Navracsics körei?

2011. augusztus 24. 11:25

Navracsicsnak láthatóan van fogalma augusztus 20-ról, a nyugati kereszténység felvételről, a magyar történelmen végigvonuló Nyugat-Kelet orientációs konfliktusról.

2011. augusztus 24. 11:25
Stumpf András
Heti Válasz

„Akárhogy is, mindenféle cinizmus nélkül, őszintén kívánunk Hunóra Kincsőnek jó egészséget, boldog, hosszú életet, meg azt is, hogy ha majd általános iskolás lesz, mondja meg apunak, miről is híres augusztus 20. Nem, nem az ő főnökének a szülinapjáról. Többet most nem segítünk, aki tudja, tudja, aki nem, annak meg Kincső majd elmondja, ha eljön az ideje.

És itt most nem az ünnep mélyebb üzenetéről beszélek, csak a szikár tényekről. Az üzenet, a magyarázat általában zavar, politikusszájból főleg, olyan nagyon tehát nem bántam, hogy nélkülöznöm kellett a megfejtéseket - Amszterdamban voltam 20-án.  Hanem Navracsics Tibor veszprémi beszédét utólag is érdemes volt elolvasni. Az a megszólalás éppen ellentéte Novákénak.

Navracsicsnak láthatóan van fogalma augusztus 20-ról, államalapításról, a nyugati kereszténység felvételről, a magyar történelmen végigvonuló Nyugat-Kelet orientációs konfliktusról, ráadásul nem átallott olyanokkal előállni, hogy például „első királyunknak sokan mondták: jobb nekünk kelet felé fordulni, hatalmasabb erők mozdulnak ott meg. Ő viszont tudta, hogy a mi jövőnk a nyugati kereszténységben rejlik. István király Nyugat-Európa mellett döntött”

az eredeti, teljes írást itt olvashatja el Navigálás

Összesen 45 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
várúr
2011. augusztus 24. 17:35
Novák (a cscsemőnek egyelőre inkább nyivák) Hunóra Kincső és Vona/Zázrivecz szülinapja aug. 20-ával elegy. Világrengető politikai hír. Nem is tudtam, hogy létezik ilyen név: Hunóra. El is megyek hunyóra. Szegény kislánynak lesz baja a suliban (bár Vona szül.napja épp iskolaszünet).
simonvitéz
2011. augusztus 24. 14:30
Egyebkent lehet szakertoskodni, de nagyjabol az tortent, hogy a vilag ujrafelosztasaert 1914-ben inditott vilaghaboruban foldrajzi elhelyezkedesbol, de meg inkabb politikai orientaltsagbol kifolyolag Magyarorszag (figyelem akkor meg OMM) a kesobb vesztes oldalhoz csatlakozott. A kornyezo nepek pedig a haboru befejezese utan kihasznaltak maximalisan hogy a Nyugatot igazabol nem erdekelte soha, mi zajlik kozep-kelet europaban. szamukra ez mindig is egy vedelmi zona, pufferzona volt. egy ures terseg a Nyugat es az oroszok kozott, akik persze mar megint szamitottak.ez nem onsajnaltatas, egyszeruan igy van, persze meg mindig jobb Magyarorszagra szuletni mint mondjuk Eszak Koreaba. A buntudat erositesetol (pl. 1.nemzetisegek csak megbosszultak a rajtuk korabban esett serelmeket 2. mi voltunk az utolso csatlosok) meg nekem van mar herotom.
peninsulavaldes
2011. augusztus 24. 13:43
A kis hölgy neve nagyon szép, ebben nincs semmi ciki. Abban viszont viszont van, hogy Novák E. első gondolata a pártelnök (Vona) . Tegyük fel, hogy a következő kisbabájukat június 22.-ére várják. Akkor meg a Morvai jut Novák eszébe, és azon kesereg, hogy a gyerek, miért született pl 21.-én..? Egyébként ezt a Vona születésnapot, már akkor elkezdték nyomatni, mikor Dóra bejelentette, hogy babát vár. Várták a kislányt a Vona-napon. ... De kislány megtréfálta őket. Szép volt Hunóra! :)
balint60
2011. augusztus 24. 13:40
Kettőnk "vitája" ugyan nehezen fér bele a "kormánypárton" belüli vitába (én magam nem vagyok Fidesz tag, bár -ilyen az élet- rájuk szavaztam), de rajta, lássam érveidet.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!