Vigyázat, humor!

2011. október 22. 13:52

Demokraták: végre médiafelületet kap a szoci nyugdíjasklubok és kocsmai összeesküvés-elméletek cizellált érvrendszere.

2011. október 22. 13:52
Somogyi Marcell
Heti Válasz

„A »chat show« címe Demokraták; persze, hogy ki és mikor demokrata, azt ők döntik el - legfőképpen Debreczeni József, aki mindent tud az első számú közellenségről, a narancssárga patás Belzebubról. Ha kétely merülne fel, az Orbán Viktor mellett töltött tanácsadói évei óta elhagyott, bosszúszomjas szeretőként bolyongó közíró rögtön kész a diagnózissal; médiatörténeti pillanat, mikor elárulja: első kormányzása elején a miniszterelnök »távolról még demokratikus politikusnak volt nézhető«. 


A többi résztvevő közül Kerék-BárczySzabolcs (ex-MDF) feladata a bokroslajosi értelemben vett európai konzervativizmus képviselete, Trunkó Barnabás pedig a Sas-kabarék friss, egyszersmind elegáns humorát lopná be az adásba - ha nem mondana mindenki amúgy is nagyon vicceseket. Gréczy például láthatóan élvezi, hogy nem frusztrált betelefonálókat kell hallgatnia, hanem baráti körben folytathatja az elmélyült árokásást. A műsornak ráadásul sikerül betöltenie egy jelentékeny piaci űrt: végre médiafelületet kap a szoci nyugdíjasklubok és kocsmai összeesküvés-elméletek cizellált érvrendszere. Paradox módon éppen a Tényeket Tisztelők Társaságának egykori alelnöke, Vágó István jeleskedik a konspirációs elméletek sorolásában: mit keresett Orbán 2006. augusztus 12-én - kereken 38 nappal a tévéostrom előtt! - a Fradi-Jászapáti-meccsen? Tényleg véletlen lenne, hogy Tarlós október 6-án nevezte ki Dörnert az Új Színház élére - éppen kilenc nappal előzve meg a nyilas hatalomátvétel évfordulóját? Minket is régóta feszítő, érdemi kérdések.”
az eredeti, teljes írást itt olvashatja el Navigálás

Összesen 33 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
narmer
2011. október 23. 09:01
Valaki magyarázza el, hogy Magyarország miniszterelnöke miért ne beszélhetne a közszolgálati rádióban kéthetenként.( nem óránként, nem naponta, nem hetente, kéthetente) Annak tudtával, hogy Gyurcsány Ferenc, aki ugyan régen nem miniszterelnök folyik éjjel nappal minden médialyukon, már nem bírod kinyitni a tévét vagy a rádiót, az újságokat, hogy ne szájkaratézna valahol önnön fontosságának tudatában.
Krupp Skya
2011. október 22. 21:29
„A többi résztvevő közül Kerék-BárczySzabolcs (ex-MDF) feladata a bokroslajosi értelemben vett európai konzervativizmus képviselete,” A történelem nagy tévedése volt? hogy Szili Kati játszott gyermekkorában egy kézigránáttal, és nem Bokros Lajos egy 122 mm-es tarack repeszromboló gránáttal.
lincoln ábrahám
2011. október 22. 19:59
Nem értem. Állítólag a sokszínűség - István intelmei óta tudjuk így- kell, hasznos. Állítólag még megvan a szólás és gondolati szabadság is.Hát akkor meg mi a probléma?
Svejk
2011. október 22. 18:58
Ez egy mocskos iras.Ennyi.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!