Liszt Ferenc megasztár

„Nincs rászorulva, nem arról van szó, de egy kétszáz éves komponistának azért nem árt a sztárolás. Azt már átéltem, amikor az Amadeus filmváltozata idején Mozart a szélesebb közönség gondolkodásában átvette Beethoven helyét, amikor a zenéjét soha nem hallgató fiatalok is elkezdtek az ő művészetén gondolkodni, és ha zsenit kellett megnevezni, akkor senkinek sem jutott egyértelműbb példa az eszébe, mint az a háromnevű, Salzburgból.

Változhat az ismertség és elismertség minden akcióval, és idén a kétnevű az ünnepelt Doborjánból, a zene ügye pedig annyira nem áll jól, hogy nagyvonalúan legyinthessünk egy dupla albumra, ez csak szenzáció, a tudatlanok zenei nevelgetése, azért olyan piros a borító, azért olyan fekete rajta a sovány, frakkos ember árnyképe, azért írták rá sárga betűkkel, hogy wild and crazy, vad és őrült. Nekem nem pont ezek a szavak jutnak először az eszembe Liszttel kapcsolatban, de hátha van, akinek segítenek.

Az ilyen címhez nyilvánvaló, hogy tendenciózus válogatás dukál, és nem kell csalódni, a virtuóz zongoristát idézik föl, többnyire virtuóz zongoristák, az Universal csoport korábbi leme­zein közreműködők. A kiadónak is megvannak a korlátai, nem náluk szolgált az összes nagyágyú, vagy például Horowitz csak idős korára, a maga vad évein réges-rég túl szerződött hozzájuk, így inkább azt mutatja meg, milyen is lehetett az a ritmikai szabadság, az ebből fakadó játékosság, amit az öreg Liszt játékáról is följegyeztek.”