Tarlós, Garamvölgyi és az a rózsaszín bőrtanga

2012. július 07. 16:09

Az 2008 óta tudható, hogy a szélsőjobboldali bűnözők lelkében szokatlan szimbiózisban él a törékeny nárcisz és gyalulatlan tuskó.

2012. július 07. 16:09
Ceglédi Zoltán
HVG

„Tarlós István idén a melegfelvonulás elé időzítette coming outját. Kiderült, hogy a budapesti főpolgármester lélekben egy vidéki munkásőr 1965-ből. Ha kicsit jobban figyelünk, még talán a pocakjára szíjazott Zbrojovka maroklőfegyvert is megpillanthatjuk.


Mindezt azzal a levéllel bizonyította, amit az Európai Parlament LMBT képviselőinek küldött válaszul, egy, a budapesti melegfelvonulás biztonságáért aggódó európai jelzésre. A főpolgármester közölte, hogy hagyják békén a melegfelvonulással, sőt szerinte az, hogy beleavatkoztak ebbe a kérdésbe, »nem vall okos lépésre«.

Ellenben a homofóbiát, ahelyett, hogy otthon csinálná a négy fal között, megírni Európának levélben... na, az okos lépésre vall. Garamvölgyi László, az Országos Rendőr-főkapitányság (ORFK) kommunikációs igazgatója pedig nyilvános erkölcsi útmutatással szolgált a melegfelvonulás szervezői számára: »lépjenek fel a közerkölcsöt sértő, esetleg hiányos ruházatot viselőkkel szemben«. Ne »provokáljanak«.

Az 2008 óta tudható, hogy a szélsőjobboldali bűnözők lelkében szokatlan szimbiózisban él a törékeny nárcisz és gyalulatlan tuskó. Előbbi már egy félmeztelen férfi látványát is teljes összeomlással fogadja – rögvest hivatkozva a törvényi tényállásra, hogy benne ez »megbotránkozást, riadalmat (!) kelt«. Egyem azt a lírai zúzádat. De úgy megriad, hirtelen, mert pont arra járt a szokásos, utcai símaszkjában, hogy a véletlen nála lévő Molotov-koktélokat elkezdi dobálni, a spontán magával hordott vízipuskából savat locsol a felvonulókra. Megriadva. (...)” 
az eredeti, teljes írást itt olvashatja el Navigálás

Összesen 159 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Menetekel
2012. július 08. 21:32
"a spontán magával hordott vízipuskából savat locsol a felvonulókra" Haver az csak vajsav volt és azonkívül, hogy nagyon büdös nem csinál semmit. A halak viszont imádják, horgászboltban lehet venni. Szóval csak módjával riasztgassál. Nem minden sav veszélyes :D
atila68
2012. július 08. 15:02
Mit keres a HVG berkeiben olyan rasszista szélsőséges mint ez a Ceglédi Zoltán? Úgy tudtam ez egy komoly lap/portál.
Hopsza Sári
2012. július 08. 11:59
Azon gondolkodom, hogy amíg kivétel nélkül minden (hetero)faszi beindul két csajszi enyelgésére, nyalakodására, addig két hapsi hasonló "viszonyulása" minden nőcit taszít... hogy is van ez? Sárika a butácska
Hunor N.
2012. július 08. 09:26
Bezzeg a holokausztról naponta meg kell emlékezni. De lassan a buzik is kivívják a maguk nemzeti ünnepét.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!