Miért vissza? Miért a régmúlt?

2011. november 09. 14:27

A tavalyi kampányban még semmi sem mutatott a készülő ízlésficamra, az arányérzék komikus hiányára.

2011. november 09. 14:27
Stumpf András
Heti Válasz

„NENYI, majd annak kötelező kifüggesztése, preambulum (aka Nemzeti Hitvallás), Alkotmány (Alaptörvény) asztala, Zöld Pardon-bezárás, Dörner-kinevezés, Kossuth tér 1944-esítése, Kerényi-festmények a magyar múltról...

Reményeim szerint a három pontocskáról kiderül majd, hogy hiba volt kitennem őket az előző mondat végére. Hogy elég lett volna egy is, mert mégsem lesz folytatás. Valószínű persze, hogy lesz. Azért tettem ki.

Pedig elég baj már a fenti sorozat is. Le kellene állni. A tavalyi kampányban még semmi sem mutatott a készülő ízlésficamra, az arányérzék komikus hiányára, a múltba fordulós »vissza-vissza, mindent vissza«-típusú gondolkodásra. Amikor aztán megszületett a kétharmad, különösen nem látszott, hogy tartani kellene ilyesmitől. Nincsen kényszerű koalíció a kisgazdákkal, de jó, nem kell majd olyasmi miatt szégyenkezni, hogy ők majd historizáló, angyalkás olajfestményt rendelnek a kormányról, ahogy tették az első Fidesz-kormány alatt.

És tessék. Sikerül megoldani önerőből is.”

az eredeti, teljes írást itt olvashatja el Navigálás

Összesen 268 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
El Topo
2011. november 10. 14:00
Ez szerintem hülyeség.:) Jupiter, Ozirisz, Zeusz stimmel, ezek nevek. Allah, boldogasszony, pláne hadúr (ki az a hadúr?) ezek nem nevek.:)
Finale*
2011. november 10. 13:57
Erdekes: "A mitológia és a vallás fogalomkörébe tartozó, személynévként használt nevek általában nagy kezdőbetűsek: Allah, Boldogasszony, Hadúr, Isten, Jupiter, Ozirisz, Zeusz stb." ( A magyar helyesírás szabályai/A tulajdonnevek írása )
1120
2011. november 10. 01:15
A NENYI kötelező kifüggesztése, meg a Kerényi ténykedése valóban gázos, de a többivel az égvilágon semmi gond nincs! (A Kossuth térrel kapcsolatban "1944-esítésről" írni meg kifejezetten alattomos dolog, mert a tájékozatlan maflák azt hiszik, hogy ennek bármi köze lehet a borzalmas 1944-es évhez...) Kár, hogy Elek István után ez a fickó is átvette a "hivatásos hisztigépek" érvelési rendszerét, szófordulatait...
tevevanegypupu
2011. november 09. 21:54
citizen queen, arlequin Nem csak kiralyunk nincs, de arisztokraciank sem. Akik megmaradtak itt, azok vagy besugok lettek mint Esterhazy apja vagy a liberalisok kegyeiert esengenek. Erdekes, regen a zsidok akartak mindenaron bekerulni a nemesek koze, most ugyanez megfordult. Gondolom uzlet, ami regen is osszekototte oket. Polgari kereszteny kozeposztaly pedig joforman nincs is. Az utodokat egyaltalan nem jellemzi mar az a tartas ami nagyszuleiket, szuleiket jellemezte, elhagytak a formakat, a jolneveltseget, a gyerekek fegyelmezeset es foleg neveleset, kulonorakra jaratjak helyette oket.. legfeljebb csak kovetelnek tiszteletet de nemigen adnak.Meg az izlesuk, oltozkodesuk sem kulonbozteti meg oket, bovliban, egyenruhaban jar mindenki. Nem adjak meg a formajat az unnepeknek, nincs igazi tarsasagi elet.Mindent megtesznek, hogy a vilag csak hetkoznapokbol alljon, az unnep pedig vasarlasok sorozatabol. Nem csoda, ha Kerenyi vagy Orban gyakran aranyt tevesztenek es nosztalgiat ereznek a boldog bekeidok es a ket vilaghaboru kozotti pezsgo kulturalis elet utan. De tobbet kellene tanulmanyozniuk, a joszandek nem eleg.Ezek a megrendelt kepek pedig elhiszem, hogy borzoljak a kedelyeket, ez a penz mehetett volna csendes tamogataskent a Millahoz, ahogy a DK is tette, pedig ugye kepeket is rendelhettek volna.(:
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!