Oslo: egy rémtett anatómiája

„A nyugati radikálisok jelentős része ma nem a zsidókra és Izraelre, hanem a bevándorlókra fókuszál, merthogy ezek nem zsidók, hanem arabok, törökök és perzsák. Európában 1990-ben 29,6 millió, míg 2010-ben 44,1 millió iszlámhitű élt. Nyugat-Európában tehát ma nem zsidó, hanem muszlim bevándorlás van, ráadásul ez a bevándorlás olyan csoportok mozgását és letelepedését jelenti, melyek hihetetlenül erős vallási és kulturális identitása közösségi jellegű. Az európai muszlimok identitásában meggyöngült, individualizálódott Európával találják szembe magukat, ahol is a közös jogi-politikai tér, az Európai Unió sem tud választ adni a bevándorlás keltette kihívásokra, s a közös kulturális-vallási kód kikapcsolásával, bizonyos politikai és pénzügyi keretek létrehozásával sem képes egységet teremteni és erőt felmutatni. A burka-tilalommal szembeállított szekuláris Európa vonzereje kisebbnek tűnik mint a jogi büntetéstől való félelem, mellyel a burka viselőit sújthatják. Az Európai Unión kívüli s erős identitású Izrael viszont (melynek politikai szerkezete európai, bár keleties vonásokat is őriz) olyan harcot folytat a palesztin radikálisok ellen, mely - legalább is - szövetségessé tehetett bizonyos európai radikálisokat. Ez a taktikai egység fontosabbnak bizonyult sok radikális párt esetében, mint a zsidóság hagyományos bűnbak-szerepe az ultrák mitológiájában. (...)

A norvég gyilkos tette tehát összhangban állt a nyugati szélsőjobb egyik fontos új trendjével (a kormányzó baloldali munkáspárti, pacifista és egyben Izrael-ellenes baloldaliakat ölt meg Breivik), ugyanakkor ebből még egy ilyen borzalmas cselekedetsorozat sem igazán következne. Ezért egy magányos őrült tettének minősíthetjük a gyilkosságot (a modell állítólag a Unabomber volt), még ha az is biztos, hogy a politikai-társadalmi konfliktusok megoldását erőszakkal megvalósítani akarók közül ma sokan szélsőjobboldali és szélsőbaloldali nyelvezetet használnak, egy ilyen nyelvi közegből hamarabb léphet színre egy gyilkos, mint a politikai centrum színteréről. Izrael küzdelme az arab világgal pedig valós értékkülönbségeken is alapul, ám egyes nyugat-európai és izraeli jobboldali csoportok muszlimellenes érdekközössége átmeneti jellegű, még akkor is, ha a nyugat-európai politikai diskurzusból a zsidóellenesség kiszorult, míg a (közvéleménykutatások szerint erős) muszlim-ellenesség nem tudott bekerülni, holott valós társadalmi probléma áll mögötte, nem csak a radikálisok xenofóbiája.”