Oslo: egy rémtett anatómiája

2011. július 28. 10:55

Breivik tette összhangban állt a nyugati szélsőjobb egyik új trendjével, de ebből még egy ilyen borzalmas cselekedetsorozat nem igazán következne.

2011. július 28. 10:55
Novák Attila
Jobbklikk

„A nyugati radikálisok jelentős része ma nem a zsidókra és Izraelre, hanem a bevándorlókra fókuszál, merthogy ezek nem zsidók, hanem arabok, törökök és perzsák. Európában 1990-ben 29,6 millió, míg 2010-ben 44,1 millió iszlámhitű élt. Nyugat-Európában tehát ma nem zsidó, hanem muszlim bevándorlás van, ráadásul ez a bevándorlás olyan csoportok mozgását és letelepedését jelenti, melyek hihetetlenül erős vallási és kulturális identitása közösségi jellegű. Az európai muszlimok identitásában meggyöngült, individualizálódott Európával találják szembe magukat, ahol is a közös jogi-politikai tér, az Európai Unió sem tud választ adni a bevándorlás keltette kihívásokra, s a közös kulturális-vallási kód kikapcsolásával, bizonyos politikai és pénzügyi keretek létrehozásával sem képes egységet teremteni és erőt felmutatni. A burka-tilalommal szembeállított szekuláris Európa vonzereje kisebbnek tűnik mint a jogi büntetéstől való félelem, mellyel a burka viselőit sújthatják. Az Európai Unión kívüli s erős identitású Izrael viszont (melynek politikai szerkezete európai, bár keleties vonásokat is őriz) olyan harcot folytat a palesztin radikálisok ellen, mely - legalább is - szövetségessé tehetett bizonyos európai radikálisokat. Ez a taktikai egység fontosabbnak bizonyult sok radikális párt esetében, mint a zsidóság hagyományos bűnbak-szerepe az ultrák mitológiájában. (...)

A norvég gyilkos tette tehát összhangban állt a nyugati szélsőjobb egyik fontos új trendjével (a kormányzó baloldali munkáspárti, pacifista és egyben Izrael-ellenes baloldaliakat ölt meg Breivik), ugyanakkor ebből még egy ilyen borzalmas cselekedetsorozat sem igazán következne. Ezért egy magányos őrült tettének minősíthetjük a gyilkosságot (a modell állítólag a Unabomber volt), még ha az is biztos, hogy a politikai-társadalmi konfliktusok megoldását erőszakkal megvalósítani akarók közül ma sokan szélsőjobboldali és szélsőbaloldali nyelvezetet használnak, egy ilyen nyelvi közegből hamarabb léphet színre egy gyilkos, mint a politikai centrum színteréről. Izrael küzdelme az arab világgal pedig valós értékkülönbségeken is alapul, ám egyes nyugat-európai és izraeli jobboldali csoportok muszlimellenes érdekközössége átmeneti jellegű, még akkor is, ha a nyugat-európai politikai diskurzusból a zsidóellenesség kiszorult, míg a (közvéleménykutatások szerint erős) muszlim-ellenesség nem tudott bekerülni, holott valós társadalmi probléma áll mögötte, nem csak a radikálisok xenofóbiája.”

az eredeti, teljes írást itt olvashatja el Navigálás

Összesen 39 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Himalája
2011. július 28. 18:15
"Uh... értem. Egy keresztény sem tenné ugye... csak hát az elmélet és a gyakorlat" Előre is elnézést, ha egy kissé faramuci a fogalmazásom. Ha eszmék, ideológiák mentén elmélkedünk valakinek tettén, akkor talán illik azokat helyesen értelmezni és ennek mentén is tartani elmélkedésünket. Ha pedig nem tartjuk magunkat ehhez, akkor más okokon elmélkedjük, nem pedig ideológiai okokon. Igen, igazad van, keresztények is képesek ilyesmire, de akkor szerintem hitüket meghazudtolva, vagy abból kivetköződve, nem pedig vele öszhangban. Ezért nem tartom helyesnek azt az elmélkedési irányt, – mert keresztény. Így más okokat, esetleg más, az esetre ráillő idelógiákat kell keresnünk és nem belekeverni az olyan eszméket, melyek nem tartoznak oda. Esetleg lehet, ha célunk az, hogy közben egy kicsit igazságtalanul mocskoljunk is.
Paul
2011. július 28. 17:29
Miért nem meri kimondani: Színte lépett a judeonáci platform.
crm114
2011. július 28. 14:59
Novák Attila inkább a chicagói perekről írjon, azokhoz képest légypiszok ez a norvég kisszínes.
várúr
2011. július 28. 14:40
Röhögöm, ahogy egyesek a viking bolond kapcsán erőltetik az izraeli cionista vonalat. A cionizmust a magyarországi születésű Herzl Tivadar fogalmazta meg jó 100 évvel ezelőtt. Lényege, hogy a zsidók térjenek vissza a Szentföldre és alapítsák újra a zsidó államot. Ennyi, nem több. Ez hatvan éve megvalósult. Cionista az, aki zsidóként a hazájának tartja Izraelt. Zsidóként és nem norvégként. Breivik esetleg turista lehetett volna Izraelben, semmi más. Izraelbe csakis anyai ágon zsidó eredetű vándorolhat be (esetleg oda házasodhat). Nem zsidó nem megy, mert rögtön behívják katonának, ha nő, ha férfi. A Nyugatnak nem Izraellel van gondja, hanem a saját hülyeségével, az arab bevándorlók tízmillióival, akik mecsetet akarnak, segélyt és gettót, nem munkát. A bevándorlást a brit, francia, német nagytőke kezdte erőltetni, majd átvette a középosztály, végül az alsó középréteg, hogy legyen (helyettük), aki kiviszi a kukát, takarít, mosogat, stb. A Nyugat elég nehezen tér észhez, még most is, hogy a munkanélküliség a torkát szorongatja. Nyugati fiatalok már orvosnak, mérnöknek sem akarnak tanulni. Olcsóbb keletről megvenni (amíg telik rá). A norvég bolond se a szorgalmáról és a tanulékonyságáról híres. Katona nem volt, háborúban sose járt. Ennyi.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!