„Nem célunk pártlapot csinálni a Népszabadságból”

„Eddig az volt a szöveg, hogy nincs pénz még a huszonhét százaléknyi tulajdonrész finanszírozására sem. Most viszont egyszer csak hozzávásárolják a többi hetvenhármat is. Sőt immár az sem baj, hogy az új médiatörvény révén a Médiahatóság bármikor büntetheti a lapot. Honnan lett tőke? 

Eltelt másfél év, megváltozott a világ. Közelednek a választások, és azok a pénzügyi és szakmai befektetők, akik 2011 elején még ódzkodtak a befektetéstől, ma már kevésbé gyanakvóak. Könnyebb tárgyalni velük. Látni az alagút végét, sokan úgy gondolják: váltás lesz 2014-ben.

Lefordítom: akik korábban rettegtek a Fidesztől, ma hiszik, győzhet a baloldal 2014-ben. Úgy vélik, a kampányban elkel majd a lap segítsége, a remélt kurzusváltás után pedig lesz hirdetés, ami életben tarthatja a Népszabadságot. Ezért hajlandóak most a pénztárcájukba nyúlni. 

Nagyjából ez a helyzet. A lényeg: folyamatosan tárgyalunk.

A 2010-es kampányban állítólag épp Mesterházy Attila MSZP-elnök sokallt be a lapra, mert szerinte a Népszabadság nem volt elég lojális a párthoz. Mondják, az eladási szándék is jórészt ennek volt köszönhető. 

Erre a felvetésre nincs mit mondanom.

Pedig kéne. 

A huszonhét százalékunkkal nem tudtuk, és nem is akartuk befolyásolni a szerkesztőség munkáját. Nyilván írtak néha olyan cikket, ami egyik-másik pártvezetőnek nem tetszett, de ettől még a Népszabadság független és objektív politikai napilap, ráadásul a maga műfajában a legnépszerűbb. (...)

Ha teljes egészében az MSZP tulajdonában lévő alapítványé lesz a lap, mi a garancia a szerkesztőség legalábbis viszonylagos függetlenségére? 

Nem célunk pártlapot csinálni a Népszabadságból. Ez olyan folyamatot indítana be, ami az Alapítványnak nem érdeke se gazdaságilag, se politikailag.

A példányszám évek óta zuhan. 1995-ben 300 ezer, 2004-ben 163 ezer, 2009-ben 95 ezer, 2011-ben pedig 66 ezer volt. Kevés a hirdetés, az államiak koncentrálva, szűkül a piac, csökken a fogyasztás, az olvasók átszoknak a hírportálokra, ráadásul tetemes a Népszabadság adóssága. Hol itt a kiút? Mitől lenne ez gazdaságos? 

Mert egyre többen szeretnének más véleményt is hallani, mint a közszolgálati médiumok és a kormánypártok érdekköreibe tartozó sajtó hírei. Ráadásul a lapban azért van gazdasági potenciál, valamint szisztematikusan felépíthető. Mai napig a Népszabadság a legnagyobb példányszámú politikai napilap.

Ön tárgyal? 

Igen, de a végén az alapítvány kuratóriuma dönt.

Kik a lehetséges befektetők? 

Nem neveznék meg konkrét személyeket vagy cégeket, de több érdeklődő is jelentkezett. Van mozgás a piacon. 

Ugye nem a pár hete bejelentkezett simicskás Csintalan Sándorra gondol? 

Nem. Távolról sem… Ha Csintalan nevét hallom, nem tudom, sírjak-e vagy nevessek.”