Nemzeti reneszánsz

2012. július 30. 07:23

Lassan a legelkötelezettebb atlantisták is belátják, hogy az Európai Unió akkor erősödhet, ha szorosabban együttműködik Oroszországgal.

2012. július 30. 07:23
Stier Gábor
Stier Gábor
MNO

„Helyesen látja a kormányfő azt is, hogy az atlanti összefogással is baj van. Egyrészt az Egyesült Államok szintén válsággal küzd, ezért aztán gazdasági értelemben a korábbiaknál is kevésbé érdekli Európa, s inkább a rohamléptekkel előretörő Ázsia felé fordul. Így hát a német példát látva szép lassan a legelkötelezettebb atlantisták is belátják, hogy az Európai Unió akkor erősödhet, ha szorosabban együttműködik Oroszországgal. Ennek hallatán persze még mindig sok közép-európai gyomra rándul össze, ám a világ kérlelhetetlenül efelé halad. S ha mindehhez hozzávesszük, hogy eközben Romániával egyetemben Magyarországnak manapság azért kell küzdenie, hogy Közép-Európával képes legyen tartani a versenyt, csak kalapot emelhetünk e már-már kíméletlenül őszinte és reális helyzetértékelés előtt. (...)

Az integráció elmélyítése nélkül azonban az Európai Unió semmiképpen sem lehet világhatalmi pólus, és marginalizálódásra van ítélve. Ezt Orbán Viktor sem akarja, hiszen talán érezve, hogy helyzetértékelésének hangszereléséből esetleg még táborának egy része is helytelen következtetést vonhat le, óva intett a Nyugattal való szakítás gondolatától. Mint fogalmazott, egy csónakban evezünk, s nem gondolnak a következményekkel, akik például az euró összeomlásáért szorítanak. Ez a minimális közös nevező az oly vágyott szorosabb közép-európai összefogásban is, amely aligha lehet sikeres, ha az érintettekben túlteng a nemzeti reneszánsz, s nem találják meg az arany középutat a nemzeti és a közös érdekek között. Nem túl jó jel, hogy Tusnádon e kérdésről nem párbeszédet, hanem sajnos csupán monológot hallhattunk.”

az eredeti, teljes írást itt olvashatja el Navigálás

Összesen 8 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
kjkj945
2012. július 30. 10:17
és mikor jön a rokokó kokott?
tarackos
2012. július 30. 09:56
Gábor, az integráció mélyítése az egyik szélen a szakítás pedig a másik szélen helyezkedik el a megoldások egyenesén. A ne szakítsunk kijelentésből ezért furcsa azt következtetni, hogy focitörp az integrációra gondolhatott. Inkább a szokásos kétkulacsos, képmutató hozzáállás: feketés és fehéret is mond mert az egyik biztos bejön a bárányokat meg amúgy sem érdekli ez a maszlag...
bmucsai
2012. július 30. 09:31
Persze azért ne essünk túlzásba az integráció eröltetésében se! Ugyanis láthatóan tyúkketrec szintű érdekérvényesítő képességünk sincs eme csodálatos únióban. Orbán aggodalma jogos! Egy szövetség oroszországgal csak ronthat a helyzeten. Egyetlen reményünk, hogy az orosz elit tanult a Szovjetúnió széthullásából. Csak remélhetjük, hogy nem az emberek ellenében eröltetik keresztül az úniót. És itt van a legnagyobb probléma, amiről senki nem mer beszélni. A "háttérhatalom" vagy multinacionális gazdasági entitások gyülekezete, ami gyarmatosítja a nemzetállamokat. (megveszi politikai vezetőit, neki tetsző törvényeket fogadtat el, színházzá degradálja a demokráciát, stb) Látszólag jó védekezés lenne ez ellen az únió, de - mint az USA és az EU példája mutatja - csak egyszerűsíti a multik dolgát, kevesebb embert kell megvásárolniuk.
KannibálTatárÚr
2012. július 30. 09:28
..."az Európai Unió akkor erősödhet, ha szorosabban együttműködik Oroszországgal." Csak akkor erősödhet. Az EU-ban "barátaink" már mindent elloptak, az oroszoknál - hála Putyinnak - még mindig van ellopni való. Ha van eszük, újabb vasfüggönyt húznak.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!