Pártkatonákkal a pártsemlegességért

2012. február 28. 19:52

Tudomásunk szerint a romagyilkoló orvlövészek sem viseltek láthatósági mellényt vagy egyenruhát.

2012. február 28. 19:52
Papp László Tamás
Hírszerző

„Nem lehet pártcélok jegyében, egyenruhásan masírozni. Pláne nem lehet félelemkeltően, pogromlégkör kialakításának szándékával mászkálni. Nyilván ez lenne az egyike ama két pofonnak, amit NER Kedves Vezetője beígért a tőle jobbra állók veszettjeinek. Kötözködhetnénk persze, miszerint: ahogy nem a ruha teszi az embert, úgy nem az egyenruha teszi a fasisztát. Hogy talán kevésbé veszélyesek a provokálni, önbíráskodni akaró szélsőjobbosok, ha pulóvert, s nem egyenruhát viselnek? Nem inkább még veszélyesebbek?


Tudomásunk szerint a romagyilkoló orvlövészek sem viseltek láthatósági mellényt vagy egyenruhát. S még egyetlen olyan pogromlovagot sem láttunk, aki területfoglalási engedélyt kért volna a cigányveréshez. A pogromot amúgy se szokták egyesületileg bejelenteni a cégbíróságon. A pogrom az már csak olyan, hogy váratlanul lesz, minden értesítés nélkül. Kicsit tán az is bekavar a képbe, hogy míg a Gárda-szimpatizáns egyenruhásokat feloszlatták, addig a sokkal fenyegetőbb, a rasszista indítékú tettlegességekben a pszichikai bűnsegéd szerepét játszó, a Jobbiknál és a Gárdánál is szélsőségesebb Kurucinfo is háborítatlanul üzemel, az immár Orbán Viktor emberei által irányított jogrendszer mai napig nem volt még arra sem képes, hogy jogerős ítéletben leleplezze a Kurucinfo vezetőit. (Egyébként a Szebb Jövőért is háborítatlanul létezik, szervezkedik tovább, elég egy pillantást vetni a honlapjukra.)”
az eredeti, teljes írást itt olvashatja el Navigálás

Összesen 27 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Krupp Skya
2012. február 29. 09:09
Nem szívesen veszek részt egyetlen ilyen akció megítélésében sem pró, sem kontra, mert nagyon messzire vezethetnek a szálak. Vajon mi történt volna 1957-ben Papp László Tamással ha elítélte volna a Ságvári Endre rendőrgyilkos lelövését végrehajtó két rendőr akasztását (1957-ben akasztották őket) amikor minden magyar faluban, városban tízesével voltak elnevezve utcák. Még azt is meg érhetjük, hogy Draskovicsról lesz utca elnevezve ami a Gumilövölde tértől fog kezdődni és a Három Szilvásy utcáig fog tartani.
Krupp Skya
2012. február 29. 08:42
Mi van Lacika ki van adva a baloldalon, hogy ezt kell nyüstölni. Igen ez is probléma de ha összehasonlítom a 22.000 milliárdotokkal akkor az jóval nagyobb gond. Sajnálom hogy így hátra dőlve gondolkodást mímelve ülsz egész nap a szerkesztőségben. Próbálj meg egy kicsit előre hajolni mint Rodin Gondolkodó-ja, hátha jobb lesz a vérellátás és talán még eszedbe is jut valami lényeges, hogy kik voltak a megbízók.
Agricola
2012. február 29. 08:03
„Nálunk féldilis neonáci nincs, csak a cigánygyilkosságokat mentegető közvélemény van.” Alaptalan mocskolódás ( a magyar lakosság faasisztázása) a közvélemény deformáló értelmiség részéről, miszerint nálunk a közvélemény a cigánygyilkosságokat mentegetné. Ha a közvélemény deformáló értelmiség figyelte volna a roma gyilkosságok történetét, tudhatná, hogy az NBH és a KBH ( a szoclib kormányzás éveiben) évek óta szemmel tartotta az elkövetőket. A KBH-nak beépített informátora is volt a terrorista csoportban. Mégis az információkat nem egyesítették, szinte behunyták a szemüket a terrorista készülődés előtt. Nem tudta (vagy nem akkarta tudni?) a jobbkéz, mit csinál a bal(fácán). Ez végül hat ártatlan ember halálához vezetett. Gulyás József az SZDSZ parlamenti képviselője elképesztőnek és megmagyarázhatatlannak tartotta, hogy noha KBH-nak beépített informátora is volt a terrorista csoportban, nem tettek a „szolgálatok” semmit annak érdekében, hogy a terrorista csoportra időben lecsapjanak. Sőt az NBH éppen akkor állíttatta le a csoport megfigyelését, amikor azok fegyver beszerzésbe kezdtek és a KBH-nak beépített informátora jelentette az eseményt. A sors különös fintora, hogy a terrorista csoport vezetője (a „féldilis neonáci”) korábban évekig élvezte Izrael állam vendégszeretetét.
imres
2012. február 29. 07:14
"Tudomásunk szerint a romagyilkoló orvlövészek sem viseltek láthatósági mellényt vagy egyenruhát." Így van. Ezek szerint a(z akkor még) Magyar Köztársaság titkosszolgálata látható mellényes, egyenruhás bűnelkövetőket kerestek? Bárgyú vagy LaciTomi!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!