Nem az ujjukat szopják a szalagfüggöny mögött

2012. február 14. 13:33

A semmittevő és otthon morgolódó magyar nackó attitűd mellett a civil érdekérvényesítőknek még a román nackók szívós ellenállásával is meg kell küzdeni.

2012. február 14. 13:33
Szigeti Enikő
Manna.ro

„A semmittevő és otthon morgolódó magyar nackó attitűd mellett a civil érdekérvényesítőknek még a román nackók szívós ellenállásával is meg kell küzdeni. Ez már nem is hétfejű, hanem hetvenhét fejű sárkány, ahány fej, annyi nackó tüzet okádó szájjal. Viszont vannak szülők, akik mégis mennek tovább, és snassz módon küzdenek, földrajztanár-cserét és Bernády nevet követelve. Ügyeiket fontos bemutatni a nagyvilágnak, még ha időnként nyersek, dühösek, és elkövetnek hibákat, akkor is, mert a közösségért cselekednek, és ez  méltányolandó.

Ezek a civil aktivisták önkéntesek, akcióikat nem finanszírozza senki, ügyeik sikeresek, pedig nem jártak érdekérvényesítő képzésekre, sőt gyakran a politikusok éles kritikája is kíséri munkájukat. Lehet, hogy a politikusok azért ilyen ellenségesek, mert a szülők nem voltak/lesznek a képzéseiken?

A civil érdekérvényesítés lényege benne van a nevében. Nem kell hozzá politikai párt hozzájárulása, sőt a civil érdekérvényesítés egyik fő tevékenységi területe a civil kontroll, amely nem védi a politikumot sem, sőt! Ezt a modellt hívják demokratikusnak, ahol mindenki egy kicsit civil érdekvédő, és a politikus végzi a dolgát, mert nem szereti a kritikát. Kik lennének ezek a civilek, amikor mindenki azt várja, hogy a másik?”

az eredeti, teljes írást itt olvashatja el Navigálás

Összesen 18 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
areszke
2012. február 14. 14:55
Nekem a Bernády ügye strassbourgosnak tűnik...
Erik a Narancs
2012. február 14. 14:25
Ha Szlovakiaval kapcsolatos lenne a poszt... akkor egy nagyokos melymagyar elsutne azt az ocska viccet, hogy Szlovakia tortenelme belefer egy sms-be... pedig az igazi "vicc" nem is az, hogy a szlovak tortenelem rovid, hanem, hogy a melymagyar seggfejek lustak egy sms terjedelmenel hosszabb szoveget elolvasni es felfogni. Ezt bizonyitjak a poszt alatti hozzaszolasok is.
tarackos
2012. február 14. 14:20
A civilek akkor a legjobbak, ha a hatalom eteti őket. Mint most amikor a főcivil, aki a pénzt osztja, tüntet a kormány mellett...
Honfi-fi
2012. február 14. 13:45
nem erős oldalam a székely nyelvezet a nackó kifejezés, az sárkányt jelent? már a szövegből következtetve gondolnám
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!