Kurultáj

2012. augusztus 13. 07:18

Ha ezt a páratlan mozgalmat megmérgezi a hazai szélsőjobb legalpáribb vonulata, könnyen széthullhat az új, törékeny nemzeti összefogás.

2012. augusztus 13. 07:18
Huth Gergely
Huth Gergely
Magyar Hírlap

„Bíró András Zsoltnak, ennek a nehezen megfejthető, vibráló egyéniségnek, végzettsége szerint antropológusnak köszönhetjük, hogy ezt az őstörténeti útkeresést itthon sikerült megtisztítani az indiánokban és Jézus Krisztusban is magyart kereső hibbantaktól, és nem kis szervezőkészséggel, diplomáciai érzékkel összekötni a közép-ázsiai rokonok saját törekvéseivel. A végeredmény egészen lenyűgöző: aki ellátogatott a magyar-, hun- és türktudatú népek mozgalmának legnagyobb rendezvényére, a kétévente az alföldi pusztán összehívott hagyományos törzsi gyűlésre, azaz az ebben a lapszámban bőségesen taglalt Kurultájra, az a saját szemével győződhetett meg erről. Távoli országok legbecsesebb népzenészei, hagyományőrzői, sztárjai, íjászai és lovas sportolói lepték el Bugacpusztát, összekeveredve a magyar hobbi- és profi hagyományőrzők maskarás forgatagával. Így együtt olyan kulturális élményt nyújtva, amilyet a szürkülő és egyre kényszeresebb honi liberálisaink már régóta nem képesek összehozni. Idén végre hetvenmillió forinttal a kormány is beszállt a szervezésbe (ami ugyan töredéke a Sziget Fesztivál nevű nagyvállalkozásnak adott természetbeni juttatásnak), és Lezsák Sándor mint fővédnök megvendégelte a Parlamentben a rokon népek küldöttségeit.

Ám minél nagyobb a siker, annál könnyebb azt elrontani. Ezért is tartom fontosnak idejében figyelmeztetni Bíró Andrásékat, hogy ha ezt a páratlan mozgalmat megmérgezi a hazai szélsőjobb legalpáribb vonulata, könnyen széthullhat az új, törékeny nemzeti összefogás. Az ázsiai előadók lenyűgöző fellépései után színpadra lépő, fülbemászó nemzeti csasztuskákkal operáló, a zenei tehetséget tekintve azonban a Pa-Dö-Dővel rokon (kövezzenek meg!) Kárpátia együttes frontemberét például határozottan bokán kellett volna rúgni, amikor a családos közönség egy részét is meglepve, egészen primitíven rasszista és homofób baromságokat kezdett a mikrofonba röfögni. (Mert a nettó taplóság, kedves radikálisok, nem egyenlő a kendőzetlen, píszímentes beszéddel.)”

az eredeti, teljes írást itt olvashatja el Navigálás

Összesen 46 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
quetzal
2012. augusztus 13. 22:23
A Kárpátia nem kellett volna oda.
Biomechanoid
2012. augusztus 13. 12:04
Miért lenne baj, hogy a politika „rátelepszik” a rendezvényre, hogy a magyar kormány is áldoz a magyarság identitáskeresésére, a gyökerek feltárására? Szerintem nagyon helyesen teszi! Azt sem látom problémásnak, amit Huth Gergely bértollnok feszeget, hogy tudniillik kirekesztősdi vagyon a rendezvényen. Már elnézést, de hegesztők báljára is hegesztők mennek, nem lakatosok. S bizony nyaranta van zsidófesztivál (idén augusztus 26 – szeptember 4 között) is, ahová meg zsidók járnak, nem ősmagyarok. Talán annyiban van igaza Huthnak, hogy a „másokkal” nem kellene foglalkozni annyit. Speciel én találkoztam olyan etnikumokkal, amelyek nem kifejezetten rajonganak a Jobbikért. Mi több, állíthatom, a rendezvény nagyon távolt állt attól, hogy akármelyik jobboldali párt magáénak mondhatta volna. Bővebben: http://menekulttabor.blog.hu/2012/08/13/kurultaj_torzsek_segerszemleje
Fedor
2012. augusztus 13. 10:29
Azt kell, hogy mondjam, korrekt.
Zokni
2012. augusztus 13. 10:07
Zavaros gondolatok ezek. Amíg nem látják, hogy a magyar ember ázsiai kulturális affinitása szabad megnyilvánulásait nem ÉPPEN (az itt lesajnált...) "liberális" - a minden irányú befolyást hitelesnek elfogadó, és elismerő - szemléletnek köszönhetik, addig nyilván csak "értetlenkednek", hogy egyesek ehhez kapcsolódva alantas, kirekesztő, és szélsőséges indulataikat élik ki... Míg ellenkező esetben, pontosan a LIBERÁLIS beállítódás jegyében, egyszerűen nem fogadnának be ilyeneket a rendezvényeikre.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!