elso Orban-kormany idejen a polgari tabor iranyaba tett lepeseket. Ezek a lepesek a -- Fidesztol akkoriban meg joszerivel elvalaszthatatlan -- jobbikos mentalitas folbukkanasa miatt torpantak meg. A polgari tabor talan ekkor veszitett el egy polgari iranyultsagu magyar gondolkodot. Vajda Gyurcsanyhoz valo viszonya mindvegig ellentmondasos volt, soha nem allt ki ugy a posztkommunista rezsim mellett, mint Heller Agnes. Mindezek figyelembevetelevel en ugy latom, hogy a jobboldalnak a Magyar Nemzet Kormendi-fele csoportja altal vezerelt -- kulturalisan csoppet sem emelkedett -- kulturharcaban nem foltetlen Vajda Mihalynak kene az elsorendu celpontnak lennie.
magnamater
2011. május 09. 17:06
Köszönjük a szórakoztató detektívtörténetet, de folytatni kellett volna: a cédula alapján elmenni a tisztítóba, kikérdezni az alkalmazottakat,ki adta le vitte el, hogy nézett ki, rendőrségre vinni,DNS mintát keresni rajta, utána nyomozni,milyen bűnügybe akarják belekeverni etc. Így, félbehagyvan, nem sokat ér.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!