A bűnösség vélelme

„Armstrong útját lassan egy évtizede szegélyezték gyanúsítások, vallomások és perek, s most újsütetű triatlonos pályafutása kapcsán került megint az ellenőrzés homlokterébe. Arról megoszlanak a vélemények, jogos-e megfosztani összes múltbéli eredményétől azért, mert bejelentette, nem védekezik tovább az ellene megfogalmazott vádak ellen, ám a szabály az szabály, még ha a logikája fordított is. Kérdés, amerikai hősi mítosza, s rákellenes alapítványa mennyire sínyli meg a történteket, szerintem aki kicsit is ismeri a kerékpározást, sejthette, hogy kenyéren és vízen nehéz feljutni az Alpok és a Pireneusok ormaira. Armstrongot nem menti, de mindent elmond a sportág belső viszonyairól, hogy ha elveszik tőle Tour-diadalait, akkor csak olyanok kaphatnák meg utólag a győzelmet, akik már korábbi »regisztrált doppingolók«: Ullrich, Zülle, Beloki, Klöden, Basso…

Erre mondta azt egy sportrajongó barátom, lassan eljutunk odáig, hogy a magyarból franciává lett Bodrogi Lászlóig leérhet majd a sor. Ha ez természetesen nem is történik meg, azért a párizsi média igazságról szónokló kommentárjainak sem érdemes felülni. Nyilván nem ezt írnák, ha saját legendájuk lerombolásáról volna szó. Ami tény, Lance Armstrongot elérte az ártatlanság helyett a bűnösség vélelme.

A joggal ellentétben ugyanis a profi kerékpározásban ez az alapvetés.”