Liszt Ferenc megasztár

2011. július 04. 20:55

Nincs rászorulva, nem arról van szó, de egy kétszáz éves komponistának azért nem árt a sztárolás.

2011. július 04. 20:55
Fáy Miklós
NOL

Nincs rászorulva, nem arról van szó, de egy kétszáz éves komponistának azért nem árt a sztárolás. Azt már átéltem, amikor az Amadeus filmváltozata idején Mozart a szélesebb közönség gondolkodásában átvette Beethoven helyét, amikor a zenéjét soha nem hallgató fiatalok is elkezdtek az ő művészetén gondolkodni, és ha zsenit kellett megnevezni, akkor senkinek sem jutott egyértelműbb példa az eszébe, mint az a háromnevű, Salzburgból.

Változhat az ismertség és elismertség minden akcióval, és idén a kétnevű az ünnepelt Doborjánból, a zene ügye pedig annyira nem áll jól, hogy nagyvonalúan legyinthessünk egy dupla albumra, ez csak szenzáció, a tudatlanok zenei nevelgetése, azért olyan piros a borító, azért olyan fekete rajta a sovány, frakkos ember árnyképe, azért írták rá sárga betűkkel, hogy wild and crazy, vad és őrült. Nekem nem pont ezek a szavak jutnak először az eszembe Liszttel kapcsolatban, de hátha van, akinek segítenek.

Az ilyen címhez nyilvánvaló, hogy tendenciózus válogatás dukál, és nem kell csalódni, a virtuóz zongoristát idézik föl, többnyire virtuóz zongoristák, az Universal csoport korábbi leme­zein közreműködők. A kiadónak is megvannak a korlátai, nem náluk szolgált az összes nagyágyú, vagy például Horowitz csak idős korára, a maga vad évein réges-rég túl szerződött hozzájuk, így inkább azt mutatja meg, milyen is lehetett az a ritmikai szabadság, az ebből fakadó játékosság, amit az öreg Liszt játékáról is följegyeztek.

az eredeti, teljes írást itt olvashatja el Navigálás

Összesen 4 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
morfondír
2011. július 05. 09:16
http://www.lisztomania.at/ Nem mega-, hanem superstar. Mi meg csak lesünk, mint hal a szatyorban.
drieno
2011. július 05. 08:35
Micsoda baromság ez, hogy Mozart átvette volna Beethoven helyét, akárhol is? Azt nem mondom, hogy a két ember tűz és víz, de hogy világosan és egyértelműen megkülönböztethetők, az bárki számára, aki nem töksüket, az teljese nyilvánvaló. Liszt pedig messze több volt, mint egy híres zongorista. Ha csak az lett volna, a kutya nem emlékezne rá, legfeljebb a technikáját oktatnák a zenészeknek.
Thomas Müller
2011. július 05. 08:27
És még társadalmilag érzékeny is volt. Csoda, hogy nem hallgatják agyon. "El fog jönni az a nap, amikor minden olyan népnek, akik között zsidók laknak, fel kell tennie a kérdést, hogy mindannyiukat kiutasítja; ez a kérdés az élet és halál kérdése lesz, az egészség vagy krónikus betegség kérdése, a békés létezés vagy az állandó szociális láz kérdése." Liszt Ferenc
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!