Mindeközben a Nagytétényi úton

2012. március 05. 18:44

Az elmúlt hetekben nyomott műsorelőzetesek a megújulás látszatát keltették, például, úgy tűnt, megújul az állandó csapat, márpedig a Heti Hetesben a casting talán még fontosabb, mint egy valóságshowban.

2012. március 05. 18:44
Szigeti Péter
Kreatív

„Azt nem mondanánk azért, hogy káromkodva vágtuk ki az ablakon a plazmát, amikor előzetes várakozásaink ellenére, mintha mi sem történt volna, feltűnt a képernyőn a Hernádi –Hajós – Gálvölgyi Bajor Hajdú Steve Farkasházy Jáksó csapat, de azt azért sejtettük, hogy kritikát erről nehéz lesz írni. Meg kedvünk se nagyon van hozzá. Nem változott ugyanis az égvilágon semmi, Jáksó egy idétlen ovodás, Hernádi decensen buja, Hajós és Gálvölgyi néha vicces, Hajdú Steve nem létezik, Bajor menne már haza, Farkasházy Tivadar a Humorista, Aki Még Soha Nem Mondott Egyetlen Vicces Dolgot Sem pedig továbbra is a magyar médiatörténelem egyik legkevésbé feldolgozott, de valójába teljesen érdektelen rejtélye.

Alighanem az lehet, hogy az RTL Klubnál osztottak-szoroztak és arra jutottak, hogy ennyi ellenzékiség még pont szexi és még mindig van ebben annyi, hogy a vasárnap késő estéket elviszi, de mivel maguk is érezték, hogy csakúgy folytatni az tényleg kínos, eltolták ezt a geget a beharangozókkal. Biztos lesz majd persze júniusig Kokó is néha, meg Szily Nóra, ahogy korábban is felbukkantak időnként, de főfogásnak marad nekünk, ami eddig volt. Hogy mennyire jó ötlet a csatorna szempontjából egy aktuális heti műsort olyan arcokkal hirdetni, akik aztán aktuálisan nincsenek ott, az már egy másik kérdés.”

az eredeti, teljes írást itt olvashatja el Navigálás

Összesen 22 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
gyula
2012. március 09. 19:25
"Farkasházy Tivadar – a Humorista, Aki Még Soha Nem Mondott Egyetlen Vicces Dolgot Sem "" he-he , telitalálat , és hozzáfűzném : de minden alkalommal megpróbálja , már-már kinos ......kár hogy nem szól neki senki ...
mappa
2012. március 08. 16:21
Egyszer,csak egyszer mutassák közelröl a közönséget,tényleg élö,hus-vér alakok?
korona
2012. március 08. 16:21
Egyébként keseríts el és bizonyítsd be, hogy van evolúció.
korona
2012. március 08. 16:21
Kedves fiatalember! Én már abban a korban vagyok, amikor már ki merhetek ilyesmiket jelenteni. Egyébként tapasztalatból tudom, látom, hogy nincs evolúció és még az építmények, még a hegyek is síkká akarnak alakulni, nem pedig növekedni,mert könnyen kijelenthető, hogy a Mount Everest az utóbbi száz éveben hat méterre lett magasabb, meg hogy az élő természet idézi elő az általános felmelegedést, és így tovább, de aki nem hiszi, járjon utána. Hogyan járjunk ilyen légbőlkapott kijelentések után? Sehogy. Mert nem is igazak. Rájöttem, hogy a keracionizmus az igaz és nem az evolúció. Vajon ki finanszírozta Darwint, hogy a fajokról tanulmányt írjon. Vajon Einstein relatívitás elmélete biztosan igaz? A fénynél nincs gyorsabb haladás? De ne vitatkozzak most ezen. Ez az én meglátásom most már. Én is hittem az evolúcióban, míg évtizedekig tartó olvasás után, megfigyelésből, következtetésből, rá nem jöttem, hogy mind ez ami körülvesz bennünket és mi is teremtett dolgok vagyunk. Aki nem hiszi, járjon utána. És: minden mindennel összefügg.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!